Fehérvári Zsófia: Gazdit keresek

Régen kószálok a kertek alatt, nem emlékezem, magam kószáltam-e el, vagy kidobtak, esetleg nagyon megvertek és a félelemtől nem merek haza menni? Élelem után lótok-futok, futok, futok, futok. A bundám simaszőrű fehér és csau színű foltos. De most már terepszínű lettem. Nem vagyok hosszabb két lábnál. Az anyám foxi lehetett, az apám meg vadász. Szagolok, lyukakat kaparok, kaparok.
Ha nem lennék egy fajtiszta tiszta korcs már régen feladnám a keresést, de nekem gazdit kell találnom. Meg kell mutatnom, hogy nagyon hálás és hűséges vagyok. Tíz háznak a kertje a járóföldem.
Többször körbejárom éjjel és nappal. Éjjel bátrabban. Ha tudnák az emberek, hogy mindig ott vagyok ahol éppen neszt hallok, és ugatásommal elriasztom a betolakodókat: idegen kutyákat, köszönetet mondanának, vagy idedobnának egy szelet száraz kenyeret, de nem, - „Takarodj innen!” Takarodj innen!” - mondják és repül felém valami!
Megpróbálom a macskák barátságát is kiérdemelni! Én csak játszani akarok, hancúrozni, de ők csak pofozkodnak jobbról, balról és kétszer akkorára fuvalkodnak mint én vagyok. Az a szerencsém velük, amilyen nyammogósan esznek, nekem mindig marad valami.
No itt megállok. Ez már a hatodik kutyafa amit kijelöltem magamnak. Van körülötte bokor is, a talajt is jó puha
szárazfűvel ledöngöltem. Sokszor fekszem itt. Elfáradtam, lefekszem, lábaimat az ég felé tartom, így a szellő lágy simogatása jobban éri a nedves bőröm. Szemem félig lecsukom, éber vagyok. Nyelvem oldalra lógatom, hűljön a belsőm is. Első ránézésre félholtnak látszom és egy kicsit rá is játszom, hátha megszán valaki.
Kevés idő múlva árnyék vetődik rám, halk óvatos lépteket hallok, megmozdulni nem merek, izgalmamban levegőt is alig veszek,mindent egy lapra felteszek.
Nagy fül vagyok csupán.
Egy néni hajol fölém, kezében vizes tál, rebegve mondja:
- Ez a tied kiskutya, ettől életre kelsz!
Magam sem hiszem! A néni aggódó arccal csak néz-néz rám és én megszánom.
Hirtelen felülve egy pillanatig farkasszemet nézünk. A néni elkacagja magát.
- Te öleb, én megtartalak, tőled már nem is vagyok annyira öreg.
Maradhatsz, ha akarsz, látom nem ijedtél meg tőlem, én sem félek tőled.
Az ismerkedés megtörtént. Kutyalelkem vidámat dobbant, négylábra pattantam és örömömben három tiszteletkört futottam neki a kertben.

Írta: Fehérvári Zsófia
2952
bruxinelli - 2011. december 13. 23:57:20

Kedves Ida!
Igaz egy kicsit belebújtam a kutyus bőrébe ,nem volt neki
pedigréje.Köszönöm ,hogy felkeltettem az érdeklődésed.
Szeretettel:Zsófi

2678
Emperor - 2011. december 13. 22:13:07

Kedves Zsófia!
Roppantul ügyesen írtad meg ezt a történetet egyesszám első személyben. Mondhatnám, ügyes kutya vagy!Grin
Nagy érdeklődéssel olvastam.
Szeretettel
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.