Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.22. 16:41
További szép napot kívánok kedves Társaimnak ! Heart

2019.02.22. 09:22
Mindenkinek szép, tavaszváró napokat kívánok sok szeretettel és jókedvet az alkotó munkához. Heart Rose Heart

2019.02.21. 23:17
A mai feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.21. 22:32
Mindenkinek szép estét! Coffee cup

2019.02.21. 19:56
MINDENKINEK áldott, pihentető, jó éjszakát kívánok! Szeretettel: Ági Heart Coffee cup

2019.02.21. 19:20
Szép estét, és még szebb éjszakát kívánok mindenkinek! Tibor Confused

2019.02.21. 16:26
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.02.21. 11:53
Köszönöm a vers feltöltését!

2019.02.21. 07:33
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándékkötetet, köszönöm! Éva

2019.02.21. 06:14
Kellemes ébredést, legyen nagyon szép napotok Holnaposok! Rose Heart

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: g_gyongyi
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 2
Katinkakata, MT
Kenéz István: Gondolataim ma

Szerzőtársak: Kenéz István - Farkas Viola - Szála Gabriella
Régen írtam már prózát tudom. De pillanatnyilag, sőt egy idő óta nem tudom pontosan ki, és mi is vagyok. Furcsa egy skizofrén dolog.
Vagy a körülöttem lévő világ fordult el tőlem, vagy én zárkóztam be elefántcsont- tornyomba, és a mostani történéseknek, mintha csak szemlélője lennék, szinte minden téren, de főleg családi alapon.
Hiszem, hogy évek alatt a világ is változott, és lehet, hogy hatására, mivel általa én is determinált vagyok, tartózkodom minden külső ingertől.
Lehet, hogy ezzel a még rövidnek ígérkező éveimet szánom és próbálom e védekezéssel meghosszabbítani, és már nem erőlködöm, mint régen tettem, amikor még volt erőm, kilátásom, erősebb hitem, céljaim, amiket megvalósíthatok.

Könyvekben is leírtam amolyan memoár módon az egész életem és környezetem történetét, és azt hittem, vagy csak most hiszem, hogy ezzel már mindent teljesítettem is.

Szárnyaszegettnek érzem magam. Úgy tűnik mostanában mindentől félek, és inkább visszahúzódom, mert soha sem szerettem elviselni a konfliktusokat, én mindig amolyan kiegyezés, és békéltető párti állásponton éltem csendesen.

Régebben nem féltem senkitől és semmitől. Mostanában inkább félreállok, amit korábban soha nem tettem meg a nehézségeim előtt.

Volt is miért, mert fel kellett nevelnem két ’szülött gyerekemet, és gondoskodnom kellet róluk válásunk után is.
Volt, hogy három munkahelyem is volt, - hogy megfelelő középszínvonalat, tudjak teremteni saját erőmből.

Mára már talán elfáradtam, - és a betegségeim sorozata is a földbe döngölt, úgy tizennyolc éve már, ami most is tart, mert gyógyíthatatlanul beteg vagyok.

Kérem, ne higgye senki rólam, hogy én most panasznapot tartok, csak összegezni próbálom utóbbi éveimben rámszakadt történéseit.

Attól sem kell félnetek, hogy ezeket most itt mind felsorolom, mert nagyon unalmas lenne számotokra, hisz mindenkinek meg van ma a maga külön baja.

Emberi számítás miatt, tudom, hogy 64 évesen még nem mondhatnám magam öregnek, de vannak - akik habitusuknál fogva ennyi év alatt az én fél életemet sem élték még meg....
Én viszont úgy érzem magam, hogy ennek már kétszeresén is túl vagyok.

Vannak olyan emberek közöttünk ma is, akik az életük első felét arra használják fel, hogy azzal a második felét tönkre is tegyék.

Évek óta szűk körben mozgok, teljesen bezárt falak között élem szinte remetének mondható életem. Ez részemről nem baj, hiszen én vállaltam magamra ezt, hogy óvjam, védjem magam a külső negatív behatások ellen, amikre már képtelen vagyok védelmükre - venni önön magamat.

Ma már ott tartok, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi valamiben az igazság, vagy a hamisság. Nem tudom azt sem – mi manapság a jó és mi az ami rossznak mondható.

Szocializált embernek érzem magam, mégsem tudok döntéseket hozni, anélkül, hogy ne legyenek félelmeim a következményeitől.

Bezzeg régen ez nem így volt, mert bennem együtt tudott a szív, az ész, és a lélek is racionálisan együtt-működni.

Mára nem tudom eldönteni, hogy mi borult fel, és mi zavarta meg életkörülményeimet, ami ilyen bizonytalanságba tévútra vitt engemet?

Ma már abban sem érzem magam biztosnak, hogy tudok e még egyáltalán írni. ?
Mert amit eddig most leírtam, lehet, hogy soknak tűnik, de ha nem tudok neki igazi tartalmat, mondanivalót adni, ez az egész nem ér egy fikarcnyit sem.
Amit az életemről már eddig oly sokat leírtam, ha nem is mindent, de a lényegeset, a mostanában eltelt évek emlékeiből már nem tudom kiegészíteni azokat.
Miért? – Mert már régen nincsenek éltető, - és előbbre vivő dolgaim, cselekedeteim, és úgy érzem, hogy gondolataimnak fogytán is vagyok.

Hiszem, hogy ezzel a problémával nem csak magam vagyok így – öregedőben, de sajnos a fiataljaink is küzdhetnek hasonló problémákkal a manapság nem ígéretes jövőt adó, rátekintéssel,-- és a tervezhetőséggel, ami előre vitte mindig az embert, ha csak kicsit is. Ma már, ha ez a kicsi is elfogyott volna, akkor ezek után, - vajon mi következik?

Káosz, nihil, már előjelei megmutatkozóban vannak, Ezeken valakiknek változtatniuk kellene, ha nem tudják orvosolni, akkor legalább megelőzéssel gondoskodni, hogy a még rosszabb ne következhessen be !

*Mert aki nem megy az idővel, annak előbb vagy utóbb úgyis mennie kell.*

Én már nem találom az igazságot, a békés jövőt, a nyugalmat, a békességet, és a szabadságot sem, - semmiben...

*Aki hallgat, azt elfelejtik: aki nem foglal állást, azt szaván fogják: aki nem halad többé tovább, az hátrál: aki megáll azt fölülmúlják, megelőzik, eltapossák: - aki megszűnik gyarapodni, az máris hanyatlik: s aki eláll, az lemond: a változatlan állapot a vég kezdete, a halál félelmetes tünete és jós-szele.* - Ezért:

* NE SZAVAD, HANEM LÉNYED - LÉGYEN EZENTÚL – A PRÉDIKÁCIÓD *

Fogadjátok jobb híján mostanra szánt gondolataimat, és az ezeket alátámasztó idézeteimet is.

Tudom, hogy, aki a "világgal szembe fordul, vagy hátat vet neki, mint azt én is teszem, az ellen a világ is visszafordul, és az is hátat vet neki.

De én mégis úgy gondolom, hogy talán most már ez lenne számomra a jó, ahhoz, hogy a belső szabadságomat, - és a belső békémet - megtaláljam végre önmagamban is.

Én már nem bánok semmit, mert leéltnek veszem az eddigi életemet, Teremtőm jó voltából.
Készen vagyok az utolsó útra is, mert nincs, - úgy érzem már semmi veszteni valóm.

Hiszek egy új létben, egy boldogabb távoli jövőben, és abban, hogy ott, - vagy leszületésem után boldogabb, és kiteljesedettebb – lehetek !

Szeretettel !

Budapest, 2011, augusztus 10.

Kenéz István


***


Mai gondolataim : Farkas Viola látószögéből /A mű második harmada /

Nagy megtiszteltetés ért Kenéz István részéről, akivel 3 éve vagyunk az internetes Holnap Magazin amatőr írói közösségében, - én csak 7 éve próbálkozom ilyesmivel – hogy az Ő munkájához kapcsolódva én is írhatok magamról, a mai gondolataimról. Köszönet érte.
Röviden a lényeg:

15 évesen gyári munkás,
Mellette művészeti tanulás,
Majd színházak, s külföldi színpadok,
Száguldó karrier és itt vagyok!

Gyereknevelés, iskoláztatás!
A csillogó színpadról leszállás!
Folyton tanulás, lettem titkárnő,
És még mindig előttem a jövő!

Nyugdíjasként újra nagy színpadon,
Siker hátán száguldom és hagyom,
Mind e mellett magam ellátása,
Dús kertem s házam, karbantartása!

Gondolatok, mint tündérek, jöttek,
Egyre jobban megtermékenyültek,
Születtek könyvek, még el sem hiszem!
Hova fut velem, Életszekerem?

Hogy hova fut és meddig? Már nem is érdekel! Éveim számában István előtt járok 76 évemmel és leélt életem nagy halmaza tetején balanszállok, amíg el nem vesztem egyensúlyomat és lezuhanok a semmibe.
Egész életemben rengeteget dolgoztam 10 éves korom óta, amikor anyánk kis szerencsétlen üzletébe kellett segítenem, hetenként kétszeri árubeszerzéssel. Ilyenkor nem mehettem iskolába, ami nyomot hagyott az amúgy is gyenge bizonyítványomon. Szinte fellélegeztem, amikor 15 évesen gyárba kerültem, bár a fizetésemet haza kellett adnom a család részére.
Meg kell említeni, hogy 6 és fél évvel fiatalabb húgommal együtt tanultunk művészeti iskolába és kb. 10 éven át jártuk Nyugat-Európa országait, majd különváltunk, én haza jöttem a fiamat taníttatni. Húgom vadállatidomár lett és járta a nagyvilágot, szép sikereket érve el.

Könnyű visszatekinteni, van mire, rengeteg a történés.
Életem két szálon futott:
1./ Táncolva a színpadon,
2./ A magánélet nehézségei, csalódásai és a társtalanság.
Mindkettőt a „leg” túlzott és végletes formájában kaptam, amely túlterhelő volt úgy az idegrendszerre, mint a fizikai erőnlétre!

A fiatalember, aki alulról, a semmiből törekszik felfelé, természetes, hogy nagy akaraterővel igyekszik mielőbb megmutatni, hogy ő is ér valamit. Nagyon megdolgoztunk húgommal együtt az eredményekért, a sikerekért, de valahogy szépen, folyamatosan következtek a dolgok egymás után, mintha valaki Fentről irányította volna. Ma már ebben nincs kétségem.
Az utóbbi évtizedek tanulásaiból tudom és hiszem, hogy a szegénység, gazdagság, siker, vagy kudarc nagyrészt sorsszerű adottságok. Ha pedig erőn felül hajszol valamit az ember, az káros!

A próbák, megpróbáltatások okát és mikéntjét általában testet öltésünk előtt tudjuk és vállaljuk.
Bizonyos esetekben azért vállalunk egy utolsó földre születést, - megszabadulni a földi világba való leszületés kényszerétől – hogy megbizonyosodjunk saját erőnkről és szeretetünkről, ez által magasabb világ lakójává válhatunk.
Létezik egy harmadik ok is: az, amikor szeretetből és szolidaritásból valakinek a megsegítése, felemelése érdekében vállalja a szellem a földi élet megpróbáltatásait, amelyek tanításra, példamutatásra is szolgálhatnak.

Rátérnék a magánéletre, családra:
Születésemtől kezdve rossz, szeretetlen, békétlen körülmények. Ez fokozódott a házasságommal, a kisfiam megszületésével, férjem 31 évesen, baleset miatti halálával, gyermekem anyósomhoz kerülésével, mert épp akkor készültem külföldi szereplésre. Világos következmény!

Itt aztán mindent megkaptam, ami a rosszindulat, gonoszság, gyűlölet fogalomkörébe tartozik!
Külföldről végleg haza térve, magamhoz vettem az én angyalarcú, gyönyörű, kisiskolás gyermekemet. Ezzel elkezdődött mindkettőnk szenvedése, mert Ő mindenben az ellentétet képviselte. Nem tudom leírni a sok kínlódást, gyötrelmet, kudarcot, amit átéltem! Természetesen, aki látta, tudott a dolgainkról, kész volt az ítélettel, mert hát milyen nő lehet „egy táncosnő”?
Művészeti iskolába vittem, melynek végén, 9 év után diplomázott és az Operaházban nyert felvételt. Jöttek a házasságai, tele gonddal, bajjal, csalódásokkal, gyerekszületésekkel, válásokkal, perekkel, és velük az elviselhetetlennek megélt szenvedésekkel, melyek a mai napig tartanak!
Soha nem voltam megfelelő egyiküknek sem, nem volt elég, amit adtam, a Neki ajándékozott vagyon pedig „tékozló fiú”módjára elszállt!

Többé-kevésbé minden ember osztályrésze a földi szenvedés. A módja és mértéke azonban erősen különböző, csak úgy, mint az egyének teherbíró képessége. A szenvedés a bűn következménye, de az isteni gondviselés helyreállító áldásaként a bűnből való kigyógyulásunk keserű gyógyszere is.
E megtapasztalás kiégeti belőlünk az adott bűnre való hajlandóságot, melynek révén felébred bennünk egy jobb, igazabb élet iránti vágy, amelyen gyorsabban eljutunk Isten útjára.
Lehet a szenvedés vállalt teher is. Ugyanis ha nem lennének a világon jobb emberek, akik szükségszerűen elszenvedik a gonoszságok egy részét, akkor a világ összeomlana.
Az ember előtt földi élete során el van rejtve a saját szenvedésének konkrét oka, de biztosak lehetünk abban, hogy a Gondviselés nem ok nélkül engedélyezte azokat.
Nagy bajainkban igen is kiálthatunk a Mennyei Atyánkhoz és helye van a panasznak, szomorúságnak is, aki Tőle várja a segítséget, és ez mindenképpen javára válik.

A sorscsapások váratlan alkalmak és fordulatok, melyek megrendítik, és Isten felé terelik a bűnös embert. Hívő lélekkel, imával, nagy részük elkerülhető, de bizonyos esetekben életfeladatunk, rendeltetésünk részét képezik.

Nehéz nyaram volt, talán a legnehezebb ez a közel két hónap, - a múlt héten ért véget - sok bántással, igazságtalansággal, kitolással, haraggal, mérgelődéssel. Ismét belebetegedtem, mint minden alkalommal, hosszú idő kell, amíg erőre kapok. Várom a nyugalmas éjszakákat, amikor is szellemünk alvás idején a szférákba tér pihenni, ahol mindenféle dolgok nyitva állnak, kinek-kinek a fokozata szerint. Így szívja az ember szelleme magába a nagy gondolatokat, megoldásokat, ameddig ott időzött és ott kutatott.

Egyre többször gondolok arra, hogy jó lenne elvonulni valami olyan helyre, ahol nem találnak meg az engem bántók. De akkor az emberektől, a közönségtől is elszakadnék, akikkel pedig kölcsönös a szeretet, jó az együttlét, mert adni változatlanul szeretek!
Ilyenkor elgondolkozom, hogy az igazi kolostor-lakók, akik abba az életbe szívvel-lélekkel bele tudták élni magukat, nagyobbrészt pazarló világfiakból kerültek ki, akik fenékig ürítették az örömök poharát és mindentől megundorodva keresték a világtól való elvonulást és az isteni igazságban való elmerülést. Gondoljunk Szent Ferencre.
De ne hagyjuk ki a nőket sem, akik szabadulni óhajtanak a rájuk rótt és törvényileg rájuk kényszerített érzéki kötelezettségektől és keresik a jobb, tetszetősebb megoldást, mert megunták a folytonos megaláztatást. A kolostor magányában megszerzik-e a lelki tisztaságot? Na, erről hosszan lehetne beszélni.
Az erős ösztönökkel megszületett férfiak és nők, akik arra lettek volna hivatva, hogy családot alapítsanak, ezt a lehetőséget elzárják maguk elől. Ha az egyik út el van zárva, más úton keresnek kielégülést: önkínzások, elferdülések, abbérációk, az agy megzavarodása stb. És amíg azt hiszi a lélek, hogy legyűrte a fajfenntartó ösztönt, - amit az ő téves következtetéssel bűnnek tart – addig ő marad legyűrve és a halál után ez az ösztön minél gyorsabb testbeöltözést sürget az asztrál világban és nem ritkán egy szerzetesi életnek egy nagyon kicsapongó élet lesz a következménye, mivel a bukott szellem könnyen lendül egyik végletből a másikba.

Letettem az elvonulásról, erre a kis időre már nem érdemes.
Ezek voltak a mostani gondolataim. Ha menni kell, megyek, talán odaát boldogabb leszek.
Köszönöm a türelmet.

Budapest, 2011. augusztus 14.

Farkas Viola gondolatai - kezei nyomán

***

Gondolataim ma - 3 - Szála Gabriella - kezei nyomán

Az én kis életem egy apró faluban kezdődött, mely talán a legkisebb betűs név egy óriási térképen a Bodrog mellett, közel Sárospatakhoz. Vissen. /Annyira apró hogy még a nyelvhelyességi program sem ismeri ezt a helységnevet, mert pirossal húzta alá!/
Olyan ősökkel többek között a hátam mögött, akik a II. világháború után elvesztették mindenüket és cselédek lettek korábbi alkalmazottaiknál a saját házukban. Azoknál a „hazafiaknál” akik pár „hasznos információért” megkapták régi gazdáik birtokának és életének egy részét.
Ebben a falucskában éltem egy pici házban szüleimmel és nagyszüleimmel pár évig. Nagyapám „üldözöttként” próbált alkalmazkodni a számára nehéz mindennapokhoz. Sokat kertészkedett, figyelte a hold állását, feljegyzett magának időjárási megfigyeléseket. Az Ő érdeme a népköltészet iránti szeretetem és kitartásom a végtelen gyaloglásban, vonzalmam a természethez. Vele volt részem jócskán mindegyik megtapasztalásában.
Gyerekként arról álmodoztam, hogy majd embereket gyógyítok és egyszer megmentem az egész világot. Hálából elvesz a legszőkébb, legigazabb herceg és boldogan élünk...
Rossz hírem van. A világot nem mentettem meg és bár a „herceg” jött, szakadt gúnyában, barna hajjal, a boldogság kicsit másképpen érkezett és érkezik a mai napig, mint ahogy akkor gondoltam. Nem tálcán kínálják - az biztos.

Hálás vagyok persze mindenért. Ha jobban belegondolok, minden vágyam teljesült. De egy dologban biztos vagyok. Álmodni csak nagyot érdemes és persze fontos a kérés pontos megfogalmazása! Komolyan mondom!
Két gyermekem van, a fiaim jelentik életem értelmét. Lassan huszonhat éve vagyok a férjem mellett jóban, rosszban. Volt szerencsém olyan dolgokat tanulni, amikkel az adódó nehézségeket elsősorban saját magam megváltoztatásával leküzdhettem. Bár összes ambícióm évek óta a gyermekeim, szerintem ez a legjobb befektetés, mások lelkével is módomban áll foglalkozni. Ez a munkám. Kineziológus vagyok és sok egyéb érdekes, de talán megfoghatatlan dolog képviselője. Ilyen pl. az energiagyógyászat, a családállítás módszere, mely öröklött minták és gondolkodások feloldásában működik sikerrel lelki, szellemi szinten, majd gyűrűzik fizikai területre is. Megtanultam és megtapasztaltam a korábbi életekbe való utazás, utaztatás lehetőségét, /reinkarnációs utaztatás/ mely élmény sok a mostani életemben lévő történésre is magyarázatot adott.

Lassan arra is rájöttem, semmi nem történik véletlenül, és hogy minden rosszban ott van a jó. Csak kitartóan kell keresni. Az is lehet, hogy a jót csak évekkel később vesszük majd észre. Egyszer mikor nagyon elkeseredett voltam, leírtam egy papír bal felére a pozitív dolgokat, /van mit ennem, van ruhám, béke van, a szeretteim itt vannak közel, dolgozhatok, stb./ a másik felére a rosszakat /a férjem ma reggel is morgott, nem jön velem senki piacra, nem tudok megvenni valami „nagyon” fontos dolgot, esik, stb./. Persze ezek csak apróságok, komoly negatívumok is lehetnének, nagyobb fajsúlyú bajok. Sokkal-sokkal több volt a jó!
Olykor elfelejtünk örülni a rengeteg pozitívumnak, természetesnek vesszük azokat, és örökké másra vágyakozunk /Elsősorban magamra gondolok persze, és tisztelet a kivételnek!!!/
Érdekes tény, hogy a tibeti orvoslás szerint a betegségeket a három főbűn okozza. Ezek a vágy a harag és a tompultság. Érdemes elgondolkodni ezen.
A legfontosabb, amit egész életemben tanulnom kell, hogy elfogadjak és hálás legyek. A gyerekeimet azzal szoktam idegesíteni, amikor – mondjuk, nem kaphatnak meg valamit, hogy mi ez ahhoz képest, hogy sok millió ember éhezik a Földön. Persze nagyon hálásak érte!
Ha minden reggel úgy kelek fel, hogy megköszönöm, azt a mi van, még ha nem is csak jó dolgok történtek velem, megkönnyítem az életemet. Nem egyszerű. Hiszem, minden bennünk, a fejünkben dől el. Ha elhitetjük ezt az agyunkkal, a testünk teljesen másképp reagál majd.
Sokszor eszembe jut a népmesék hőse, a legkisebb fiú, aki elindul „szerencsét próbálni”. Maga a kifejezés is magáért beszél. Muszáj hinni, még ha semmi okunk nincs is rá. A túlélésért!
A hit erejét a pszichológia sem vitatja. Leírtak olyan esetet, amikor egy munkás véletlenül bezárta magát egy hűtőkocsiba. Azt hitte - fagyasztásra állították be, pedig nem is működött. Reggel találták meg holtan. A fagyhalál tünetet produkálta magán.

Hiszem, hogy tanulni jöttünk a Földre és a feladatot nekünk kell megoldanunk. Ha nem ezt tesszük, addig kapjuk ugyanazt a leckét, amíg jól nem vizsgázunk. Ezért kell óvatosan bánnunk a segítségnyújtással is. Nem menthetünk meg mindenkit, vagy csak nem a mi dolgunk. Nem vehetjük el a megoldás esélyét, még ha az illető rászorul, akkor sem.
Nagyon is egyet értek Violával, miszerint mi választottuk életünket. Én is úgy vélem a forgatókönyvre születésünk előtt rábólintottunk, csak már elfelejtettük ezt az apróságot.
Sokáig kellett keresgélnem, amíg megtaláltam ezt a hitet, és a célomat.
Ebben a pillanatban ez kiteljesül a családban, a munkámban és az írogatásban.
Sosem voltam fanatikus vallásos, de mindig hittem. Ma már azt vallom Isten, - bennünk van, így magunkban kell elsőként hinnünk. Ott a fény a lelkünkben csak meg kell állni, és észre kell venni...
Istennek elég ennyi és nekünk is. Ha mi megtaláljuk a fényt magunkban, más is meg fogja, és akkor mi is képesek leszünk a másikban elsősorban a jót, a szerethetőt észrevenni. Mit tehetünk a világért? Szeressük magunkat!
Most azt mondhatná bárki persze, így könnyű! Nem tudom könnyű-e nekem. Az életem tanított meg sok dologra és nem feltétlenül az iskola.
Bár békében születtem, elég kalandos életem volt. Két éves voltam, amikor pár hetes kórházi tartózkodás után édesanyámat elküldték, mondván ezt a gyereket már hazavitte az anyukája. De megkerültem, és ha végig gondolom, az egész életem tele van hasonló próbákkal.
Tudom, kinek nincs ???

Drága Angyalaimnak számtalanszor résen kellett lenniük, mert sokszor kerültem rázós helyzetbe.
Voltam olyan botor, hogy egyik évben jósoltam magamnak. Egyszerű kis időtöltésnek szántam. Perzsa szerencsecsillag/!/ a módszer neve. Egyrészt választ ad várható éveid számára, és ehhez még tartozik egy pár soros prófécia, ami az eljövendőre vonatkozik. Minden elvárás nélkül, ismétlem pusztán szórakozásból, elkövettem azt a hibát, hogy megpróbálkoztam a lehetőséggel. Pontosan nem tudom mi volt a jóslat szövege, de valami olyasmi, hogy: ”Tehetsz Te bármit bármi áron, úgyis meghalsz ezen a nyáron!” Mivel jól megijedtem, próbáltam a másik oldallal megtámogatni magamat, miszerint melyik lesz életem utolsó éve. Válasz a harminckilenc volt. Abban az évben pár hónappal később, nyáron töltöttem be. Nem mondhatnám, hogy nagyon boldog lettem ettől a tudattól és elkezdtem keményen dolgozni azon, hogy az egészet elfelejtsem. Nagy megkönnyebbülés volt szeptember tájékán mosolyogni ezen a kis butaságon. Októberben, napi teendőim egyikét terveztem, a bevásárlást. Nyugodtan autóztam a régi hármas úton, amikor elkezdett felém sávot váltani egy teherautó. Azonnal dudálni kezdtem, fékeztem is, - bár nem tudtam eldönteni a másodperc töredéke alatt, mi a legjobb, a gyorsítás vagy a lassítás, de már mindegy is volt. Hatalmas csattanást hallottam és a következő pillanatban az út mellett lévő oszlopok között szlalomoztam ide-oda bicsakló nyakkal. Egy kérdés villant az agyamba: Akarsz még élni?
Kétségbeesett „Igen!” volt a válasz. „A gyerekeimnek még szükségük van rám.”.
Visszatérve az útra megdöbbenve vettem észre, a teherautó meg sem állt. Sokáig üldöztem dudálva, majd a mikor a senki földjén /felháborodva/ megállt, fellélegezve szálltam ki az autóból. Amikor megláttam a sofőrt, kicsit elbizonytalanodtam. Kb. 140 kilós fickó volt, és nem az a jóarcú!
Nem akarom az időt húzni, „magabiztosságomnak” /rogyadozó térdeimnek/ persze inkább Angyalaimnak köszönhetően kifizette a káromat, többet is és elszelelt. Hazamentem és órákig sírtam, tudtam, hogy ma meghalhattam volna. Most még választhattam...

Igen, jócskán megdolgoztattam az Angyalaimat! Örök hála a jó Istennek, és minden égi Szentségnek!
Nem kevés izgalmas dolog történt velem az elmúlt negyvennégy évben.
Sri Lankán például hajszál híján megmart egy kobra, majd egy másik kígyó, a napozóágyam, felém lehajló ágán „lengedezett”, jókora pánikot keltve a strandon. Évekkel ezelőtt várandósan benyitottam egy lángokban álló szobába, a tűzoltók úgy néztek rám, mint egy földönkívülire, alig hitték, hogy épségben megúsztam. Öt évesen egy centiméter választott el, hogy a vonat ablakából megfogjak egy lelógó villanyvezetéket. Zajló Tiszán hánykolódó csónakban imádkoztam szilveszter éjjelén, hatalmas jégtáblák sodrásában. Nemrég a fejem mellett kb. ötven centiméterre az autópályán elzúgó járművek „simogattak” hosszú percekig miközben autóm félig leesett kipufogóját próbáltam leoperálni egy másfél centiméteres kisbicskával, hogy azt a csekély százötven km-t megtehessem még az M7-s autópályán. Mindezt vasárnap este hét óra tájékán Pest felé. Mikor pár perccel később több egymásnak ütközött autó mellett haladtam el, megköszöntem hogy valaki lefékezett és megóvott egy nagyobb bajtól. Mesélhetnék még vicces és fájdalmasan vicces dolgokat de, a végén még elhinném, milyen elképesztő mázlista vagyok. Pedig csak egy egyszerű ember volnék, aki igyekszik nem komolyan venni az életet, mert abba sajna bele lehet halni.

Kenivel a honlapon történt első megjelenésem alkalmával futottam össze. A pályázati versemre olyan kritikát irt, hogy először azt hittem ő egy ismerősöm álnéven, majd hogy valaki csak szórakozik velem. Aztán megismertem, és megértettem. Ő ilyen. Egy figyelemre méltó kedves úriember, aki szeret szeretni és mindenkit jónak látni. Próbál időnként keménykedni, persze a negatív kritikáival, de abban lássuk be, nem az igazi! Mert kritizálni is úgy tud, hogy azt is örömmel, hálával vesszük.

Violát nehezen tudtam „szóra bírni”, hosszú idő telt, amíg felfigyelt az írásaimra és azokat észrevételezte. Volt a személyében valami, ami kezdetektől arra sarkallt, hogy felkeltsem a figyelmét. Most már sejtem mi volt az. A személyisége tette izgalmassá, az a sok jellemvonása, ami belőlem hiányzik. Az elszántság a bátorság, felvállalni magam mindenki előtt, színpadon szerepelni, elérni a célokat lemondások árán is, elmenni messze a bizonytalanba, el a nagyvilágba... Ő mindezt megtette. Még akkor is, ha nagy árat fizetett érte. Nem kis erő és bátorság kellett hozzá.
Büszke lehet magára!

Jómagam sokszor megtorpantam a lehetőségek előtt, feladtam a vágyaimat a családért, a szeretteimért, mert jó kislány akartam maradni, /vagy csak kényelemből/ és meg akartam felelni. Megfelelni mindenkinek. Ez lehetetlen. Ma már úgy gondolom, magunknak kell elsősorban megfelelnünk. Sok pofon kellett mire erre rájöttem. A legtöbbet saját magamtól kaptam, önostorozással. Célszerű hát a teljességre törekedni, a tökéletesség még várat magára.

Mielőtt még valakivel elhitetném mennyire „tudom” az életet, ki kell ábrándítsam, az elmélet mindig jobban ment. Szerintem most is csak felmondtam a leckét. Bárcsak megtanulnám már!

Köszönöm, hogy leírhattam ezeket, a dolgokat. Ha Edwin nem találja ki ezt a kis huncutságot, talán soha meg nem teszem. Lehet hogy nem ez volt az elvárás részetekről, de nézzétek el nekem! Drága Keni. Nem tudom erre gondoltál-e, - bocs, ha nem váltottam be a reményeidet!

Tisztelettel és szeretettel Felétek,

Szála Gabriella

Budapest, 2011. augusztus 18.
298
keni - 2011. augusztus 14. 15:44:40

Drága Violám !

Tudom jól feladtam Nektek - Gabival együtt a témát, de én nagyon bízom bennetek és biztos vagyok abban, hogy a három harmad, majd szépen összeáll !
Ne izguljatok, csak írjatok !

Köszönöm Viola !

- keni -

230
Torma Zsuzsanna - 2011. augusztus 12. 20:54:57

Kedves István!

Nagyon szép gondolatokat tártál elénk. Én, mivel ismerem az élettörténetedet (vagy legalábbis annak nagy részét) a birtokomban lévő kötetedből (Aranykalitka), tudom, hogy nem éltél hiába, és azért abban is biztos vagyok, hogy hátralévő életedet nem fogod ölbe tett kézzel leélni, hiszen még mindig tudsz újat, szépet adni nekünk verseiddel és írásaiddal, mint ez a mostani is!
Azt is készséggel el tudom hinni, hogy 64 évesen úgy érezheti egy ember, hogy több emberöltőt is "leélt" egy élete során, ami azt jelenti, hogy cselekményekben gazdag volt az élete, ahogy a Tiéd is.

Ha Violával és Gabriellával összefogtok, még nagyon sok jó kisülhet belőle! Ismerve Viola aktivítását is!

Szeretetemmel ösztönözlek a további írásokra!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

277
farkas viola - 2011. augusztus 12. 20:30:03

Kedves Keni Barát!
Már nekem is szaporodnak a gondolataim, többször is benézek ide Hozzád, vagy a saját leveleim közé, ahol szintén megtalálható vagy. Hegyezem a pennámat is, aztán majd csak lesz valami.
Szeretettel gondolok Rád: Viola

298
keni - 2011. augusztus 12. 15:26:33

Kedves Zsike!

Pedig nagyon sok novellám van fenn a korábbi évekből....
Ha a főoldalon rákattintasz a Szerzőink iratra megnyílik előtted az írók között az én Nevem is, ha arra is rákattintasz, már meg is találhatod a prózáim tömkelegét, csak az utóbbi időben nem írok prózát, mert nekem a sok versírás és szinte minden vers elemzése, ami szintén próza,is már kitenne egy nagyobb kötetre valót három év alatt.

Amennyiben van időd és kedves a kiválasztott címek alapján olvass el egy párat és amennyiben ez a mostani tetszett Neked, biztosan meg leszel elégedve az akkoriakkal is, amik már könyveimben is megjelentek.

Most pedig nagyon köszönöm értékes és szép hozzászólásodat, mostani írásomhoz, amihez Viola és Gabriella is majd egy - egy harmadot ír és össze fogunk a három írást fésülni vagy ollózni, úgy hogy egy hármas írói közösség részese lehessen !

Köszönöm - kedves és gazdag értékelésedet és ittlétedet !

Nagy és Hálás Szeretettel !

-keni -

2175
hzsike - 2011. augusztus 12. 14:57:57

Kedves Keni!
Soha nem olvastam még Tőled, prózát.
Igaz, a verseink alatt mindig bőben kifejtetted a véleményedet és "bónuszként"még fantasztikus idézetekkel is megajándékoztál bennünket, de az egészen más.
Egy gazdag élettapasztalattal bíró, őszinte és nagyon érzékeny lelkivilágú ember "vallomásai" ezek a sorok.
Az érzékeny lelkiség hatalmas gazdagságra vall, és ez nagyon pozitív, áldott dolog. Egy gazdag lelkivilágú ember nagyon sok minden szépet megél, olyan dolgokat is észrevesz, ami mellett mások egyszerűen továbbmennek.
Igen ám, de ennek az érzékenységnek ott a nagy buktatója is, hogy ez a tipusú ember "jobban felveszi" a dolgokat -érzékenysége okán-, és nem csak jót, hanem dupla rosszat is kap olyan értelemben, hogy magasabb hőfokon éli meg, a rosszat is! Ezért ég, "használódik" el hamarabb, mint lelki szegény társai.
Ezt az állapotot az ember kapja, ezt kell "viselnie" ezzel kell élnie, az érzéseit nem "erőszakolhatja" meg, mert akkor már azok nem igazak, hanem hamisak.
Engem nagyon megérintettek szavaid, ez az őszinte vallomás magadról, az érzéseidről. Sok mindenben magamra ismertem benne, ezért is éreztem úgy át, soraidat.
A hit nagyon nemes dolog, ha igazán támaszt nyújt a további életed során, akkor higgy! Higgy, és bízzál abban, hogy a jóért jó jár, és nem fordítva, mert úgy mégis csak érdemtelen lenne.
Köszönöm, hogy olvashattam értékes soraidat. Nagy érdeklődéssel várom a folytatást.
Sok szeretettel:Zsike, aki Tőled is sokat tanult.

298
keni - 2011. augusztus 12. 08:29:44

Befejezésül pedig:

Holnap már biztosan mások lesznek a gondolataim, és az engem körülvevő problémáim is.

*Minden víz csak a maga medrében folyhat*

Szeretettel !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.