Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.01.18. 23:46
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.01.18. 23:46
Az ÚJ Verselő vers cím és Tollforgató cím: NAPLÓ. Várjuk írásaitokat a címhez kötődő verseket és prózai alkotásokat.

2019.01.18. 23:40
Imre, javítottam.

2019.01.18. 23:39
Margit, mindenkinek postáztuk a magazint.

2019.01.18. 19:19
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek ! Heart

2019.01.18. 17:01
Este lett, kellemes pihenést és alkotást mindenkinek.

2019.01.18. 13:14
Szép napot mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.01.18. 12:26
Szeretettel gratulálok a decemberi nyerteseknek! Örömmel olvastam mindet. Jók! Üdvözlettel

2019.01.18. 11:51
Kedves Józsi! Írd meg, kérlek, mi van a decemberi nyomtatott magazinnal, még nem lett postázva? Mert nem kaptam meg üdvözlettel Margit

2019.01.18. 07:20
Kedves Józsi... Szokásomhoz híven Holgernek neveztem Horger Antalt...kérlek javítsd már ki a 2019-re feltett utolsó versem címét Holgelről Horge... Bővebben

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Zsoka111
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Cikk hierarchia
Bakos József: Szerelem, a mindennapi életünk része. 2/1.

Szerelem. Egy szó, nyolc betű, amely olyan hatalommal bír, hogy felforgatja és megváltoztatja minden ember életét. Sokan, sokszor próbálták már megfogalmazni, hogy mi ez az érzés, de igazi választ, még senki sem talált rá. Csak egy puszta érzés, ösztön, beidegződött szokás, vagy valami más, ennél több, jobb és fontosabb dolog?
Ha megpróbáljuk körülírni, úgy járhatunk, mint Petőfi Sándor, aki megpróbálta �Minek nevezzelek� című versében sorokba rendezni érzéseit a szeretett nő iránt, de ő is kudarcot vallott, mint sok más kortársa és követője. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne is beszéljünk róla. Minden ember elgondolkodik az életében legalább egyszer, hogy mi a szerelem? Ha gyors és praktikus magyarázatot keresünk rá, a teljesség igénye nélkül, akkor fellapozhatjuk a Magyar Értelmező Kéziszótárt, ahol ezt olvashatjuk:
Szerelem: �A szeretett személy iránti vágyban és odaadásban megnyilatkozó, nemi vonzalmon alapuló érzés.� Ez így dióhéjban igaz, de nem eléggé fejezi ki mindazt, amit érzünk akkor, amikor szerelmesek vagyunk. Ha valóban csak erről lenne szó, akkor nem szólnának róla versek ezrei, tízezrei, regények, filmek, festmények, szobrok, más művészeti alkotások és tanulmányok.
Ennél többnek kell lennie, ha meghatározza egész életünket, és végig kíséri minden lépésünket, a születésünk pillanatától a halálunk napjáig. A szerelemért sokszor olyan dolgokra is képesek vagyunk, amire nem is gondolnánk. Azt azonban, hogy pontosan mi és ki váltja ki belőlünk, soha sem tudhatjuk igazán, és azt sem, hogy mikor az életünk során. Elemezték a történelem során ezt már művészek, orvosok, tudósok és hétköznapi emberek egyaránt, születtek elméletek, de egyértelmű választ a kérdésre, még soha sem kaptunk. Egy azonban biztos: Az, hogy minden ember azért él, hogy legalább egyszer átélje ezt az érzést. Az emberiség történetét is végigkísérte ez az érzés. Évezredek teltek el, �civilizálódtunk�, változtak a szokásaink és ez hatással volt az életünk minden területére, így a szerelemre is, de az érzés ugyanaz maradt, csak a csomagolása lett más. Az értéke pedig, továbbra is felbecsülhetetlen a számunkra.
Már a torzonborz, állatbőrbe öltözött ősember is átélte ezt a furcsa gyomorszorító és megmagyarázhatatlan érzést, amikor például egy sikeres vadászat után az ételt osztotta szét. Biztos vagyok benne, hogy a legfinomabb mamut falatokat az a maszatos arcú nő, vagy férfi kapta, aki neki valami miatt a legkedvesebb volt. Nem tudta ezt mivel magyarázni, csak tette azt, amit tennie kellett, még akkor is, ha ez nem minden társának tetszett és ezért támadtak nézeteltérések a csoporton, törzsön belül. Azután, ahogy teltek az évszázadok, más-más megoldások és praktikák születtek annak az érzékeltetésére, hogy az a másik, a NAGY Ő tetszik nekünk. Ezt egészen addig bonyolítottuk, amíg eljutottunk a mai állapothoz, amikor szerintem, már annyira megnehezítette a modern (?) világ az életünket, hogy még ezt az egyszerű, tiszta és számunkra mindennél fontosabb érzést is nehezebben átélhetővé tette. A kitalált kötöttségek, a mindennapi protokoll, a társadalomnak való megfelelés egyre jobban megköti a kezünket. Így pedig lassan a szerelem érzése, a lényegét veszti el, amely első nekifutásra pedig, elég egyszerűen is megfogalmazható: szeretni egy másik embert önzetlenül, önmagáért és őszintén.
Sokan erre azt mondják, hogy ezek csak szép szavak és biztosan sok romantikus amerikai filmet néztem. Erre azonban csak azt tudom mondani, hogy: �Biztos, hogy ez olyan nagy baj?� Szerintem mindenkinek él valahol egy hercegnője, vagy hercege, csak nem fehér lovon közlekedik, hanem trolin, villamoson, Trabanton, vagy éppen gyalog, de attól még lehet herceg, vagy hercegnő, aki nem attól az, hogy minden tökéletes körülötte. Az sem biztos, hogy gazdag, lehet, hogy egy gyárban dolgozik szalagmunkásként, az is lehet, hogy nem is szép, sőt lehet akár kifejezetten csúnya is, púpos, vagy sánta, de mégis amikor a szemébe nézünk, megfogjuk a kezét, megsimogatjuk az arcát, szívünk megtelik egy megmagyarázhatatlan melegséggel, és azt gondoljuk, hogy ő a tökéletes.
De térjünk vissza az alapkérdésünkhöz: Mi a szerelem?
A szerelem szó köré sok más fogalom, érzés csoportosul, amelyeket a teljesség igénye nélkül felsorolni is nehéz. Ilyen pl.: a barátság, önzetlenség, nagylelkűség, hűség, szeretet, boldogság, de én ide sorolnám a bátorságot, a kitartást és az optimizmust (!) is.
Amikor megszületik egy ember, kicsi, meztelen, védtelen, fázik, ijedt és ezért sír. Hangjával azonnal azt kéri, hogy szeressék őt. Ez az érzés bennünk marad, életünk végéig. Az emberben genetikailag kódolt ez a vágy. Egész életünket úgy éljük le, hogy keressük azokat, akik szeretnek minket, és akiket mi is szeretünk. Ha visszagondolunk a görög mondavilágra, akkor az elveszett másik felünket keressük mindig, mindenkiben, mindenhol és néha mindenáron!
Platon A lakoma című művében Arisztophanész elmesélt egy történetet, amely szerint régen nem csak két nem, férfi és nő létezett, hanem volt egy harmadik is, az androgünok (férfi és nő egyben). Bennük együtt volt megtalálható mindkét nem. Gömb alakúak voltak és tökéletesek. Két arcuk, négy kezük, és minden más egyéb testrészük megvolt, egyben. Hatalmas erejük és bátorságuk volt, de elkövették azt a hibát, hogy az istenekre támadtak. Ezért Zeusz megharagudott rájuk és kettévágta őket. Ezzel gyengévé váltak és egymás társaságát keresték. Összeölelkezve próbáltak újra eggyé válni, de már nem volt rá lehetőségük. Semmit nem akartak egymás nélkül csinálni, így belehaltak az éhségbe és a tétlenségbe. Amikor azonban a két fél közül valamelyik egyedül maradt új társat keresett és vele összeölelkezve próbált eggyé válni. Ezt látva Zeusz megkönyörült rajtuk és lehetővé tette számukra, hogy egymással egyesülve együtt lehessenek, átmenetileg kielégíthessék teljes boldogságukat és egy rövid időre, tényleg eggyé váljanak. A történet szerint azóta vágyunk arra, hogy megtaláljuk elvesztett másik felünket, akivel boldogok lehetünk. Arisztophanész szerint eredeti természetünk szerint, csak akkor voltunk boldogok, amikor egy lényként éltünk, egy testben nő és férfi és ennek a teljességnek a vágya hajt minket a társkeresésben.
Ennek a társkeresésnek a megnyilvánulása a szerelem érzése? Talán igen, talán nem. Az azonban tény, hogy életünk minden szakaszában szerelmesek lehetünk és vagyunk is. Van, aki ezt nem így gondolja, és nem vesz mindent komolyan, pedig ez szerintem nagy hiba! A szerelem érzése, nem életkorhoz kötött jelenség. Ha egy óvodás odaáll az óvónő elé, és azt mondja: - Ha majd felnövök, visszajövök hozzád, és feleségül veszlek.� � sokan csak mosolyognak. Úgy gondolják, milyen aranyos ez a kisfiú. Pedig az a kicsi, abban a pillanatban ezt, teljesen komolyan gondolta. A szerelem nem csak egy ösztön, egy érzés, hanem egy egész életünket végigkísérő és bizonyos értelemben tanulható folyamat is. Tökéletes ember, nem létezik, hibákat mindig követünk el, a szerelemben is. A kérdés csak az, hogy tanulunk-e ezekből a hibákból? Ha igen, akkor nagyobb eséllyel indulhatunk a következő alkalommal. Hiba tehát az is, ha lebecsüljük kisgyermekeink plátói szerelmi próbálkozásait és megmosolyogjuk, netán a tudtára is adjuk azt, hogy kicsi ő még ahhoz, hogy szerelmes legyen. A beteljesületlen szerelmek is fontosak lehetnek a számunkra. Gondoljunk csak azokra a lovagokra, akik sokszor csak messziről látták a számukra kedves nőt és mégis egy életre szerelmesekké váltak. Néha még, csak nem is beszéltek velük, mégis gyilkolni is képesek voltak azért, hogy megőrizzék a szeretett nő tisztaságát. Mosolyogva olvasunk Don Quiote kalandjairól, de a szívünk mélyén egy kicsit irigykedünk rá, hogy talált valakit, akit ennyire szerethet. Ha ezt egy hasonlattal próbálnám megfogalmazni, azt is mondhatnám, hogy egy kis veréb is lehet szerelmes a szép és hatalmas sas madárba, csak soha nem lehetnek boldogok együtt. A szerelem érzése azonban arra is rákényszerít minket, hogy egy kicsit jobban megismerjük a környezetünket és önmagunkat, hogy így kedvében járva kedvesünknek, a lehető legtökéletesebb formánkat mutassuk neki, azért, hogy viszonozni tudja az érzelmeinket.
Szintén A lakoma című műben olvashatunk egy történetet, amelyet egy Diotima nevű bábaasszonytól hallott Szókratész. Eszerint a szerelem a halhatatlanság vágyához hasonlítható, mert arra vágyunk mindannyian, hogy utódaink tovább vigyék nevünket.
A szerelem érzése, minél tovább elmélkedünk rajta, annál bonyolultabbá válik. Igaza van mindenkinek, akiről eddig szó volt. Keressük a másik felünket, saját boldogságunkat szeretnénk megtalálni és körülvenni valakit a szeretetünkkel, rajongásunkkal, amellett, hogy utódainkon keresztül biztosítani szeretnénk azt is, hogy nevünket ne felejtse el ez a világ, ha innen már távozni kényszerülünk. Az emberi élet, csak akkor válik teljessé, ha sikerül ezt megvalósítanunk. A kérdés most már csak az, hogy hogyan tegyük meg ezt? Van-e lehetőségünk rá, hogy átéljük a szerelem érzését és legalább egy kis időre, elmondhassuk magunkról, hogy boldogok vagyunk?... (folytatás: Május 9. Péntek!).

Írta: Bakos József.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.