Novella, próza 2011
Nagy Rozália: Segítsünk és gondolkodjunk...
Amikor az emberi méltóság már olyan mélyre süllyed, hogy talán már nincs rá magyarázat, nincs segítség… akkor felmerülhet erős emberekben is az öngyilkosság gondolata. De tudományosan gyenge emberek azok akik elmenekülnek a sorsuk, a kihívások elől. Vagy pont az ellenkezője?... Aki saját kezével vet véget annak az értékes emberi életnek amit, Édesanyjától és a Jó Istentől kapott, azokra mondják milyen erősek és bátrak, meg merték...

Diós Ottília: Sikoly
Éva a panelház ismerős zajaira ébredt. Már évek óta nem zavarta. Megszokottá vált számára hogy hallja amint lehúzzák a vécét, vagy egymással ordítozva vezetik le a napi feszültséget a szomszédok. Nem beszélt velük, pedig évek óta laktak egymás szomszédságában. Keveset találkoztak. A többi lakóval sem került semmilyen kontaktusba. Zárkózottan élt. Mióta a lánya elköltözött s élte a saját életét, ő is próbálta azt tenni. A varrodában ahol dolgozott, már nem volt idő másra, csak a munk...

T. Pandur Judit: Teli torokból
A neandervölgyi asszony halotti mozdulatlanságban feküdt a patakparti sárban. Kimerült, végsőkig elcsigázott testének iszonyú nagy szüksége volt az alvásra. Az utolsó termékenységi ünnepen fogant, nemrég született gyermekét saját testével óvta a sár hidegétől. A kölyök mégis reszketett, s halk, vinnyogó sírásába a hiéna ugatásához hasonló hangok keveredtek. Az álom mélységeiből lassan ocsúdott az asszony. Egyszerre érezni kezdte a hideget, Szél Asszony hullámokban végigsöprő lehel...

Kőműves Ida: Nehéz gyermeknek lenni!
Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem nagyon szúrja a szemem, ha egy anyát látok, fél kézzel karon ülő gyermekét fogja, a másik kezében viszont cigaretta van, és vidáman pöfékel. Roppantul szúrja a szemem. Nem értem, fel nem foghatom, vajon az ilyen szülő szereti egyáltalán a gyermekét? Hát önmagát biztosan jobban! Mert ha szeretné, nem rongálná az egészségét, már baba, illetve, még valószínűbb, magzat korától? Nem értem, és bizonyára sohasem fogom megérteni, talán sok minden máss...

Bossányi Kálmán: Üres, de miért?
Üres, de miért? - Tette fel a kérdést a fiatal férj, az Asszonyának. - Miért üres a lábas? Amikor még elmentem, akkor még félig tele volt. Most meg üres. Ki járt itt? Ki volt az, aki megette az ebédem? Ki? Felelj Asszony, mert eljár a kezem! Az Asszony csak húzta be a nyakát, mikor a férj feléje közeledet. Majd, szóhoz jutott, és így felelt. - Üres, akkor üres, és mi van, ha a lábas nincsen tele. Megromlott, a leves, azt már nem adom oda szeretett férjemnek, hogy beteg legyen....

Drgács Gabriella: Hálaadás
Ez is egy átlagos november elseje volt, minden ünnep ellenére. A szürkéskék égről nem lehetett eldönteni, hogy a szmogos-e vagy borult. Az üzletek kirakataiban pompázó faragott dísztökök még harsány narancssárga színükkel sem nagyon tudták felvidítani az embereket. A Duna felől hideg szél fújt, mindenki fázósan sietett a dolga után. „Nem csoda - gondolta a sötétkék VW 1600-ast vezető fiatalember, - Halloween itt import ünnepnek számít.” Neki nem az volt, lévén Amerikában...

Bakos József: Csillagfény
Sötét volt és nagyon hideg, de a fiatal férfi nem fázott. Elgondolkodva sétált a fűvel borított ösvényen. Néha megállt, szomorúan felemelte a fejét és a csillagokat nézte. – Nagyon messze vannak – sóhajtotta ilyenkor és a fejét csóválta. Tovább ballagott és a többieket figyelte. A füvön, a padokon, a kerítés mellett, mindenhol emberek ültek. Kis csoportokban beszélgettek, vagy csak édes kettesben kéz a kézben nézték egymást. A fákon néhány eltévedt veréb dacolt a hid...

Pataki Katalin: Az öreg tölgy ajándéka
Végre magam mögött tudhatom a falut a póznáival együtt. Pár évvel ez előtt, úgy nézett ki a település, mint a vakondtúrás. Vezetékek tömege a föld alatt, és föld felett. Gyalogos embert alig látni, nincs kitől megkérdezni:- „Tessék mondani, merre visz az út…?” Játszó gyerekek sem verik fel a falu csendjét. Maguknak valók lettek a kutyák is a keskeny utcákban. Barátságtalanul viselkednek az ismeretlen vándorral. Az autók benzin szagában élnek. Az orrukat képtelenek ha...

Rajnai Rotter Csaba: Emberré válni…
Ahogyan beköszöntött az őszi, lucskos, esős idő, úgy éreztem itt az idő, hogy az év során elhanyagolt derekamat kissé rendbe hozassam az orvosokkal. Az elhatározás után másnap be is kopogtam a háziorvosomhoz és kértem beutalót a reumatológiára. Nem szaporítom a szót, elvégezték a vizsgálatokat, kiírták a kezeléseket, és egy ronda esős október végi hétfőn megkezdtem a fürdővel és egyéb kínzóeszközökkel tarkított kúrát. Délre végeztem is az aznapi sanyargatásokkal, és igyekeztem a buszá...

Botos Ferenc: VÍZVÁLASZTÓ /Halottak napjára /
igen, a szurdok felfelé, alászakadó sziklák, összegombolyult gyökerek tartanak ég felé egyensúlyozó fákat, al- és felvilág találkozik, turbánlilliomok izzanak halovány gránátszínben, gyönyörű stációk sorakoznak a turistajelzés mentén, egészen a középkori templomromig emelkedik a keresztút, itt minden róla szól, igen igen, a kamaszfiú elmerült az indiánregény olvasásába, a kiolvasott kötetek egymáson hevertek a törött lábú kórházi asztalkán, egy különös sípoló hang egyre szaggatot...

T. Pandur Judit: Külföldi útját halassza el!
/Szatíra/ Joli rettenetesen rosszul aludt. Egész éjjel, ha el is szunnyadt időnként néhány percre, hamarosan felriadt, és éberen bámult bele a sötétségbe. Hiába magyarázta magának, hogy hülyeség az egész, ő nem is hitt soha ezekben a horoszkópokban, amiket az újságokba irkálnak. Egyszerűen nem bírt szabadulni attól a mondattól, amit lefekvés előtt olvasott a kedvenc női magazinjában. Még amikor sikerült félig-meddig megnyugtatni saját magát, és egy kicsit el...

Rébb Terézia: A csodafalu
Amikor a kápráztató verőfény behatolt a templom színes üvegablakain, még kevesen beszélgettek De ahogy az eltökélt fényfolyam végigszáguldott a százéves padok közt, egyre többen és többen emeltek fejet, s fordultak kedves szavakkal az ismerősök, rokonok felé, hogy érdeklődjenek hogylétük felől vagy csak egy kedves mosollyal nyugtázzák : igen, én is itt, örülök, hogy látlak, te másik földlakó, te hihetetlen csodalény! A beszélgetések zaja egyre zöngésebb lett, az egybegyűlt sok...

Kőműves Ida: Hogyan tanultam meg olvasni
Verőfényes kora tavaszi nap volt. Édesanyámmal voltam otthon. Ő tésztát gyúrt a nagy konyhaasztalon. A nap besütött az ablakon, elárasztotta a helységet a fény. Élveztem a gyönyörű napsütést, de a konyhában kerestem magamnak elfoglaltságot, hogy anyám közelében lehessek. Sok macskánk volt, hely akadt a tanyán bőséggel nekik is, elfértek, de szófogadóak is voltak nagyon. Abban az időszakban, olyan öt éves lehettem, már sokat meséltek a szüleim az iskoláról, hogy majd iskolába fogok já...

Móritz Mátyás: Ember a vízben
A prózaíró éppen hullámvölgyben volt az nap reggel. Egy épkézláb mondatot sem tudott leírni, csak bámulta az üres és hófehér lapot. Próbálta megerőltetni magát, tornáztatta az agyát, de sem a szeme nem csillant fel, és az ihlet sem akart jönni. Pedig ha nincs ihlet, nincs próza, és a semmiét ugye nem fizetnek, a nincsből meg nem lehet ugye fizetni se a postán, se a közértbe. Elhomályosult szemmel a levegőbe bámult. Nézte egy darabig a plafont, majd a vele szemközti tapétán legeltette ...

Drgács Gabriella: A legrövidebb randevú 2/2. rész
Péntek este Az elkövetkező napokban Viktória sokszor gondolt a péntek estére. Vívódott magában, hogy elmenjen-e, hiszen tulajdonképpen alig tud valamit Krisztiánról. Jó persze, tisztában van a nevével, korával, elmondta mi a foglalkozása, megmondta, hol lakik, meg dolgozik, bemu-tatta a barátjának, de ezeken a személyes dolgokon kívül a múltját nemigen ismerte. Tudta jól, anyja azt mondaná, hogy várjon még. Hiszen van ideje, csak húsz éves, nem is biztos, h...

Szála Gabriella: Jó szomszédság...
Aznap este végig hallgatva a Lajtorjás történetét az öreg Tónitól aki mindenkiről mindent tudni vélt, elég volt ahhoz hogy hálát adjak szerény megérdemelt sorsomért megköszönve minden gondot és bajt. Pár nappal később hazafelé igyekezvén elkövettem azt a hibát hogy a „Jó napot kívánokon” kívül megengedtem magamnak egy rövid szemkontaktust is fent említett kedves szomszédommal. Több se kellett neki eldobta a kapát amire támaszkodni szokott, elhitetvén az arra járóval hogy...

Pecsuvácz Dávid: Egy halott szerelem, ami még dobog
Csillagtalan éjjel volt mikor először megláttalak. Emlékszem. De szikrát szórt a tekinteted, ahogy ütközött baljós szempárunk. Ó és az én serdült szívem mely már annyit kívánt végül lángra gyúlt. Pedig Isten a tanúm hogy nem akartam. Mert tudtam, hogy nem akarhatom. S mégis. Egy vággyal telt ölelésre hívott tested beszéde. Elég volt már az óvó és megértő karok összefonódásából. Szenvedély tomboljon bennünk. Emlékszem, még azon az éjjelen szenvedtünk. És most? Ilyenkor hogyan tová...