Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.03.23. 15:02
Szépséges szombatot mindenkinek! Smile

2019.03.23. 11:21
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.03.23. 09:22
Kellemesen eltöltött hétvégét kívánok Mindenkinek! Smile Rose

2019.03.23. 06:50
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose https://www.youtu.
..qX8Sx_UZS0

2019.03.23. 00:28
Szép álmokat mindenkinek! HeartMiklós

2019.03.22. 23:35
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.03.22. 20:47
Szép estét mindenkinek. Smile

2019.03.22. 16:01
Kellemes délutánt kívánok szeretettel Mindenkinek ! Rose

2019.03.22. 09:12
Ha szereted a könnyed, humoros irodalmat, és a sört is, jöjj ki Fótra 29.-én a szerzői estemre! Meghívó a legújabb cikkekben: Tibor Cool

2019.03.22. 00:29
ÚJ cikkek is magazinunk oldalán.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: RozaBraun
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Cikk hierarchia
Muhel Gábor: KÖNYVAJÁNLÓ: Hazai Attila: Szex a nappaliban


„ az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat.”
(Clifford Geertz)

Hazai Attila csaknem minden prózai írása azzal a kérdéssel szembesíti az olvasót, hogy mit vár el az irodalomtól, milyen elvárásokkal közelít a művészet, a szépirodalom felé. Az az anarchisztikus jelentéstartomány ugyanis, amelyben szövegei elhelyezkednek, okkal tűnhet a tradicionális recepció számára provokatívnak, hiszen tudatosan keverednek bennük a magas és az alacsony irodalom regiszterei, mely írói attitűd sokszor valóban próbára teszi az értelmező közösséget. Ricoeur Jauss nyomán megjegyzi, hogy „az irodalom leghatékonyabb pillanata talán az, amikor az olvasót olyan helyzetbe hozza, melyben megoldást kap, amelyre neki magának kell alkalmas kérdéseket keresnie, olyanokat, amelyek a mű által felvetett esztétikai és morális kérdéskört alkotják.” [1] Nagy Gabriella azonban úgy gondolja, hogy „Hazai nem egy minden pontján átgondolt rendszerben mozgatja olvasóját, hanem egy kusza szálakból esetlegesen szövődő hálóban, amelyben az itt-ott elhelyezett problémajelölő pontok olyan aknákként funkcionálnak, amelyekre a kritikus mindenképpen rálép (azért vannak, hogy rálépjen), az olvasó nem, de számára ezek az utalások teljességgel érdektelenek is.” [2] Ez a marginális irodalmi magatartás (vagyis hogy a novellák a normalitás és az extremitás közti határon mozognak) nyugodt és laza stílussal párosul, mely az írások zömében csupán látszólagos, s annak ellenére, hogy egyfajta cinizmust közvetít, egyben fokozza is a szereplők belső feszültségét. [3] Akadnak kutatók (pl. Németh Gábor), akik úgy gondolják, hogy a Hazai-írások rontják a humanitáseszményt és a mondatmetafizikát, de érvényességük mellett ez a jellemzés is inkább valaminek a hiányáról, megszüntetéséről, nem pedig annak hogyanjáról, a poétikai mechanizmusok pontosabb működéséről tájékoztat. Odorics Ferenc pedig a kvázi-ártatlanság poétikája kapcsán úgy fogalmaz, hogy „az öröm-szövegekben olyannyira problémátlannak mutatkozik a történetkészítés technikája, a műveleti rend, egyszerű és alulstilizált az írói tevékenység, olyannyira ártatlan a dolog, annyira alul van beszélve, hogy az egyszerűség irányából az egyenes beszéd önmagát számolja fel.” [4] Állítása szerint ugyanis a túl-ártatlanság kvázi-ártatlansághoz vezet, vagyis „az elbeszélés kivonása önmagából a referencialitáson és a vallomásos önéletrajziságon túl a metafikció hiányában is megmutatkozik.” [5] Szabó Gábor szintén úgy véli, hogy „Hazai prózájához azért nehéz az értelmezői nyelv elkerülhetetlen fogalmiságán keresztül közelíteni, mert működésének alapvető ambíciója éppen a jelentésekben sűrűsödő világérzékelés szétporlasztása, ami egész egyszerűen érvénytelenné és külsődlegessé teszi a jelentésrögzítő szövegértelmezések aktivitását. Szövegeinek megtévesztő egyszerűsége és átlátszósága olyan üvegfelületként jellemezhető, amely ugyan látszólag pontosan megmutat minden »mögöttest«, ám az üveg kemény felülete azonmód vissza is pattintja a megragadására irányuló kísérleteket.” [6] Hazai Attila kötetét olvasva tehát azzal szembesülünk, hogy sikeres, azaz működőképes interpretációs szabályrendszerét egyetlen értelmező közösség sem alkotta még meg, s meglehet, hogy szövegeinek kanonizálása és legitimizálása is ezért ütközik nehézségekbe. Azzal ugyanis, hogy az öröm-szövegek olvasására irányuló interpretációs maximák se nem a koherencia, se nem a racionalitás, se nem az eszmeiség mentén szerveződnek, olyan értelmezői gyakorlat lehetőségét teremtődik meg, amelyet Siegfried J. Schmidt az értelmezéseket szabadon engedő irodalmi erotikának, míg Roland Barthes ínyenc olvasásnak nevez, mely az olvasás és így a szöveg örömét állítja, s alapvetését az átvágásokban, az áttörésekben, az állítások és felfüggesztések korlátlan játékában állapítja meg.
Farkas Zsolt Hazai novelláit az „abszurd realizmus” kifejezéssel jellemzi. [7] Bár szövegei az író negyvenöt éves korában bekövetkezett halála óta az irodalmi szubkultúra szerves részévé váltak, ennek ellenére mégsem találták meg helyüket a kortárs irodalomban, továbbá az sem feltétlen látható, hogy mi módon hatottak írásai a kortárs magyar prózairodalomra. Ezen felül még méltatói sem tudták egyértelműen definiálni, hogy mi az a valami szövegeiben, amitől nem csupán működőképesek, de élvezetesek is. Bán Zoltán András szerint viszont Hazait „nemigen gyötrik művészi kételyek, írói problémák, ő dalol, mint a pacsirta; amit ír, abban nincsen semmi, de az legalább érthető.” [8] Angyalosi Gergely még tovább megy: e szövegeket egy új világérzékelés és világalkotás adekvát formáinak nevezi. [9] Figyelemre méltó ebben a kontextusban, hogy az orosz formalista iskola már az 1910-es, 20-as években úgy vélte, hogy minden befogadás tulajdonképpen szubjektív mozzanat és egyéni sajátosságokkal rendelkezik, mivel egy mű olvasásának feltételei nem egyformák a befogadók különböző rétegeinél és függnek attól, hogy mely más, korábban olvasott szövegekkel vetjük össze őket. Így az interpretációk az egyéni tapasztalat és más művek „elváráshorizontja” mentén szerveződnek poétikai értelemben vett tudatalkotó tényezőkké, melyek az általa érvényesített szemléletformák korszerű feltételeit hozzák létre a megértésben. Az sem mellékes továbbá, hogy egy kor (pl. a századforduló) világképe, ismeretelméleti attitűdje, esztétikai beállítottsága, illetve az ezekben végbemenő változások természete az individuum önmagára utaltságának szemlélő-értelmező helyzetében is kifejeződik, így a műalkotásokban is természetszerűen tetten érhető. Annál is inkább, mivel „az irodalmi mű nem valami önmagáért létező tárgy, amely minden szemlélőnek mindenkor ugyanazt a látványt nyújtja. Nem emlékmű, mely monológszerűen hirdeti önnön időtlen lényegét. Sokkal inkább az olvasmány mindegyre új rezonanciáit kiváltó partitúrához lehetne hasonlítani, mely a szavak anyagából kiszabadítja és aktuális léthez juttatja a szöveget.” [10] Nem véletlen ezért, hogy a kötetben található írások a provokáció retorikája révén rávilágítanak a rendszerváltás utáni évek magyar fogyasztói társadalmának visszáságaira is, ahogyan az sem, hogy például újgazdag vállalkozók, könnyűdrogokkal élő, éjszakázó egyetemi ifjak, rockzenészek, takarékos, elszegényedő nyugdíjasok a novellák szereplői. A társadalom egyes rétegeinek ellentmondásai, az erkölcsi relativizmus problematikája tehát látensen végigkíséri azt a világnézeti vákuumot és közönyt, mely a szövegek hátterében mindvégig ott lappang, amit a szövegek minimalista retorikája tovább erősít. Ezzel párhuzamosan az irodalom szociális funkciójának kérdésessége is felmerül, mely arra a recepcióelméleti antinómiára is rámutat, ami a befogadó, a szerző és a szövegkorpusz között áll fenn. Ennek okát Jánossy Lajos abban látja, hogy „Hazai megunta önmagát, megunta a figuráit és a helyszíneit, nem fejezi be az írásokat, mint például az Emberrablás a Dob utcában, vagy A rózsaszín por esetében, […] teljesen véletlenszerűen és esetlegesen magukra hagyja őket pőre szövegszerűségükben, odadobja az olvasónak, kezdjen vele, amit akar.” [11] Mindazonáltal már a címadó novella (Szex a nappaliban) teret adhat egyfajta elutasító olvasói magatartásnak, bár A szar című opusz – mely az ürülék büdösségének problémájára keresi a választ huszonegy sorban – ebből a szempontból kétségkívül még hangsúlyosabbnak tűnik. A szövegek többségét ugyanis sajátos implicit kémia szövi át, a belső folyamatok kémiája, a manipuláció a különféle drogokkal (A rózsaszín por), sőt, az Egy vérrög története már explicit módon és teljes mértékben alá van vetve a Hazai-féle kémiai látásmódnak, mely csak részben rokon a naturalista látásmóddal és a Zola-féle kísérleti regény poétikájával. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a szerző tudatosan szembehelyezkedik a megszokott szépirodalmi recepcióval, mellyel az olvasót saját értékítéletének, szemléletmódjának megváltoztatására készteti. [12]
Már Nagy Ferenc a Szex a nappaliban kötet címadó novellájának elemzése kapcsán rámutatott, hogy „főhőse (es egyben narrátora) az önmagával és feleségével szembeni ítéletalkotásra hív bennünket, vallomást téve arról a büntetésről, mellyel a nőt sújtotta valamivel korábban, nézete szerint méltán. Olvasóiként így mi válunk az ő, hozzá hasonlóan saját meggyőződéseiket követő bíráivá. Elbeszélt tettének motivációját az erkölcs es az anyagi érdek konfliktusának eredőjeként láttatja: a rúttal és alantassal szembefordulni bár erkölcsi szükség, ám az erkölcsi késztetésnek engedelmeskedni lehetetlen.” [13] Ennek oka egy nagyon is gyakorlatias és korántsem érdekmentes szempont érvényesítésében keresendő, hisz a feleség iránt érzett undor és ellenszenv miértjeinek felsorolása után (perverz lelkialkat, kétszínűség, sznobizmus, úrhatnámság, mocskos kalandok) a következőket olvassuk: „Mégsem gondolkodhatok a váláson. Natasa ugyanis egy rendkívül gazdag ember lánya. [... ] Ha elválnék tőle, akkor bizony rettenetesen rosszul járnék anyagilag.”Az erkölcs és az anyagi érdek közötti feszültség azonban az „elkorcsosult nagypolgári élet” értékrendjének felborulása, illetve a férj és feleség viszonyának tisztázatlansága révén a realitás hamisságára is rámutat, amit a majom feltűnése ellensúlyoz. Ez az irreális és groteszk esemény egyben az animális és az emberi szféra (ilyenformán pedig áttételesen az ösztön és a ráció) konfliktusának megjelenítőjévé is válik, kifejezve ezzel az individuum és a szociális közeg közötti egzisztenciális paradoxont. Az ellentmondást további mélyíti, hogy a szöveg egy helyén leírásra kerül, hogy korántsem a szexuális vonzalom hiányáról van szó, hanem a két ember párkapcsolatának kiüresedéséről, amit az erkölcsi norma utáni vágy tovább erősít: „De ez így immár kibírhatatlan! Van, hogy hetekig nem bírok a szemébe nézni, annyira taszít és idegesít a lénye.”Mindazonáltal a feleség, mint „elkényeztetett ingyenkurva” egyfajta szellemi izgatottságot is generál, melyből logikusan következik az asszony megleckéztetése miatt érzett öröm is: „Ma délután végre mellém szegődött a szerencse. Azt hiszem, egy életre megleckéztettem őkelmét. Ha ez sem hatott rá, akkor tuti, hogy az ördög lakozik a szívében.”Ezt támasztják alá azok a kiszólások, melyek arra utalnak, hogy Natasa számára férje tulajdonképpen bárki mással helyettesíthető lenne: „Nem izgatsz fel, Frédi? – kérdezte [... ]”; „Ez az, Winnetou! – mondta feleségem [... ]. Rendszeres szokása, hogy mindenféle becenevekkel illet engem. [... ] Mindig azt mondja, ami az eszébe jut. Sokszor Frédinek, Bélusnak vagy Kálmánkának szólít. Azt hiszi a ringyó, hogy ezzel megaláz engem. És persze mindig jól szórakozik a barátnőivel az általa fabrikált neveimen.”; „Pali mit szól ehhez? – kérdezte. – Milyen Pali? – Te vagy az – mondta nejem vihogva.”; „Kálmánka. Ne ilyen erősen! – mondta Natasa nevetgélve.” Innen már teljesen érthető a majom feltűnése, ami nemcsak a humánum dehonesztáló és demoralizáló trópusa, hanem az utánzás metaforája is egyben, mivel az olvasót oly módon készteti nevetésre, hogy a férjjel részlegesen azonosul, s ily módon a recepció stilizált allegóriájává válik. A textus így azzal szembesíti befogadóját, hogy választ adjon a kérdésre: voltaképpen miben is különbözik a majomtól, attól az állattól, aki az inszeminatív aktus számára nyíltan felkínálkozó szöveget gondolkodás nélkül kész a magáévá tenni.

Textológiai szempontból érdekes lehet számunkra a novella címe is, ami nemcsak a kötet címével azonos, hanem egyben megerősíti annak tipográfiáját, mivel a jobb oldali margón elhelyezett rajzfigurák tovább hangsúlyozzák a Szex a nappaliban frekventált szerepét. Bár a lepörgethető történet nem teljesen azonos a novella cselekményével, a majom figurájának metaforikus értelmezését (vagyis hogy megjelenése nem kizárólag az adott novella literális kontextusában értelmezhető) mindenképp alátámasztja. Nem mellékes az sem, hogy a történet az eltérés mellett is azonos: a majom (a mimézis, a reprezentáció révén) elragadja, s a felröppenő alsóneműkből sejthetően, birtokba veszi a nőt (mint szöveget). Mindamellett a rajzok oda-vissza is lepörgethetők: egy-egy oldal elő- és hátoldala egyszerre jeleníti meg ennek az allegorikus narratívának az egyes mozzanatait, tehát adott esetben a kezdetet és a véget. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azonban, hogy a majommal történt közösülés atavisztikus aktusa nem csupán az ösztön-én és a szociális-én (persona) freudi terminológiájának antinómiája miatt érdemes figyelmünkre, hanem társadalmi, episztemológiai és ontológiai vonatkozásai miatt is. Már csak azért is, mert „a metafizikai támaszok elvesztésének tragikuma jellegzetesen huszadik századi élmény, mellyel rendre a kifosztottság érzetével szembesülnek az irodalmi hősök, akik a világnak egy hagyományos rendjét őrzik a tudatukban.” [14] E probléma megoldását Hárs Endre abban látja, hogy az irodalomtudományt és kulturális antropológia kutatási eredményeit közös nevezőre kell hozni, melynek egyik legbeszédesebb kísérleteként a német nyelven megjelent A kultúra mint szöveg. Az antropológiai fordulat az irodalomtudományban című kötetet is szerkesztő Doris Bachmann-Medick koncepcióját jelöli meg. E munka szerint „az irodalom és az irodalomtudomány antropologizálása” kiutat kínál a tudományterület „válságából”, továbbá „a posztmodern elmélet zsákutcáiból és a posztstrukturalizmus önmagára vonatkoztatottságaiból”, mely kiutat Bachmann-Medick „az irodalom vizsgálati horizontjának kiszélesítésében” találja meg. Ilyenformán az irodalomtudomány az irodalomnak mint kulturális reprezentációs formának vizsgálatával találja meg helyét a kultúratudományok diskurzusában. Összességében tehát az „etnológiailag orientálódó irodalomtudomány” voltaképpen azt vizsgálja, „miképpen részei irodalmi szövegek a szimbolizáció azon átfogóbb folyamatainak, amelyek kimondottan a társadalmi csoportok kulturális gyakorlataihoz, az etnikai és nemek szerinti különbségekhez és a politikai-hatalmi alakulatokhoz kötődnek.” [15]

Mondottakból logikusan következik, hogy a szexus az erkölcsi relativizmus vetületeként is jól értelmezhető, vagyis a szexuális devianciák és anomáliák sora egyben civilizációtörténeti, szociálpszichológiai és kulturális antropológiai környezetben is manifesztálódnak, melynek „lényegi mozzanata sokkal inkább az emberi lét megváltozott szituáltságának tudatosításában van: annak felismerésében, hogy az egyéni élet ontológiája nem valamiféle önmagától adott létviszony, hanem mindig értelmezett, reflektált kép az emberi létről. Úgy is fogalmazhatunk: ontológia önmagában nem létezik, léttant voltaképpen teremtünk önmagunk számára.” [16] Ha tehát – amennyiben elfogadjuk Foucault érvelését – a szexuális eltévelyedések, illetve a sze¬xus anomáliái a nemiség kulturális elfojtásából, annak túlzott szabályozásából fakadnak, akkor nem véletlen, hogy „a marginális nemi szokások üldözése azzal a következménnyel járt, hogy […] feléb¬red az érdeklődés a perverziók iránt.” [17] Ennek ellenére Tóth László mégis úgy találja, hogy „igen nehéz lenne megmondani, hogy milyen szexuális viselkedés tekinthető deviánsnak, ugyanis a társadalmat szervező elvek és mechanizmusok sokaságának összességét csak viszonylag kevés magatartásforma sérti.” [18] E miatt pedig „bizonyos viselkedésformák deviánsnak minősítése a társadalom működésének gondos elemzését követeli meg, annak szem előtt tartását, hogy gondolkodásunkat, szemléletünket sokszor bennünk sem tudatosodó előfeltevések, társadalmi sztereotípiák és előítéletek alakítják.” [19] A fenomenológiai világkép szerint viszont a dolgok nem valami által nyilvánulnak meg, lényegében nincs tehát megragadható különbség a létező alak és a mögöttes lényeg, a forma és a jelentés között. A dolgok léteznek, ezáltal valamennyi önálló entitás. Ennek értelmében a mű ábrázolhatja ugyan a történetüket, de nem válhat epikai formájukká: csupán azt rögzítheti, ami van, az állapotot. Ez az állapot a Szex a nappaliban esetében a szubjektum egzisztenciális szerepének tisztázási kísérleteként argumentálódik a szándékosan alulstilizált nyelv segítségével. Nem mellékes ezért, hogy C. G. Jung gondolkodáslélektani kutatásaival egybehangzóan F. Boas, majd E. Sapir szintén rámutattak, hogy a gondolkodás erősen nyelvhez kötött tevékenység. Ily módon „a szubjektum konstrukciója a nyelv által valósul meg. Az interszubjektivitást, az emberi kapcsolatok rendszerét a nyelv fogja körül. A nyelv a »harmadik hely«, a mindig változó tér, amelyben a szubjektum és másikja konstituálódnak, feloldódnak és teremtődnek.” [20] A kettő közötti oszcilláció voltaképpen a nyelvhasználat révén folyamatosan működik: a narráció egyszerre vonja be és billenti ki a szövegvilágba tévedt olvasót a hagyományos értelmezői pozícióból, bizonytalanná téve ez által a szubjektum tulajdonképpeni szerepét a műben. Ezért lehetséges, hogy úgy érezhetjük, a textus központi figurája (ti. Natasa férje) és az elbeszélő kommutatív viszonyban állnak egymással. Amennyiben így van, akkor e reláció a szubjektum individuális természetének kumulatív voltát is megkérdőjelezi. A helyzetet tovább bonyolítja a férj és a feleség (a férfi és női princípium) kontraproduktív dualitása, pontosabban az a tény, hogy Natasa számára férje egy majommal felcserélhető. („Egyetlen pozitívuma e szétrohadt kapcsolatnak, hogy a feleségem még mindig nagyon vonz szexuálisan. Nem fura? Amikor szembefordul velem és rám néz, akkor többnyire öklendeznem kell tőle, viszont ha hátat fordít és a seggét látom, akkor szinte azonnal megkívánom és szenvedélyesen nekiesem.”) A majom, mint toposz felbukkanása ezért kétszeresen is fontos: egyfelől az apollói és dionüszoszi emberi magatartás kettősségét fejezi ki, másfelől viszont a normatív értékrend felborulását is reprezentálja. Ezt kiegyensúlyozandó, a majom amellett, hogy a magánszféra és a társadalom közötti pszeudo-kapcsolat jelképeként tűnik elő, egyben az intimitás hiányának jelölőjévé is válik. Erre utal, hogy az aktus előtt Natasa számára teljesen észrevétlen módon, „kintről”, „a külvilágból” mászik be az ablakon, lehetővé téve ezzel a tervezett büntetés beteljesítését. („Véleményem szerint a feleségemben van a hiba. Nem a teste hibás, ez sokak szerint első osztályú. Hanem a bensője pudvás szegénykének! Bocsássanak meg, de kimondom: szerintem elkorcsosult a lelke.”) Ezzel együtt azonban a feminim és a maszkulin emberi tulajdonságok szubverzivitása a szöveget befogadni kívánó olvasó számára azt az üzenetet is közvetítheti, hogy kritikával kell kezelni az olvasottakat. Így tehát könnyen lehet, hogy a textus és a befogadó közötti „abszurd és erotikus” aktus episztemológiai szempontból arra a felismerésre is rámutat, hogy a valóság természete, a dolgok közötti viszonyrendszer korántsem objektiválható, hanem nagyon is kontextusfüggő. Ez a szolipszizmushoz igen közel álló szemantikai attitűd az egyén és a közösség közti ellentmondás relativizmusának feloldását is kétségessé teszi, áttételesen pedig arra is rávilágít, hogy egyetlen szöveg sem létezhet önmagában immanens szövegkorpuszként. S éppen ennek belátása indokolja, hogy Hazai novellája, illetve jelen írásunk mottója is ebben az interdiszciplináris és transztextuális szellemiségben értelmezendő.

Hivatkozások:

[1] PAUL RICOEUR: A szöveg és az olvasó világa. (Ford. Jeney Éva) In. UŐ: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris. Bp. 1999. 342.
[2] NAGY GABRIELLA: Az élet értelmetlenségébe vetett hit. = Alföld, 2000/12. SZ. 97.
[3] Ebből a szempontból emlékeztetnek a naturalista analízisre, a zolai kísérleti regényre, azzal a megkötéssel, hogy ez a kísérletezés a Hazai-írásokban erősen ironikus és parodisztikus jellemzőkkel bír.
[4] ODORICS FERENC: A (kvázi-) ártatlanság poétái. (Garaczi, Kukorrely, Németh, Hazai, Ficsku) = Alföld, 1998/2. sz. 79-82. (= http://hazaiattila.hu / wp-content / uploads / 2015 / 05 / Odorics10kvaziar.pdf)
[5] Uo. (Érdemes összevetni Robert Musil kijelentésével: „Ennek a regénynek a története oda lyukad ki, hogy a történet, mely benne elbeszélésre vár, nem kerül elbeszélésre.”)
[6] SZABÓ GÁBOR: A világ, mint amilyen. = Műút, 2015. 10. 26. (= http://www.muut.hu / ?p=15343)
[7] FARKAS ZSOLT: Minimál Hazai. = Irodalmi Szemle Online, 2013. 11. 14. (= http://www.irodalmiszemle.bici.sk / lapszamok / 2013 / 2013-november / 1783-farkas-zsolt-minimal-hazai)
[8] BÁN ZOLTÁN ANDRÁS: A legboldogabb magyar író. = Holmi, 1998/1. sz.
[9] ANGYALOSI GERGELY: Hazai Attila: Budapesti skizo. = Kritika, 1999/5. sz. 35.
[10] HANS-ROBERT JAUSS: Die Struktur literarischer Texte. München. 1981. 42. 1.
[11] JÁNOSSY LAJOS: Feri a hegyről. = Élet és Irodalom, 2000. június 2. (= http://www.es.hu / old / 0022 /index.htm)
[12] „Természetesen akadnak a kötetben kisprózák, amik még erőteljesen emlékeztetnek a Szilvia szüzességének, Hazai első novellagyűjteményének darabjaira, így a címadó, Szex a nappaliban, ahol egy majom farkalja meg az elbeszélő feleségét, vagy a Menyus választása, ahol egy csendes és unalmas délután fordul kegyetlen gyilkosságba, de míg a Szilviában a fentiekhez hasonló fordulatok a legjobb értelemben meglepetésszerűek és őrülten ötletesek voltak, addig a Nappaliban már fáradtnak, kényszeresnek és hogy stílusosak legyünk, kiheréltnek tűnnek.” (In. JÁNOSSY LAJOS: i.m.)
[13] NAGY FERENC: A legszebb majom. (Hazai Attila: Szex a nappaliban) = Híd, 2007, 6-7. sz. 99. (= http://epa.oszk.hu / 01000 / 01014 / 00038 / pdf / 095.pdf)
[14] KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: A zavarbaejtő elbeszélés. Kozmosz Könyvek. Bp. 1984. 45. Vö. „Az önmagára utalt egzisztencia a lét végességére döbben rá. S miközben a létbevetettség véletlenét szükségszerűként éli át, annak tudatában eszmél rá kreatúra voltára, hogy egzisztenciális állapota mögött nem létezik valóságos teremtő rend, mely e létet bármely értelemben szavatolná.” (Uo.)
[15] HÁRS ENDRE: Antropológia és irodalom − mi van a között? = http://epika.web.elte.hu / doktor / hars09.pdf
[16] KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: A zavarbaejtő elbeszélés. Kozmosz Könyvek. Bp. 1984. 45-46.
[17] MICHEL FOUCAULT: A szexualitás története I. (A tudás akarása.) Atlantisz. Bp. 1996. 46.
[18] TÓTH LÁSZLÓ: Deviancia és szexualitás. = Belügyi Szemle, 1999/6. sz. 78-79. (= http:// epa.oszk.hu / 02100/02184/00003/pdf/kozelitesek_EPA02184_2011_03_040-049.pdf)
[19] Uo.
[20] FARKAS ZSOLT: A lacani szubjektumról. = http://mek.niif.hu / 01300 / 01378 / html / lacan.htm. (Jung úgy állította szembe az ember racionális lélektani funkcióit, hogy a gondolkodást nyelvi, az érzelmet nyelvi jelleg nélküli funkcióként értelmezte.)

Felhasznált irodalom:

 ANGYALOSI GERGELY: Hazai Attila: Budapesti skizo. = Kritika, 1999/5. sz. 35-36.
 BICZÓ GÁBOR-KISS NOÉMI (szerk.): Antropológia és irodalom. Egy új paradigma útkeresése. Debrecen. Csokonai Kiadó. 2003.
 CLIFFORD GEERTZ: Az értelmezés hatalma. (Antropológiai írások) Osiris. Bp. 2001.
 FARKAS ZSOLT: Mindentől ugyanannyira. (A lacani szubjektumról.) = http://mek.niif.hu/01300/01378/html/lacan.htm
 HANS ROBERT JAUSS: Die Struktur literarischer Texte. München. 1981. 42. 1.
 HÁRS ENDRE: Antropológia és irodalom − mi van a között? = http://epika.web.elte.hu/doktor/hars09.pdf
 HÁRS ENDRE: A tigris, amely oroszlánként küzdött. (A kulturális szöveg metaforájáról) = UŐ: Én – túl a nyelven. Bp.-Szeged. Gondolat Kiadói Kör–Pompeji. 2002. 163-195.
 HAZAI ATTILA: Szex a nappaliban. Balassi. Bp. 2000.
 KISS LÁSZLÓ: „Azt hiszem, meg kell találnom a helyes arányokat.” (Hazai Attila: Szex a nappaliban) = Tiszatáj, 2002/3. sz. 88-93.
 KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: A zavarbaejtő elbeszélés. Kozmosz Könyvek. Bp. 1984.
 MICHEL FOUCAULT: A szexualitás története I. (A tudás akarása.) Atlantisz. Bp. 1996.
 NAGY FERENC: A legszebb majom. (Hazai Attila: Szex a nappaliban) = Híd, 2007, 6-7. sz. 95-109. (= http://epa.oszk.hu/01000/01014/00038/pdf/095.pdf)
 NAGY GABRIELLA: Az élet értelmetlenségébe vetett hit. = Alföld, 2000/12. SZ. 96-102.
 PAUL RICOEUR: A szöveg és az olvasó világa. (Ford. Jeney Éva) In. UŐ: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris. Bp. 1999. 310-353.
 ODORICS FERENC: A (kvázi-) ártatlanság poétái. (Garaczi, Kukorrely, Németh, Hazai, Ficsku) = Alföld, 1998/2. sz. 79-82. (= http:// hazaiattila.hu / wp-content / uploads / 2015 / 05 / Odorics10kvaziar.pdf)
 VINCENT CRAPANZANO: Hermész dilemmája: A szubverzió álcázása az etnográfiai leírásban. (Ford.: Jakab András.) = Helikon, 1999/4. 514−539.
 BÁN ZOLTÁN ANDRÁS: A legboldogabb magyar író. = Holmi, 1998/1. sz.
 BÁN ZOLTÁN ANDRÁS: A legboldogabb magyar író. = Holmi, 1998/1. sz.
 TÓTH LÁSZLÓ: Deviancia és szexualitás. = Belügyi Szemle, 1999/6. sz. 67-79. (= http://epa.oszk.hu/02100/02184/00003/pdf/kozelitesek_EPA02184_2011_03_040-049.pdf)
 JÁNOSSY LAJOS: Feri a hegyről. = Élet és Irodalom, 2000. június 2. (= http://www.es.hu/old/0022/index.htm)
 FARKAS ZSOLT: Minimál Hazai. = Irodalmi Szemle Online, 2013. 11. 14. (= http://www.irodalmiszemle.bici.sk/lapszamok/2013/2013-november/1783-farkas-zsolt-minimal-hazai)
 SZABÓ GÁBOR: A világ, mint amilyen. = Műút, 2015. 10. 26. (= http://www.muut.hu/?p=15343)

Muhel Gábor
1593
MT - 2016. szeptember 07. 23:37:31

Kedves Muhel Gábor, minden elismerésem komoly, alapos, izgalmas, különleges ajánlásodért. Rengeteget dolgozhattál rajta, látszik.
Remélem még olvashatok tőled könyvajánlást, ismertetést.
Köszönettel:
pilla

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.