Elbert Anita: A témázás metamorfózisa


Az ember egy párbeszéd alkalmával több stratégiát vállalhat. Az új témák felhozásának rendszerét, a téma folytatólagosságának fenntartását, vagy a hangerő kontextusát, mely a másik fél letarolásával áll kapcsolatban. Igazából sok embernek nem a beszéd témaváltozatossága kedvező, hanem az, hogy a szó által felülkerekedjen a másik félen. A témázásnál a témák cseréje a másik félnek azért fontos, hogy intellektuálisan óriás maradjon. Amikor egy ismert emberrel találkozik valaki, már előre van egy diszpozíciója róla, illetve egy besorolása magam alá, vagy fölé. Sokan ezt nem vallják be, de igaz, a legtöbb ember csak kevés partnert tesz magával egyenlővé. Azok, akik egyenlőnek vallják egymást, a témázás nem egymás legyőzéséről szól, hanem megértéséről. Olyan témák kerülnek előtérbe, melyek nem köznapiak, vagy udvariasságból valóak. A személyes szféra kerül kibontásra. Sokan éreztetik is a másik féllel, hogy nem egyenlők egymással. Minden a téma fajtájától függ. Aki sokszor témát vált, az unatkozik, nem merül bele a beszélgetésbe. Viszont az a beszélgetés sem mélyül el, amely csak egy témát boncolgat órákon keresztül. A témázás módszertana új fejezetet nyit.

PÁRBESZÉD: szó által felülkerekedés a másik félen, témák cseréje = a beszélgető óriás maradjon általa, sokszor témát váltó = unatkozik

A témázás sokszor korlátozódik sok, külső emberre, ami azt jelenti, hogy a kibeszélés, a rágalmazás, és a pletykálás első a témák felhozatala kapcsán. Sokszor a beszélő felek túl akarják licitálni egymást, így olyan események kerülnek felvázolásra, amelyek teljesen fiktívek. Soha nem is léteztek. Így maga a téma megformálása elrugaszkodik a valóságtól.

TÉMÁZÁS: TÉMA: témák = kibeszélés, pletykálás, rágalmazás, a beszélgető felek túl akarják licitálni egymást

A párbeszéd kapcsoló eleme: a jelenlét, illetve erre épül, hogy a partnert képes legyen az ember legyőzni szavakkal. Az agresszív párbeszéd eleme: a hangerősség, amely a kiabálásokban artikulálódik. A fenyegetőzés a szóból halad az élet irányába. A halkszavúak a jelenlétükkel vannak jelen a szó helyett. Ők a gyenge láncszemek. A nárcisztikusoknál a téma mindig önmaguk, mindig csak magukról beszélnek. A félelem kialakulhat abból kifolyólag, hogy nem jut az ember eszébe egy szó, mellyel gondolatát ki akarja fejezni. Ekkor következik az „ő–zés”, melynek metódusa abból ered, hogy az embernek nem jut eszébe a megfelelő szó, a nyelvén van, de artikulálása zéró fokon áll. A téma leggyakrabban egy idegen emberrel az időjárás, és a személy hogyléte. A csoporttéma a szerelem, a munka, és a család. Ehhez kapcsolódik az eldöntendő kérdés, melyre válasz igen, vagy nem. Az altéma a pontosítás, melyre rímel a kiegészítendő kérdés.

TÉMÁZÁS: a partner le akarja győzni partnerét szavakkal, nárcisztikusoknál téma: önmaguk

Az ember egy párbeszéd alkalmával több stratégiát vállalhat. Az új témák felhozásának rendszerét, a téma folytatólagosságának fenntartását, vagy a hangerő kontextusát, mely a másik fél letarolásával áll kapcsolatban. Igazából sok embernek nem a beszéd témaváltozatossága kedvező, hanem az, hogy a szó által felülkerekedjen a másik félen. A témázás sokszor korlátozódik sok, külső emberre, ami azt jelenti, hogy a kibeszélés, a rágalmazás, és a pletykálás első a témák felhozatala kapcsán. Az agresszív párbeszéd eleme: a hangerősség, amely a kiabálásokban artikulálódik. A fenyegetőzés a szóból halad az élet irányába. A halkszavúak a jelenlétükkel vannak jelen a szó helyett. Ők a gyenge láncszemek. A nárcisztikusoknál a téma mindig önmaguk, mindig csak magukról beszélnek.

Székesfehérvár, 2019. november 24.

Elbert Anita
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.