Móritz Mátyás: A költészet csontváza - Juhász Ferenc emlékére


A költészet csontváza

A korszakos és nagy, Juhász Ferenc emlékére

Körülfogott, csaholt, vicsorított, és ugatott,
nyolcvanhét évig reménykedhetett, és hihetett;
az átkot, a gyűlöletet, és a bűntudatot,
emésztve, lenyelte a megmart emberszívedet.
Íróasztalodon az élet lehullott lángja,
amit el tudok mondani, az csak a zavarom;
míg lelkem a tűzözön sáska fogsora rágja,
a létpernyén, és a szivárványszínű avaron.
Nézem betakart arcodon a vászonarckendőt,
és a mézből nem ihatok, csak az epés borból;
remélve, hogy halálod virágzik majd jövendőt,
kezemmel sárgombócot gyúrva a nyálas porból.
A véráztatta kőpadlón most utánad ások,
vörös és véres tenyerekkel, fölsebzett vállal;
belsőmben fájó hidrogénbomba-robbanások,
számban vaskarikával, zablával, habos nyállal.
Úgy siratom csak a kioltott spirituszlángot,
nem csillapítja semmi, harminchat fokos lázam;
kinek egész embertörzse így még sosem rángott,
csontvázaddal együtt érzem égni a csontvázam.
A szent mindenséget taposnám emléked végett,
szíved fölött lobog ezer gyertyám lángcsipkéje;
a rózsa-tűzet, és a vak ősfeketeséget,
eloszlatnám, hogy a világot szégyen ne érje.
Bánat rongyomat a semmi ágára akasztom,
a sorsnak szegezve sunyi és ostoba vádat;
könnyes bánatommal szívem szívedre rohasztom,
ujjam szopva, mint a sárga, pikkelyes tyúklábat.
A sötétet repedésekké semmi sem osztja,
és zavarja el az időevő keselyűket;
szavaim, mint a haldoklók szájában az ostya,
ki bogozná és csomózná ki most a betűket.
Valahol harangoznak. Kiért is harangoznak?
Aki mellét odatartotta a golyónak;
a költőért, ki szolgája nem lett a gonosznak,
hogy be álljon gyilkosnak, és kurva árulónak.
Költő volt, aranyat-hányó, embervulkánmadár,
hogy verejtéke hozzon ezer tüzes virágot;
nem taposhatta el cséza, vagy bricska, vagy batár,
kit a halál most úgy falt fel, szinte nem is rágott.
Hogy ne lobogjon aranya a télnek, és ősznek,
és kénes könnycseppje a nyárnak és a tavasznak;
szavam is olyan akár egy halottidézőnek,
a vihar szélben szállva, úgy ég akár a kazlak.
A mesterem volt, példaképem, és a rokonom,
kiért most a harang szól, a sors-hömpölygő ködben;
ki jeges homokként fekszik a forró homokon,
Isten szívhalálában, a fehér gyertyacsöndben.

Móritz Mátyás
2015 December 4. Péntek
Budapest, Csepel
2603
orkutya - 2015. december 16. 13:29:15

Kedves Mátyás!
Versed nehéz, mint a fém, de a fémek közül sem az acélhoz, hanem a higany súlyához hasonlítom. Nehéz sorok, súlyos szavak, de nagyszerűek és megrendítőek! Téged sem ért a mai világ, mivel gondolkodni kellene minden sorodon, minden szavadon. De, ha valaki megérti, az egy katartikus állapotba kerül! Örülök, hogy megörvendeztettél a verses köteteddel, s ha nem is naponta, de néha-néha csak felütöm azt, s próbálom magamba szívni súlyos szavaidat.
Sok sikert kívánok Neked további alkotásaidhoz! Tibor

3920
lilapetunia - 2015. december 08. 10:55:34

Szeretnék egy verset hozzátenni az emlékezéshez:

Juhász Ferenc: Esti könyörgés


Néhány évet adj még nekem
Természet: néma, mohó Istenem,
titok, enigma, köd-hús sejtelem,
láng-hit, láz, teremtés-türelem.
Mielőtt létem abbahagy
mágnes-csókommal ráragad
hűségem, s nézzek prizma-süveg
rózsákkal, mint a kékzománc legyek.

Mert élni, élni, élni jó!
Hömpölyögni, mint a folyó,
zöld lázzal nőni, mint a fű,
a teremtés-tekintetű.

Zokogni, mint a szomjúság,
nyögni, mint a télfújta fák
agancs-ablakain a fény-dolog:
a celofán-szél zúz, átzuhog.

Adj még néhány évet nekem
szívembe-rejtett Istenem:
lehessen újra énekem,
dal, éposz, mámor, értelem.

Néhány egyszerű költemény,
világ-varázsból küldemény,
mindennapi föltámadás,
az életre csodálkozás.

Amit kérek, az nem kevés:
világ-súly gyász, bűn, szenvedés,
idő-rohadt történelem,
mindig láz, sose félelem.

Tűz, jég, dac, csillag-ütközés,
fekete vágy, vér-erjedés,
halálig tartó szerelem,
a test lángja: nemi győzelem.

Mert élni, tenni azt ami
nem a semmi, de a valami!
Házra rátenni a tetőt.
Aztán várni a temetőt.

Aztán majd úgyis földbe szállok,
befogadnak az óceánok,
mint öreg hajót a dörgő víz-árok,
rakétával kilőtt tengeralattjárót.

Tengeralattjáróm deszka-koporsó.
Jajtalan süllyedésem az utolsó.
S fölöttem a Mindenség virágzik.
Földgolyó-síromon szöcske cikázik.

Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.