Winczheim Tibor: Járatlan út - NYOLCADIK TÖRTÉNET - 1. helyezett (2011. október)

A filmszínházban kigyúltak a fények.
A filmkritikus-nő, - mikrofonnal a kezében- a színpad széléhez állt, és kíváncsian kérdezte: - Nos, mit szóltok hozzá elvtársak?
A nagyszámú közönség soraiban pusmogás, sutyorgás, és suttogás hulláma vonult végig, de nyílt, őszinte választ senki sem adott. Pedig ott volt a város krémje, a szóba jöhető összes, valamit is számító elvtárs...
- Tudom, hogy nehéz szavakba önteni a látottakat. Segítség híján meg meg sem érthetitek a második részt, ezért figyeljetek rám elvtársak, egy kis háttér-információval segítek nektek. Tehát: Ivan Lowontos az orosz filmgyártás kiemelkedő alakja. Egy egészen új iskola, az un. „álló dinamizmus” megalapítója.
Ennek az új stílusnak eklatáns példája volt a most látott, „A szocializmus teljes felépítése, és a kommunista társadalom alapjainak letétele” c. film első része.
Mielőtt rátérnék a film elemzésére, csupán távirati stílusban az „álló dinamizmus”-ról: Lowontos elvtárs szinte álló képekkel operál. Szereplői alig mozdulnak, és ha mégis, akkor viszont lassan, megfontoltan...
Filmjeiben nem az dominál, hogy a szereplők milyen gyorsan változtatnak helyet, hanem mit árul el arckifejezésük...
A belső gondolatok, kétségbeesések, merész tervek, melléfogások, gyakori tévedések, esetleges bukások, tanácstalanságok, hősies elhatározások, mind-mind a szereplőinek arcára van írva, csak le kell tudni olvasni azokat...
Hiszen a gondolatok dinamizmusáról van szó, melyek kifejezésére nem mindenki, csak a legképzettebbek, a legrátermettebbek, a legjobbak képesek...
Bizonyára emlékezetetekbe villan Eisenstein közismert filmkockái, a pályaudvarra berobogó gőzmozdonyról...
Ha valaki – esetleg - nem látta ezt a világhírű filmalkotást, - az idő rövidségére való tekintettel - csupán felületesen érintem: Eisenstein a mozgó dinamizmus irányzatát képviseli. Amint az a vonat oda, a pályaudvarra, füstöt, és gőzt okádva berobogott, a nézőnek az volt az érzése,az a mozdony sosem fog megállni...
Persze jól is gondolták, hiszen a mozdony egy szimbólum: maga a szocializmus. És ez a mozdony tovább fog robogni, míg az egész világon meg nem teremtődik a szocialista országok testvéri barátságából fakadó világbéke...
Természetesen a mozdonynak időnként meg kell állni: az életben azért, hogy szénnel,és vízzel feltöltsék, s a szükséges javításokat megejtsék rajta, átvitt értelemben pedig azért, hogy lehetőségünk legyen visszapillantani a megtett nehéz útra, ill., hogy számba vehessük az előttünk tornyosuló akadályokat, s ideológiai terveket készíthessünk azok legyőzésére..
Ha Lowontos elvtárs forgatta volna ezt a részt, filmkockáin olajtól csillogó dugattyúkat, mozdulatlan kerekeket, és néma sínt látnánk. Azt a sínt, mely a szocializmusba vezet. Azokat a kerekeket, melyek már eddig is ezer kilométereket tettek meg, és fognak is megtenni a forradalmi munka elősegítésére. És a dugattyúk! Azok az olajtól csepegő dugattyúk szinte a szánkba adják a szót: „Itt vagyok, keményen, és felkészülten, a világ proletáriátusának összefogására!
Bennem még van erő, kitartás, bátorság az újabb csatákra! Hozzáértő gazdáim karbantartanak, zsíroznak és olajoznak, hogy el ne kopjak, be ne rozsdásodjak! Hogy erőm legjavát adhassam a soron következő harcban!”
Most már értitek, ugye, elvtársak, milyen művészi eszközzel fejezi ki ugyanazt a gondolatot úgy az egyik, mint a másik csodálatra méltó szovjet filmművész?
Ezen kis kitérő után engedjétek meg kedves elvtársak, hogy pár keresetlen szóval elemezzem a látott film első részét: először is azt fogalmazzuk meg, hogy mit láttunk, ill. mit kellett volna látnunk az „álló dinamizmus” ismeretében?
Ugye, egy kisgyerek megy az iskolába, anyja féltően néz utána. Ennyi. Ezzel telik el az első teljes óra.
A hozzá nem értőknek, a vájt fülüeknek egy tortúra ennyi időn keresztül egy helyben ülni, de nekünk, a fimművészet ismerőinek egy csemege. Egy mindent elsöprő katarzis! Mert, mi láttuk azt, amit mások nem láttak, és elgondolkodtunk mindazon, melyen mások, - vakok lévén - el sem gondolkodhattak.
Tehát mit láttunk mi? Egy kisfiút. Ő ugye a szocializmus kezdete. Még kicsi,és gyenge. Meg tanulatlan is. Ne is csodálkozzunk rajta, hiszen senki sem épített előtte szocializmust, honnan is tudná szegény, hol kezdje?
Először próbálkozni kell, s a hibákból tanulni, és a jó tapasztalatokat átadni. Egy szó, mint száz, ő a tanulásra „ítélt” szocialista ember-ideáljának csírája.
Megfigyeltétek kedves elvtársak az anya törődött arcát? Arcának mély ráncait? Ezek csak külsőségek!
A benne dúló vihar, a segítség utáni vágy, a kétségbeesés gyötrelmei mind-mind a homloka ráncaira volt írva: vajon sikerül-e fiának mindaz, amire vállalkozott, nem roppan-e össze a feladat súlya alatt?
Az anya féltése, félelme, - mondjuk ki merészen elvtársak: kétségei! - mind az arcán tükröződtek. Mert nem minden orosz testvérünk bízik a szocialista eszme világ hódításában.
S ez így van jól, hiszen nem vagyunk egyformák! Lowontos et. nem uniformizál, nem pártprogramot rág a szánkba, hanem a szocialista realizmus talaján valósághűen mutatja be hőseit, azok bizakodó, de egyúttal kétkedő lelkivilágukat, bonyolult énjüket. A típus-hősök primitív világa leáldozott. ezt is láthattuk a filmből...
Ahogy az operatőr az anya fáradtan csillogó szemét mutatta nagytotálban, az egyszerűen zseniális volt!
Ha esetleg, valakinek elkerülte volna a figyelmét ez a művészi kettősség, engedelmetekkel röviden rávilágítanék: ugye, a fáradtan csillogó szemekről van szó. Az anya kissé idős, megfáradt a sok küzdelemben. Egyedül neveli fiát, férje bizonyára a fehérek elleni harcban veszítette életét...
Az egyedüllét, és az egyedüli helytállás megviselte szervezetét. De a szeme csillog, a jövőbe vetett hit reménye csillog szemében. Szavak nélkül is tudjuk, mit mond: „- Nehéz most a sorsom, nagyon nehéz, de ez meg fog változni. Még pedig a közeljövőben... Mert a fiam vissza fog jönni az iskolából, az élet iskolájából. Ahol őt minden fontosra meg fogják tanítani...
Elsősorban a munkára, a tanulásra, a más emberekért folytatott önzetlen, nemes harc fontosságára, a hűségre, úgy a párttal, mint a néppel szembenire, az áldozatvállalásra, az embertársaink megbecsülésére és szeretetére...
Ezen – egymást kergető - gondolatok mind, a fénylően sugárzó, bizakodó, ugyanakkor igenis! kételkedő, és gyötrődő szemeiből áradnak..
Feltűnt nektek, kedves elvtársak, milyen hosszan időzött a kamera a távolba vesző földút rögén? Így fejezte ki Lowontos et. a szocializmusba vezető út hosszát, és a rajta, ránk váró nehézségeket...
A filmkockákon csupán egy darab repedezett göröngyöt láttunk. Tudatunk alatt azonban ösztönösen ráébredtünk arra, bármilyen nehéz is az út, harci elszántsággal, összeszorított fogakkal, elvtársi segítséggel, töretlen bizalommal, végig lehet rajta menni. Úgy, ahogyan az a kisfiú is tette.
Ez, a nehezen járható, göröngyös út a film második részében – talán - betonút lesz, nem tudom, hiszen ősbemutatóról van szó. De ha csupán gyalult, sóderos úttal találkoznánk, már az is a szocialista társadalmi lét pozitív irányú változására utalna...
Még egy apróságot engedjetek meg elvtársak, hiszen a stílus további fejlődésének megértéséhez feltétlenül szükségünk van rá: Bizonyára feltűnt nektek, hogy a filmben nem találkoztunk az apa gyász-szalagos fényképével sem, testvérekről, szomszédokról nem is beszélve...
Mert a rendező csak azokkal foglalkozik, akik fontosak, akik valamit kifejeznek, sugallnak, vagy tesznek. Ez az úgynevezett redukáltan egyszerűsített tömörítés szocialista módszere. Csak annyi helyszínt vesz igénybe, és annyi szereplőt mozgat, amennyire feltétlenül szüksége van, eggyel sem többet, nehogy a jelentéktelen szereplők vakvágányra tereljék a film eszmei mondanivalóját.
Az egy óra végén a kisfiúból csak egy pont lett, majd az is eltűnt a vászonról.
De amíg a gyerekből egy pont lett, ahhoz idő kellett, és nem is kevés! Pont úgy, mint a szocializmus nemes eszméinek eléréséhez is...
De e cél eléréséhez adva van a dinamikus, és iskolázott ifjúság, melyre még évtizedekig építeni lehet, van egy egyre simább utunk, melyen már nagyobb léptekkel haladhatunk, s ott van a „hátországunk”, az idős, sok harcot átvészelt, tapasztalatokban gazdag anya, akire küzdelmünk minden pillanatában számíthatunk...
Ez az egy filmbéli anya testesíti meg a hős Szovjetunió összes szülejét. Logikus, hogy értelmetlen lett volna több százezer statisztával dolgozni, mikor ő egy személyben, és a redukáltan egyszerűsített tömörítés módszerével sokkal színesebben, és árnyaltabban fejezheti ki egész tömegek érzésvilágát.
Tehát az 1 anya, 1 gyerek, 1 út csak szimbólum, logikus, hogy milliókkal kell beszorozni, hogy értelmes eredményt kapjunk... Igen, az út sem kivétel, hiszen millió féleképpen érhetünk el a célig!
Lowontos elvtárs bátran fel meri vetni ezt a témát, és a dogmatizmust sutba dobva, igenis több megoldást kínál nekünk...
Csak a cél, a szent cél marad egy: a szocialista társdalom teljes felépítése, valamint a kommunizmus alapjainak lerakása.

Főhősünket valószínűleg agronómusként, vagy mérnökként, esetleg párt-agitátorként látjuk viszont a második részben. Egy úgynevezett „áttünés”-nek leszünk szemtanúi.
S bár még nem volt szerencsém látni a teljes filmet, mint több ezer filmet látott, és kielemzett filmesztéta előre elárulhatom, hogy a II. részben sem fogtok mást látni, mint a főhős visszatérését édesanyjához.
Ezzel fog eltelni a következő óra. De az elmondottak tükrében ti már sokkal többet fogtok látni, és még annál is többet megérteni, hiszen már megvan az alapotok, milyen szemmel nézzétek ezt a csodálatos filmalkotást.
Bízom benne, hogy a film II. része éppen olyan csodálattal fog eltölteni titeket, mint az első rész...
S ehhez kívánok nektek, kedves elvtársak további kellemes estét, és zavartalan műélvezetet!

Írta: Winczheim Tibor
499
magyareszter - 2011. október 30. 11:47:28

Kedves Tollforgató!
Jókat mosolyogtam olvasás közben. Annyira élethű ez az írás, feltételezem, hogy az idősebb korosztályhoz tartozol.
Gratulálok! Sok szeretettel Eszter

2135
mami - 2011. október 27. 15:17:57

Kedves Nyolcadik!

Fantasztikus munka van ebben a írásban, aminek a végeredménye, az, hogy egyszerűen nem lehet letenni az írást. És ha mégis a végére ér az ember,ott ül a sorok fölött álmélkodva és elmélkedve. Álmélkodva, hogy ezt a témát, így, ilyen színvonalon csak olyan ember írhatta, aki alapos felkészüléssel, fogott hozzá. Elmélkedve, hogy bizony, bizony ezeket jó páran mintha már átéltük volna és nem sírjuk vissza. Elnézést a többi 7 írótól, de a szavazatom, a TIED!!!!.

Szeretettel: Jártó Róza

230
Torma Zsuzsanna - 2011. október 10. 18:53:52

Gratulálok, kedves tollforgató e történet "kiagyalásához"!
Ha ezt a járatlan utat mások is berjárnák, akkor a filmek elkészítéséhez nem kellenek milliók, sőt milliárdok sem.

Egy ilyen "kritikusnő" elkelne néha olyankor, amikor a prózai alkotások és a versek nehezen érthetők.

Ez az írás, ha szimbólikusan is, de jól bemutatta, hogy milyen sokáig tart egy úton végigmenni, vagy arról visszatérni, legyen az a szocializmus, vagy bármilyen "izmus".

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.