Winczheim Tibor: Reinhold Messner (2011. augusztus)

Született 1944.szeptember 17.-én Villnös-Funes-ben (Olaszország, Dél-Tirol). Édesapjával már 5 éves korában megmászott egy 3.ooo m-es csúcsot. Ekkor szerelmesedett bele a hegyekbe.
Iskoláit Bozen-ben, ill. Padovaban végezte.
195o és 1964 között mintegy 5oo hegymászó túrán vett részt, ekkor tökéletesítette a technikáját, ill. gyűjtött tapasztalatot a későbbi nagy vállalkozásaihoz. De ezek a „szárnypróbálkozások” egyenlőre, (és elsősorban) a Dolomitokban zajlottak.
Aztán egyre távolabbra, és egyre magasabbra merészkedett: már 1965-től sorra mászta meg a magasabb hegyeket. Többek között, (elsőként) a Civetta é-ny-i falát, (megint csak elsőként) az Agnér északi peremét, ráadásul télen, farkasordító hidegben. Ő mászta meg (szintén elsőként, s még e télen) a Fuchetta északi falát, majd visszatért a kedvencéhez az Agnér-hoz, hogy most az észak-keleti oldalról győzze le, (szintén elsőként).
1968-ban egymás után négy, ember nem mászta csúcsot/falat gyűrt le: a Marmolata-t közvetlenül a nehéz déli oldalról, az Eiger északi pillérét, Heiligkreuzkofel-t a középső oszlopon át, valamint a hőn szeretett Agnér-ját látogatta meg az északi falon, de most télen, csikorgó hidegben.
A következő évben expedíciót szervezett az Andenekbe: újabb 3 csúcsot hódított meg egymagában: a Droites-t az északi falon, a Marmolata di Rocca-t közvetlenül a déli falon, ill. a Civettát hóesésben.
197o-ben találkozott az első, 8 ezer méternél is magasabb heggyel. Nem sokat laca-facázott, egyedül, és elsőként mászta meg a Nanga Parmatot (8l25 m).
(Viszont itt is érte őt élete egyik legnagyobb traumája: június 28-án testvérével, Güntherrel együtt nyomuk veszett. Július 3-án kiderült, hogy a Nanga Parmat megmászása közben Günther rosszul lett, szervezete nem bírta olyan jól a ritka, oxigén szegény levegőt, mint bátyja, s fennt, közvetlenül a csúcs alatt szíve felmondta a szolgálatot. Reinhold nem tudott rajta segíteni, de még csak le sem tudta hozni a bázis-táborba. Holtteste ott maradt behavazva 35 éven át... Az expedíció vezetője Herrligkoffer már egy hét keresés után feladta a reményt megtalálásukra, mikor ő visszatért. Egyszerűen emberi ésszel nem lehetett felfogni, hogyan bírt ki egy ember egy hetet a hó fogságában, sátor, és bivakolás /éjjeli szállás/ nélkül?)
Ez a tragédia ugyan nagyon megviselte, de a terveiről nem mondott le.
Egy évvel rá még nagyobb kirándulásba fogott:: bejárta Perzsia, Nepál, Új-Guinea, Pakisztán, ill. kelet-Afrika számos hegyeit.
72’-ben megmászta a Noshaq 7492 m-es csúcsát, majd (újra elsőként) a Manaslu 8156 m-es magaslatát.
73’-ban ismét két, elsőként legyűrt csúcs kapcsolódik nevéhez: a Marmolata-t, valamint a Furcetta-t most a nyugati oszlopon keresztül sikerült megmásznia.
A következő évben másodmagával (és előszörre) megmászta a 6959 m-es Aconcaugát, valamint az Eiger-t az északi falon, mindezt 1o órán belül!
Néha az az érzésem, hogy ez a nagyszerű sportoló, és természetbarát elnyűhetetlen. Konok fejjel, visszatarthatatlanul mássza a hegyeket, egyiket a másik után, s valahogy nagyon jól elvan magába. Míg mások a jó meleg házikójukban tv-t néznek, és borozgatnak, ez az ember fogát összeszorítva küzd az elemekkel, küzd a magaslati betegséggel, küzd a csúcsokkal.
1975-ben alpesi stílusban mászta meg a Hidden Peak-et (8o68 m), a köv. évben az „Éjszakai nap falán” jut fel elsőként a Mount McKinley 6193 méteres csúcsára.
1977-ben a Dhaulagiri 8176 m-es ormát szemete ki magának. Ez az első nagyobb kudarca: az embermagasságú hó, a 3o foknál kegyetlenebb hideg, és az állandó hó -lavinák miatt jobbnak látja visszafordulni. De megfogadja, hogy alkalom adtán juszt is legyűri! Csak a megfelelő időre, és alkalomra vár!
1978-ban aztán Peter Haeberrel nekivág a Csomolungmának. Sikerrel. Ezek után a „mindössze” 8125 m -es Nanga Parbat már csak olyan levezető gyakorlat számára. Ezen felbuzdulva kinézte magának a Diami-Flanke-t (ez is 8 ezren fölüli!), s egyedül le is győzte. Aztán átugrott Afrikába, hogy a Kilimandzsáró 5963 m-es hófödte csúcsa ki ne maradjon véletlenül.
A következő évben sikeresen hódította meg a világ második legmagasabb hegyét a K-2-est, (furcsa, hogy nem találtak neki nevet!), majd ismét Afrika következett, ahol keresztül-kasul lődörgött a Hoggar-hegyvidéken.
Úgy látszik, az eddig elért siker még nem elég neki, újabb babérokra pályázik: 198o-ban rajta a világ szeme: egyedül indul a „Világ tetejére”. Méghozzá az északi, meredekebb úton. És ez is sikerül neki! Mégpedig oxigén-palack nélkül!
Egy évre rá meghódította a Shisha Pangma-t (8o12 m), és ha már úgyis ott volt, átruccant a következő „dombra”, az alig 732o méteres Chamlang-ra. Csak azért, hogy ezt is elsőnek mássza meg.
A következő évben is „nagy dobásra” szánta el magát: egymás után 3, nyolcezrest akart meghódítani: a Kangchendzönga-t (8598 m) az északi falon elsőként, majd a Gasherbrum 2-öt (8o35 m) és a Broad Peak-et (8o48 m). A 8o22 m-es Cho Oyu téli megmászása azonban sikertelenségbe torkollik. Ezt a csúcsot aztán már a következő évben „kipipálhatta” magának, mikor is a délnyugati szárnyon sikeresen maga alá gyűrte.
Ugyanezen évben örököl egy várromot. Neve: Juval, akárcsak a hegyoromnak, amelyen annak idején épült. Vinschgau és Schnalstal között található. A könyvei kiadásából befolyt összeget a szakszerű renoválásra fordítja. A munkálatok egy évtizedig folynak, mire meg tudja nyitni a benne lévő múzeumát. Tavasszal és ősszel 3-3 hónapon át várja az érdeklődőket a benne lévő 4 műgyűjtemény, ill. a két belső udvar is a turisták rendelkezésére áll. Itt van elhelyezve a „Tibeti gyűjtemény”-e, mely egyedülálló a nemében. A kiállítás 2oo2. június 29-én nyitotta meg kapuit.
A következő terve, az újabb Messner-múzeum a „Museum Dolomites”, a Monte Rite-n lévő első világháborús erődben fogja megnyitni.
Később (mivel annyi fölösleges ideje volt), létrehozta a Messner Montain Museum Project”-et szülőföldjén Bozen/Bolzano-ban (Burg Sigmundkron).
1984-ben újabb erőpróba előtt állt: egymás után két „nagy falatot” tud magáénak: a 8o68 m-es Gasherbrum 1-et, és a már sikerrel leküzdött testvérét, a Gasherbrum 2-öt. Egymás után, szünet nélkül.
De a következő évben sem ült a fenekén: először az Annapurnát (8o91 m) hódította meg, majd a 77’-es sikertelenségén köszörülte ki a csorbát, megmászván a Dhaulagiri 8167 méteres ormát.
Az 1986-os évben sikerrel tette túl magát a Makalu-n (8485 m) és a Lhotse-n (8511 m), de a Makalu csúcs téli megmászása – sajnos - nem sikerült. Mérgében átkalandozott az Antarktisra, ahol a Mount Vinson csúcsra kapaszkodott fel (4897 m).
Egy évre rá már Tibetben van, és egyedül keresi a Yeti-t, - hasztalan.
89’-ben megpróbálta a déli oldalon legyőzni a Lhotse-t (8511 m), de nem sikerült. Még ez évben „leugrott” Fuks nevű barátjával a Déli-sarkra, és embert próbáló, erőfeszítéssel keresztben, gyalogosan, a szánkójukat maguk húzván végig sétáltak rajta. A megtett út mintegy 26oo km. volt.
Hogy bír ki ember ennyit? Hogy bírja ki a hideget, a szelet, a fagyot? És mi van, ha valami baja lesz? Kezét-lábát töri, vagy „csak” lefagynak ujjai? Ki segít rajta, ha beteg lesz? A barátja cipeli majd a hátán ezer kilométeren át? A könyvéből megtudtam, hogy még egy telefon sem volt náluk. (Igaz, menet közben úgy sem tudták volna feltölteni). Hónapokig magányosan, egymásra utalva, az elemi erőknek kitéve küzdeni, „nem semmi”. Minden tiszteletem az övék.
1991-ben kelet-nyugati irányban átszeli Bhutánt, majd a rákövetkező évben felkapaszkodik az alig 631o m-es Chimborazo-ra. Ez a kis séta úgy látszik nem elégítette ki vágyát, ezért keresztben átsétál a Takla Makan sivatagon. Hogy egy kis port is nyeljen, ne csak hóviharokkal küszködjön.
De a hegyeihez nem lesz hűtlen: a 93’-as év Nepálban találja. Bizonyára nem fagyoskodott eleget a magas hegyek között, mert gondolt egyet, és átlósan átszelte Grönlandot is. A megtett távolság 22oo km volt...
Hogy nem szakadt le a lába? Vagy kopott le tövig? Ez az ember mindent kibír? Ezen nem fog se hó, se jég, se homokvihar, se semmi? Talán a golyó sem fogja, olyan szívós... És hogy bírja ki mindig egymagában? Nem kattan be? Nem golyózik be hónapokon, féléveken át mindentől, és mindenkitől távol magányosan róni a métereket? Iszonyatos, amit ez az ember eddig is teljesített!
94-ben Észak-Indiában kirándulgat egy kicsit. Ott – sajnos – nincsenek nagy hegyek, de ami útjába kerül, azt a pár kis halmot már nem hagyja ki (pl: Gangotri-t a maga szerény 6543 méterével). Aztán villámként csap bele, hogy az Ugandában lévő Ruwenzori valahogy kimaradt az eddigi, - lefekvés előtti – sétájából, így felballag rá (5119 m).
Hiába, Afrikában nagy a hőség, le is hűti magát a következő kirándulásán, amikor is az Északi-sarkra utazik, hogy aztán Szibérián át eljusson Kanadába. Az Altáj-hg.-ben lévő Belucha-t még megmássza (45o6 m), de a további útja nem sikerül.
96’-ban aztán Kelet-Tibet kopár hegyei között üti el az idejét. Ezt az útját a köv. évben folytatja Kham közelében. Úgy látszik, kezdi unni magát, mert filmforgatásra adja fejét: a maszájok szent hegyét az Ol Doinyo Lengai-t kapja lencse végre.
1998-ban újabb hegyi túrát szervez Mongóliába az Altáj-hegységbe, majd átruccan Chilébe, hogy megtapasztalja, mennyivel másabb a magas-hegyi levegő az Andenekben.
A következő évben újabb filmet forgat, de most az USA-ban, ahol is a navajo indiánok szent hegye (Peaks) filmje központi témája. Hogy az ózondús levegő tönkre ne tegye tüdejét, átvándorol Indiába, hogy nyeljen megint egy kis port a Thar-sivatagban.
(Ebben az évben választják be az Európai Parlamentbe és 2oo4-ig az Olaszországi Zöld Párt színeit képviselte). Mivel egész nap nincs mit csinálnia, összehozott egy bio-farmot, azon gazdálkodik. A maradék idejét meg könyvírással üti el. Eddig mintegy 5o kötete jelent meg, egy fél tucat magyarul is.)
Az ezredfordulón Nanga-Parmatba vezet expedíciót, majd filmez a német ZDF számára Japánban, a Fujiamán. A sorozat címe: „Az istenek lakhelyei”. Ugyancsak e célból utazik aztán Indiába, ahol a Himalája előhegyeit mutatja be.
A „Hegyek Nemzetközi Évében” 2oo2-ben hegyek között élő kisebb népeket látogat meg Ecuadorban, miközben megmássza a Cotopaxi-t (5897 m).
2oo3-ban ünneplik a Mont Everest (8846 m) meghódításának 5o. évfordulóját, ennek ürügyén felsétál a hegyre, ki nem hagyva a mellette lévő Nanga Parbat-ot (8125 m). De ez még nem elég megterhelés neki, ezért átruccan egy kis kirándulás erejéig az Északi-sarkkörön lévő Ferenc József földre.
Egy évre rá átszeli a Góbi sivatagot (Mongólia), újabb 2.000 km-t téve „futóműveibe”. Úgy tűnik, ez az ember elnyűhetetlen. Ha éppen nem fagyoskodik, kedvét leli a fullasztó hőségben!
2oo5-ben újabb kirándulása Nanga Parbat lábaihoz. Itt helyezi örök nyugalomra a már korábban (197o) elhunyt testvérének, Günther megtalált csontjait.
A következő évben ellenőrzi a szintén Nanga Parbat-i építkezés előrehaladtát (Messner Montain Foundation Projekt), majd Észak-Patagóniába látogat.
2oo7-ben, - nincs tovább mit meghódítania Minden 6ooo m-nél magasabb hegycsúcsot magáénak tudhat, ezért Dél-Algériában, a Tassili hegységben mássza a szirteket.
A 2oo8-as év újból a Nanga Parbatnál találja, ismét filmet forgat. Innen átruccan egy Kamcsatka-utazásra. Ez az ember egy örökmozgó, egy állandóan tevő-vevő, nyugtalan lény. Szerencsére. Nélküle, (az ő teljesítménye nélkül) valóban szegényebb lenne az emberiség.
Messner egy különös, és különleges ember. Egy céltudatos, kitartó, tervét soha fel nem adó férfi. Egy határozott egyéniség, aki nem fél a kihívásoktól. Nem véletlenül tűzött ki maga elé mind nagyobb, és nehezebb célokat. Ember nem ment fel a Csomolungmára a monszun ideje alatt, csak ő. Senki sem kockáztatta az életét oxigén-palack nélkül, csak ő. Csak neki sikerült több, 8ooo méteres hegyet sorozatban meghódítania, s csakis ő győzte le ez idáig mind a 14, 8ooo méteresnél magasabb hegycsúcsot. Senki ember fia nem gyalogolt át úgy az Északi-, mint a Déli-sarkon, Grönlandon, Tibeten, a Góbi-, ill. a Takla Makan sivatagon.
Három évtizedes hegymászói karrierje alatt mintegy 3 és fél ezerszer indult neki a hegyeknek, és egy kézen meg lehet számolni, hányszor maradt alul a természet erejével szemben. Közben mintegy 1oo csúcsot elsőként, s egyedül győzött le.
S míg a világban „csavargott”, felépíttette romos várát, két múzeumot rendezett be, és mintegy félszáz könyvet írt.

Hegymászói karrierje során többször nézett szembe a halállal: hol majdnem megfagyott (fogai ki is hullottak), hol a lavinák sodorták el. De a szerencse mindig mellé szegődött. Azaz majdnem mindig…
Egyszer, Juval-várába hazatérve nem találta a kapukulcsát. Egy ilyen nagyszerű embernek, egy ekkora hegymászónak, egy ilyen fantasztikus sportembernek, egy ilyen ügyes, rátermett, senkihez sem hasonlítható, bátor, akadályt, és félelmet nem ismerő, karakán harcosnak mi az a 4-5 méteres magasság, mikor zsebében van a világ összes, valamire való hegycsúcsa? Semmi! Vagy még annál is kevesebb! Fel is pattant legott a kőkerítésére…
Majd a nyirkos-mohás terméskövön megcsúszott, s lezúgott a túloldalon.

Kezét-lábát törte...

Írta: Winczheim Tibor
2603
orkutya - 2011. augusztus 31. 23:04:47

Kedves Attila!
Mindenben egyetértek Veled. Örülök, hogy ennyire komolyan álltál ehhez a szintén komoly témához.
Kedves Mami!
Úgy látom, Te Attilával, s velem egy húron pendülsz. El kell mondanom (csak úgy suba alatt), hogy amikor felgyógyulása után a ZDF meginterjúvolta, ő nevetett a legjobban saját szerencsétlenségén (hülyeségén). Ezzel még egy jó pontot szerzett nálam, hiszen, ha valakinek van önkritikája, azt ne is kritizáljuk, megteszi helyettünk.
Szép estét mindenkinek: Tibi

2135
mami - 2011. augusztus 29. 08:47:24

Kedves Olvasok,
Én nem szaporítom a szót. Ugyanazt akartam elmondani mint Attila, esetleg másként, de ugyan az lett volna a lényeg.
Tibor!
Te megint olyan ismeretet osztottál meg velem, ami nélkül, egy, a világ dolgai iránt érdeklődő ember tudd élni, de evvel az ismerettel sokkal tartalmasabban.

2603
orkutya - 2011. augusztus 10. 21:56:17

Kedves Mindenki!
Mint látjátok, nagyon ritkán szólalok meg: ezt nem tiszteletlenségből, hanem a házépítésem miatti nagyon kevés időmnek "köszönhetem". Viszont hetente 1x belekukkantok a ketyerémbe, és röviden válaszolok mindenkinek. Nos: kedves MAMI! Örülök, h. jól szórakoztál, neked majd a személyes üzenetekben még írok pár sort.
Kedves Katalin! Ez az írásom egy életrajzi novella. Nem lett volna tisztességes kihagyni bármit is, a sikerei közül, hiszen mindegyikért megküzdött. Akik olvasták az önéletrajzi regényét (mely magyarul is megjelent), joggal kifogásolhatták volna, ha -hasamra ütve- /csupán 1-1 türelmetlen kedves olvasó miatt/ kihagytam volna pl. a K-2-es csúcs megmászását, vagy a Góbi sivatag legyőzését. Nekem nincs jogom elvenni tőle bármely sikerét is. Ez olyan csúnya dolog lenne, mintha pl. a Te (mondjuk 12 különböző) irodalmi díjadból csak 9-et említenének meg a Rólad szóló életrajzi leírásban. Biztosan kibuknál e tiszteletlenség láttán.
Mint Te is tudod, a pályázatokra nem fizetnek, tehát nem vagyok érdekelt fölöslegesen hosszú lére ereszteni a történetet. Ennek csak akkor lenne létjogosultsága, ha oldal számra fizetnének, amiről ugye szó sincs.
Mindenesetre szívből tudom ajánlani kedves Katalin, ha Számodra nehézséget okoz ennyi évszámon, és neven átrágni magad, az első sorok után ugorj át egy másik írásra, hiszen nincs is annál borzalmasabb, mint amikor az olvasás öröme helyett az olvasás gyötrelmeit kell átélnie a nagyra becsült Olvasónak...
Kedves Ida! A dolog sokkal egyszerűbb, mint gondolnád: megmászott 1-2 hegycsúcsot elsőként, csinált pár tucat fotót, s kiadott egy könyvet (Akkora felhajtás volt körülötte, hogy megtiszteltetésnek számított szponzorálni őt. Ebből a pénzből megint csinált valamit, megint ELSŐKÉNT a világban, megint tv műsor, újságok tucatjai, újabb könyv, stb. stb. Gondold csak el: 50 könyv mi pénzt hozott neki? Már a 3.-4. nekifutást tudta saját zsebből finanszírozni. S az emberek vágytak az újabb, s még újabb sikerekre, hiszen a német van annyira nacionalista, hogy igazán büszke a fajtájára, ezért veszi a könyvét, olvassa a róla szóló tudósításokat (az újság is pénz, amire leszerződött!), megveszik a rövid filmjét, fizetnek a kerekasztal beszélgetéséért, stb.stb. Nem véletlen, hogy egy várat tudott venni néhány milláért (euróban persze!. Ő tehát nem volt gazdag, legfeljebb a fantáziája: hogyan is lehet hatalmas pénzt keresni saját maga szponzorálásával. Erős volt, kitartó volt, és még esze is volt. Ennyi.
Mindenkinek jó éjt!: Tibor

230
Torma Zsuzsanna - 2011. augusztus 09. 20:07:43

Kedves Tibor!

Visszatértem ide, és látom viszonthozzázólásodban, hogy a híres hegymászó rendbe jött. Ennek őszintén örülök, hiszen a sorstól igen kegyetlen lett volna, hogy ennyi megpróbáltatás után ilyen könnyen megadja magát!
Az persze egy egészen más kérdés, amit Emperor (IDA) hozzászólásában feltett, és erre biztosan sokan szeretnék a választ megkapni: miből tellett neki, talán bizony gazdagnak született?
Talán majd erre is választ kapunk.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

2678
Emperor - 2011. augusztus 08. 09:47:27

Kedves Tibor, nekem csak néhány kérdésem lenne. Előrejelzem, a félreértések elkerülése végett, nincs az írásoddal semmi bajom, színvonalas, tökéletes, mint mindig, csak azt nem értem, mi űzi hajtja, most konkrétan ezt az embert, hogy mindig újabb, még magasabb hegyet másszon meg, vagy éppen más embert próbáló, életveszélyes helyzetekben mutassa meg magát? Ez majdnem olyan, mint a gazdag ember, akinek iszonyú nagy vagyona van, de még többet, és még többet akar.
Ugye, ezt már kapzsinak, törtetőnek, nem is tudom minek nevezzük, de mi a helyzet a te főszereplőddel?
A másik kérdésem már sokkal prózaibb: miből? Nekem már azt is jól meg kell gondolnom, hogy hogyan és hányszor utazzak fel Pestre a fiamhoz, mert olyan nagy kiadás az útiköltség. Nos, most akkor az ilyen ember, vagy már eleve "gazdagnak született", s itt már eleve adott a válasz az előző kérdésemre, hogy nem tud magával meg a pénzével mit kezdeni, tehát ilyen életmódba hajtja magát, hogy valahogy bizonyítson, inkább saját magának, mint bárki másnak. Vagy, ha mégsem gazdag, mint ahogy olvastam ugye, könyveket írt, filmeket készített, tehát volt bevétele, csakhogy valahogy el is kellett indulnia. Szóval, én inkább a pszichológiai okokat keresem, mert annak kell lennie, egyébként nem értem. Bár az is lehet, hogy túl kis ember vagyok ahhoz, hogy ilyen magasztos dolgokat megértsek!?

Mindez mellett írásodhoz gratulálok!
Üdvözlettel, Ida

2135
mami - 2011. augusztus 06. 07:17:05

Kedves Tibor! Töredelmesen bevallom, hogy "csak" azért kukkantottam rá az irásodra, mert az első volt, legfelül. De az már a Te érdemed, hogy le se vettem a szemem az utolsó betűig annyira lekötött minden sora. Élveztem, értettem, megnyugtatott, felüditett, egyszóval erre a napra ellátott lelki municióval, miközben megismertem egy nagyszerű embert általad. Tibor! Köszönöm!
Szeretettel: Jártó Róza

2603
orkutya - 2011. augusztus 04. 00:12:10

Kedves Zsuzsa!
Szerencsére 6 hét alatt rendbe jött. Én láttam a ZDF-en a vele készített interjút, s akkor fogadtam meg, h. írok róla. Ő ui. nem a mohára, a vízre, stb. fogta a balesetét, hanem karakánul, egyenesen megmondta, hogy hülye volt, laza volt, figyelmetlen volt, és megérdemelte. Kész. Ez az őszinteség emelte nálam arra a piedesztára, amelyre csakis igazán nagyok léphetnek. Ha valakinek van önkritikája, annak megbocsátanak, és nem tartják lúzernak.
Szia: Tibor

1346
Tara Scott - 2011. augusztus 03. 20:33:38

Kedves Tibor!
Nagyon szeretem az írásaidat, mert mindig úgy érzem, megint egy tégla került ismereteim falába. Én is azon gondolkodtam míg olvastam, hogy éjjel-nappal egyedül rendkívüli körülmények között... Az idegrendszere is rendben volt. Micsoda fricska a sorstól, amit igazán nem érdemelt meg az a 4-5 m. Köszönöm ezt a rendkívüli élményt.
Szeretettel üdv: Tara

230
Torma Zsuzsanna - 2011. augusztus 02. 16:21:16

Kedves Tibor!

Nagyszerű történet egy ugyancsak nagyszerű emberről. Képeit megnéztem, látszik rajta kívülről is, hogy milyen "karakán", elszánt, de a belső sokszor még többet rejthet a külsőnél.
És amikor már azt hitte, hogy mindent legyőzött, nem gondolta, hogy a 4-5 méteres magasság "megárthat"!
Azt nem írod a végén, hogy amikor kezét-lábát törte, életben maradt-e, vagy meghalt.

Köszönöm az élményt!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.