Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.03.23. 00:28
Szép álmokat mindenkinek! HeartMiklós

2019.03.22. 23:35
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.03.22. 20:47
Szép estét mindenkinek. Smile

2019.03.22. 16:01
Kellemes délutánt kívánok szeretettel Mindenkinek ! Rose

2019.03.22. 09:12
Ha szereted a könnyed, humoros irodalmat, és a sört is, jöjj ki Fótra 29.-én a szerzői estemre! Meghívó a legújabb cikkekben: Tibor Cool

2019.03.22. 00:29
ÚJ cikkek is magazinunk oldalán.

2019.03.22. 00:28
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek! Smile

2019.03.21. 22:59
Köszönmöm szépen Józsi! Jó éjszakát...mindenk
inek.

2019.03.21. 22:45
Szép estét mindenkinek. Smile

2019.03.21. 22:45
Várjuk szeretettel az Antológia pályázatodat Ervin.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: RozaBraun
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Cikk hierarchia
Bakos József: Művészek a társadalomban

Művészek élete, szerepe a történelmi korokban
A civilizáció minden korszakában éltek közöttünk olyan emberek, akik egy kicsit mások voltak, mint a többiek. Nem a bőrszínük, társadalmi rangjuk, egyéb külső testi adottságuk, vagy származásuk, esetleg lakhelyük, hanem az életfelfogásuk miatt. Ez pedig a mai korban is így van. Ők azok, akik az érzéseiket mások számára is igyekeznek átadni, de nem csak szóban. Rajzolnak, festenek, zenét, verset, vagy történeteket írnak, szobrokat készítenek, épületeket terveznek, építenek. Egy szóval: Művészek.
Ez a szó sokak számára furcsán hangzik és nem mindig jó tulajdonságokat kapcsolnak hozzá. Sokszor csodabogaraknak tartják őket, akik nem a Földön élnek, hanem egy saját maguk által alkotott álomvilágban és ezt próbálják másokra is ráerőszakolni. A valóság azonban egészen más.

A történelem során minden korszaknak voltak kiemelkedő képességű művészei. Már az őskorban is akadtak, akik elmesélték, lerajzolták a barlangok falára a csoportok, törzsek életében fontos eseményeket, pl.: a vadászatokat. Ez még nem volt tudatos művészet, hanem talán inkább vallási indíttatású, vagy egy kis erőgyűjtés ahhoz, hogy valóban meg tudják tenni azt, amire készülnek. Mivel írásról és artikulált beszédről ebben a korban még nem beszélhetünk, így a rajzolás volt az elsőként kialakult ábrázolási forma, amivel információt közöltek a többiek számára. Itt még nem a művészi érték volt a fontos, hanem a praktikusság. A rajzoló ember látványa viszont már akkor furcsa lehetett a többiek számára. Az üres barlangfalra „varázsolt” képek, mozdulatok, események nagy hatást gyakorolhattak a többiekre.

Később az ókori kultúrákban, amikor már kialakult a beszéd és az írás, a képi világ mellett új művészeti ágak alakultak ki. A színjátszás és az irodalom, a szöveg, a szavak erejével mutatott meg olyan eseményeket, amelyeket nem élhetett át mindenki. Elmesélte a hétköznapi élet mellett a hadjáratokat, a harcok eseményeit, más országok különleges, furcsa életét. Emellett jelentős szerepet kapott a vallás és az istenek élete is. Az első történetek alapjait a különböző népcsoportok hiedelmei, vallásos gondolatvilága és a természet jelenségeit magyarázó babonák, érzések, gondolatok alkották.
Egy idő után azonban a történetek, színdarabok szerzői elszakadtak ettől a világtól és a legerőteljesebb emberi érzelmeket helyezték a középpontba. A gyűlölet és a szerelem szinte minden történetben kézen fogva járt együtt. A Görög és Római kultúrához hozzátartozott a színház. Államilag támogatott művészeti ággá vált, művelői nagy népszerűségnek örvendhettek. A színdarabokat versenyeztették és fizettek a közönségnek, hogy végig is nézzék őket. Ezáltal társadalmi igénnyé vált ez a szórakoztatási forma.
A gazdagabb polgárok saját udvarukban is szívesen látták a művészeket, akik bőséges támogatásban részesültek. Az irodalmat kedvelő réteg mellett az egyéb művészeti ágat művelők is teret kaptak, hogy képzeletük lehetőségeit kihasználva gyönyörködtessék támogatóikat és az utókort. Nagyobb szerephez jutottak a szobrok és a művészi alkotásnak is beillő épületek, amelyek a mai kor embere számára is nagy jelentőséggel bírnak esztétikai, régészeti, társadalmi kutatások szempontjából. Hűen őrzik az elmúlt korok életstílusát, megörökítik az akkor élt emberek életét.

A középkor elején a színházi élet, a művészet, nem tartozott a legnépszerűbb foglalkozások közé. Az irodalom és az egyéb művészeti ágak színtere ideiglenesen a vallás szolgálatába került. Az ókori színházakhoz hasonló létesítmények nem álltak rendelkezésre, így vásári komédiások járták az országokat, rögtönzött szegényes színpadon előadott történetekkel szórakoztatva a közönséget, akik már önszántukból nézték meg az előadásokat és fizettek is érte. Emellett születtek vallásos tartalmú alkotások, amelyekben sokszor papok szerepeltek és bibliai példázatokhoz kapcsolódtak a történetek.
Az építészet és szobrászat a templomok falai között élt tovább.
Később a reneszánsz idején ismét lehetőséghez jutottak a művészek. Az antik kultúrát felelevenítve tovább finomították a színház műfaját. Létrejöhettek az állandó színházak és az előadások során több szereplővel, bonyolultabb történeteket is előadhattak. Ennek egyik jelentős képviselője volt pl. Shakespeare (1564-1616) és saját színháza, a Globe színház. Fizetőképes közönség továbbra is a gazdag polgárság és a nemesi, főnemesi réteg volt. A szegényebb rétegek számára nem volt elérhető ez a szórakozási forma. Ebben a kultúrtörténeti és stíluskorszakban jelentős alkotók tevékenykedtek a festészet, szobrászat, építészet területén és az emberközpontú, humanista gondolkodásnak köszönhetően a művészek ismét elismert személyeknek számítottak.

A technológia fejlődésével új korszak nyílt az emberiség számára. Az újkorban a művészek bizonyos értelemben nagyobb szabadságot kaptak, amelynek sok előnye, de ugyanannyi hátránya is volt. Az ember felfedezte a világ eddig elzárt területeit, ahol sok kulturális újdonságot, építészeti stílust, értéket ismerhetett meg. Az utazások során olyan élményekben volt részük, amely nagy hatást gyakorolt az élet minden területére, így a művészekre is.
Sokan igyekeztek új saját stílusban alkotni, vagy másolni a megismert és éppen népszerű irányzatokat a siker reményében. Az ismeretlen földrészek titkai azonban a fantáziát is megmozgatták így az irodalom területén olyan történeteket is papírra vetettek, amelyekben furcsa, mesebeli lények, idegen csodás világok, de néha félelmetes szörnyek és titokzatos, elátkozott, kincsekkel teli helyek is megelevenedtek. Ezek az írások, mesék, mondák és történetek a kalandokat kedvelők számára megfelelő alapot jelentettek arra, hogy saját szemükkel is meggyőződjenek a távoli földrészek létezéséről.
A történelem során állandóan háborúztak egymással az országok, nemzetek, népcsoportok, különböző társadalmi rangú és rendbeli emberek, a művészeti alkotások ezzel állandó veszélynek voltak kitéve. Sok épület, szobor, festmény, könyv és különböző értékes művészeti alkotás vált áldozatává ezeknek az ellenségeskedéseknek. A művészek azonban fáradhatatlanul tovább alkottak és alkotnak a mai napig is, hogy műveikkel kifejezzék érzéseiket, gondolataikat, vagy éppen „csak” szórakoztassanak. Az pedig, hogy mindez az utókor számára fennmarad e, csak remélni tudjuk.

A művész és a társadalmi elfogadottság:
A különböző korokban eltérő volt a művészetekkel foglalkozó emberek megítélése is. Ebben a részben ezt foglalom össze egy kicsit részletesebben.
Kezdjük ismét az emberiség történetének legelején. Képzeljük magunkat egy ősember bőrébe, aki a mindennapi betevőért vívott napi küzdelem közepette azt látja, hogy valamelyik társa kődarabokat, növényeket, esetleg állatok vérét keni fel a barlang falára és ezzel képeket alkot. Hirtelen megjelennek szemei előtt azok az állatok, amelyekre vadásznak. Ez elég felkavaró lehetett a számukra. Biztosan volt olyan, aki nehezményezte, hogy a vadászat és az élelemgyűjtés helyett ilyen látszólag haszontalan dologgal tölti az idejét. Akadt olyan is, akiben ez félelmet keltett, míg mások számára kellemes érzéseket okozott a képek látványa.
A barlangrajz tehát több jelentőséggel is bírt. Élményt nyújtott, erőt adott a vadászatokhoz, lelkileg támogatva a vadászokat és ösztönözve őket a győzelemre minden áron, a rajz alkotóját pedig valószínűleg bizonyos tisztelet is övezte. Hasonló szerepet kapott a törzs életében, mint a mágusok, sámánok, vagy egyéb csoporttagok, akik az első vallási vezetőknek is tekinthetők. Bár ebben az időben még vallásról nem beszélhetünk. Tehát a rajzok készítője, nevezzük őt is művésznek, szerves része volt a társadalomnak és munkája fontos a közösség számára. Általános tiszteletnek örvendhetett. A törzsi varázslók, sámánok munkája azonban nem volt veszélytelen, hiszen ha rosszul végezték feladatukat, száműzhették, vagy akár ki is végezhették őket.
Az ókorban a művészek tevékenysége már szélesebb körű volt. Az emberi képességek jobban kibontakozhattak. Az építészeket, költőket, szobrászokat anyagilag támogatták, versenyeztek a kegyeikért. A gazdag házaknál divattá vált a művészet, a mai kor régészeinek legnagyobb örömére. Komoly vagyonokat szenteltek arra, hogy a lehető legdíszesebb épületek hirdessék a család nevét, akár még a haláluk után is. Síremlékeik komoly művészeti alkotásoknak számítanak. Temetkezési szokásaiknak köszönhetően pedig megismerhettük életük hétköznapjait is, használati tárgyaikon keresztül. Néhány ókorban élt művész: a görög Homérosz (Kr.e. 8.század /költő/), Szophoklész (Kr.e. 496-406 /költő/), Daidalosz (Kr.e.400-370 /szobrász/), Kallikratész (Kr.e. 5.század /építész/). Római Catullus (Kr.e. 87-54 /költő/), Publius Vergilius (Kr.e. 70-19 /költő/) írásai, építészeti remekművei, ismeretlen kortársaik alkotásaival együtt ma jelentős kulturális értéket képviselnek.

A középkorban már összetettebb volt a művészek megítélése. A keresztény egyház csak azokat fogadta el, akik szigorúan betartották az általuk alkotott szabályokat. Az ettől eltérő gondolkodású alkotásokat tiltották. Később azonban a reformáció idején változott a helyzet és ismét rangot kaptak a festők, költők, szobrászok. Műveik már sokkal életszerűbbek, kifinomultabbak és emberközpontúbbak voltak. Középkori művészek pl. Francois Villon (1431-?), Dante Alighieri (1265-1321), Michelangelo Buonarroti (1475-1564), Rembrandt (1606-1669) művei erről tanúskodnak. Ebben a korban is léteztek gazdag uralkodók és nemesi házak, ahol udvari zenészek, festők, szobrászok dolgoztak, de műveik már az egyszerűbb emberekhez is eljutottak. Kialakult a lovagi irodalom is, az uralkodók életét, hőstetteit pedig dalnokok vitték hírül. A templomokban bárki megcsodálhatta a szobrokat, freskókat, belsőépítészeti alkotásokat, a nyomtatás feltalálásával pedig az írott művészet is elterjedhetett.

Az újkorban a felvilágosodás eszméjét követve fontossá vált a gondolkodás művészete is, a filozófia, kiegészítve a kézzel fogható művészetek palettáját és összefogva mindent, ami az élethez hozzátartozik. A forradalmak, háborúk viharos évszázadaiban nagy szerep jutott a gondolkodóknak, költőknek, akik utat mutattak a társadalomnak és felrázták az embereket. Elég ha Voltaire (1694-1778), Jean Jacques Rousseau (1712-1778) nevét említjük, vagy éppen a Magyar Szabadságharcra gondolunk, ahol Petőfi Sándor (1823-1849) neve ugrik be első gondolatunkban. Az újkor művészei nem csak kiszolgálói voltak a társadalom igényeinek és a gazdagabb társadalmi osztályok kényelmének, hanem közelebb kerültek a hétköznapi emberekhez. Ezzel pedig saját életük is megváltozott. Egyesek jómódban éltek, mások szegény sorban tengették életüket és tevékenységüket csak az utókor ismerte el. Érzékennyé váltak a változásokra és megpróbálták őszintén bemutatni az eseményeket. Emellett megmaradt a művészet feladatának a szórakoztatás is, a zene, az irodalom, mindenki számára elérhetővé vált.

Művészek a mai társadalomban:
A mai kor embere számára a művész szó egészen mást jelent. A szobrászat, építészet már ipari jelleggel működik. Egyéni alkotásokra kisebb az igény és a lehetőség. A festészet beszorult a múzeumok, kiállítótermek falai közé. A hétköznapi ember esetleg megnéz egy kiállítást, de nem vásárol képet, hogy saját lakását díszítse vele. A zeneszerzés is megszokott, hétköznapi tevékenységgé vált és szinte teljesen kikerült a művészetek köréből, „hála” a technika vívmányainak. A filozófia sokak számára felesleges passzió, elvontnak, magának valónak tartják azokat, akik ezzel foglalkoznak és egy szűkebb társadalmi csoport érdeklődésére tarthatnak számot. A XXI. századi ember úgy éli le az életét, hogy maga előtt hajtva a hétköznapokat próbál boldogulni és nincs ideje, vagy energiája olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek nem hoznak a számára anyagi hasznot. Ez alól talán a színház és a költészet a kivétel, ami még mindig jelen van a mindennapi életben. Színházba bárki eljuthat és könyvet is vásárolhat, így a színészek, költők, és írók, nagyobb ismertségre tehetnek szert, ha van elég kitartásuk, tehetségük. Emellett minden évszázadban szükség volt egy kis szerencsére is, hogy munkájuk elismerésre találjon és ne csak az utókor emlékezzen meg munkásságukról.

Művészek gondolatvilága:
Munkámból kifolyólag elég sok íróval, költővel találkozom nap, mint nap és közöttük élve megtapasztalhattam az életfelfogásukat is. Aki művészi vénával, adottsággal, tehetséggel rendelkezik, megpróbálja ezt arra használni, hogy kifejezze saját érzéseit, gondolatvilágát megossza másokkal is. Keresi a lehetőséget arra, hogy kapcsolatot teremtsen a többi emberrel a művein keresztül. Nem az anyagi érdekek vezérlik, de ha lehetőség van rá, hogy alkotásaival pénzt keressen, az sokat segít abban, hogy lehetőségei kibővüljenek. Ma már bárki adhat ki könyvet, jelentethet meg saját alkotásokat, rendezhet kiállítást, csak pénz kérdése. Ez szabadságot is jelent, de a minőség romlásához is hozzájárul. Sok értékes alkotás születik ma is, de a bőség zavarában az értékrendek sokszor nem úgy alakulnak ahogyan kellene. Olyan alkotások lehetnek népszerűek, amelyeknek talán feledésbe kellene merülniük és a fontosabbak veszhetnek el.
A művészek emellett érzékenyebbek a környezeti hatásokra, mert ez adja az alapot az alkotásaikhoz. Ezzel viszont sérülékenyebbek is, és nehezebben lépnek túl az életüket befolyásoló rossz, vagy éppen jó eseményeken, élményeken. Ez mindig így volt, nem csak a mai kor művészeinél.
Sokan azt vallják, hogy alkotni igazán csak akkor tud a művész, ha szomorú, elkeseredett. Amikor minden rendben van az életében, akkor éli az életet és nem alkot. Ezért lehet az, hogy a versek nagy része az elmúlásról, elkeseredettségről, egyéni, vagy nemzeti meg nem értettségről, fájdalmakról, halálról szól. A gondolkodó, filozofáló ember, aki tisztában van ezekkel a negatív élményekkel, jobban értékeli az apró örömöket az életben.
Összegezve tehát a gondolataimat elmondhatom, hogy aki művészként él, annak tartja magát, segíteni próbál másoknak. Tanítani a szépre, jóra, az értékek tiszteletére. Nyitott szemmel él és átadja a tapasztalatait másoknak, saját hibáit feltárva, hogy azt mások már ne kövessék el.
Tehát ha ilyen emberrel találkozunk, ne nézzünk rá úgy, mintha egy idegen bolygóról csöppent volna ide a Földre. A művészek nem különlegesek, nem furcsák, nem érthetetlen és elvont figurák, hanem ugyanolyan egyszerű emberek, mint mi, csak nyitott gondolkodással kell fordulni hozzájuk. Amiről beszélnek, írnak, amit alkotnak, hasznos a számunkra és szükségünk van rájuk, bármilyen korban élünk.
Végezetül néhány név az elmúlt évszázadokból, a teljesség igénye nélkül, akik életművükkel, munkásságukkal megmutatták, megmutatják saját koruk és az utánuk következő nemzedék számára is, hogy a művészetnek fontos szerepe van az ember életében:
19. század: Költők: Arany János (1817-1882), Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805), Kazinczy Ferenc (1759-1831), Kölcsey Ferenc (1790-1838), Madách Imre (1823-1864). Építész: Ybl Miklós (1814-1891), Gustave Eiffel (1832-1923). Szobrász: Stróbl Alajos (1856-1926). Festő: Pierre – Auguste Renoir (1841-1919). Zeneszerző: Erkel Ferenc (0810-1893), Liszt Ferenc (1811-1886).
20. század: Költő: Nemes Nagy Ágnes ( 1922-1991), Weöres Sándor (1913-1989). Festő: Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919), Pablo Picasso (1881-1973). Zeneszerző: Bartók Béla (1881-1945), Leonard Bernstein (1918-1990).
21. század: Költő: Faludy György (1910-2006), Tandori Dezső (1938). Zeneszerző: Kocsis Zoltán (1952), Petrovics Emil (1930). Festő: Baranyai Levente (1966).

Bakos József
230
Torma Zsuzsanna - 2009. január 06. 13:26:50

Jó volt elolvasni az írásodat, kedves Józsi, és azon egy kicsit elgondolkodni. De nem kevésbé elgondolkodtató Keni hozzászólás sem, amivel azt hiszem mindannyiunk egyetért.

Összegzésedben leírtakkal is messzemenően egyetértek!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmileSmile

298
keni - 2009. január 04. 17:28:07

Kedves Józsi !

Én igen komolyan, nagy érdeklődéssel, és lassú figyelemmel- olvastam végig tanulmányodat, vagy inkább értekezésedet a művészettörténet fejlődéséről és a művészet kialakulásáról, helyéről a világban - térben és időben,- hiszen több évezredes múltra menttél vissza, és érintetél szite minden kort, és különféle kultúrákat és művészeteket, és a művészek és mővészet szerepét a korokban, társadalmakban....---
Azért is voltam kívncsi írásodra, hogy mennyire vagy képes összesőríteni azt a több tízezer darabos könyvtári anyagot, ami csak erről szól, filozófiai és művészettörténelmi témakörben - az irodalomról, a színművészetről, a képzőművészet legfontosabb ágairól, az építészetről, a festészetről, és a szobrászatról, - ám nem a teljesség igényét kimerítve. Érthető módon...
Szerintem nagyon jól oldottad meg ezt azt áttekintést, és főleg azok számára, akik még tájékozatlanok ezek részleteiben, - hisz az ős-, a görög- és a római- sőt más- későbbi, és a nemzeti kultúrák kialakulását szinte képtelenség ma már áttekinteni.

15 évig dolgoztam a Pénzintézeti központban, és főleg jogászok, ügyvédek, közdazdászok szak-jogtanácsosok, között, akiknek részben tanulniuk is kellett a történelem ezen mellékágának tetületeit is. Az egyik volt 'kollegám'- tól tudom, aki mint ügyvéd és jogtanácsos, egész életén át olvasott, tanult és művelte magát, de - nemcsak szakterületén belül. Megtanult angolul, franciául, németül és olaszol is, -: hogy egy ember, egy életen keresztül mindössze 2.500 - max. 3.000 könyv elolvasására képes, és mi ez ahhoz az óriási könyvtári anyaghoz képes, amit az évezredek összeírtak ill., amióta írás létezik.
Elgondolkodtató. Én ésTe vajon hol tartunk ebben a számban? Mert ugye van 100 oldalaas könyv is, de van több sorozatból álló életmű is, ami több ezer oldalt is kitehet. Ha csak az átlagot nézzük úgy kb. egy 300 oldalas könyvet - egy hét alatt ki lehet olvasni oda is figyeléssel, memoritettel! Ez egy évnen már ugye 52 hasonló könyv. 10 év alatt ez a szám már kb. 500 db. és 60 éven át ez megközelítheti a 3000 könyvet...../Egy 600 oldalas Ady verses gyűjteményt, nem olvasunk el betűről-betűre.../
Persze, akkor mikor dolgozunk le - mellette 40 évet, mikor alszunk napi 6-8 órát, mikor utazunk naponta, és más egyébb teendőink, feladataink hagynak e hétköznapi ember számára ennyi időt?
Ugye milyen kicsi ez a szám ahhoz a tengernyi könyvhöz képest, ami csak a múlt évszázadok során jelent csak meg?
PL. egy orvostanhallgató 6 évig jár egyetemre, és ha évenként elolvas kb. 60 könyvet - ennek, több mint a fele szakkönyv, amit még be is kell vágnia! 6 év alatt így is csak 300-max. 500 könyvet olvashat el az előadások és a tanulás gyakorlatok és napi más szükségleteik és igényeik mellett...

Itt azért nem említeném meg a az ebből élőket, kutatókat levéltárosokat, írókat, művészettörténészeket, nyelvészeket stb. De hiszem ők sem lépik sokkal át ezt a határt, ami csak pici szelete lehet ma elérhető széleslátókörű tudásunknak. A keresések, kutatások, jegyzetelések rengeteg idővel járnak...

Vajon mások hogyan vélekednek erről és mit szólnak mindehhez?

Ezért is volt jó ez az írásod, hogy további gondolatokra sertkentsen minket, milyen - kis porszemek vagyunk, és tudásunknak micsoda komoly határai vannak, pedig az agy kapacitása csak pár százalékban kihasznál, ugyanakkor selejtez is és felejt is. Sőt regeneráció nélkül folyton 'haldoklik is'.

És mint már említettem - mekkora mennyiségben gátol ebben minket, az erre fordítható időnk is. Hiszen egy nap tudjuk 24 órából áll, és mennyi feladatunk lehet egy nap alatt, és mennyi maradhat az olvasásra és a tanulásra?
De ma már tudás nélkül nem igen mehetünk előbbre - sőt lassan semmire.
Mára már kihalóban vannak a polihisztorok - fentírtak lehetetlenségi korlátai között.
És talán nincs is rájuk ma már szükség, mert a szakterületek és a specialitásokba való elmerülés a cél, az előbbrejutás éltető tudataként.

Nagyon és szívből gratulálok Neked - ehhez az íráshoz, amiről szerintem is könyveket lehetne írni, - de minek, hiszen azok már mind a könyvtárak polcain vannak és egyre kevesebb kerül a fejekbe ebben a témakörben.

Elnézésedet kérem, ezért a hoszúra sikeredet hozzászólásomért, és hogy több volt benne a kérdés , mint az állítás, vagy kiegészítés, de ezt alig lehet tényleg - abahagyni.
Tisztelettel !
----- keni ---

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.