Bige Szabolcs Csaba: Székely szombatosok...


A napokban, az utcán elémbe toppant egy kedves ismerős, és nekem szegezte a kérdést: „kik voltak a szombatosok?”
A válaszra, íme, ezt a módot választottam, azaz egy cikk keretét, hátha másokat is érdekel e kérdés, és szívesen olvasnának erről a különös, mondhatnám egyedi témáról, a székely szombatosokról.
Vissza kell mennünk azonban az időben a reformáció kezdeti időszakáig, hogy világosabb képet kapjunk erről a kérdésről.
Mohács után az ország három részre szakadt: a nyugati részen I. Ferdinánd uralkodott, egy Habsburg, aki nem szívlelte itteni alattvalóit, de ennek ellenére a Portának évi egy millió arannyal adózott, hogy megtarthassa a magyar trónt, a középső országrész török kézen volt, és Erdély a Partiummal együtt János Zsigmond fejedelem alá tartozott. A reformáció eszméi mindhárom országrészben termékeny talajra találtak. A szabadság iránti vágyat testesítették meg, s ebben nem kis része volt a Habsburg iga alóli lappangó és sokszor felszínre is kerülő kitörés vágyának is. A lutheri és kálvini tanok német és svájci területekről terjedtek át az országra, és így a nyugati országrészen közvetlenebbül kapták azokat. Különösképpen a főurak és a nemesi középosztály. A helvét (svájci) reformáció térhódítása kiterjedt az egész országra. A németajkú lakosság, de az észak dunántúli magyar lakosság is a lutheránus hitet követte. A törökök által megszállt területen akadály nélkül terjedt az új hit, az elnéptelenedett plébániákat Kálvin János hívei vették birtokukba. A törökök pedig nem szóltak bele a vallási ügyekbe, nem érdekelte őket a meghódítottak felekezeti hovatartozása. Bár mégis a mohamedán hitre való áttérést hivatalokkal jutalmazták (!)
Erdélyben János Zsigmond hatására sokan tértek át a kálvinista hitre, a szászok pedig a Luther Márton féle úgy nevezett Ágostai Hitvallást követték. A katolikus, református és lutheránus vallási felekezetek mellett, mintegy a reformáció folytatásaként megalapult az unitárius vallás Dávid Ferenc kolozsvári iskolaigazgató munkássága révén. Ez az egyedüli magyar alapítású egyház.
A hitújítás legerősebb támogatója maga az anyanyelv volt, a prédikációk, vallásos tárgyú íratok, könyvek mind magyar nyelven terjedtek.
Erdély volt a színhelye a világon legelőszőr törvénybe iktatott vallásszabadságnak. Ez 1568-ban történt a Tordai Országgyűlésen.
„… senki az elöljárók közül, se mások a prédikátorokat ne bántsák, a vallásáért senkit ne szidalmazzanak, ... Nem engedik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek; mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.”
Most érkeztünk el a szombatosokhoz. Ez egy keresztény eredetű felekezet, mely visszaállítja az ókereszténység által eltörölt zsidó vallási törvények egyes részeit. Például a heti ünnepként a szombatot tartották a vasárnap helyett, és szentkönyvnek az Ószövetséget tekintik. Magyarországon, elsősorban Erdélyben vert gyökeret ez a vallás, megalapítója Eőssi András, aki imákat, prédikációkat és énekeskönyvet írt hívei számára. Ezek kéziratban terjedtek. Másik vezéralakja a szombatosságnak Péchi Simon, Bethlen Gábor kancellárja, és mint ilyen alkalma nyílt az új hit terjesztésére. Nagy műveltségű, utazott ember volt, bejárta nyugat-Európát, Tuniszt, Egyiptomot, Nápolyt, Rómát éppen úgy, mint Törökországot, ahol a Spanyolországból kiűzött szefárd-zsidók közösségeivel is megismerkedett, megtanult héberül, s alaposan tanulmányozta a zsidó vallásos irodalmat. Alacsony származása ellenér magasra jutott, és még magasabbra tört. Kemény János fejedelem szavai szerint: „… paraszt emberségből ment volt nagyra.”
Péchi Simon hatására több mint húszezer székelyföldi tért át a szombatos vallásra. Magyar nyelven írt munkái: imák, szertartáskönyv, énekek, és Biblia-fordítása nem jelentek meg nyomtatásban, hívei maguk másolták kéziratait, és így terjesztették egymás között. Később titokban, miután I. Rákóczi György megtiltotta gyakorlását. Ennek a tilalomnak nem annyira vallási oka volt, hanem politikai ellenfeleknek tekintette a szombatos vallást támogató főurakat. Közülük sokan Törökországba menekültek, mások látszólag valamelyik elfogadott vallást, legtöbbször a katolikust, vették fel, de titokban tovább gyakorolták addigi vallásukat. Ha földesúr áttért, birtoka minden lakosa követte ebben, a „cuius regio, eius religio” (akié az ország, azé a hit) elve alapján.
Bözödújfalu, mint kicsi sziget a népek tengerében évszázadokon keresztül megőrizte atyái hitét, valahogy elkerülte az erőszakos térítést.
„Bözödújfaluban meghúzódott utolsó maradványaik, 39 család v. 170 lélekkel, 1868. a zsidó hitre tértek és izraelita prozelita hitközséget alakítottak” – írja Kovács András, idézve a Pallasz Nagy Lexikont.
Ezt a zsidó hitre térést az 1867-es új törvények tették lehetővé, személyesen báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter közbenjárására.
Csöndes évek, évtizedek következtek – dolgoztak, gyarapodtak, folytatták régi mesterségeiket, a földművességet, háziipart. Jó egyetértésben életek a falu más felekezethez tartozó lakóival. Hogy megértsük, milyen világ volt az akkori, megidézem a szemtanú Malonyay Dezső néprajzkutatót:
„Bözödújfaluban él az utolsó magyar szombatos, a falu bírája, igaz böcsületes szikulus: Sallós József. … „Melyik templomba jár?” – kérdezi Sallós uramat a néprajzkutató. „Hát a pápista templomba. Katolikus presbiter vagyok én, uram” Ennek ugyan hol a kulcsa? – mereng a kutató, s kérdez tovább: „Szombaton imádkozik?” „Szombaton idehaza, vasárnap a katolikus templomban” majd csöndes szóval hozzáteszi: „aki két köpenyeget visel, nem fázik meg”
Arra kérdésre pedig, hogy a zsidó hitre tért székelyek mit csinálnak, azt a választ kapja: „Kenyeret.” Hogy mit csinálnak? – folytatja a gondolatmenetet – Földet művelnek. Küszködnek a meredek, kegyetlen oldalakon a fukar kis húmussal, esőért, napsugárért könyörögnek az Istennek, - csak az, hogy ők szombaton…
Aztán azzal végzi Malonyay Dezső, hogy: Négy religio békességben megfér… Vallásuk formáiban van különbség, de a kredójuk közös: „Magyarok vagyunk”
Ennek az „idilikus” állapotnak vége szakadt a II. Világháborút megelőző és kísérő gyűlölethullám, a zsidótörvények, az elembertelenedő viszonyok véget vetettek. A bözödújfalusi szombatosok a zsidókkal együtt gettóba kerültek annak ellenére, hogy sokan kikeresztelkedtek és áttértek a katolikus, vagy unitárius vallásra.
Akadtak azonban emberek, akik emberek maradtak!
Ráduly István plébános lóra ült, és iratokkal, lajstromukkal, lustrákkal, tanúsítványokkal felszerelkezve belovagolt Marosvásárhelyre. Útja sikeres volt – sokukat sikerült megmentenie.
Szűk négy évtized elteltével a falurombolás mégis szétzúzta ezt a közösséget. Eltűnt, víz alá merült egy emberi közösség, egy magyar közösség mindenestől – házastól, földestől, tárgyi emlékestől együtt. Az emberek szétszóródtak a nagyvilágban. Ki tudná megmondani, hol élnek, merre vetette őket a sors. Én még ismertem Sallós Mihály zsellérré szegényedett székely embert, ismertem Sallós Pétert és egy szem fiát, Györgyöt. Péter bácsi erős hangú, nagydolgú ember volt, most ott nyugszik az erdő alatt, sírját néha távoli rokonok egy ideig még látogatták. Néhány cikk, könyv, sírkő, emlékoszlop maradt emlékeztetőnek.
A kihalóban levő állatfajok megmentéséért összefog a világ. Értük miért nem???

Bige Szabolcs Csaba
2720
bigeszab - 2017. május 14. 12:32:34

Kedves Rita!
Köszönöm a kedves szavaidat!
SzeretettelConfusedzabolcs

2720
bigeszab - 2017. május 02. 11:03:47

Kedves Zina!
Nagyon örülök a megjegyzésednek és az érdeklődésednek. Biztatásnak veszem , hogy a témáról még írjak!
Üdv: Szabolcs

3652
zina - 2017. május 01. 23:38:43

Köszönettel olvastam, kedves Szabolcs! Biztos vagyok benne, hogy van akinek nem csak a szombatosok, de Bözödújfalu említése sem mond semmit. Beszélnünk kell erről is, legalább ebben a kisebb, irodalmi világban.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.