Horváth Szabolcs: Könyvajánló - Horváth Szabolcs: Humorpercek


Egy pillanatnyi boldogság

Munkásságom hetedik kötete a Humorpercek lett, amely sokaknak örömöt és boldogságot adott. A kötet ötlete, terve még 2017-ben jutott eszembe, amikor már láttam és éreztem, hogy az embereket körbefogja a stressz, a félelem és a kevésbé színes hétköznapjaik ismét kezdtek szürkévé változni. Gyakorlatilag mindenki hétvégéről hétvégére él(t). Ekkor gondoltam azt, hogy valami különlegeset és egyedit kellene nyújtani az olvasóknak, amit jó egy fárasztó nap után kézbe fogni és olvasni. Ez lett a Humorpercek.

A kötetet 3 dologból állt össze:
- Adj örömöt, boldogságot, egyszóval: nevettess.
- A verseket viccekből, humoros történetekből állítsd össze.
- Mutasd meg, hogy a versírás milyen egyszerű dolog.

Az utolsó két pontot külön-külön írtam, de úgy gondolom, hogy szorosan összekapcsolódik.

A kötet megírásának 2018 január elsején álltam neki, de már maga az írást is kutatómunka előzte meg. A történeteket, vicceket az internetről, barátoktól, ismerősöktől és olvasóktól gyűjtöttem be.

Tudtam előre, és tudom, hogy ez az egyik támadó és támadható pontja a kötetnek, hogy összegyűjtött anyagokból áll, de halkan jegyzem meg sok elismert író, költő egykori nagyjainkat másolja, veszik ki soraikat, azokat rakja verseibe, írásaiba, amivel talán nem is semmi gond, de a "munkáikkal" elég nagy sikereket, díjakat aratnak.

Én elsősorban zenében, filmben és egyéb művészetben figyeltem meg ezt. Az első kettőben régi "trükk", de reménykedtem benne, hogy az irodalom házába ez soha nem teszi be a lábát. Sajnos tévedtem.

Én arról sem feledkezem el, hogy számítottam arra, hogy engem is utánozni, másolni fognak. Erre helyi szerény viszonylatban számítottam és két-három költő, -kortárstól. Igazam lett sajnos. Akitől a legjobban vártam az lépte meg ugyanazt amit én. Egy olvasómtól hallottam vissza azt, (és csak felvetésként) hogy én másolhattam, lophattam az ötletét neki? Természetesen ki kértem ezt magamnak.

A kötet első 20-25 verse számomra picit nehéz volt. Azért okozott nehézséget, mert korábban ilyennel soha nem próbálkoztam, és csak az lebegett a szemem előtt, hogy másokat boldoggá tegyek vele. Ez úgy vélem így visszagondolva, hogy sikerült is.

2018 februárban láttam az interneten a XXI. című műsor egyik adását, melyben Hofi Gézára emlékeztek. Szirtes Tamás mondta el: "Később rájöttünk, hogy ő nem ezért jött be, ő próbált. Ő velünk próbált." "Tulajdonképpen elmondott vicceket, amiken mi rendkívül jól mulattunk, aztán elmondta azt a viccet egy kicsit másképp is, és aztán utólag, sokkal később állt össze a kép, hogy ő valójában az esti előadásra a vicceit próbálta, és a reakciókat kívánta szakmai füleken lemérni."

Ezt a trükköt én is időnként kipróbáltam, egy-egy versem megírása után. Az elkészült munkákat kollégáimnak olvastam fel, akik mindig jókat derültek, de időnként óriásikat nevettek a "vicceken", verseken. Eleinte elkövettem azt a hibát, hogy kérdeztem a hangos nevetések után, hogy: "Szerinted jó?", "Tetszik?" Később aztán rájöttem, hogy nem kell.

A legjobb rész mégis az volt, amikor az egyik kolléganőmmel naponta egy-két viccet adtunk oda-vissza egymásnak. Tudta, hogy min dolgozom, hát persze, hogy tudta... Beszállt ebbe a "játékba" és talán a kötet egyik nagy húzóereje volt. Szomorú voltam, amikor a Messzi tájakon című kötetem átvétele előtt egy nappal kiderült, hogy autó-balesetben meghalt. A sors egy nagyszerű embert vett el tőlünk. A klasszikus idézet vagy idézetem jutott eszembe: Az élet egy nagy kinevet a végén, de a legvégén sosem te nevetsz."

A kötetet végül 2018 júniusa végén fejeztem be. A kötet 75 viccet, verset foglal majd magába, amiben úgymond egy-két klasszikus poén is megtalálható lesz majd.

Erre a félévre mindig úgy tekintek majd vissza, hogy egy teljesen más úton jártam, de mindig örömet okoztam vele másoknak, és magamnak is. Íráskor és olvasáskor is fantasztikusan éreztem magam mert minden perc egy boldogság volt, amit ezzel a kötettel élhettem át. Természetesen volt egy-két rossz szó a kezdeténél, hogy megbánom majd és hogy időpocsékolás, de belegondolva nem. Örömöt, boldogságot adni, nevettetni soha nem időpocsékolás, főleg nem manapság.

Nagy öröm és meglepetés ért, amikor Bakos József úr a Holnap Magazin főszerkesztője elvállalta a kötet ajánlójának megalkotását. Köszönöm neki, mentoromnak Szabó Juliannának (Szalianna), Kiss Katalinnak, Mészáros Botondnak és mindazoknak, akik a támogatták a kötetet.

A kötet várható megjelenése 2019 július. A tervezett bemutató 2019 október.

2019.05.27.

Horváth Szabolcs
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.