T. Pandur Judit: Bőrlakodalom


/egy anyuka levele a lányához, a házasság harmadik évében/

Az első házassági évfordulódon - a papír lakodalmadon – a házasság kritikus első évéről írtam Neked levelet. Az abban leírtak még a házasság harmadik évében is érvényesek, akár újra el lehet olvasni! Mivel már három éves házasok vagytok, most a kritikus harmadik évről írok Neked, mert emlékezzünk rá, hogy a házasságban – a válási statisztikák szerint – az első év, a harmadik év, a hetedik év és a tizenötödik év a kritikus időszak. Ennyi évi házasság után válnak el a leggyakrabban a házaspárok. Ti az első év akadályán, a papírlakodalmon, már túl jutottatok, és szaporodik már az együtt töltött idő, mint papírlapon az írás sorai.

A harmadik házassági évforduló neve azért bőrlakodalom, mert a nyersbőr merev, kemény, érdes tapintású, csak kidolgozás után válik kellemes viseletté. Ahogyan a nyersbőrt ki kell dolgozni, úgy kell a házasság harmadik évétől az együttélésen finomítani, továbbra is tenni érte, dolgozni a kapcsolaton. Nincs mit szépíteni a dolgon, a harmadik házassági évfordulóra a szerelem hőfoka, mindent elsöprő fehér izzása általában lecsökken. Az, hogy mennyire csökken le, azonban tőlünk is függ! A statisztikák szerint többnyire a harmadik házassági évforduló után lép félre először a férj, amit aztán a feleség is követ.
Az erotika a szerelem alapja, ereje, e-nélkül nem tudja kifejezni önmagát. Ha a mindennapi feladatok mókuskereke, monotóniája, megszokása közben csak a munkáról, az anyagiakról, a problémákról van szó, akkor ezek a viták, mint egy-egy tégla, falat emelnek a házasok közé. Belefáradnak ebbe a taposómalomba, majd egymásba. Kezdenek valami után nézni, ami nem „kötelező”, és mivel a mondás szerint csak hűséget fogadtunk, vakságot nem, kezdenek szétnézni valami után, ami lelkesítő a számukra. Előtör belőlük a felfedező hajlam, a csábítás ösztöne, ami férfiban, nőben egyaránt ott él. Ha otthon már nem kapja meg a vágyott érintést, kézfogást, csókot, ölelést, szexet, akkor más valaki után néz, hogy bebizonyítsa: ő még vonzó, ő még szerethető. Ő még kell valakinek! Kezdődnek az apró flörtök, amik aztán erotikus vonzódássá fajulnak, és egy harmadik belépésévé a házasságba.
Ahhoz, hogy a házasság továbbra is egy kellemes hely legyen, ne egy börtön a felek számára, egy közös iga, amit folyton húzni kell, és ami töri a nyakukat, fontos megőrizni az erotikus vonzerőt a kapcsolatban. Nem kell elfelejteni a csábos pillantásokat, és a csábítás más, ezernyi, kellemes trükkjét, amivel eljutottak odáig, hogy egymásba szerettek. A kis, és nagy meglepiket, amik annál sikeresebbek, minél szexisebbek.
Lehetőleg kerülni kell az egymás előtti folytonos meztelenkedést, mert már nem lesz izgató az, ami állandóan az orra előtt van a másiknak, megszokottá és közömbössé válik a látvány.
Véleményem szerint nem szerencsés utánozni a pornó csatornákon látottakat sem, mert a másikat nem szexuális tárgyként kell kezelni, hanem egy szeretett és szerelmes emberként, mint a kapcsolat elején, ahol még semmi nem volt sem gépies, sem kényszer valamelyik fél számára.

A három év alatt létrejön egy kapcsolati telítettség, amikor úgy érezzük, hogy mindent tudunk már a másikról, ismerjük a feje búbjától a lábujja körméig. Kicsit unalmas már az érdeklődési köre, a szófordulatai, a szokásai. Egy kapcsolat csak addig élő, amíg nem lesz egy állóvíz, ahol a felek csak elvannak egymás mellett. Mindig „úton kell lenni”, egy közösen kitűzött cél felé, de nekünk magunknak is meg kell újulni, hogy ne legyünk unásig ismerősek a férjünk számára. Itt nem az amerikai filmek patent megoldására gondolok, hogy egy szexi fehérnemű a megújulást elintézi. Inkább arra, hogy időnként derüljön ki rólunk valami új dolog, amivel a férjünk még nem is találkozott. Egy új érdeklődési kör, egy új hobby, egy új terv, stb. Tartsunk meg magunknak mindig egy kis területet a lelkünkből. Nem kell csobogó patakként minden apróságot kifecsegni, nem kell, hogy azt érezze a férjünk, hogy unásig ismer bennünket, és tudja mindig, hogy mit csinálunk, mit miért teszünk, mire hogyan reagálunk. Egy kis meglepetés velünk kapcsolatban pezsdítőleg hat a házasságra. Nem szabad hagyni, hogy unalmassá váljon a közös életünk, a házasság állandó építkezést, odafigyelést, egyeztetést és folyamatos együttműködést igényel.

Igaz, már három éves a házasság, de nem szabad beleesni abba a csapdába, hogy azt képzeljük, hogy a férjünk majd kitalálja a titkos vágyainkat, gondolatainkat. A kérések amúgy is sarkalatos pontok egy házasságban. Úgy kérni, hogy a másikat ne kényszerítsük rá arra, amit nem akar, és meghagyjuk neki a választást, hogy teljesíti-e a kérésünket, de nem rettegni folyton attól, hogy vissza fogja utasítani a kérésünket. Nagyon tönkre teszi a házaspár kapcsolatát, ha egymástól sem kérni, sem a másik kérését visszautasítani nem merik.
Kérni is tudni kell! Fogalmazzuk meg egyértelműen és pontosan, hogy mit is szeretnénk. Lehet, hogy valami számunkra egyértelmű, de az nem biztos, hogy egyértelmű a másiknak is. Természetesen az is előfordulhat, hogy valamit nem mondunk el, mert az annyira evidens, hogy feleslegesnek tartjuk megemlíteni, azt gondoljuk, hogy anélkül is érti, hogy mit szeretnénk. A férjünk pedig, nem kérdez vissza, mert ő meg úgy gondolta, hogy azt szeretnénk, amire ő gondolt a kérésünkkel kapcsolatban. Nagyon könnyen elmegyünk egymás mellett, és már kész is van a félreértés, és egymás hibáztatása. Ha nem vagyunk minden részletében pontos a kérésnél, akkor nagyon könnyen nem azt kapjuk, amit kértünk. Vagyis a kéréseinket minden részletre kiterjedő gondossággal kell megfogalmazni. Kérünk ugyebár valamit, aztán mikor megkapjuk, akkor kiderül, hogy ja igen, én ezt nem így gondoltam, ha nem amúgy, ja igen kérem szépen, csak azt elfelejtettem megmondani.
Még ennél is nehezebb dolog a másiktól bocsánatot kérni, ha megbántottuk, vagy hibáztunk. A bocsánatkérés, mellyel, ha jól belegondolunk, saját hibánkat ismerjük el, finoman szólva nem könnyű feladat, sőt az emberek többségének inkább piszok nehéz. /Legalább ilyen nehéz megbocsátani, és feledni a vélt- vagy valós sérelmeinket!/
Vajon miért nem kérünk bocsánatot? Talán azért, mert attól félünk, hogy ha elismerjük a hibánkat, akkor már nem leszünk az a tökéletes lény a másik szemében? De hát senki sem tökéletes… Mégis ki előtt vállaljuk fel önmagunkat, ha a szeretett társunk előtt nem? Mellesleg a férjünk tudja, hogy milyenek vagyunk, és lássunk csodát, ennek ellenére szeret. Szóval nincs miért rejtegetnünk a hibáinkat. Azt hiszem, ennek a konfliktus kezelési hiányosságnak nagy szerepe van abban, hogy olyan sok kapcsolat fut zátonyra.

Ne mondjunk rosszat a férjünkre a kollégáinknak, ismerőseinknek, barátainknak akkor sem, ha éppen valamiért nagyon haragszunk rá! A harag idővel el fog múlni, de azokban, akinek rosszat mondtunk a férjünkről, megmarad ez az információ. Ennek aztán többféle hatása lehet. Kellemetlen, ha valaki visszamondja neki, akkor amikor mi már rég túljutottunk a dolgon, mert nem csak az fog fájni neki, amit visszahall saját magáról, hanem az árulásunk is, amit a kapcsolatunk ellen elkövettünk. Még rosszabb, ha barátnőink közül valamelyik azt szűri le abból, ahogy haraggal beszélünk róla, hogy már kihűlt a kapcsolat, bajok vannak a házasságban, és szabad rástartolni a férjünkre. Hiszen ő még jól emlékszik arra a sok jó tulajdonságára, amit akkor meséltünk róla, amikor megismertük, és a szerelmi lángolásban csak a jó tulajdonságait vettük észre. A legszörnyűbb pedig az, hogy ha rosszat mondunk a férjünkről, ez minket is minősít! Hiszen mi választottuk azt, akit most éppen ostobának, érzéketlennek, figyelmetlennek, vagy éppen fukarnak, kötekedőnek, szeszélyesnek, stb. tartunk. Mi értékeljünk le magunkat mások előtt azzal, hogy nekünk egy ilyen alak a férjünk.

Az egyenrangúan kezelt kapcsolat egyik alapköve a másik iránti bizalom. Tartsuk tiszteletben a férjünk személyiségét. Ne akarjuk folyton ellenőrizni! Ne kutassunk a ruhája zsebeiben, a táskájában, a mobil telefonjában, a laptopjában, a szekrényében, az íróasztalában. Ne akarjuk őt teljes mértékben kisajátítani, ellenőrzésünk alá vonni. Nem egy börtönőrt, és egy gondolat rendőrséget vett feleségül, hanem egy kedves, szeretetre méltó lányt, akivel jól megértik egymást, közös céljaik vannak, és támogatják egymást az egyéni céljaik megvalósításában.
Mi meg nem egy marionett figurához mentünk feleségül. Dróton rángatva senkit sem lehet tisztelni, pedig a tartós szerelemhez elengedhetetlen egymás tisztelete.
Senki sem tökéletes /mi sem vagyunk azok/, mindenkinek van sötét oldala, mindenkinek vannak olyan megnyilvánulásai mások felé /pld. barátok, kollégák, stb./, amelyek nekünk esetleg nem tetszenek. Nem is kell, hogy tetsszenek, mert nem is kell tudnunk róla, ha minket nem vont be a férjünk ebbe.
Ezt a bizalmat a férjünktől is várjuk el felénk. Mert ha számítunk egymásra, ha bízunk a egymásban, akkor minden erőnkkel méltóak akarunk lenni erre a bizalomra!

Az élet körülöttünk csupa feladat – munkahelyen, háztartásban, tanulásban, esetleg gyerekgondozásban, a társadalmilag elfogadott ápoltság megteremtésében - és elég sok olyan feladat van, ami unalmas, lélekölő, és a hátunkra púpnak sem kívánjuk. Ezeknek a feladatoknak egy része a házassághoz kötődik. A házimunkák, a főzés, mosás, vasalás, takarítás többnyire erősen sürgető jellegűek, és nem tűrnek halasztást /pld. ebédfőzés/, valamint rendszeresen kell csinálni őket. Csak akkor látszik az „eredmény”, ha nem csináltuk meg: nincsen ebéd, koszos a lakás, nincs tiszta ruha a szekrényben, stb. Ha megcsináltuk, akkor „nincs látszatja”. Az ebédet hipp-hopp megesszük, a lakás újra poros lesz, a ruhák elkoszolódnak. E miatt hajlamosak vagyunk panaszkodni, zsörtölődni, morcoskodni, a leterheltségünkért a házasságot, mint intézményt, és főleg a férjünket hibáztatni.
/Legtöbben nem vagyunk „amerikai felségek”, akiknek általában nincsen munkahelyük, hanem a férjük tartja el őket, és nekik csak a gyerekgondozás, és a házimunka a feladatuk a családban. Sokszor megtoldva egy „segítséggel”, aki egy takarítónő, vagy egy bébiszitter, vagy egy háztartási alkalmazott./
Amikor leküzdöttük a munkahelyi feladatokat, akkor kezdhetjük az otthoni feladatok megoldását. Nem célravezető azonban, ha csak morgunk, hogy milyen széjjelség van, a férjük még a saját ruháit sem képes elrakni. Inkább mondjuk meg határozottan és pontosan, hogy a házimunka terén milyen segítséget várunk el tőle, és igyekezzünk méltányos munkamegosztást kialakítani. Ne felejtsük el azt sem, hogy sok férj gyakorlatlan a háztartási munkákban, és amikor saját elképzelése szerint nekifog valamit elvégezni, attól nekünk égnek áll a hajunk! Ha nekimegyünk, mert nem képes normálisan megcsinálni valamit, nem sok lelkesedés marad benne a feladat iránt. Inkább benn marad a munkahelyén, sürgős munkákat elvégezni túlórában. Mi meg küzdhetünk egyedül a házimunkával.
Két lehetőség közül választhatunk: az erősebb idegzetűek nem törődnek vele hogyan csinálja meg a feladatot /oda sem néznek/, csak kész legyen, a gyengébb idegzetűek pedig, próbálják nyugodtan és világosan elmagyarázni a munkamenetek sorrendjét. Ha például a férjünk nem érti, hogy miért nem lehet a fürdőszoba takarításnál a kocsimosás jól bevált fogásait alkalmazni, akkor ne sértődjünk meg, és ne mondjuk azt, hogy ezt még egy hülye is tudja. Hanem kedvesen győzzük meg, hogy a felmosás jobb egy lakásban, mint egy vödör vízzel felönteni a tisztítandó felületet. Itt a csapda ott van, hogy amíg elmagyarázzuk a dolgot, addig akár meg is csinálhatnánk, de ha ezt tesszük, akkor búcsút intünk a házimunka megosztásának, rajtunk marad az egész, mint szamáron a füle. Amikor pedig elkészült a férjünk a „nagy mű”-vel, akkor dicsérjük meg!
A dicséret egyébként fontos kötőanyaga minden emberi kapcsolatnak, így a házasságnak is. A dicséret nem hízelgés, amivel „kizsaroljuk” a házimunka elvégzését, hanem bátorítás, és a szeretetünk kifejezése. A házasságban egyenrangú felekként kell részt vennünk. Egymás társai vagyunk. Kapcsolatunk akkor válik erősebbé, ha ismerjük és támogatjuk egymás vágyait, megosztjuk a terheket. De nem mindegy, hogyan adjuk ezeket egymás tudtára.

Az együtt töltött idő egy része legyen „minőségi idő”, amikor nem a számlákról, a háztartásról, a munkáról, a gondokról beszélgetünk. Egy házasságban nagyon el lehet csendesedni három év alatt, még akkor is, ha látszólag beszélgetünk egymással. Mire gondolok? Emlékezzünk csak vissza a kapcsolatunk elejére! A jóízű beszélgetésekre, amikor megismertünk a világot a másik szemén keresztül, és tetszett nekünk az, ahogyan ő látja a dolgokat. Erre szokták azt javasolni, hogy vonuljanak el a házasok valami szállodába, és akkor majd minden más lesz, mint otthon… Ez azonban nem ilyen pofon egyszerű, a közös új benyomások csak akkor érnek valamit, ha nem egymás mellett, hanem együtt vesznek részt benne. Ha az utazáson is csak az otthoni problémákon rágódunk, vagy még azon se, mert nem tudunk mit kezdeni a helyezettel és egymással, akkor mehetünk föld körüli útra is akár, attól sem fogunk minőségi időt együtt tölteni. A minőségi idő lényege az egymásra figyelés, egymás személyiségével, gondolataival, vágyaival, gondjaival, reményeivel való foglalkozás, a teljes figyelmünkkel a másikra koncentrálás, az osztatlan figyelem. Mindegy, hogy közben teniszezünk, kártyázunk, sétálunk, vagy csak a teraszon üldögélünk, a lényeg a bensőséges, szeretet teli együttlét, az empátia, a meghittség, az együttérzés, az egymásra figyelés, a kíváncsiság a másik véleményére, meglátásaira. Ami segít megnyílni a másik felé, és amit viszonozni lehet.
Nem szabad elfelejteni, hogy a házasság nem egy megoldandó probléma, amit egy szexis fehérneművel és egy wellness hétvégével, vagy egy kioktatással a felmerülő problémákról el lehet rendezni, hanem egy folyamatos, élő kapcsolat.

A minőségi idő együtt töltése azonban nem azt jelenti, hogy folyton egymás nyakán kell lógni, és minden percről beszámolni, amit külön töltöttünk. Egy jó kapcsolatban hagyni kell a másikat lélegzethez jutni, hagyni időt a magányra, a saját hobbikra, a barátokra. Hagyjuk nyugodtan olvasni, vagy meditálni, vagy valamit alkotni. Mindenkinek szüksége van egy kis magányra, egy kis belső csendre, az önmagával való foglakozásra, vagy rajtunk kívül más emberek társaságára. Ha megpróbálunk rátelepedni attól csak örökös harc és vita lesz az életünk.
A házasság sorsát lényegében az dönti el, miként tudnak megbirkózni a felek a közelség, az egymáshoz tartozás, és a függetlenség ellentmondásaival. A sikeres házasság olyan, mint a tánc: egymás közelségében lenni anélkül, hogy egymás lábára lépnénk. Minél ügyesebben „táncolunk”, minél több tűz, energia, lelkesedés, a másikra való odafigyelés, összhang jellemzi a táncot, annál nagyobb az élmény, annál sikeresebb a házasság.

Mára az életminták közé beépült, hogy a válás lehet a megoldása egy kiüresedett házasságnak. Pedig nem a menekülés az egyetlen megoldás. Inkább a konfliktusok megelőzése, a problémák megbeszélése. A kritikus évek nem azért vannak, hogy elváljanak a felek, hanem hogy új szakaszba mentsék át a szerelmüket, és még inkább megerősítsék a szövetségüket.

Esküvői pánik: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=5307
Papírlakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=5321

T. Pandur Judit
686
T Pandur Judit - 2014. szeptember 19. 19:08:42

Kedves Viola!

Nehéz dolog a házasság - bár az egyedüllét sem jó dolog - .
Az első házasságom, három év múlva, nekem is válással végződött, csak utólag értettem meg, hogy mennyi mindenben hibáztam. Mindig kettőn múlik a vásár, az igaz, de nekem sem ártott volna, ha annak idején felhívják a figyelmemet arra, hogyan lehet elkerülni a buktatókat...

Köszönöm szépen a hozzászólást. Smile

Judit

686
T Pandur Judit - 2014. szeptember 19. 18:54:35

Kedves Mami!

Köszönöm, hogy itt jártál. Heart

Judit

277
farkas viola - 2014. szeptember 18. 00:04:30

Kedves Judit!
Csupa okos bölcsesség, tanítás. Minden fiatalnak olvasni kellene. Sőt, iskolában is kellene tanítani.
Szeretettel gratulálok: Viola Rose

2135
mami - 2014. szeptember 17. 07:46:44

Rose (3)

686
T Pandur Judit - 2014. szeptember 10. 21:56:00

Kedves Szusi!

Ez az írásom a "Papírlakodalom" című öt évvel ezelőtti levelemnek a folytatása. /Még az is olvasható a cikkek között./ Telnek, múlnak az évek, az első házassági évforduló után, már az ötödik évfordulónál tartanak a lányomék! Mivel a harmadik év is a házasság kritikus évei közé tartozik, így annak idején - a harmadik házassági évfordulójukra - írtam a "bőrlakodalomról" is egy levelet. Smile

Most már öt éves házasok, a "Falakodalomnál" tartanak. Eredetileg az arról írt levelemet akartam elküldeni az oldalra, de aztán kiderült, hogy még ezt sem küldtem el.
Így pótlólag elküldtem ezt az írásomat is.

Judit

2274
szusi - 2014. szeptember 10. 16:25:54

A szokásos alapos, részletes és hatásos cikk, tőled.
Én azt gondolom erről,hogy már választani is nagy körültekintéssel kell. Ha társat választunk,ahogy írod, akkor nagy baj nem lehet,mert a lényeges kérdésekben, dolgokban egy platformon vagyunk. Ha ez nincs így, akkor fajulhatnak el a dolgok, ami általában válással végződik. Szép szó a "szövetség", amit használsz,mert egy házasság valóban az.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.