Kőműves Ida: Joli néni egy napja

Milyen szép verőfényes őszi nap, gondolta, amíg szélesre tárta az ablakot, hogy kiszellőztesse a szobát. Ki is hajolt az ablakon, olyan zamatos jó illata volt a levegőnek, mélyen belélegezte a kora reggeli frissességet. Ni csak, a kisfiúk a szomszédból. - Hát ti hová mentek ilyen korán? - kérdezte.
- Csókolom! - köszöntek illedelmesen. - Öcsit viszem az óvodába! - mondta a nagyobbik, pedig még ő is olyan kisgyerek. De ügyes gyerek, aki ennyit segít az anyjának, az csak jó gyerek lehet. Még nézett utánuk mosolyogva, azután ment megfőzni a reggeli kávéját.

Később, kosárral a kezében lépett ki a kapun. Elmegy bevásárolni, azután megfőzi az ebédet. Úgy szokta, hogy legalább három, négy napra főz. Olyan keveset úgysem tudna megfőzni, amennyit ő maga megeszik. Meg nem is nagyon szereti már a főzést. Főleg mióta egyedül van. Szívesebben tölti a napját kinn a kertben a virágai között, no meg a konyhakertben is mindig akad munka. Nem szeret benn lenni a házban, elég lesz majd a télen, amikor arra kényszerül, hogy benn töltse a napjait.
Joli néni ebéd után, máris kinn matatott a virágai között. - Csókolom! - köszönt rá valaki. - Szervusz, szervusz aranyom! - mondta, de akkorra Peti, a szomszéd kisfiú már messze futott. Szatyor volt nála. Nyilván boltba küldte az anyja. Rendezgette a virágágyásokat, gyönyörködött a még nyíló rózsákban, de már a krizantémok is nyíltak. Olyan gyönyörűek. Ő azokat a nagyfejű baba krizantémokat szereti, a sárgát, fehéret. Ebből van a legtöbb. Majd ezt viszi szegény megboldogult ura sírjára. Hát, hogy így itt hagyta egyedül... van annak már... mennyi is, talán tizenkét éve... tizenkét éve él egyedül. A gyerekek jönnek... jönnek, de távol élnek. Egyre ritkábban jönnek. Ő meg egyre öregebb lesz... mennyi is? Már nem is tudja, ki kell számolnia...
Ni csak, a kis Peti, most jön a boltból teli szatyorral. Aranyos egy gyerek meg kell hagyni!
Megállt egy kicsit pihenni, a kapára támaszkodva nézelődött. Már megint itt rohan ez a gyerek.
- Hova, hova Petikém? - Öcsiért megyek az oviba! - kiabálta, de már messze járt...
Joli néni elment a pihenőbe, s leült a padra. Ő maga készítette, ő is nevezte el pihenőnek. Ültetett néhány tuját, befüvesített egy kis területet, s csinált ide egy padot. Igen, ezt is maga csinálta, s itt szokott üldögélni, megpihenni. Itt jól érzi magát a fák között a szép zöld gyepen, rálát a virágaira, ez a kedvenc tartózkodási helye. No meg az unokák is szeretnek itt nagyon. Amikor kisebbek voltak még homokozót is csinált ide nekik... most már nem kell, megnőttek ők is... nem játszanak... de üldögélni szoktak itt együtt, amikor itt vannak, itt beszélgetnek... jó kis hely ez... nagyon jó!
Innen az utcára is kilát, na nézd csak, ott jön a két Horgosi gyerek. Mennyit futkos ez a szegény kisgyerek. De tényleg, rég látta már az anyját. Már idejét sem tudja mikor. Csak nem beteg?
A kert is úgy el van hanyagolva. Azelőtt ott a kerítésen beszélgettek néha, mert nem nagyon bőbeszédű asszonyka, de olykor kérdezgette, hogy mit mikor kell ültetni, meg kapálni. Nem nagyon tudott semmit, ő tanította, meg adta neki a jó tanácsokat. Rendbe is szedte a kertet, beültette, rendezgette, megtermett ott minden... most meg tele van gazzal, mint azelőtt, amikor az öreg lakott itt. A Horgosinak az apja. Övé volt a ház, egyedül lakott benne még meg nem halt. Akkor örökölte meg a fia. Kicsit kitatarozták és ide költöztek. Hány éve is annak? Akkor még csak két gyerek volt, milyen idős lehet a kicsi, óvodás, olyan négy éves... talán öt éve lakhatnak itt. Valahogy így...

Elmegy hátra a konyhakertbe. Ott is van kapálni való, gyomot irtani, azt mindig kell, úgy nő a gyom, mint a gyom, szokta mondogatni az ura... a szegény megboldogult... Nagyot sóhajtott, ha tudná, milyen nehéz egyedül, talán nem hagyta volna magára olyan korán.... akkor alig múlt hatvan... hatvannégy volt... most meg már jócskán a hetven fölött van... Hajaj, a dereka is de megfájdult, pedig még nem ért véget a nap... na, kigyomlálja a földiepret, meg megkapálja... aztán tavaszra csak teremnie kell... de jó is az! Na lám, a szomszéd gyerekek futkosnak a kertben... a két kisebb... hogy is hívják a kislányt, talán Julinak... meg az a kis ovis, azt csak Öcsinek szokták szólítani... No de tényleg, hol van az anyjuk... régen látta már. Csak nem igaz amit beszélnek? Mert mesél a nép mindenfélét, azt is, hogy ez a Horgosi iszik mint a kefekötő... az ég tudja, sohasem látja. Nagyon csendes az az asszonyka... tőle sosem hallotta... áh, beszél a nép mindenfélét... Csak nem beteg ez az asszonyka?

Mire végzett a földiepressel, addigra bealkonyult. Elég is volt mára... de megfájdult a dereka...
Mi ez a lárma a szomszédban? Az a kis Juli az előbb a fára mászott, éppen odanézett... de most itt a Peti gyerek is... mit kiabálnak? Hol a kislány, hol a fiú, de mit? Keresnek valamit, vagy valakit?
Aha, hallja már, Öcsi, ezt kiabálják. Csak nem tűnt el a kis mihaszna no! Fülelni kezdett...
Öcsi, Öcsiii, Öcsiiii! - hallatszott a szomszédból. Közelebb megy már no, csak nem veszett el az a gyerek? - Végre, csakhogy megvagy! Uramisten, hogy nézel ki? - ezt a Peti gyerek mondta, már nem látja őket a garázstól, de megvan hála Istennek no! Akkor ő is megnyugodhat. Bemegy, lezuhanyozik, aztán meg elteszi magát holnapra... a kutyafáját, de megfájdult a dereka! No de, hol lehet az anyjuk?

Az sem jó, ha korán lefekszik, mert korán is ébred, nem bírja átaludni az éjszakát... de mit csináljon, meg hát úgy, de úgy megfájdult a dereka... csak kell pihentetni... lefekszik mégis.
Kicsit még morfondírozott magában, jólesett kinyújtózni, aztán csakhamar álmot csókoltak szemére az angyalok.
Még jócskán sötét volt, amikor felébredt. Vajon hány óra lehet? Felkel, megnézi. Még csak egy óra múlott? De messze van a reggel... tudta, ha korán fekszik, aztán nem tud éjjel aludni. Na legalább az ablakot kinyitja, had jöjjön be friss levegő. Oda botorkált az ablakhoz, kitárta sarkig. Úgysem alszik
már, nem álmos... no, kiszagol az éjszakába, legalább szív jó friss levegőt. Mi ez a lárma?
Valami részeg társaság jár erre? A Horgosiéknál ég a villany, az udvarra az ablak is tárva... ni csak, mintha onnan jönne a lárma... nem hallja jól, nem érti mit mond de ordít valamit... csak nem részeg tényleg ez a szomszéd? Most jött haza részegen és üvöltözik itt a beteg feleségével! Szegény asszony. No kimegy, hogy jobban hallja. Magára kapott valamit, mert azért hűvös az éjszaka... megfázni azt azért nem akar... no de megnézi má` mi van itt?
Joli néni kicsoszogott a sötét éjszakába, még az udvari lámpát sem kapcsolta fel, nehogy meglássa valaki, hogy hallgatózik. Most már hajtotta a kíváncsiság, egészen a kerítésig ment, szinte ott volt az ablak alatt... most már tisztán hallott mindent. Ez tényleg részeg, üvölt mint állat. Miii? Azt mondta: megöllek! Az asszony is kiabál, sírva... szegény asszony, nem elég, hogy beteg, még ez az állat itt... de tényleg, mi van ha megöli? Csak nem hagyhatja... ott van három kisgyerek...
Istenem, szegénykék... Mit tegyen? Aztán hirtelen gondolt egyet, ment vissza a házba. Bezárta gondosan az ajtót maga mögött, felvette a telefont és tárcsázott. Aztán leroskadt egy székre. Azok a szegény gyerekek... amikor olyan helyes az a kis Peti, mennyit segít a beteg anyjának. Csak nem hagyhatja... szegénykék, szegény kis bogaraim... szegény asszony... Ó, jaj nekem!
Mégis fel kellett kelnie, hirtelen szomjas lett. Megivott egy nagy pohár vizet. Aztán oda ment az ablakhoz, s ott állt addig, amíg megérkezett a rendőrautó, és megállt Horgosiék háza előtt.

Írta: Kőműves Ida
2952
bruxinelli - 2011. december 14. 00:07:51

Kedves Ida!
Milyen szép példával mutattad be ,milyen kevés is elég,hogy ne legyünk közömbösek egymás problémáira.
szeretettel olvastalak:Zsófi

2678
Emperor - 2011. december 13. 21:52:51

Kedves Kitti!
Örülök, hogy tetszett, akkor bizonyára a mondanivalóm is célba ért. Nem lesz folytatása. Három szemszögből mutattam be egy napot... van remény a Petihez hasonló sorsban élő gyerekeknek, csak oda kell figyelnünk egymásra, s lám onnan érkezik a segítség, ahonnan az ember a legkevésbé remélné.
Köszönöm, hogy kitartóan mind végig olvastad, örülök, hogy tetszett (a rajongást még ne kapkodd el Smile).
Szeretettel üdvözöllek, mint új olvasómat
Ida

2678
Emperor - 2011. december 13. 21:45:05

Kedves Viola!
Nagyon örülök, hogy tetszett, s remélem, már nem vagy olyan szomorú Peti miatt. Lám, sohasem tudni, honnan jön a segítség.
Köszönöm, hogy kitartottál, és mind a hármat végigolvastad, mert csak így lett teljes egész.
Szeretettel
Ida

277
farkas viola - 2011. december 13. 17:29:10

Kedves Ida!
A látszólag egyszerű napot, olyan érdekfeszítően tudtad leírni, hogy szinte faltam a betűket. Nagyon tetszett.
Szeretettel gratulálok: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.