Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.02.19. 17:52
Szép estét kívánok mindenkinek! Heart Miklós

2018.02.19. 17:29
Akinek kellően forog az agya, és otthon van sokféle tudományokban, az valóban megért Téged, kedves pulzus! Mondanivalóid túlnőnek (ezt bátran állít... Bővebben

2018.02.19. 16:34
Kellemes délutáni pihenést kivánok ! Smile

2018.02.19. 16:19
Köszönöm Józsi! Szép délutánt és estét neked is !

2018.02.19. 14:58
Szép napot mindenkinek. Smile

2018.02.19. 11:44
Szép jó napot, szép hetet mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2018.02.19. 09:57
Szép napot Smile

2018.02.18. 21:14
Rég jártál itt Krisztián. Üdvözlet neked! Rose

2018.02.18. 20:48
SZép estét kedves Mindenkinek .

2018.02.18. 20:00
Igaz Janna! Nem feledkeztem meg Rólad, és most köszönöm meg kedves szavaid! Jól esett! Üdvözöllek szeretettel: pulzus

Archívum
Felhasználók
Cikk hierarchia
Bige Szabolcs Csaba: Átszállás (valamikor az ezernyolcszázas évek végén)


(Püspökladány–Nagyvárad vasútvonal 1858. április 24-én nyílt meg, a Tiszavidéki Vasúttársaság vonalaként. Püspökladány állomásépülete egy gyönyörű vasúti műemlék, melyet még a Tiszavidéki Vasút épített 1857-ben.
A Szolnok–Debrecen közötti, sík vidéken haladó, 121 km hosszú vonalszakaszt 1857. november 25-én adták át a forgalomnak. A Debrecentől Nyíregyházára és onnan tovább Miskolcra tartó vonalszakaszt a vasúttársaság 1859. május 24-én nyitotta meg)


- Az utasember számára az állomás lehet bosszússág, de lehet örömforrása is – kezdte a mondókáját a társa felé fordulva a prémgalléros úr.
Most szálltak le a vegyesvonatról, s lassan sétáltak végig a ladányi állomás peronján. A peron végén szemükbe ötlik a resti felirata.
- Erről beszélek! – kiált fel a prémgalléros úr. – Az állomásokon a bosszúságot a tétlen várakozás okozza, de itt van mindjárt az állomás vendéglője, a resti, hogy ezt a bosszúságot eloszlassa és örömre váltsa.
Társa nem szólt, de élénken bólogatott. Szürke gérokk feszült a vállán kihangsúlyozva súlyos testalkatát. Fején keménykalap díszelgett, s lábain a nem régiben divatba jött száras cipő kandikált ki a csíkos nadrág szára alól.
- Csinos hely – nézett szét kedvtelve a prémgalléros úr.
A helyiség megérdemelte ezt a jelzőt. Kockás abrosszal leterített asztalok töltötték meg a termet. A végében mahagóni pult állott, mögötte gondosan elhelyezett italos polc, mellette szárnyas ajtó vezetett a konyhához.
- Remélem, rendes adagot szolgálnak fel! – szólalt meg társa a nagyevők aggodalmával.
Körülményesen elhelyezkedtek egy asztalnál, az ablak közelében.
- Szeretek evés közben néha kitekinteni a kinti világra – fordult az ablak felé a prémgalléros úr.
Mozgalmas kép tárult az ablakon kitekintő elé: utasok jöttek-mentek, egyensapkás alkalmazottak serénykedtek, amott egy kocsit toltak megrakva csomagokkal, teher- és személyvagonokat tolattak a vágányokon.
A pincér, mintha a semmiből tűnt volna elő, hirtelen ott termet előttük és az asztalra helyezte az étlapokat. Várakozva tekintett a vendégekre, s udvariasan megkérdezte, hozhatna-e a rendelés előtt valamit.
- Egy kis ápéritívet, talán?
A két úr szeme gúnyosan összevillant a pincér előkelősködő szavaira.
- Nekem egy borpárlatot!
- Nekem pedig egy barackot!
- Nekem csak olyan biztos forrásból származó ital kell, melynél nem merül fel semmilyen huncutság – mond a prémgalléros úr. – Ezért kértem borpárlatot. A nevében is benne van, hogy miből készül. A hegy levéből! Ez a biztos. Ilyen még a seprőpálinka meg a törköly. Ezeket azonban ritkán kaphat ilyen helyeken. Csak vidéki portákon juthat hozzá, mert keveset készítenek belőle. Csupán annyit, amennyire jutja a nyersanyagból. Nem szaporítják, s gyárban sem lehet készíteni, mint a többit. Nem szeszgyári termékek. Szeszgyár, szeszgyár … Látott már maga szeszgyárat? Van Nagyváradon. Úgyis oda igyekszik, nézze meg! Még nézni sem kell, csak érezni. Érezni a szagát, ahogy Kolozsvár felől közelit az ember a városhoz, s hosszan kíséri ez az illat, el sem hagyja, ameddig a Körös felett fújó szelek el nem fújják.
A pincér megjött az italokkal, s kérdezte udvarias meghajlás közben, választottak-e már.
- Igen! – válaszolták egyszerre, pedig még hozzá sem nyúltak az étlaphoz. – Csülkös bablevest.
Nem véletlenül esett erre a választás. Amióta megnyílt a resti ez az étel lett a konyhafőnök ajánlata. És méltán, hiszen rövid időn belől az utazók, és a helyi lakosok kedvencévé vált.
- Nem tudom, ön hogy van ezzel, tisztelt uram, de én utazásaim során valamit mindig szoktam enni – kezdett bele újabb mondókába a prémgalléros úr. – Mert, kérem, utazás közben lehet több módozatát is igénybe venni az evésnek.
- Így igaz – bólogatott egyetértően a másik utas, a terménykereskedő. – Magam is sokat utazom üzleti ügyeimből kifolyólag, és szükségesnek tartom ezen idő alatt a táplálkozást.
- Engem, ha útra készülök, gondos gazdasszonyom lát el útravalóval. Szalvétába csomagolt hideg húsokat készít, sült kolbászt, kenyeret, melyet a szomszéd pék süt előtte való nap. Külön a húsok mellé kovászos uborkát és egy csípős paprikát is elhelyez.
- Az én úti elemózsiám – vette át a szót a terménykereskedő – füstölt kolbászból, szalonnából és vereshagymából szokott állni. Feleségem őnagysága gondoskodik róla, legyen mindig elegendő. Egy kulacs homokháti fehéret is odatesz a táskámba, a jó emésztés érdekében.
Az urak felkészülve várták az ebéd érkezését, álluk alá kötötték az asztalkendőt megelőzendő, hogy újabb pecsétek igazolják az étlapot. A tarkónál megkötött kendő sarkai úgy meredtek kétfelé, mint valami hizlalt, fehér házinyúl fülei.
A pincér puha léptekkel érkezett karján fehér asztalkendő, s a tálcán gőzölgő levesek porcelántálban. Minden mozdulatán látszott, hogy nem kezdő őkelme a szakmájában. Ügyes mozdulatokkal a vendégek elé helyezte a tálakat, tányérokat, evőeszközöket is, valamint kis tálkában tejfölt, másikban erős paprika és végül a kenyereskosár. Várakozásteljes kíváncsisággal néztek bele a tálba, ahonnan egy csülökhús nézett velük farkasszemet. Merengető kanállal a terménykereskedő mindjárt a tányérjára emelte, megsózta és átszellemült arccal bekebelezte. A levesből csak ezután mert a tányérjába.
- Én a csípős paprikával alapozom meg a leves zamatát – mondá a prémgalléros úr és saját penicilusát előhalászva valamelyik zsebe mélyéből, ujjnyi darabokra metélte a felszolgált fűszerpaprikát, s tányérjába szórta.
Midőn a szürke gérokkos úr a tányérja alját törülte ki egy darab kenyérhéjjal, megállott előttük a pincér, picikét meghajolva, éppen annyira, hogy kifejezésre juttassa szolgálatkészségét, anélkül, hogy alázatos lenne.
- Egy pohár diószegi bakatort hozzon, de vékony pohárban! – rendelt a terménykereskedő, amint lenyelte az utolsó darabka kenyérhéjat is. – Tapasztalatom van az érmelléki borokat illetően, ezért merem ajánlani a diószegit. Mostani nagyváradi utam is eme borok miatt történik.
- Csak dicsérni tudom a Vasúttársaságot, hogy megnyitotta ezt a vasútvonalat Nagyváradig – fűzte a megjegyzéshez a sajátját a prémgalléros úr. – Felolvasó körutjaim ennek híjával sok időmet elrabolta az utazás. Főleg a hosszas postakocsis utazásokra gondolok.
Az ajtón ekkor belépett a kalauz, hogy figyelmeztesse az utasokat a közelgő indulási időre.
- Uraim, a nagyváradi szerelvény beállt, lehet készülődni a beszálláshoz. Harminc perc múlva indulunk!
A kalauz mögött feltűnt egy hordár, s vizsgáló szemekkel körülnézett a teremben. A terménykereskedő meglátta, és magához intette.
- Itt van, fiam, a bilétám, nézz utána, hogy rendesen átrakják a csomagomat a poggyászkocsiba, és hogy minden rendben legyen!
- Nem kell a biléta, ismerem a tekintetes úr csomagját. Sokszor vigyáztam, hogy rendbe átrakják a nagyváradi vonatra - válaszolta és köszönettel eltette a szolgálatáért járó forintot.
Midőn a hordár visszajött jelenteni, hogy minden rendben megy, utasaink felálltak, s miután a fizetőpincérrel elszámoltak, megindultak a vonatukhoz. Könnyedén lépkedtek, a gérokkos úr csomagját a poggyászkocsi viszi, és a másik úrnak is csupán egy könnyű táska lóg a karján, benne egy jegyzetfüzet meg néhány könyv. Saját művei.

*
„… Bármilyen lassan halad a vegyesvonat, egyszer csak mégis elérkezett Ladányba, minden vegyes vonattal utazó álomstációjára. Bor. Sör. Pörkölt. Így is lehetne ezt az állomást nevezni. … Kiszálláshoz készülődtem, mert Ladányban amúgy is mindenki kiszáll” (Krúdy Gyula)
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
2720
bigeszab - 2018. január 16. 11:10:03

Kedves Rita!
Ezt az írást a Püspökladány-Nanyvárad vasútvonal megnyitásának közelgő 160 éves évfordulójára írtam. A mai állomásépület e hosszú idő alatt megváltozott. Eltűnt a látható fedélszerkezet, de maga az épület a régi, a peron pedig a mai követelményeknek és izlésnek megfelelő.
Szeretettel: Szabolcs

5694
ritatothne - 2018. január 16. 08:01:46

Kedves Szabolcs!

Örülök, hogy az új évben is hoztál történetet. Jó volt a régi korokba visszamenni, akkor még nyugodt volt az élet, mindenre futotta. Valóban szép ez az állomás, legalábbis is a fotón az. Hogy most milyen azt nem tudom. Nos, különös visszatekintésed szeretettel olvastam.

Üdvözlettel: Rita