Winczheim Tibor: Fókáztatás

Mottó: ilyen szót keresve sem találni a Magyar nyelv értelmező szótárában. Ilyen szó, tehát nincs. Ha viszont volt valaki első időszakos honvéd a Magyar Néphadseregben, megesküszik rá: ez a nem létező szó a maga valóságában nyolc hónapon keresztül kísérte nap, mint nap. És ettől a gondolattól megkeseredik a szája széle...

Idekívánkozó megjegyzés még: „lejáró beteg”-nek nevezzük azt a - sorköteles állományba tartozó, és „idegbetegséggel”, hasmenéssel szorulással, vagy elvetéléssel küszködő – sumákot, aki elég beteg (vagy inkább rafinált) ahhoz, hogy szolgálatba ne küldhessék, de már annyira csak nem, hogy leszereljék. Ezek a „haldoklók” minden reggel megjelennek a gyengélkedőn, egész nap esznek-isznak, kártyáznak, (néha napján, - ha „kopaszok”- takarítanak is), majd a napot kellemesen eltöltve, estefele frissen, életerősen, visszamennek a körletükbe tv-t nézni. Az éjszakai alvástól úgy kimerülnek, hogy reggel ismét a segélyhelyen a helyük...

Ezen a napon különösen sokan voltak a rendelésen. Nem is csoda, hiszen másnaptól harcgyakorlat volt előírva az állomány egészének. Csak az őrség, és a segélyhely állománya egy része maradt volna bent a laktanyában, másik részük – az orvosokkal együtt – a gyakorlatot biztosították volna. Aki csak tehette, megpróbálta magát kihúzni a 3 napos kemény küzdelemből...

- Na, húzza azt a rohadt fókát faltól-falig, hadd füstöljön! Ne féljen, nem harapja meg, a szentséges kopasz úristenit! – üvöltött rá a vörös hajú, szeplős katona, az újoncra.
- Ez az! Álljon nagyobb terpeszállásba, akkor átéri a távot! Aztán lehet egy kicsit gyorsabban is! Nem hallom, hogy kopna a kő a fóka alatt!
Szegény „kopasz” már majdnem spárgában volt, de a parancsadójának még így sem tetszett: - A kövezet széleit miért hagyja ki? Az már nem tartozik a folyosóhoz?
Ha a végére ért, vizet cserél, aztán kezdheti elölről a fókázást! Meg vagyok értve?
- Igenis! – mondta a félénk újonc, és elátkozta mindazokat, akik bevonultatták őt.
A gyengélkedő rajparancsnoka megnyugodva vette tudomásul, hogy az egyik öreg (mélytengeri rája) átvette tőle ezt a feladatot, s fókáztatja az alegységébe tartozó kopaszt.
(Milyen érdekesek is a kialakult megnevezések – morfondírozott magában. Az újonc persze azért kopasz, mert régen kopaszra nyírt fejjel kellett bevonulni. Tény, hogy azóta változott a világ, már 5 centis haj is megengedett, de a megszólítás maradt. De vajon honnan származik a „gumi” elnevezés, mely a másod időszakosokra vonatkozik? Mert, - ugyebár - van autó gumi, radírgumi, gumi óvszer, de egyik sem kapcsolódik logikailag a honvédséghez. A harmad időszakosok nevei is épp olyan érthetetlenek: Csóka, sirály (ez még valahogy elmegy: elrepülnek haza, itt hagyják a laktanyát), de a tengeri medve, rozmár, túzok, cethal megint csak értelmetlennek tűnik... Bárgyúbbnál-bárgyúbb verseket farigcsálnak egyesek, s azzal idegesítetik a többi, még centit vágni nem tudó katonákat.(Ha csak 1oo nap maradt már hátra, a méteres textil-mérőszalagból naponta egy centit ünnepélyesen levágnak. Vannak, akik elégetik, mások gyűjtögetik, megint mások szertartásosan eltemetik).
Két „remekmű” volt a sláger akkoriban: „Én vagyok a kismalac, / (én) elmegyek, te itt maradsz”. Meg az: „Én vagyok az öreg túzok, / nem sokára hazahúzok”...
Talán az etimológusok tudják a választ, de amúgy lényegtelen – elmélkedett tovább...)
Merengését a vörös kiabálása zavarta meg: - Nagyon lassú maga barátom! A folyosó eleje már tök száraz! Húzzon bele, ne sajnálja azt a rohadt fókát! És faltól falig, ahogy már mondtam!
A szakaszvezető megint csak elgondolkodott: Mire jó ez a szívatás? A kövezet már elég tiszta, tehát nem a rend teremtés vágya hajtja az öreget, hanem egy jól eső érzés, miszerint ő is parancsolhat valakinek. Márpedig ez az érzés néha édesebb a mannánál, s ha az ember nem vigyáz, rászokik, mint a cigire, s akkor már nehéz a visszaút. A mámor kéjes érzése könnyen elvarázsol egyeseket, hiszen Atyaúristennek hiszik magukat.
Gondolta, szól neki, hagyja a fenébe a kopaszt, még a végén tényleg elkopik a kövezet, a felmosórongyról nem is szólva, s akkor mehet megint vételezni, ami, ugyebár, egy leszerelés előtt álló mélyvízi cethalnál nagy, és fölösleges energia-pocsékolással jár...
De éppen meghozták a vacsorát, s az elosztása rá várt, hirtelen el is feledkezett az újoncról. Kiadta az igazi betegek, és a lejáró szimulánsok adagját, s örömmel látta, hogy vagy öt adaggal többet hoztak a lejáró betegek, a segélyhely állománya részére, a konyháról.
(Hiába: a konyhás-katonák is le-lejárnak ide pár nap bakancs-mentességet, vagy 3 nap eü. szabit kérni, s a határeseteknél ugyebár... Az egyik kéz mossa a másikat. Mióta világ, a világ, ez már csak így működik)...
Már mindenki megkajált, vitték is vissza az ételhordó edényt, de a kopasz még mindig a fókát „idomította”. Háta mögött a mélytengeri rozmárral...
„Ki lehet ez a fatökű? – futott át a rajpéká agyán -, aki nem hogy megvacsorázott volna, még mindig a szegény „sívárt” egrecíroztatja? Biztosan egy olyan harmad-időszakos, akinek a századában nem sok babér terem”...
Kikiáltott az irodájából: - Hogy hívnak, öreg? Melyik alegységtől jöttél?
Ő visszakiáltotta a kért adatokat.
A segélyhely rajparancsnoka odament a nagy páncélszekrényéhez, és kikereste a srác egészségügyi könyvét. Nem akart hinni a szemének: első időszakos lenne? Á!, az nem létezik. A kopaszok mind félénkek, ez meg határozott, kemény-tökű öregnek tűnik. Egy „sippantónak” eszébe nem jutna a surranó (bakancs)-társát fókáztatni!
Itt csakis „adminisztrációs hiba” lehet, mely az ő lelkén szárad! Bevonuláskor, - ugyanis – az eü.könyvek első (külső)oldalára a jobb felső sarokba egy római egyest szokott húzni. Ez jelöli az időszakot. Az újabb bevonultatáskor ez a strigula eggyel nő.
Logikus, hogy a leszerelés előtt állónak három rovátkája van, nem is névsor, hanem római számok alapján vannak csoportosítva az eü.könyvek.
A vonalhúzás tehát automatikusan történik, minden újabb időszak elején, nem pedig bármi lista alapján, hiszen az idő mindenkinek egyformán dolgozik...
Nem volt biztos a dolgában. Aránylag precíz embernek ismerte magát, de, - mint ismeretes -, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik...
Feltűnés nélkül felhívta az alegységét. A sanda gyanúja beigazolódott...
A pofátlan kopasz, - kihasználva, hogy senki sem ismerheti a laktanya mind az 14oo katonáját, - öregnek adta ki magát, s az első, útjába kerülő kopaszt máris elkezdte „szívatni”.
A szakaszvezető odahívta magához mindkettőjüket: - Kopár, maga menjen vacsorázni, te meg, mélytengeri fóka gyere légy szíves velem. Végre valaki, aki elkapja a kopaszok tökét, és megtanítja őket kesztyűben dudálni!
Ezt olyan hangosan mondta, hogy mindenki jól hallhassa. A vörös gyerek szája a füléig ért a dicsérettől...
- Na, figyelj ide, vén, tengeri medve: itt van a retyónk, mármint az eü.katonáké. Nem koszos, de lehetne egy kicsit tisztább is... Nos, én arra gondoltam: rendbe vágod 2o perc alatt, aztán idehívom az összes kopasz lejáró beteget, és megmutatom nekik: így kell takarítan! Holnaptól fogva te leszel a tisztasági felelősöm, és meghajthatod a sippantó társaságot, mint Singer, a varrógépét! Rendben?
Téged a jóisten küldött, legalább egy szusszanásnyi időm lesz. A sok munkától ki sem látszom, s egyszerűen nem érek rá ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozni...
Holnap a legénységi WC-vel kezdhetnék is. Mit szólsz hozzá, oké?
A „vörös rókának” még a szeplői is kivirultak, ahogyan elégedetten vigyorgott. Hozott magának rongyot, Vimet, Ultrát, Hypot, s belevetette magát a munkába...
Fél óra múlva jelentette, hogy készen van.
A rajpéká megnézte a két WC-csészét, s a két vizeldét, (ennyiből állt az egész berendezés), majd halkan megkérdezte: - Mondd öreg! Szívatni akarsz? Ha így mutatom meg a kopároknak a budit, kiröhögnek!
Nézd meg a WC.-csésze alját, vagy inkább tapintsd ki: az évek során a húgykő kikristályosodott a falán.
Ezt bizony, le kell kaparni, így nem maradhat! De a pissouárok is büdösek!
Tudom, ezért nem te vagy a hibás, hozok is tisztítószert, addig a kagylókat pucold már ki légy szíves! Nyugodtan nyúlj bele, nem szarosak, csak piszkosak. 1o perc alatt lazán megcsinálod...
Az első időszakos „öreg” letérdelt a földre, majd nagy sóhajtva elkezdte dörzsölni a csésze lefolyóját. Belülről.
Közben a valódi „öreg” hozott egy nagy tányérnyi klórmeszet...
- Figyelj, vén medve! Ezt szétszórom mindenhová, munkád alig, hiszen minden koszt felold, miközben a bűzt is megköti. Na, milyen vagyok hozzád?...
De igyekezz, mert lassan fel kell küldjelek titeket a körletetekbe!
Rácsukta a vörösre az ajtót, és a telefonhoz ment...
A „hamis rája” negyed óra múlva jelentette, hogy készen van.
- Biztosan faszául megcsináltad! – dicsérte őt már előre. Ezzel belépett a klotyóba. De azonnal ki is fordult: - Nyissd már ki az ablakot! Itt meg lehet fulladni! Hogy a francba bírtad ki? Ez a rohadt klórmész kieszi az ember tüdejét! Hogy te milyen felelőtlen vagy! A végén még kipurcansz, s már nem fogod megérni a leszerelést! Pedig már nincs sok hátra!
A pulykatojás lenyitotta a billenő ablakot.
- „No, akkor nézzük, miből élünk!” – felkiáltással az eszkávé újra megvizitálta a retyót. Egy darabig csak a fejét csóválta, majd az ál-öreg szemébe nézett, úgy kérdezte: - Lehet, hogy te leszel életem legnagyobb csalódása?
Az önjelölt harmadidőszakos meglepődött: - Miért?
- Lemostad a csempéket? Ugye, nem!
- De nem is mondtad!
- Persze, hogy nem. Azt mondtam, hogy vágd rendbe a WC-t!. Én nem tudtam, hogy mindent a szádba kell rágni!? Egy öreg mélytengeri medve fél szavakból is ért! Most ezt a piszkos csempét mutassam meg a gyökereknek? Ez legyen az etalon a további munkáknak?
Vagy szerinted a csempe nem tartozéka az illemhelynek?
- Bocs, mindjárt megcsinálom.
- Rendben. Addig meg sem nézem a többit. De remélem, most már teljes egészében ki fogod tisztítani a budit, s csillogni fog, mint a Salamon töke!
Újabb 2o perc múlva az öreg-kopasz megint jelentett.
A szakaszvezető elégedetten bólogatott: - Ez igen! Ez már döfi! Szinte újjávarázsoltad a WC-nket!
A sunyi vörös feje megint lángolt a dicsérettől...
A rajpéká tüzetesen szemrevételezte a vizeldéket: - Már ne is haragudj öreg barátom, de a lukakból miért nem szedted ki a klórmeszet? Még a végén el fognak dugulni... Meg egy csomó luk nem vakító fehér, hanem halvány-barna. Összehoztál egy szép WC-t, de a pissouárokra már nem szenteltél különösebb figyelmet!
Hozok neked vattát, benzint, és hurkapálcikát, tessék már végre rendbe tenni ezt a kurva klozetot, mert nem tudom, mit csinálok veled! Egy szarfaszú sivár már rég végzett volna ezzel a picsányi munkával!
Ellátta őt a megfelelő „szak-anyagokkal”, majd csalódottan hozzátette: - Sikerült a mai bemutatót elszarnod! Hogy lehetett ennyit pöcsölni egy ilyen kis helyiséggel?!
Na, mindegy, holnap is lesz nap, de most már felküldöm a bandát, kezdődik a nagy film. Te is mehetsz, ha készen vagy, s átvettem a művedet.
Az alegységednél jeleztem, hogy amíg munkád van, nem tudlak felengedni. Most már csak rajtad múlik, mikor szabadulsz, ezért javaslom: húzzál bele, különben itt fogsz éjszakázni!
A vörös gyerek lógó orral vonult vissza a budiba...
Fél óra múlva a segélyhely ügyeletese jelentette a rajparancsnoknak, hogy az „ír” készen van.
– Na, lássuk a medvét! – szólt a szakaszvezető, de már a küszöbnél megtorpant: - Lassan azt kell hinnem, hogy szánt szándékkal kúrsz ki velem!
- Miért? Most meg mi a bajod?
- Nézd öreg, én nem igazán értelek téged! Megbeszéltük, hogy kitisztítod a mellékhelyiségünket, s ez lesz minta. Mit csináltál? Még koszosabbá tetted. De ez még nem elég neked: van bőr a képeden jelenteni, hogy a takarítással készen vagy. Ha ez neked rend, és tisztaság, akkor én vagyok a laktanya parancsnoka. Ezek szerint tök fölöslegesen zavartad meg a tv-nézésemet, a legjobb részről maradtam le miattad! Lassan kezdek berágni rád! Ne kérdezd, miért, te is láthatod: a csempén végigfolyt szennyes létől csíkosak lettek a fugák.
Eddig legalább egyszínűen volt koszos, most a fehér, és sötétszürke csíkok váltogatják egymást. És te ezt nevezed takarításnak?...
Tudod, kedves barátom, a pofátlanságnak is van határa! Nézd csak meg! –ezzel végig húzta a benzines vattát a fugákon. Csupa kosz! Szart se csináltál, de azért csak jelentetted, hogy készen vagy! Na, erre azt mondom, hogy a bratyizásnak vége! Szarok arra, hogy te is öreg vagy, most én vagyok az előjáród, és én parancsba adom, hogy takarítsd ki a klotyót! Remélem, most már értesz a szóból...
S ha még egyszer fölöslegesen kiugrasztasz a tv elől, megnyúzlak! Értve vagyok?
A kis vörös összeroppanva, porig alázva húzott vissza a mellékhelyiségbe...
A rajpéká kissé megnyugodott, szinte atyai hangon szólt hozzá: - Nézd barátom! Ha nem bírod a gyűrődést, szólj nekem! Én megmutatom neked, hogyan kell seperc alatt, de tökéletesen összevágni ezt a rettyentőt. Az elmúlt időben, még sivár koromban volt szerencsém eleget gyakorolni...
Csak szólnod kell, rábukok én a fókára, a meló nem szégyen! Viszont nekem a legkellemetlenebb, hogy most az egyik öregnek kell megmutatnia a másiknak, hogyan kellene kinézni egy tisztességes takarításnak. Ez holt ciki!...
Mint ahogy az is, hogy már órák óta pöcsölsz, szöszölsz, kínlódsz ezzel a semmiséggel!
Folyamatosan csinálod, mégsem vagy készen vele! Ilyen balek csak egy szarfaszú kopasz lehet, de nem te!
Adok még egy legutolsó lehetőséget, de nem szeretnék benned csalódni! Viszont, - ha megint átvágod a búrámat – reggelig fogsz itt suvickolni! Megegyeztünk?
- Úgy legyen! – mondta az „ír” határozottan, majd visszaólálkodott a retyóba...
Már éjfél körül járt, mikor barátunk ismét jelenteni akart. A szakaszvezető –bár még a késő esti filmet nézte a körletében – nagyokat nyújtózva, ásítást színlelve ment vizitre. A WC küszöbét most sem lépte át. Lemondóan legyintett: - Tudtam! Meg mertem volna rá esküdni! A lomposomat mertem volna a tönkre tenni!
- Miért, mi a baj? – esett kétségbe a pulykatojás.
- Az ablak!
- Mi van vele?
- Koszos maradt.
- Éjnek idején ablakot pucolni? Ki hallott már ilyet? Ezt most nem mondod komolyan?! Különben sem lehet átlátni rajta....
- Na, figyelj, öreg csóka!: Ha jön az ellenség, éjszaka is meg kell vele vívni. Éjjel is kell lőni, kézigránátot hajítani, szükség esetén lövészárkot, vagy lövész-teknőt ásni.
Ugyancsak az éj leple alatt kell a muníciót szállítani, és a lőfegyvereket betárazni.
Sokszor éjjel kell megvédeni a hazánkat, s éjjel kell hősi halált halni. Tök sötétben...
Itt viszont ég a villany, jók a látási körülmények, s amit erről az oldalról nem látsz, azt a túloldalról igen, csak fel kéne emelned azt a lusta seggedet, és kint egy székre felállnod... Akkor kintről is éppen olyan szépen meg tudnád pucolni azt a kurva blakot!
Meg lehetne oldani ezt a problémát is, de te nem akarod. Gyenge kifogásokkal akarsz engem megint bevinni az erdőbe, de most rácsesztél!
Világosan parancsba adtam, hogy az egész WC-t pucold ki, nem tudom, az ablak mióta nem tatozéka ennek a helyiségnek!? Ezt már egyszer eljátszottad a csempével. Külön szóljak, hogy az ajtó belső oldala is a klozetthoz tartozik, vagy magadtól is rájössz?! Mert kifogásokat azt találsz, de hogy logikusan gondolkodnál, és lelkiismeretesen melóznál, az nyista!
Nincs több dobásod, öreg túzok! Ne is jelents többet nekem semmit! Reggelig itt maradsz csuszatolni úgy, ahogy megállapodtunk!
Majd akkor leellenőrizlek, s ha nem ragyog minden, ahogy elő van írva, lecsukatlak parancs megtagadásért! Remélem, érthetően fejeztem ki magam!
A körletébe menet még odaszólt a naposának: - Az öreg harcos itt marad nálunk vendégségben...
Ha készen van a budival, nekiugorhat a folyosónak. Nagy terpeszállásban, faltól-falig, ahogyan ő is elvárta a kopasztól...
Ha elfáradna, vagy lazukálná a parancsomat, azonnali jelentést kérek, még az éjszaka folyamán bezáratom a „kaptárba”. De akkor is, ha olyan lassú lesz, hogy megszárad a folyosó eleje! Meg vagyok értve?
- Igenis! – jött a napos katonás válasza, majd a szakaszvezető eltűnése után lábát a napos asztalra feltéve folytatta a krimi olvasását.

Másnap reggel a „vöröske” az ezred vezető orvosánál gyógyultnak jelentette magát, s visszakéredzkedett az alegységéhez....
S bár előző este nem vacsorázott, s egész éjjel csuszatolt, inkább elment a hadgyakorlatra... Önként, s majdnem dalolva...
S az öreg leszereléséig még a gyengélkedő közelébe sem merészkedett...

Írta: Winczheim Tibor
686
T Pandur Judit - 2011. december 12. 23:10:02

Kedves Tibor!

A sorkatonaság idején voltak akik élvezték, hogy parancsukra náluk háromszor nagyobb, idősebb és talán okosabb emberek csúsznak-másznak a földön.
Nem kiképzés volt az, hanem internálás!

Azt azért ne felejtsük el, hogy a FIDESZ nem szavazta meg a törvénymódosítást! Bármikor visszaállíthatják a sorkötelezettséget.

Judit

2603
orkutya - 2011. szeptember 11. 12:52:05

Sokáig gondolkodtam, vajon miért nem szóltak e novellámhoz hozzá, hiszen maga az írás alapjában véve nem rossz, aztán "leesett a tantusz":a nők nem tudják átérezni ezt a történést, hiszen ők nem voltak katonák. De épp úgy a mai fiatalság sem, hiszen már évtizedek óta nincs bevonultatás. Írtam tehát egy olyan -megtörtént- esetet, amelyhez senkinek sem volt hasonló élménye, így értékelni sem tudja.
Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy csak olyasmi írást érdemes beküldenem, amit (vagy hasonlót) sokan átéltek már.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.