Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.03.23. 00:28
Szép álmokat mindenkinek! HeartMiklós

2019.03.22. 23:35
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.03.22. 20:47
Szép estét mindenkinek. Smile

2019.03.22. 16:01
Kellemes délutánt kívánok szeretettel Mindenkinek ! Rose

2019.03.22. 09:12
Ha szereted a könnyed, humoros irodalmat, és a sört is, jöjj ki Fótra 29.-én a szerzői estemre! Meghívó a legújabb cikkekben: Tibor Cool

2019.03.22. 00:29
ÚJ cikkek is magazinunk oldalán.

2019.03.22. 00:28
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek! Smile

2019.03.21. 22:59
Köszönmöm szépen Józsi! Jó éjszakát...mindenk
inek.

2019.03.21. 22:45
Szép estét mindenkinek. Smile

2019.03.21. 22:45
Várjuk szeretettel az Antológia pályázatodat Ervin.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: RozaBraun
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Cikk hierarchia
Bakos József: Multi élet - avagy hogyan nyomorítják az élő embereket munka-robottá?


Írásomat kezdhetném úgy, ahogyan a népmeséket szokták: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy élhető, emberközpontú, barátságos világ, ahol értéke volt a becsületnek, az empátiának, a szeretetnek, figyelemnek, toleranciának és segítőkészségnek. Ez sokáig így is volt, bármennyire is hihetetlen. Mindez, talán a 90-es évek végéig tartott. Ezután olyan változások következtek, amelyekre sokáig álmunkban sem gondoltunk.
Nem kedves olvasóm, nem csoda történt, nem jobb lett a világ és élhetőbb, ahol kolbászból van a kerítés és mosolyog a Nap is ránk. Sajnos, más korszak köszöntött be, ahol a legfőbb erény a kétszínűség, a talpnyalás, a törtetés, a cinizmus, az érzelmek kihasználása és az emberi értékek porba tiprása, jellemtelenül átgázolva minden alapvető jón, ami a mi kis civilizációnkat emberivé tehetné.
Minek köszönhető mindez? Ki a felelős ezért?
Furcsa lesz a válasz: Mi magunk, akik ugyanúgy itt élünk ezen a Földnek nevezett sárgolyón és kezdjük elfelejteni azt, hogy mi az életünk igazi értelme.
Amikor gyerek voltam – nem olyan régen! – még voltak sírig tartó szerelmek, házasságok, barátságok és nyugdíjig tartó munkahelyek, ahová jókedvűen indultak el dolgozni az emberek. Nem agymosáson vettek részt előtte, hanem tudták, hogy megbecsülik a munkájukat és szívesen tették, amit tettek. Az agymosás sokkal később kezdődött. Ez a mostani korszak jellemző tulajdonsága.
Ma nem számít, hogy ki vagy, honnan jöttél és mit tanultál, mire vagy képes, mit hoztál magaddal, hol szocializálódtál. Egy katyvasz van a fejekben. Sokan nem is értik, hogy mi folyik körülöttünk.
Nos, megpróbálok szerény tudásommal egy kis fényt gyújtani ebbe az alagútba, aminek a végét sajnos ma még nem igazán látni.
Először is szeretném leszögezni, hogy nem politikai nosztalgiázásból írom e sorokat. Nem a múltat sírom vissza. Nem vagyok forradalmár, vagy szekta tag, csak egy érző ember, aki kicsit besokallt már attól a sok igazságtalanságtól, amellyel az elmúlt években szembesült ebben a sarkából kifordult, degenerálódott világban.
Fel kellene ébrednünk végre, megrázni magunkat és helyére tenni az értékrendeket, amelyek súlyosan roncsolódtak, mint egy hadifogoly a sortűz után. Pislákol még benne az élet szikrája, de valahogy már nem az igazi. Nos, ez történt a mi életünkkel is. Van, csak már nem az igazi, nem élhető és nem emberi. Sokan csak nézik a roncsot és nem veszik észre, hogy amit ma civilizációnak, globalizált világnak neveznek, az egy több sebből súlyosan vérző, haldokló, alaktalan massza, ami beborít mindent és mindenkit, válogatás nélkül. Megpróbálhatjuk elfogadni a mások által belemagyarázott jót, szemet hunyva az egyetemes kultúra és emberi alaperkölcs adta jogainknak, és földön csúszva magunk elé meredve követni a tömeget, belesimulva a névtelenségbe, elfelejtve azt, hogy egykor megbecsülték a munkánkat, a szeretetet, a törődést, de ez így már nem élet, csak vegetálás.
Ma – tisztelet a kivételnek, amiből sajnos egyre kevesebb marad – tért hódított a multi élet, és szemlélet.
Hogy ez mit jelent?
Azt, hogy ha dolgozol, csak egy használati tárgy vagy, egy alkatrész a gépezetben, amely bármikor helyettesíthető. Nem számít a véleményed, a szakmai hozzáértésed, a rátermettséged, sőt egyenesen bűn és hiba, ha önállóan tudsz gondolkodni, véleményt alkotni, cselekedni. Birkaszemléletre kényszerít a mai világ, ahol beállsz a nyájba, szótlanul végzed a munkát, dicséret nélkül, mert az már luxus, és tűröd, hogy bármikor beléd rúgjanak, kihasználjanak, megalázzanak.
A munkahelyeken, ha valamit szóvá teszel sokszor azt a választ kapod: „Örülj, hogy van hol dolgoznod.” Vagy azt, hogy: „Százan állnak sorban a helyedre.”
Nos, ezek a mondatok sok emberben megfagyasztják a vért és inkább hallgatnak.
Ha eddig eljutottál a szövegben, akkor van remény, hogy elgondolkodsz ezen. Ha ezt nem olvasod, akkor sajnos már reménytelenül sérült az önérzeted és feladtad a harcot. Remélem azonban, hogy sokan itt vannak még, és nem hiába koptattam a billentyűzetet.
Hogy mi a megoldás? Ez egészen egyszerű. Nem kell hozzá sokat töprengeni.
Egy kis figyelemre lenne szükség és arra, hogy a másik emberre emberként tekintsünk, kíváncsiak legyünk a véleményére. Beszélgessünk, közösen hozzunk döntéseket és vitatkozzunk is! Igen, bármilyen furcsa, ez is hozzátartozik a normális élethez.
Ma csak bemegyünk dolgozni, és mint a robotok, elvégezzük a munkát, amit arra a napra előírtak. Nem kérdezünk, nem „okoskodunk”, nem alkotunk véleményt, másoljuk a főnök akaratát, követjük szótlanul. A szakmai hozzáértés csak papírformaság, a valóságban nincs igazi értéke. Ezzel nem azt mondom, hogy ne tanuljon senki, mert felesleges. Sőt! A tudásnak, tanulásnak köszönhető, hogy sokan a magánéletükben kialakítják azt a védőburkot, ami nem teszi tönkre őket teljesen. A napi munkát már nem szívvel-lélekkel végezzük, csak a túlélésre játszunk, hogy hazatérve kikapcsoljunk és értelmesebb világot alkotva éljünk, ahol próbáljuk észrevenni az apró örömöket.
Egy idézetet találtam a minap, ami ide illik:

„Our dreams are just like butterflies: some are fragile, some flutter away, some stay, some are small and some are big, but all of them are beautiful in their own way .”

„Az álmaink olyanok, mint a pillangók: némelyik törékeny, van olyan, ami elszáll és van, ami megmarad, vannak kisebbek és nagyobbak; de a maga módján mindegyik gyönyörű.”

Ezek az álmok (pillangók) azok, amelyekre szükség van, a kiegyensúlyozott élethez. Célokat kell kitűznünk magunk elé és apró lépésekkel megvalósítani, hogy sikereket is elkönyvelhessünk, ne csak a monoton szürkeség uralja a napjainkat. Nem nagy terveket kell kovácsolni, amibe tuti, hogy belebukunk, bár nagyot is lehet álmodni, csak kis lépésekben kell megvalósítani. Így védekezhetünk, hogy ne veszítsük el teljesen az emberi méltóságunkat, a jóban való hitünket, normális értékrendünket.
Ilyen apróság sok van. Elég egy mosoly, egy kellemesen eltöltött este azzal, akit szeretünk, de bármi más, ami kiszakít minket az eszetlen káoszból, amit rendnek magyaráznak, félredobva minden logikát lassan.
Akik már nem képesek saját magánéletüket függetleníteni ettől az eszetlen világtól, sokkal rosszabbul jártak. Összemosódnak a napjaik, látszatvilágba menekülnek, nézik a sok ezer részes szappanoperákat, keresik azokat az embereket, akikhez hozzácsapódva látszólag néhány pillanatra fontosnak tűnhetnek, boldogok lehetnek.
Ők a törtetők, talpnyalók, hízelgők, vagy nevezhetjük őket bárhogy. Ma már mindenhol ott vannak: a gyárakban éppúgy, mint pl. egy óvodában! Lehet őket utálni, de ez a világ alkotta meg a seregüket.
Na jó, régen is voltak ilyen emberek, de ma már tömegesen találkozhatunk velük mindenhol. Keresik a balhét, ott akadékoskodnak, ahol tudnak, hogy kedvébe járjanak a főnöknek, vagy bárki másnak, akiktől egy kis figyelemmorzsát kapnak, vagy inkább csak remélnek, legtöbbször hiába.
A bizonytalansággal a kicsik ma már az óvodásban is találkoznak, ahol az sem biztos, hogy a következő évben ki fogadja őket reggelente, mert az oktatási intézményekre is átterjedt a „menedzser szemlélet.” Lassan már nem a csöppségek nyugalma, kiegyensúlyozott fejlődése lesz a fontos, hanem az, hogy mennyire menő az ovi és milyen sok gyerek látogatja. Csak éppen a személyiségük tűnik el a süllyesztőbe. Hogy mi a jövő? Talán tetováljunk mindenkire egy iktatási számot, így még a neveket sem fontos megjegyezni. Aztán ketteske, vagy éppen 00154 folytathatja tanulmányait az általános iskolában, ahol a tanárok a bennmaradásukért játszanak egymással körmérkőzést az igazgatói irodákban. Már ameddig lesz ilyen, mert most éppen az a módi, hogy pl. több óvodát összevonva „csökkentik a fenntartási költséget” Hiába no, olyan „drágák a gyerekek!?” /De azért a népesség nőjön!?/
Aztán a névtelen nebulók serege -, ha még lesz ingyenes felsőoktatás - szorgalmasan pedálozhat a bekerülésért. Ha ez nem sikerül, de a család anyagilag tudja fedezni, vagy képes az utolsó leheletükig eladósodni, akkor máris csatlakozhatnak „szerencsésebb” társaikhoz és vidáman koptathatják a főiskola, vagy egyetem padjait, hogy végül diplomával a kezükben egy gyár szalagjánál kössenek ki, minimálbérért, csendben eltűrve a megaláztatásokat és az élet kicsinyes játékait. Zárójelben jegyzem meg: Legtöbbször végzettségüket eltitkolva, mert ha kiderül, fel sem veszik őket. A tanult ember szokott gondolkodni és ez a vezetőknél sokszor hátrány. Tisztelet a kivételeknek.
Végül egy példa emberségből. Gondolkozzatok el ezen:
A közelünkben van egy kis élelmiszerbolt – még létezik belőlük néhány, sajnos már nem sok – ahová naponta bejár egy idős bácsi, aki nem lát. Hozza magával a listát, amelyet a felesége ír össze, aki viszont mozgásában korlátozva képtelen elmenni bevásárolni. Az üzlet tulajdonosa összerakja a listán szereplő termékeket és kiveszi a pénztárcából a pénzt. A bácsi elmesélte, hogy egy nagyobb üzletben is ezt kérte, ahol visszautasították a segítséget.
Nos, „no komment.” Azt hiszem, ebben a néhány sorban minden benne van.
Ha van még benned emberség kedves olvasó és nem érzed jól magad ebben a környezetben, ébreszd fel a körülötted élőket is.
A jövőnket mi írjuk, ne legyen horror regény!

Bakos József
3220
nyulfirka - 2013. június 19. 21:54:37

Kedves Józsi!
Két nagyon elevenembe vágó emléket juttattál eszembe.
Az egyik, George Orwell 1984 című regényének első elolvasási kísérlete. 18 éves voltam, frissen repültem ki a családi fészekből, tele hittel, reménnyel. Aztán elkezdtem olvasni ezt a kötetet, mert akkor az egyetemisták körében éppen ez volt az aktuális kedvenc, amiről mindenki beszélt.
K.b. a harmincadik oldalnál tarthattam, amikor a sarokba vágtam a könyvet, és azt mondtam: NEM! Én nem akarom elhinni, hogy ilyen is lehet a világ.
Aztán persze visszaragasztgattam a kihullott lapokat, és mégis végigküzdöttem magam a regényen.
Nagyon megrendített a gondolat, amire az egész regény épül: hová fajulhat, ha megszűnik a társadalomban az egészséges önkontroll, megszűnik a szólásszabadság, (én a "mondhatnám, de nem merem" vélemények elfojtását is a szólásszabadság sérülésének tartom),stb....

És tessék. 2013-at írunk, és Orwell 1984-es "lázálma" valósággá vált. (Pl. létezik a Big Brother, csak facebook-nak hívják, ráadásul az emberek ÖNKÉNT adnak meg magukról adatokat. Igaz, hogy mindenki eldöntheti, hogy mi az, amit nyilvánossá tesz, és mi az, amit inkább megtart saját magának.)
Szomorú, de igaz: sosem gondoltam volna, hogy George Orwell "kitalált világát" én meg fogom tapasztalni. (El is olvasom még egyszer, hogy tudjam, mi jöhet még.)

A másik eleven élmény, ami eszembe jutott: Roberto Benigni filmje: AZ ÉLET SZÉP.
Egy olyan EMBERRŐL szól, aki a lehető legembertelenebb világban, (egy koncentrációs táborban) is tud EMBER MARADNI, és kivételes emberségének köszönhetően képes példát mutatni kisfiának, és megtanítani őt arra, hogy szeressen élni.
Természetesen megkönnyeztem, mert annyira hihetetlen, hogy ilyen is lehetséges.

Két példa az életemből. Nagyon erős a kontraszt. Sajnálom, hogy mivé lett a világ, de még mindig hiszek benne, hogy lehet jobb.

És igen, egyetértek Veled: a változás mi magunkban kell, hogy elkezdődjék.

Ebben a szellemben kívánok SZÉP HOLNAPOT!
Szeretettel: Klári

3392
lambrozett - 2013. június 19. 21:00:19

Szia Józsi!
Most "csak" átolvastam sebtiben, mert kevésbé fog az agyam...viszont érdekel a téma. Majd jövök még, ha valamelyest "kihűltem". Wink Írásodat vétek lett volna nem közölni. Smile Üdv. Éva

3300
kandracs roza - 2013. június 19. 20:25:53

Kedves Józsi!! Olvastam írásod,"sajnos" minden szava igaz. Nem kellenek nagy szavak most nekem ....Igazad van....Lexirózsa

2
Jozsi-foszerkeszto - 2013. június 19. 19:30:44

Kedves Péter!

Örülök, hogy olvastad a cikkemet. A világ jelenleg elég rossz irányba halad. Remélem egyre többen rájönnek, hogy fel kellene ébredni ebből a rémálomból és a helyére tenni a dolgokat.
Én továbbra is igyekszem kiállni az emberséges, valódi értékek mellett és szót emelni az agyatlanságok ellen.

Józsi

3234
PeterCz - 2013. június 19. 11:11:45

Kedves Józsi!

Először is Like Smile, fontos lenne, hogy mind többen gondolkozzunk el azon: miért is vagyunk itt a Földön? Fogyasztani, elfogyasztani mindent, vagy kellemes életet kialakítani magunk körül?
Mert ez utóbbihoz elengedhetetlen az ébredés, a tudatosítása a helyzetnek, és a kétségbe esés, lesüllyedés, illetve egyéb negatív válaszok adása helyett a felemelkedés.
Javaslom mindenkinek, hogy hagyjon fel az "olcsó, hitvány" minőségű információáradatból való szellemi táplálkozással. Ami csak a fejet fájdítja, elveszi az életenergiát, és sakkban, mélyen tart.
Ehelyett tekintsünk arra, mit érdemes, és hol lehet tenni, akár közvetlen környezetünkben.
Járjunk előadásokra, melyek arról szólnak, miként lehet civilként többet tenni önmagunkért, mint más módon. Egyre több ilyen van.
Ezeket akkor találjuk meg, ha nem ott keressük, ahonnan a minden mást elnyomó híráradat zúdul ránk.
Nézzetek körül a neten, és figyeljetek azokra, akik másképp beszélnek, viselkednek, mint azt addig az erőszakos, vagy zavaros gondolkodású emberektől megszoktátok.
Legyünk egymással minél többet, beszélgessünk, és kérdezzük egymást, mit tehetünk, vagy találjuk ki együtt, milyen kezdeményezéseknek lenne értelme szűk, vagy akár tágabb környezetünkben.
Mindezt szívvel, ne olyan szembenállással, ellenségeskedéssel, ahogyan a médiában látjuk, ahogy harcokkal, vitákkal "rendezik" az okosok a helyzeteket. Amit az kialakít, az nem rend.
Mozduljunk ki otthonról, és ne a munkahelyen való pénzcsinálás legyen az egyetlen foglalatosságunk. Sőt, ne az legyen a fő foglalatosság, még akkor sem, ha a hétköznapokban az teszi ki legtöbb időnket.
Ápoljunk kertet, legyünk önellátóak, ha tehetjük, ha nem, akkor pedig amennyire tudunk, csatlakozzunk le azokról a dolgokról, melyek energiát követelnek, de nem adnak semmit.
Ne mástól várjuk, hogy megfogja a kezünket, hanem mi fogjuk meg azokét, akiknek még kell ennyi segítség, és arra tanítsuk őket, hogy maguk is saját lábra kell álljanak. Segítsük őket útjukon aszerint, ahogy ők szeretnék azt járni, és ne úgy, ahogy mi várjuk mindig másoktól.
Tanítsunk, tanuljunk, figyeljünk, hallgassunk, és beszéljünk, tegyünk, amikor úgy érezzük, ideje van.

Soraidról ezek jutottak eszembe, és az, mennyire örülök, hogy ilyen erős vagy, és állsz ki mindig a valódi emberi értékek mellett.
Szeretettel:
Péter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.