Kőműves Ida: Merengés

Amikor kilépek az utcára, akkor érzem milyen meleg van. December harmadika. Ragyogó napsütés, kellemes meleg, van legalább 10 fok. Mindjárt jobb kedvem lett. Bevásárolni indultam, megvásárolni az ebédhez valót, de szombat lévén még rengeteg házi munka vár ezen kívül is.
Vidáman megyek, csakhogy nem fütyörészek, talán ha tudnék, még fütyörésznék is, de így csak nézelődöm hátha találok valamit, amiben gyönyörködhetek. Csupasz fák merednek mindenhol az ég felé, már minden levél lehullott, a fagy kíméletlenül az utolsó leveleket is a földre kényszerítette.
Felnézek az égre, fehér kis bárányfelhők bodorodnak, göndörödnek tova. Az ég csodásan kék, olyan féktelen jókedvem támad... mintha csak tavasz lenne... talán el is marad a tél, mindjárt pattannak a rügyek...! A kórházkert előtt haladok el, nézem a csupasz fákat, néhány örökzöld fenyő hirdeti az örök életet. Ni csak, egy nyírfacsoport, gyönyörű! Még nem hullajtották el a leveleiket. Csak úgy vonzza a szemem csodás lombkoronájuk, a halványzöldtől, az aranysárgán át a rozsdavörösig mind megtalálható rajta, finom pasztell színek. Amikor odaérek, megállok a kerítés előtt, nem tudom levenni a szemem róla, olyan csodálatos színpompa ebben a színtelen világban.
A fák alatt is tarka levélszőnyeg. Megritkult már a lomb, de még így is gyönyörű. A ritkuló lomb között fehérlenek a nyírfaágak, s maga a törzs is. Nehezen szakadok el ettől a színvilágtól, de folytatom utam, hiszen, hív a kötelesség...! A bolt elé érve, mégis meggondolom magam, kicsit odébb van a kedvenc sétáló utcám, ahol az ősz szépségeiben is oly sokat gyönyörködtem, megnézem hátha maradt még valami gyönyörűséges látnivaló. Amúgy is szeretem, olyan csendes utca, alig van forgalom, békésen sétálgathat gondolataiba merülve az ember, s már legalább egy hete nem jártam ott, biztosan tartogat nekem valami szépséges látnivalót. Nem térek be a boltba, tovább megyek. Ahogy befordulok az utcába, csalódást okoz... csak csupasz fákat látok, kicsit megtorpanok, azután meglátom az élénk zöld füvet a fák alatt, s reményt ad, tovább sétálok.
Itt nagyrészt kertes házak vannak, bekukkantok a kertekbe is, hátha valami csemegével szolgálnak. Ni csak, rózsa nyílik a kertben. Egy bokor sárga rózsa... de gyönyörű! Bimbók is vannak, még milyen sok... elszomorodom, mert arra gondolok, hogy nem valószínű, hogy valaha kinyílhatnak,
mégiscsak december van, sosem tudhatjuk mikor lehel ránk erős fagyot az éjszaka, és sohasem nyílhat ki a kis rózsabimbó. Összefacsarodik a szívem... a következő kertben egy bokor krizantémot látok... bordó... csodaszép... talán betakarhatták, hogy nem fagyott meg, s most itt árulja szépségét a ház előtti keskeny kertrészben... alig tudok megválni tőle. No lám, mennyi szépséget rejteget még mindig apró zugaiban a természet. Természetesen örökzöldek is vannak a portákon, fenyők, tuják sokasága.
Itt meg egy eladó ház! Egy időben de sokat megnéztünk... szerettünk volna kertes házat venni, miután a magunkét kénytelenek voltunk otthagyni, amit a tulajdon két kezünkkel építettünk. Valójában még befejezetlen volt. Csak a földszintet laktuk, de akkor még kicsik voltak a gyerekek, elég volt az is. Fenn lett volna két manzárd szoba, ami az övék lett volna... de hát, így hozta a sors, hogy ott hagyjunk csapot, papot, s új életet kezdjünk, új hazában.
Emlékszem... amikor beköltöztünk a panel házba... hat hónapra kötöttünk bérleti szerződést. Első nap igyekeztünk berendezni a gyerekek szobáját, mindenkinek a fekhelye a helyére kerüljön, legyen hol lehajtani a fejünket este... másnap már a nagyobb bútordarabok is a helyükre kerültek, lassan megtelt a háromszobás lakás... a vacsora is készült a konyhában... de egyre gyakrabban álltam meg az ablak előtt, s olykor kibuggyant egy egy könnycsepp a szememből. Este, miután lefektettem a gyerekeket, már kitört belőlem a sírás. Úgy éreztem, hogy én itt nem tudok élni, én itt nem bírom ki hat hónapig... Istenem, olyan vagyok mint egy rab madár a kalitkában. Másnap a gondosan bedobozolt könyveket szépen a fal mellé raktam egymás tetejére és nem voltam hajlandó kipakolni.
Úgy éreztem, hamarosan úgyis megyünk innen... itt nem bírom ki... nem bírom ki hat hónapig...!
Azután ahogy múltak a napok, mindig hiányzott valami könyv, fel kellett bontani több dobozt mire rátaláltam a keresett könyvre, s így szépen lassan minden doboz kiürült és a polcokra kerültek a könyvek.
Cserepes növényekkel teltek meg a szobák, ők tették elviselhetőbbé, hangulatosabbá a lakást...
Elmúlt a hat hónap is... tovább maradtunk. Azután egyszer váratlanul felkínálta a tulajdonos, hogy vegyük meg, vagy költözzünk el, mert sürgősen el akarják adni. Megvásároltuk... Most már éppen húsz éve, hogy ott lakunk. Eladó ház! Jó helyen, a kedvenc utcámban... már nem kell... jó ott ahol vagyunk... már megszoktuk...

Hirtelen észbe kapok. Mennyi lehet az idő? Mennyit csatangoltam... merengtem a múlton?
Sietni kezdek, a bevásárlást is gyorsan elvégzem. Indulok haza. Időközben beborult az ég is, az eső is szemerkélni kezd. Mindenesetre ma késni fog az ebéd... hogy mennyit, még fogalmam sincs. Nincs órám, elveszítettem az időérzékem, azt sem tudom hány óra lehet?
Remélem megértő lesz a család.

2011. december

Írta: Kőműves Ida
2678
Emperor - 2018. szeptember 30. 15:36:24

Kedves Rita!

Köszönöm szépen kedves látogatásod és soraid.

SzeretettelRose
Ida

2678
Emperor - 2011. december 19. 10:30:26

Kedves Veronika!

Köszönöm, hogy velem voltál sétaközben. Bizonyára ettől volt az a séta olyan szép és emlékezetes, mert ilyen sokan voltatok velem, együtt sétáltunk. Nagyon örültem!

Szeretettel
Ida

2678
Emperor - 2011. december 18. 22:30:56

Kedves Judit!
Köszönöm a sétát, és az együttérzést.

Üdvözöl
Ida

686
T Pandur Judit - 2011. december 18. 19:58:41

Kedves Ida!

Veled sétáltam kedvenc utcádban...
Még a hangodat is hallani véltem, ahogyan megmutatod nekem a téli virágokat.
Szép volt a séta, fájó a megemlékezés az elvesztett otthonról.

Judit

2678
Emperor - 2011. december 18. 18:00:37

Kedves Viola!
Nem álmodom, inkább csak sokszor gondolok rá. Bár az is jólesne, ha néha álmomban ott lehetnék. Ritkán álmodom, s akkor is tőlem távoli és idegen környezetről. Ki érti ezt?Smile
Köszönöm Neked, hogy együtt velem gyönyörködtél a még megmaradt természeti adottságokban.
Szeretettel
Ida

277
farkas viola - 2011. december 18. 14:00:24

Kedves Ida!
Én is elgyönyörködtem a te gondolataidon és a szemeid által látottakon. Szerintem, Neked több szemed van a kettőnél és valóságosan falod a Természet gyönyörűségeit, mintha ki lennél éhezve rájuk. Az a fájdalom, az a helyváltoztatás, örök emlék marad. Gondolom, sokat álmodsz is azzal a hellyel, mint ahogy én is vissza álmodom magam a rózsadombi házba.
Szeretettel: Viola

2678
Emperor - 2011. december 17. 14:55:48

Kedves Laca!
Igen, a család megértő volt.
Megtudlak érteni otthonod elvesztése miatti keserűségedben, tehát hasonló cipőben járunk. Az idő segít, talán 20 év sem kell... itt vagyok élő példaként Smile.
Ha elfogadsz egy jó tanácsot? Írj, minél többet, hisz remekül írsz... írd ki magadból versben, prózában a fájdalmat, keserűséget. Hidd el, hogy segít!
Köszönöm, az olvasást és hozzászólást, együttérzésed.
Viszont együttérzésem!

Üdvözlettel
Ida

2678
Emperor - 2011. december 17. 14:47:05

Kedves Zsuzsanna!
Nehezen szakad el az a természettől, aki ott nőtt fel.
Elmondhatom magamról, hogy a csendes, nyugalmas távoli kis tanyáról eljutottam egy zajos nagyváros panelházáig. Nem túlságosan kecsegtető életút... de hát közbeszólt egy háború, sajnos. Emiatt hagytuk ott a befejezetlen házunkat...
Köszönöm, hogy elolvastad, s legalább együtt gyönyörködhettünk a természet szépségében.
Szeretettel
Ida

2951
Firm76 - 2011. december 17. 13:58:01

Kedves Ida!

Mélyen együtt tudok érezni veled a vidék, a gyökerek "elvesztése" miatt. Magam is szép, kertes családi otthonomat kellett, hogy feladjam, s most társasházban élek. Egyelőre sem a lakást, sem a környezetet nem tudom otthonomnak érezni. Talán húsz év múlva. Ha maradok.
Remélem, a család megértő volt.

Üdvözlettel, Laca

230
Torma Zsuzsanna - 2011. december 17. 13:53:14

Kedves Ida!

Nagyon jó volt veled együtt elmerengeni a sok szép látnivalón, ahogy a természetben gyönyörködtél és közben visszaforgattad az időt.
20 év eltelte után lehetőséged lett volna megvenni azt a házat, amire vágyakoztál, de most már késő, mint "eső után a köpönyeg".

Üdv.: Torma Zsuzsanna-
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.