Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

T. Pandur Judit: Rézlakodalom


/egy anyuka levele a lányához a házasság hetedik évében/

Az első házassági évfordulódon /papír lakodalom/, majd a harmadik évfordulón /bőrlakodalom/, és az ötödiken /falakodalom/ is írtam már egy levelet neked a házasságban adódó nehézségekkel kapcsolatban. Az azokban foglaltakat most nem ismétlem meg, de még mindig érvényesek, így most akár újra el lehet őket olvasni.
Miért rézlakodalom a hetedik házassági évforduló? Mert a szerelem istennőjének, Vénusznak - aki a boldog együttlét őrzője is - ez a fémje.
Azt nem tudom, hogy miért a réz Vénusz kedvenc fémje, de az biztos, hogy a házasság hetedik évében már minden támogatásra szüksége lehet a házaspárnak, így Vénuszé is jól jön.
A házasságban a hetedik év az egyik legkritikusabb, ekkor válnak el a leggyakrabban a házaspárok. Sok elmélet született azzal kapcsolatban, hogy miért a hetedik év az, amiben úgy érzik, hogy ki kell lépni a házasságból. Ezek közül van olyan, ami a genetikára /hét évre vagyunk programozva egy kapcsolatra/, vagy a biológiára /testünk sejtjei mind kicserélődnek hét év alatt, más emberek leszünk, akinek másik partnerre van szüksége/ és van olyan is, ami rutinra, az illúziók eltűnésére, és az unalomra fogja a problémát.
Véleményem szerint a hetedik házassági évfordulónak találóbb neve lenne az ólomlakodalom, mert eddigre a házasfelek szárnyalása az illúziók szárnyán repülve véget ér. Rájönnek, hogy az eddigi döntéseik amik - amikor meghozták őket, nagyon jónak látszottak – kezdenek ólomsúllyal rájuk nehezedni. Rádöbbennek, hogy ez az, amire számíthatnak az elkövetkező években is, sőt akár egész életük során, és elkezdenek lázadozni ellene.
A közös otthon megtalálása, és csinosítgatása remek, és összekovácsoló feladat. De az állandó rendben tartása, takarítása, felügyelete, és karbantartása már nem hoz lázba senkit. Ez most már mindig így lesz? – teszi fel a kérdést, akire ez a feladat hárul a házaspárok közül, és mivel a válasz erre a kérdésre: az igen, nem tölti el túl nagy lelkesedéssel.
Megszülettek a vágyott gyerekek, akik hol édesek, aranyosak, hol meg szörnyen viselkednek, de állandó felügyeletre és gondozásra szorulnak. És megint fel lehet tenni ugyanazt a kérdést, mint az előbb, /Ez most már mindig így lesz?/ és a válasz is ugyanaz.
A vágyott otthon, és a vágyott család fenntartása pénzbe kerül, amit elő kell teremteni. A mi civilizációnkban a férfiakra, a férjre hárul első sorban ez a feladat. Aki emiatt sokat van távol az otthontól, és amikor végre otthon van akkor – érthetően – fáradt, és egy kis nyugalomra vágyik. A feleség meg alig várja, hogy hazatérjen, és levegyen a válláról némi unalmas otthoni feladatot. És megint fel lehet tenni ugyanazt a kérdést, / Ez most már mindig így lesz? / és a válasz is ugyanaz.
Pedig alapvető szükségletünk a változatosság, vágyunk az ismeretlen, és új dolgok kipróbálására, és az állandóságot dög unalmasnak tartjuk. A változatosság iránti igény belénk van táplálva /mert ez viszi előre a fejlődést/ az agyunk jutalomközpontja örömhormont /dopamint/ termel, ha másra vágyakozunk, mint ami van.
Házasságunk kezdete óta munkálkodtunk az otthon, és a család megteremtésén. A házasság hetedik évére ezzel nagyjából meg is vagyunk, csak éppen időnként úgy érezzük, hogy mindez ólomsúlyként nehezedik ránk, ezért írtam, hogy inkább ólomlakodalomnak kellene elnevezni a hetedik házassági évfordulót. /Már olvastam, hogy a házasság nyolcadik évfordulóját illetik az ólomlakodalom névvel, de szerintem ez inkább a kritikus hetedik évre illene rá, mert ezt követően csökken a válások kockázata./
A házasság hetedik évére a legfontosabb konkrét célok – amiket friss házasként kitűztünk – már megvalósulnak. Van lakás, esetleg autó, legtöbbször gyerek/gyerekek. Eddig minden erőnkkel azon voltunk, hogy ezeket a célokat elérjük. Kialakítottunk egy életet magunknak, ahonnan időnként úgy érezzük, hogy nincsen továbblépés, csak esetleg kilépés belőle.
A válások leggyakoribb oka, a válás lehetősége, ami a kapcsolatot labilissá teheti. Ha nehézségek adódnak – és ilyenkorra a megnövekedett felelősség, és a csökkenő intimitás miatt bizony többnyire beköszöntenek a nehézségek – mindig ott van a fejekbe a kimenekítő fantázia „ezt már nem lehet kibírni, inkább elválok”. Ez a lehetséges kiút a felmerülő gondokból gyakran olyan vonzónak tűnik, hogy nem tesznek a felek túl sokat a házasság konfliktusainak megoldására. Sokan nem hisznek abban, hogy le lehet jól élni egy egész életet egy valaki oldalán. Ha nincsen motiváló erő, hogy megoldjuk a gondokat, nem mozgósítjuk az energiáinkat a házasság konfliktusainak a megoldására, akkor nincs is remény a válás /vagy a házasság megromlása/ elkerülésére.
Mit tehetünk, hogy ez a hetedik év ne döntse romba az eddigi életünket, és ne kelljen a következő éveket a romokon ücsörögve tölteni?
Talán a legegyszerűbb, ha elképzeljük, hogy milyen lenne teljesen egyedül megbirkózni azokkal a feladatokkal, amiket most ketten is elég nehezen teljesítünk. Egy személyben biztosítani a család anyagi hátterét /a férjek elég nagy számban a válás után nem fizetnek gyerektartást, vagy ha igen, akkor sokan igyekeznek olyan lehetőséget teremteni, hogy csak a minimálbér után fizessenek, ami ugye hidegvízre sem elég a gyerekeknek/, a gyerekek ellátását, gondozását, a háztartás teljes vitelét. Nincs társ a gondokban, a felelősségben, nincs kivel megbeszélni a család ügyes-bajos dolgait. Milyen lenne az alá a teher alá beállni egyedül, ami két ember vállát is nyomta. A közösen vállalt dolgokban egyedül benne maradni.
Ez sokkal nehezebb, mint megtanulni élvezni azt az életet, amit kialakítottatok magatoknak. Tisztázni magadban, hogy az idő kereke nem áll meg, folyton fordul, még ha néha nagyon lassúnak tűnik is. A pici babás problémákat az idő elmossa. A gyerekek idővel végig alusszák az éjszakát, a fogacskák kinőnek, a sok mozgással a hasfájásuk megszűnik. Nem kell külön ételt készíteni nekik, nem kell annyit mosni rájuk, nem törlik fel az egész lakást hason csúszva, mert felállnak, és járni kezdenek. Sokkal egyszerűbb minden, ha nem mártírként tekintünk magunkra – aki feladta a kényelmes szingli életét, egy boldogtalan létért -, hanem tudatában vagyunk, hogy ez életünk egy olyan szakasza, ami nem jön vissza soha többé. Amikor mi vagyunk a „minden” a gyerekeink számára, amikor mi vagyunk a Nap, ami körül forog a kis életük. A mi éltető melegünktől, gondoskodásunktól, és szeretetünktől nőnek békében, bizalomban, okosodnak és ügyesednek. Ne a házimunkán keseregjünk, hanem arra figyeljünk milyen kivételes, és inspiráló dolog a gyerekeink nyiladozó értelmének megmutatni ezt az egész csodálatos világot, ami körülvesz bennünket, és beleilleszteni őket, hogy elboldoguljanak benne, miközben mi is annyi örömet kapunk tőlük ebben a folyamatban.
A hátunk közepére sem kívánt házimunkát lehet automatikusan is csinálni, nem kell beleszomorodni, hogy már megint ezt meg ezt kell tenni. A gondolataink ezer felé járhatnak, tervezgethetünk közben a közeli és a távoli jövőre, akár verset is írhatunk fejben, vagy egy folytatásos regényt, amiben éppen valahol máshol vagyunk, valami mást csinálunk. A kezünk úgyis teszi a dolgát.
Lássunk túl a jelenen, amikor már önállóbbak lesznek a gyerekeink, és több lehetőség jön a közös szórakozásra, nyaralásra, vagy már nélkülük is el tudunk menni, anélkül, hogy halálra izgulnánk magukat, hogy mi van velük nélkülünk. Ez a világ is eljön, csak fel kell vállalni az áldozatot a hozzá vezető úton, és el kell odáig érni.
Ha megtanuljuk élvezni az eddig felépített életünket, és felvállaljuk, hogy áldozatokat kell hozni az előrelépésért, akkor könnyebb a férjünkre is barátként tekinteni, és nem ellenségként. Bármilyen ólomsúllyal nehezedik ebben az időszakban az eddig felvállalt döntéseink következménye a házasságukra, nagyon fontos, hogy barátként beszéljük meg, ami nyomasztja valamelyikünket. Kicsit ugrassuk egymást, ha nem jól sülnek el a dolgok, tudjuk közösen nevetni, ha sok befektetett energiánknak kb. nulla a végeredménye. Sokkal jobb, mint bűnbakot keresni, egymást hibáztatni. Sokkal praktikusabb, és támogatóbb a Murphyt okolni. Ne felejtsük el, hogy senki sem szereti, ha folyton keveslik a teljesítményét, és hibáztatják, hogy nem tud többet nyújtani. A baráti együttműködéssel – még ha nem is mindig tökéletesen sikerül – lehet közösen kézben tartani a családi élet működését, hogy egyik felet se nyomja agyon a feladat, és ne érezze meg nem értett mártírnak magát.
Fontos, hogy megmaradjon az intimitás – és itt nem csak a szexre gondolok – az intimitás nem más, mint az egymásra fókuszálás, a külvilág kizárásával. Az intimitás a házasság lényege. Az intimitás nélküli házasság egy víz után sóvárgó, kiszáradó növényhez hasonló. Az intimitás élteti a házasságot. A hetedik évre ez már egy kicsit megfakulni látszik, a sok egyéb felvállalt feladat miatt. Ha már rézlakodalomról beszélünk, akkor párhuzamot is lehet vonni: a rezet folyton fényesíteni kell, hogy csillogjon, a házasságban az intimitást kell fényesíteni, hogy a felek jól érezzék magukat benne. Ne maradjon el a gondolataink, vágyaink, tapasztalataink megosztása, az intellektuális intimitás. Osszuk meg egymással érzéseinket, és az élet történéseiről alkotott véleményünket, maradjon meg az érzelmi intimitás. Nem szabad elmaradnia a simogatásnak, csóknak, ölelésnek, a szexnek sem, mert a fizikai intimitás a szeretet kifejeződése.
Nekünk nőknek, a természet egy hatalmas fegyvert adott a kezünkbe, a bölcs előrelátás fegyverét. Sajnos a média zaj – ami mindig a rossz. lesújtó, botrányos dolgokat tartja felszínen – gyakran elnyomja ezt. Már annyit hallottunk a házasság, és a gyereknevelés nehézségeiről, hogy legmélyebb álmunkból felébresztve is fújuk őket. Arról azonban – amit elvileg mindenki tud -, hogy a gyerekeink csak vendégek a háznál, és felnőve elhagynak minket, nem hallom levonni azt az előrelátó következtetést, hogy a társunk az első, a legfontosabb az életünkben. Egy gyereknek sem árt meg, sőt a véleményem szerint jót tesz, ha látja, hogy anya számára apa a legfontosabb. Hiszen ki az, aki a gyerekével szeretné leélni az életét?
Készíthetünk egy leltárt is, hogy mit értünk el közösen az elmúlt hét évben, mennyi jó dolog történt velünk, mennyi közös élményt halmoztunk fel. Koncentráljuk a házasság értékeire, kincseire, kapcsolatunk boldog pillanataira, és ne hagyjuk kihunyni a szenvedélyt.

Papírlakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=5321
Bőrlakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=14956
Falakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15278

T. Pandur Judit
686
T Pandur Judit - 2017. július 27. 22:09:12

Kedves Rita!

A házasság fenntartása, és élhetővé tétele mindig nehéz feladat, de talán akkor a legnehezebb, amikor a gyerekek még teljes gondozást igényelnek.
Nem szabad azonban feladni akkor sem azt a szép gondolatot, hogy azért vagyunk együtt, hogy szél legyünk egymás szárnyai alatt, és ne mázsás kövek egymás nyakában.
Köszönöm az olvasást, és a hozzászólást.
Nincsenek illúzióim, hogy akinek szántam a bölcs tanácsaimat, az majd meg is fogadja...
Próbálkozni azért lehet! Wink


Judit

686
T Pandur Judit - 2017. április 15. 21:19:31

Kedves Zsófi!

Nehéz a házasságban élés, de az egyedüllét sem fenékig tejfel. Mindig a másik rétje tűnik zöldebbnek. Smile
Pedig egy hosszú házasság, egy hosszú közös élet olyan mintha két sors egymásba lenne szőve kibonthatatlanul. Az a sok közös élmény, emlék, és színes esemény amit meg lehet élni...
Érdemes tenni érte, okosan és szeretettel.

Köszönöm, hogy elolvastad, és hozzászólást is írtál.

Judit

2952
bruxinelli - 2017. április 10. 22:06:19

Kedves Judit !
Örömmel olvastam mindenre kiterjedő írásod a házas évek kategóriájáról. A legapróbb részletekig ad útmutatást az arra rászorulóknak. Valóban ez az a határ ahol már nagy úr lehet a megszokás. Ilyenkor már belekeveredik a szerelembe a szeretet érzése a szerelem rovására. A házasságnak ebben a szakaszában általában a nőé a főbb szerep. Neki kell előbb megújulnia, mert a férfi fizikai intimitásánál fogva a változás után úgyis meg fog újulni. Ha ez a változás szinten tartható, sőt fokozható, akkor kialakul a boldog párkapcsolat, aminek a következménye a nyugodt boldog élet ez kihat a családra, a gyerekekre is.
Szeretettel gratulálok, Zsófi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.