Winczheim Tibor: Másodkézből - ELSŐ TÖRTÉNET - 1. helyezett (2011. december)

Ismerték egymást gyerekkoruk óta. Egy Dráva melletti kis faluban nőttek föl, együtt járták az erdőt-mezőt, másztak fára, öntöttek ürgét, s lopták ki a tojásokat a fészkekből. Együtt csentek a szomszéd pincéjéből pálinkát, és tapasztalták meg a részegséget, a hozzátartozó imbolygással, hányással és a másnapi fejfájással együtt.
Együtt csintalankodtak, szinte össze voltak nőve, néha ugyan össze is kaptak, de nem véres-komolyan…A zsiványságot mindig Józsi kezdte, de Jancsi ment utána, mint egy megbabonázott. Tetszett barátja vagánysága, s hogy őt nehogy már gyávának tartsa, vele csinált minden rosszat. Később együtt tanultak meg úszni, és mindketten jól összetörték magukat, amikor bicajozni tanultak…
Jancsi vékonyabb volt barátjánál, de szívós, mint a bőr. Féltucatnyi testvére lévén, korán munkába fogták, így hamar kemény legény vált belőle.
Józsi jobb húsban volt, de kövérnek nem lehetett nevezni. Anyja egyetlen gyermeke, annak szeme fénye. Szeretett volna ő is testvéreket maga mellett tudni, úgy, mint a többi gyerek a faluban, de anyjának nem lehetett több: valami nőgyógyászati műtéten esett át, félrekezelték, majd kényszerből kivették a méhét, esetlegesen nagyobb problémák elkerülése céljából.
Apját korán elvesztette, anyjával sosem volt bizalmas viszonyban, így szinte magára maradt.
Az elején nagyon bántotta az egyedüllét, de aztán felfedezte Jancsit, aki minden csintalanságban benne volt. Ki is nevezte tesójának…
Úgy érezték, barátságuk, életük végéig fog tartani.
Az általánost a falusi, osztatlan iskolában végezték. Józsi valamivel jobban tanult, nem is csoda, más gondja sem volt. Jancsi viszont kaszált, jószágot etetett, kukoricát tört, vagy morzsolt, mikor mit, de a jó eredményét mindig hozta. Ha kellett éjnek idején viharlámpa fénye mellett tanult, hogy le ne maradjon… Apja a vasvillát törte volna szét a hátán…
Aztán, - sok lehetőség nem kínálkozván – együtt jelentkeztek a közeli nagyváros mezőgazdasági szakközépiskolájába.
Józsinak az elmélet ment jobban, ha nem is szerette, de elvolt a matekkal, meg a fizikával, Jánosnak a gyakorlat ment jobban, őt az élet tanította meg számtalan dologra.

A megbonthatatlannak tűnő barátságuk azonban egyik napról a másikra megszakadt…
Ki gondolhatta volna, hogy ugyanabba a lányba lesznek szerelmesek?
Ettől a pillanattól kezdve riválisokká váltak, a gyermekkori örök barátság a múlt ködébe veszett. Talán még azt is letagadták, hogy valaha ismerték egymást…
A kislány természetes szőke volt, kissé dundi, nagy, csodálkozó kék szemekkel. Nem volt egy nagy talentum, de emiatt egyáltalán nem izgatta magát: - „Csak görbüljön az a jegy, az a fontos!” – szokta volt mondogatni. Kizárólag a gyakorlati tárgyak érdekelték, azon belül is a növénytermesztés. Suli után nagy fólia-sátrakról álmodott, paprikával, paradicsommal, retekkel, uborkával, salátával. Matekból majdnem megbukott, viszont azt nagyon jól tudta, hogy a pénz akkor fial, ha jó üzletbe fektetik. Már pedig a fóliázást nyereséges üzletnek vélte..
Ő – szüleivel együtt - a két kilométerre lévő városban lakott, és Józsihoz hasonlóan egyke volt, ami abban a miliőben nem volt különlegesség. Szülei nem is akartak több gyereket, viszont neki mindent megadtak, mire szeme-szája vágyott.
Éva, - mert úgy hívták – jó néven vette a két fiú udvarlását. Hol egyikkel, hol másikkal ment el színházba, moziba, diszkóba, fagyizni, vagy kerékpározni, de derekát nem adta be. Világossá tette, hogy a harmadik év végére tervezi a választást, addig csak barátok lehetnek. Ezt a kitételt mindkét fiú elfogadta.
Így teltek el a középiskolás évek. A vizsgák után puszival búcsúzott a fiúktól, ment a szüleivel Horvátországba nyaralni. Itt szembesült először a „hogyan tovább?”-bal. Eljött a döntés ideje.
A kavicsos-sziklás strandon összedugta fejét édesanyjával és „kivesézték” a két fiút.
Jancsi mellett szólt a szorgalma, az, hogy állatokat tartott, házias volt, tudott mosni, takarítani, ésszerűen és takarékosan bevásárolni és néhány, egyszerű ételt megfőzni.
Józsi viszont vidámabb volt, rengeteg viccel traktálta, egész nap bolondozott, az egész világot félvállról vette. Jánossal szemben sosem panaszkodott, neki nem voltak gondjai, mindig csak rá sütött a nap. Jánosénál jóval nagyobb telke pázsittal volt borítva, a kék-csempés fürdőmedencéje körül egzotikus cserjék nőttek, ami annak idején – különösen faluhelyen – egzotikumnak számított. Mellette szólt az is, hogy - míg Jánosnak csak egy külön szobája volt, - neki már egy kész szoba-konyha-fürdőszobája, melyet még bővíteni akart.
János ellen szólt, amit az anyja amúgy díjazott: az állatok. Éva ki nem állhatta a tollas jószágokat, bizonyára fóbiája volt ez irányban, a disznó bűzétől meg egyenesen hányingere támadt.
Józsi ellen nem szólt semmi, a lány mégsem döntött azonnal mellette.
- Segíts, anyus, olyan tanácstalan vagyok! Az eszem Józsihoz húz, a szívem, - nem tudom, miért? – Jánoshoz. Mi tévő legyek?
- Látom, nehéz a választásod, de bármi is lesz a végeredmény, jó vőt fogok kapni. Egyikük sem kocsmázik, de még csak nem is bagóznak. Valahogy nekem Józsi egy hajszálnyival jobban tetszik: vagány, rámenős srác, ő még a jég hátán is meg fog élni…
- Miért, talán János mellett éhen halnék?
- Isten ments! Én ilyet nem mondtam! De ő valahogy mindig olyan szomorú, fáradt a sok munkától. Tudom, nehéz neki, hisz a beteg édesanyját is ő ápolja, mintha nem lenne elég testvére. Azok persze kihasználják a jó szívét, tönkre is fog menni ilyen hajtás mellett.
Természetesen nem szólok bele a döntésedbe, te a véleményemet
kérdezted, én meg elmondtam. Választani viszont neked kell…
Így járt-kelt a szó oda és vissza, s megállapítást nyert, hogy Józsi egy kicsit jobb, mint János, s a serpenyőben sokat nyomott latba, hogy Józsi – egykeként – több mindennel tudná őt elhalmozni, valamint mellette nem kellene csirke-szarba lépni.
A nyaralás végén a lány Józsinak adta a kezét. Megtartották az eljegyzést és hozzá költözött a Dráva-parti kis faluba. Akkor már az úszómedence mellett fedett pavilon és grill is várta a kedves vendégeket.
A lány úgy érezte, megfogta az isten lábát. Vőlegénye, – traktorosként – átlagon felül keresett, mindenük megvolt, de ő többre vágyott. S míg kedvese naphosszat a határban volt, ő szorgalmasan bújta a szakirodalmat, melyik marketing-munka, melyik stratégia lenne a legjövedelmezőbb fóliája számára? Mert az álmát nem adta fel…
Már készen voltak a hatalmas fóliasátor építési- és automata öntöző berendezéseinek tervei, mikor hirtelen szakított Józsival. Egyszerűen megunta. Na, nem az ezerszer elmesélt vicceit, azokat mindig olyan „jópofán” tudta előadni, újból és újból megnevettette őt. Hanem a nagyképűségét.
Egy idő után úgy érezte, (mert Józsi úgy éreztette vele), hogy köszönettel tartozik neki, hogy egy ilyen nagy kaliberű ember, mint ő lealacsonyodik hozzá, buta némberhez.
Az ilyen, és ehhez hasonló beszólásokat eleinte viccnek vette, még nevetett is rajtuk. Aztán egyre sűrűbben és komolyabban hangzottak el ezek a mondások, amiknek tulajdonképpen egyetlen felhangjuk volt: milyen szerencsés is ő, hogy neki teheti szét combjait. A kezdeti, fiús szemtelensége pofátlanságba ment át. Később meg megalázásba.
Lassan betelt a pohár, meggyűlölte, és nem engedte magához. Erre ő bedühödött és megütötte…
A pofon egyáltalán nem fájt neki. Legalább is testileg nem. De lelkileg összetörte. Aznap nagyon összevesztek. Kérdőre vonta Józsit, hol az a kedves, rendes úriember, aki éveken át tette neki a szépet, tisztességes és rendes volt vele szemben? Hol van az egyenjogúság, amiről oly szívesen papolt eddig? Miért nem támogatja dédelgetett tervét, amelyet eddig csak ostoba képzelgésnek nevezett? Miért nem mutatja már rég óta a jobbik formáját, s mi ez a legutóbbi pofon? Talán rendszert óhajtana belőle csinálni?
Józsi válasza hideg zuhanyként érte, de legalább kijózanodott tőle. Legelőször is megtudta, hogy nem szereti. Félreértés ne essék, nincs szeretője, ő eleve nem szerette. Amúgy pedig buta libának tartja. Ráadásul, - szerinte - kövér is, mint egy jól hízott anyakoca. Ilyen középszerű senkiket minden ujjára tucatjával kaphatna, de felfordul a gyomra tőlük.
- Akkor meg miért udvaroltál nekem? – kérdezte, de bár ne tette volna, mert Józsi „szaros csizmával” taposott bele lelkébe: - Csak azért, hogy ne Jánosé legyél! Én akartam győzni, én akartam bebizonyítani, hogy jobb vagyok nála! Mindenben! A fára mászástól a tanuláson és bringázáson át a csajozásig. Hadd egye a fene, hogy megint alul maradt!
Tőlem akár hozzá is mehetsz, nekem te már nem kellesz, ami értéked volt, azt én elvettem, azt Jánosnak újból nem adhatod. Te már csak mint secund hand létezel, ha neki így is kellesz, áldásom rátok! Én úgysem vettelek volna feleségül, már csak nem röhögtetem ki magam a haverjaim előtt, akik tudtak a tervemről, és szívből drukkoltak nekem. Na, ehhez mit szólsz te városi felfújt liba?
Ő semmit sem szólt, csak hangosan zokogott. Összepakolta holmijait és még aznap este visszaköltözött szüleihez…

*

Heteken keresztül nyalogatta sebeit. Az utcára sem lépett ki, úgy érezte, híre, szerencsétlensége eljutott mindenhová, és az emberek most rajta köszörülik nyelvüket.
Bánta már, hogy néhány hónappal ezelőtt úgy elszállt az agya, hogy a „jó dumást” többre becsülte a szerény dolgosnál. Szerette volna visszaforgatni az idő kerekét, de tudta, ez lehetetlen. De legalább tanult belőle. Egy életre…

*

Egy jó hónap múlva belső kényszert érzett, hogy meglátogassa Jánost. Az ő ázsiója nagyot nőtt anyja szemében is. Egyszerűen átkerekezik hozzá a Dráva menti faluba, nem messzire volt vőlegényétől és visz neki almás rétest. Úgy emlékezett, annak idején nagyon szerette…
És „megnézi a kis nyulait”, bízott benne, hogy megint ellettek az anyák.
Ha a kapuból nem zavarja el, már nyert ügye van…
Bizonyára behívja egy kávéra, vagy egy pohár borra, és akkor őszintén el fogja mondani hatalmas tévedését. Jánosnak érzékeny szíve van, biztosan meg fogja érteni, talán még vigasztalni is fogja…
S akkor majd vállára, arra az izmos, munkában edzett vállára fogja hajtani fejét, s ha minden jól megy, talán, - csak úgy vigasztalásból – ad neki egy baráti puszit. Amit ő – természetesen – viszonoz. Aztán majd meglátjuk…
Felvette az új nyári ruháját, amely dekoltázsa betekintést engedett duci melleihez, egy kis dögös parfümöt csepegtetett füle mögé, betette a süteményt egy kis kosárba, felkampózta a kerékpárjára, és nehéz szívvel elindult.
„Meg kell tennem ezt a lépést, mielőtt más nő tenné meg. Ha meg a Jánosra várnék, hogy ő kezdeményezzen, akkor életem végéig pártában maradok, olyan félénk a szentem… Bár lehet, hogy már van valakije. Ilyen jóképű és dolgos férfire vadásznak a nők!”
Ettől a gondolattól kissé elbátortalanodott, de vissza nem fordult volna a világ minden kincséért sem. Gondolta, egy kísérletet megér a dolog, s nagyon bízott nőies bájaiban. „Megszerzem magamnak, ha cigány gyerekek potyognak is az égből!” – határozta el, s e kijelentéstől mindjárt visszatért önbizalma.

*

János éppen a ruháit teregette a teraszán, mikor meglátta Évát. Szíve nagyot dobbant.
Bár a történetét már ismerte, mégsem hitte volna, hogy fel fogja keresni.
- Szia Jancsi! – köszönt rá mosolyogva. Hoztam egy kis finomságot neked. Persze, csak akkor, ha még szereted az almás rétest.
- Te egy tündér vagy! Igazán rendes tőled, nem is tudom, mivel érdemeltem ki? Amúgy mi újság, mi szél hozott erre?
S közben letette a tányért a terasz szélén álló asztalra, a kosarat meg alá.
- Jöttem megnézni a nyuszikat. Vannak kicsinyek?
- Hogy vannak-e? Ezek úgy szaporodnak, mint a nyulak! Gyere csak, megmutatom a legkisebbeket. Van belőlük egy csomó! Csak vigyázz, bele ne lépj a tyúk-ganéba!
- Nem érdekes, tornacipőt húztam, azt seperc alatt ki lehet mosni.
Hátra mentek a kerten és a tyúk udvaron keresztül a nyúlketrecekhez.
- Na, itt vannak! Ugye, milyen édesek? Nekem ez a szürke kis gombóc a kedvencem – és kivette a ketrecből a ficánkoló szőr-gombolyagot.
- Az a pici fehér, ott hátul az is aranyos! Nekem adod?
- Persze, vidd csak nyugodtan, sőt: ha mellé egy teljesen feketét is akarsz, szívesen adok olyat is.
- Köszönettel elfogadom Jancsi. Otthon, ha rájuk nézek, mindig te fogsz eszembe jutni…
- Ez kedves tőled, de most egyedül hagylak téged a nyuszikkal, tudod, van még egy adag kimosni valóm, és még mielőtt lemenne a nap, ki is akarok teregetni. Aztán ott van a pórszívózás és a mosogatás is. Nem hagyok szennyest holnapra… Akkor megyek is, különben nem lesz belőlem énekes halott...
„Milyen tiszta, pedáns ez a János! És milyen szorgalmas! Bezzeg a Józsi sosem pórszívózott, a mosogatásról nem is beszélve. Letörött volna a keze, ha egyszer is kiteregetett volna. Még egy egyszerű törölgetést sem vállalt be, mintha az, meghaladta volna képességét, vagy bele betegedett volna. Aranyos ez a Jancsi, jaj, miért is nem vele kezdtem! A szívemre kellett volna hallgatnom, nem az eszemre, vagy anyámra! Most én lennék a világ legboldogabb asszonya…
A kerti munkákban én is tudnék segíteni, egy kisebb fóliára ezen a telken is van hely, János biztosan örülne a tervemnek és segítene is azt megvalósítani.
A tyúkokról meg majd szép lassan lebeszélem. Valami nagyon finommal fogom az ágyban elkényeztetni, olyannal, amit minden férfi szeret… Legfeljebb a felszabadult tyúkudvar területén szintén nyulakat tenyésztünk. Sok-sok kis mindenféle színű szőr-pamacsot…”
A terasz felé sandított… János éppen a kimosott ruháit teregette a teraszon. Rámosolygott. Jancsi viszonozta, amitől felvidult: - Akkor ezt a kettőt választanám! - s egyezségüknek megfelelően egy fekete, s egy fehér kis nyuszit tartott a kezében.
- Hozd ide légy szíves a kosaramat, mielőtt világgá mennének ezek a csöppségek! – kiáltott felé.
- Azonnal Évikém! – s az asztal alól kihalászta a kért tárgyat.
„Milyen segítőkész, és illedelmes! Hová tettem az eszemet néhány hónappal ezelőtt?” – és megdobbant a szíve: „mindjárt jön, adok a nyuszikért puszit”.
De János nem ment be a nyulakhoz, a kosarat a csirke udvar kerítése fölött adta oda a lánynak, s úgy szabadkozott: - Látod, papucsban vagyok, erre a tíz méterre lusta voltam cipőt húzni. Nos, hogy tetszenek ezek a kis tünemények? Nézelődj még kedvedre, s ha szebbet találsz, nyugodtan kicserélheted. Aztán, ha meguntad magad, jól csukd be légyszív a kiskaput, ki ne jöjjenek a tyúkok! – azzal elindult a háza felé.
Útközben azonban hirtelen hátra fordult: - A legfontosabbakat én, hülye, meg majd’ elfelejtettem!:
„Na, most! Most fogja megmondani, hogy mennyire szeret, hogy mindig rám vágyott, hogy utánam epekedett. Meg fog szidni, hogy nem őt választottam, és én könnyes szemekkel fogok bólogatni minden szavához. És meg fog bocsátani, mert mindenki tévedhet, és a megtévedetteknek meg kell adni az újabb lehetőséget! Igen, most fog behívni magához! Most kínál meg egy pohár valamivel. Igen! Neki mindig finom likőrjei, meg vermutjai voltak. De ha kávéval kínálna, is mindegy! Csak hívna már! A nyakába ugranék, és agyon puszilgatnám, kényeztetném, és mindent megadnék neki. Ha kell, a cselédje lennék, és lesném minden kívánságát! És boldogok lennénk, nagyon boldogok. Olyanok, akikre irigykedve tekintenének az emberek. Csak hívna már!”…
Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és úgy kérdezte, miközben a szíve majd kiugrott helyéből:
- Aztán mi fontosakat felejtettél el, kedves Jancsi? – erőltetett mosolyt lángoló arcára, de idegességében hangja megcsuklott.
- A két legfontosabbat Évikém drága! A két legfontosabbat!
Először is: csókoltatom kedves édesanyádat. Mindig is nagy tisztelettel, és szeretettel gondolok rá. Remélem, Marika néni továbbra is jó egészségnek örvend.
Másodszor pedig: tudod, a besurranó tolvajok miatt mindig zárom a vaskaput. Ha mész, te is zárd magad után kettőre, és dobd a kulcsot a levél-szekrénybe. Nagyon köszönöm Évikém!

Azzal hátra se nézve, bement a házába.

Írta: Winczheim Tibor
230
Torma Zsuzsanna - 2011. december 17. 16:42:51

Kedves Tollforgató!

Ezt a tanulságos történetet érdemes volt megírni, és én meg nagyon örülök,hogy elolvashattam!
Őszintén gratulálok!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

277
farkas viola - 2011. december 16. 04:27:24

Kedves Tollforgató!
Én is elolvastam mind a négyet, a Tiéd tetszett a legjobban, Rád szavaztam.
Szeretettel: Viola

2678
Emperor - 2011. december 02. 11:15:28

Mindegyik történetet elolvastam, hozzászólást a kiválasztotthoz szoktam írni.
Szépen vezetted végig a történetet, jók a jellemrajzok, s éppen ilyen végkifejletet vártam... ami bejött!
Tiéd a voksom!
Szeretettel
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.