Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.16. 17:30
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Bakos József: Szilveszteri sztori (2009. január)

A buli kezdett ellaposodni, annak ellenére, hogy a várva-várt pillanat még hátra volt. Közeledett az éjfél, de szemmel láthatóan ez senkit sem zavart. Mintha megfeledkeztek volna arról a nem mindennapi tényről, hogy szilveszter este van. Egy kis csoport a nappali közepén táncolt, már ha annak lehet nevezni azt az alkoholos befolyásoltság alatti vonaglást, amit produkáltak a kissé vörösbor foltos szőnyegen.
András a házigazda, unottan ült a kanapén és a szétesett társaságot figyelte. A kezdeti lelkesedés, amivel az estét szervezte, már sehol sem volt. Pedig minden olyan jól indult. Egy jól sikerült vacsora után videóztak, társasoztak, még üveget is pörgettek, majd kissé hiányos öltözetben táncolni kezdtek. Néhány pár, a felhevült hormonoknak engedelmeskedve félre is vonult a többi szabad szoba rejtekébe. A nappaliban maradt fiatalok egymásba feledkezve, összesimulva élvezték a zenét.
A baj akkor történt, amikor felkérte táncolni Péter barátnőjét. Barbara gyönyörű és talán az alkohol is dolgozott benne egy kicsit, amikor keze véletlenül lecsúszott a lány fenekére az egyik lassú számnál. Barátja ezt zokon vette és ennek jócskán hangot is adott, miközben lökdösni kezdte. A közjáték, verekedéssé fajult, hiába próbálta őket a lány szétválasztani. Sőt a hirtelen támadt indulat Pétert addig ragadtatta, hogy Barbara is kapott tőle egy jó nagy pofont.
A társaság hangulata ezután megváltozott. Megtört a varázs. Kisebb csoportok kezdtek elszivárogni, más társaságot keresve maguknak az óévbúcsúztatóhoz. Csak néhányan maradtak, akik most itt erőlködtek felébreszteni az elillant hangulatot. Péter kitisztult fejjel már megbánta amit tett, de addigra Barbara már hazament és a jegygyűrűt is visszaadta, amit karácsonykor kapott a fiútól.
A srác a ház előtt üldögélt egy padon, fejét tenyerébe temetve és átkozta a percet, amikor ütött. Féltékeny volt a lányra és az alkohol csak felerősítette benne ezt az érzést. Általában nem ivott sokat, de most valahogy nem találta meg a mértéket. András dühe is elszállt közben, és inkább sajnálta barátját, hiszen a két fiatal nagyon szép pár volt együtt. Kisétált, leült ő is a padra és szótlanul osztozott a fiú fájdalmában.
Néhány perc üldögélés után Péter felállt.
– Azt hiszem jobb lesz, ha én is hazamegyek – mondta határozottan.
– Várd meg legalább a tűzijátékot. Még egy-két perc – próbálta András visszatartani.
– Az engem már nem érdekel – suttogta csendesen és legyintett egyet. Felállt, kezet fogott barátjával. – Ne haragudj, hogy tönkretettem a bulidat – mondta és elindult hazafelé. Éppen akkor, amikor az első színes rakéták hangos sivítással felröppentek az ég felé.
Kicsit még émelygett az alkoholtól, de a hideg, csípős szél hamar kitisztította teljesen a fejét. Szúrós, jeges hópelyhek csapódtak az arcának. Szinte ők is büntették tettéért. Emellett makacsul meg kellett harcolnia minden egyes lépésért is, hogy előbbre jusson. Olyan érzés kerítette hatalmába, mintha láthatatlan kezek löknék visszafelé oda, ahonnan jött. Felhúzta nyakig sötétbarna bőrkabátjának zipzárját, bár tudta jól, ez nem sokat fog segíteni azon a tényen, hogy fázik. Már bánta, hogy nem öltözött fel rendesen. Igaz este még nem tudhatta, hogy gyalog fog hazamenni, hiszen Barbara jött érte kocsival és ő fuvarozta volna haza a buli után is. Többszörösen is rosszul járt azzal a pofonnal. Elvesztette barátnőjét, most pedig valószínűleg meg is fázik, mire hazaér.
Nézte az egyre vastagodó hótakarót, ami lassan beterített mindent, eltüntetve a szürke utcák kopár hangulatát és az itt-ott még erőlködő füves területeket. Elkeseredettségében nagyot rúgott az éppen előtte fekvő kavicsba, ami hosszú repülés után egy kuka falán hangosan csattanva állt meg és ért földet. Ez megtetszett neki és minden lába elé kerülő mozdítható tárgyat rugdosni kezdett. Szilveszter után, akadt néhány eldobált apróság a földön, így dühét kitölthette rajtuk.
Néhány lépés után, egy befagyott pocsolyához ért, amelynek a közepén egy sörös doboz felső része látszott ki. A többi része a jég alatt volt. Nagy lendülettel érkezett és bőr cipőjének orra keményen, erővel csapódott a fémhez. Azt várta, hogy a rúgástól behorpad, kiszakad a jégből, és tovább görgetheti maga előtt, felverve az utca csendjét, de nem így történt. A doboz meg sem mozdult, a lába viszont megfájdult, így meg kellett állnia. Hirtelen csillagokat látott maga előtt, pedig fel sem nézett az égre és úgy érezte, eltörtek a lábujjai. Vak és tehetetlen dühében a másik lábát is rúgásra lendítette, de a mozdulat elakadt a levegőben.
A dobozból, halk sistergés kíséretében fehér füst szállt fel és csak gomolygott egyre jobban, egészen addig, amíg mindent be nem takart a fiú körül. Már semmit nem látott az utcából. Eltűntek a házak, a hó fehérsége miatt még a hold fénye is elhalványult. Nem érezte a szelet sem, mintha minden megállt volna körülötte.
A fiú meglepődve forgott saját tengelye körül és nem tudta, hogy maradjon, vagy inkább elfusson. Félelménél azonban erősebb volt a kíváncsisága, ezért nem mozdult. Megállt egy helyben, kezét ökölbe szorította és csípője előtt tartva várt. A fehér köd egy darabig még sűrűsödött körülötte, majd minden elcsendesedett és a sziszegő hang is elnémult.
Néhány másodpercig semmi sem történt. Már éppen tovább akart indulni, amikor az őt körülvevő furcsa füst egy darabon tisztulni kezdett körülötte. Pislogott egyet-kettőt és a sejtelmes fehérséget kémlelte. A lába szinte a földbe gyökerezett, amikor egy halvány alak bontakozott ki a szeme előtt. A döbbenettől szóhoz sem jutott, csak meredt maga elé, kezét pedig magasabbra emelte és várt. Tenyere izzadni kezdett, a szorítástól megfeszültek csuklóján az erek.
A fehér lepel, ami ráborult a tájra ritkulni kezdett körülötte, mintha nem bírna az uralkodó széllel. A bőrén különös, kellemes meleget érzett. Szeme pedig egyre pontosabban látta az előtte néhány méterre álló alakot. Amikor a részletek is láthatóvá váltak, első ijedtsége hamar elszállt.
A férfi, aki mozdulatlanul meredt rá, mintegy két fejjel magasabb lehetett nála, pedig ő sem egy kistermetű srác, hiszen a főiskolai kosárcsapat kapitányaként tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkezett. A vékony madárcsontú figura arca sem nyújtott hétköznapi látványt. Hatalmas lapát fülei, vékony, szinte csak egy vonalnyi szája mellett a szemei voltak a legmegdöbbentőbbek. Olyan kancsal volt, hogy innen nézve úgy tűnt, csak a saját orrát láthatja, amelynek mérete még Pinokkióét is túlszárnyalta. Kopasz feje szinte fénylett a holdfényben és szabályos tojás alakú formája csak kihangsúlyozta arcának jellegzetesen mulatságos vonásait.
A fiú nevetni kezdett. Először csak halkan, azután egyre hangosabban. Nézte maga előtt ezt a hihetetlen figurát és rázkódott a kacagástól. Az alak továbbra sem lépett közelebb, csak tekintetét a föld felé irányítva bánatos hangon megszólalt:
– Hát ismét kinevettek – mondta, hihetetlenül mély hangon, amelyet Péter még életében nem hallott. Az egész utca beleremegett ebbe a mondatba, és olyan érzése támadt, mintha mindenfelől, még az égből is egyszerre hallotta volna. Abbahagyta a nevetést és kutató tekintetével ismét a rá meredő arcot nézte. Hirtelen megsajnálta ezt az idegent, akinek a szemében könnycseppek gyülekeztek. A férfi karjai a törzse mellett lógtak, mint valami rongybabának és csak állt tovább, mozdulatlanul.
A fiú végignézte a ruházatát is, miután kellőképpen kimulatta magát. A férfin egy kockás agyonmosott ing volt. Vászonnadrágja, amely legalább két számmal nagyobb lehetett, mint a szükséges méret, úgy lógott rajta, mint egy zsák és már több helyen foszladozott is. A lyukakat néhol foltok takarták, és hogy ez a rongydarab ne essen le róla, a bújtatókba vastag spárga volt befűzve. Azzal kötötte meg a derekán. Cipője nem volt, vastag csíkos pamut zoknijába tűrte be a nadrág szárát.
A fiú hitetlenkedve csóválta a fejét és az is megfordult a fejében, hogy ez most csak az ital okozta hallucináció. Becsukta a szemét és kezével megdörzsölte őket, hátha eltűnik a látomás. Amikor azonban kinyitotta, minden változatlan maradt. A furcsa alak továbbra is ott állt tőle egy karnyújtásnyira és nézte őt. Vagy legalábbis próbálta, mert szemei egymással szembe fordulva pihentek dús szemöldöke alatt.
– Ki vagy te? – nyögte ki a kérdést, és kíváncsian fürkészte az előtte álló hihetetlen embert.
– Dzsinn – válaszolta az idegen, mély hangján.
A fiú szemei előtt történetek kezdtek el peregni a szó hallatára, hatalmas, tekintélyt parancsoló óriásokról és ez a kép egyáltalán nem passzolt azzal, amit maga előtt látott. Újra nevetnie kellett, de a szomorú arcot látva visszafogta magát, bár ez nehezére esett.
– Ne haragudj barátom, de azt hiszem, eltévedtél. Én nem vagyok Aladdin – próbálta elviccelni a helyzetet.
Az idegen tett egy tétova mozdulatot felé.
– Tudom, de te ébresztettél fel az álmomból.
A fiúnak kezdett rokonszenves lenni ez az elesettnek tűnő, mégis valahogy erős figura.
– Akkor most… én kívánhatok valamit? Esetleg többet is? – kérdezte bizonytalanul.
A szomorú arc ismét a földet nézte.
– Nem, sajnos nem. Inkább te segíts nekem légy szíves!
Péter szemei elkerekedtek a meglepetéstől.
– Jellemző rám – mondta halkan, – pont én fogok ki egy selejtes dzsinnt. Ez az én formám.
Még egyszer végignézett a férfin és ismét csak csóválta a fejét.
– Hát barátom, veled csúnyán elbánt a sors – összegezte a látottakat.
– Tudom – válaszolta a hórihorgas idegen.
– Miben tudok én segíteni neked? – kérdezte a fiú.
A dzsinn szemében felcsillant a remény. Arca felderült. Közelebb lépett és belefogott a mesélésbe.
– Tudod én így születtem, ilyen fogyatékosnak és a többiek szerint, selejtesnek. Ennek ellenére mindent kitanultam, amit kell, de elbuktam a dzsinn vizsgán. Amikor megjelenek valahol, senki sem ijed meg tőlem, csak nevetnek. Ilyenkor jobbnak látom, ha eltűnök. Mivel ilyen szerencsétlen vagyok, nem szabad varázsolnom és lámpást sem kaphatok. Ez a sörös doboz lett az otthonom. Nem túl tágas, de nekem megteszi. Viszont szeretnék én is boldog dzsinn lenni, mint a többi testvérem. Tudsz nekem ebben segíteni?
A fiú egyik ámulatból a másikba esett, miközben ezeket a mondatokat hallgatta. Átvillant az agyán, hogy ha ezt valakinek elmeséli, minimum elmebetegnek, vagy jobb esetben beteges álmodozónak fogják tartani. Nézte ezt az elesett figurát és erősödött benne az érzés, hogy segítenie kell. Fogalma sem volt még arról, hogy hogyan, de tudta, meg kell tennie.
– Gyere velem! Kitalálunk valamit – mondta és elindult hazafelé.
A férfi egy határozott mozdulattal kitépte a jégből a fémdobozt és a fiú után indult. A szél már elcsendesedett, csak a hópelyhek táncoltak tovább a levegőben egyre sűrűbb csapatokban vastagítva a mindent elborító hótakarót. Útközben nem beszélgettek. A fiú haladt elől, méretes társa pedig mint egy hűséges kiskutya követte.
Néhány perc gyaloglás után megálltak egy kétszintes, tornácos ház előtt. Több ezer égő fénye világította meg az épületet, mint megannyi szentjános bogár az éjszakában. Péter kulcsot vett elő, kinyitotta a kertkaput, és maga elé engedte új barátját, majd becsukta az ajtót és belülről rátolta a reteszt. Felmentek a lépcsőn az üvegezett bejárati ajtóig. A szélcsengő halkan csilingelve köszöntötte őket, a kutya viszont a fiú meglepetésére nem kezdett ugatásba, csak figyelte az idegent és a farkát csóválta. A dzsinn lehajolt hozzá, fejét két lapát tenyerébe vette, majd gyengéden megsimogatta. A nagy testű házőrző hozzá dörgölőzött és rögtön a barátságába fogadta.
A fiú döbbenten nézte a jelenetet. Még élénken emlékezett arra, amikor a postás bátorságát fitogtatva belépett a nyitva felejtett kapun és megpróbált eljutni a bejáratig, hogy személyesen kézbesítse az érkezett leveleket. Szerencséjére itthon voltak így csak a ruhája lett megtépázva, és egy kisebb harapással a karján megúszta az esetet. Legtöbbször ugyanis Döme nem volt megkötve. Most is csak a tűzijáték miatt akasztották rá a nyakörvére a láncot.
– Gyere be! – szólt a férfinek Péter és beinvitálta a házba.
Odabent kellemes meleg fogadta őket. Az előszobából a nappaliba jutottak. Innen jobbra a konyha volt, balra a fürdőszoba, szemben pedig a feljáró az emeleti szobákhoz. A fiú elindult felfelé a faragott fakorláttal díszített lépcsőn, a dzsinn pedig csendesen és engedelmesen követte.
Belépve a srác szobájába egy egészen más világba csöppentek. A baloldalon hifi berendezés foglalta el a fal nagy részét és egy nagy képernyős plazma TV. A jobb oldalon egy íróasztal állt, rajta a számítógéppel. A szoba közepén pedig egy nagy franciaágy terpeszkedett, tele párnákkal. Mögötte az ablak, amelyről a ház külső falán egy világító mikulás figura lógott egy létrán, befelé nézve és mosolyogva. A falakon poszterek és néhány ruhadarab csak úgy szétdobálva itt-ott a földön, széken, az ágy végében. A fiú a hifi melletti ruhásszekrényhez lépett, kinyitotta, majd odafordult a férfihez és azt mondta:
– Először is nézünk neked valami rendes ruhát. Egy kicsit rövidek lesznek neked, mert magasabb vagy nálam, de azért megteszi.
Rövid válogatás után farmer nadrágot, egy világos pamut inget és egy fekete bőrdzsekit vett elő. Letette őket az ágyra.
– Vedd fel ezeket – mutatott a ruhákra.
A férfi egy darabig ácsorgott, majd letette a sörös dobozt a földre és kissé bizonytalan mozdulatokkal vetkőzni kezdett. Megszabadult kopott ruházatától és átöltözött. Kapott egy cipőt is és egy baseball sapkát. Amikor végzett, a fiú elégedett mosollyal nézett végig rajta.
– Így már mindjárt másképp festesz. De valami még hiányzik.
Kihúzta az íróasztal egyik fiókját és napszemüveget vett elő.
– Tedd fel ezt is! – dobta oda a dzsinnek, aki ügyesen elkapta a felé repített tárgyat. Feltette, és a fiút nézte, akinek arcán széles mosoly terült el.
– Ez igen! – bólogatott. – Mintha egy James Bond filmből léptél volna elő.
– Köszönöm – válaszolta a férfi és ő is jókedvűen nézegette magát a ruhásszekrény ajtajába épített tükörben.
A fiú miután nyugtázta a megváltozott külső jótékony hatását, kíváncsi lett új barátja képességeire. Egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve megkérdezte:
– Meg tudnád nekem mutatni a „lakásodat”?
A dzsinn gondolkodott egy kicsit, majd úgy döntött, hogy ennyit véthet a szabályok ellen, hálából az eddigi segítségért.
– Miért is ne – válaszolta és csettintett egyet.
Néhány pillanat alatt tejfehér köd terítette be az egész szobát. Amikor kitisztult a fiú körül a levegő, furcsa látványban volt része. A henger alakú sörös doboz belsejében voltak. Jól látszottak a fém falak minden oldalról. Egy rozoga kis ágyon ültek, ennyi volt az összes kényelem ezen a helyen. A földön lyukas zoknik és könyvek hevertek szanaszét.
– Bocs a rendetlenségért, de nem szoktam vendégeket fogadni – dörmögte a férfi.
Péter ámulattal nézett körül és tudta, hogy erről aztán tényleg nem beszélhet senkinek, mert rövid úton, a pszichiátriai osztályon köthet ki. Lehajolt és felemelte az egyik könyvet, ami a kezéhez legközelebb esett.
– Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára – olvasta hangosan a kötet címét. – Jó a stílusod – mondta elismerően. Nekem is a kedvenceim közé tartozik.
Még folytatta volna a beszélgetést, de anyja hangját hallotta. Távolról és tompán, de biztosan ő volt. Közeledett felfelé a lépcsőn.
– Itthon vagy kisfiam? – kérdezte álmosan.
Biztosan hallotta az ajtócsukódást, amikor megjöttek és felébredt. Mindig nyugtalanul aludt, amikor ő buliban volt, ellentétben apjával, akinek a füle mellett ágyút is sütögethettek volna, akkor is nyugodtan húzta a lóbőrt.
– Engedj ki gyorsan! – szólt oda a dzsinnek, aki ismét csettintett egyet és a fehér köddel együtt mindketten elhagyták a dobozt. A baj csak az volt, hogy egy kicsit elkéstek. A nő éppen akkor nyitott be a szobába, amikor a sörös dobozból sisteregve tört elő a fehér füst. Meredten nézett maga elé, és amikor kitisztult a levegő és meglátta fia mellett a hórihorgas, napszemüveges figurát, összecsuklott és elterült a földön. A fiú tanácstalanul állt egy ideig, majd intett a férfinek:
– Segíts! Vigyük vissza a szobájába.
Megemelték az ájult nőt és lassan, óvatosan levitték a lépcsőn. Befektették az ágyába és Péter betakarta. Még ült néhány másodpercig, majd felállt, hogy barátjával visszatérjenek az emeletre. Amikor azonban megfordult, meglepetten tapasztalta, hogy a dzsinn nincsen sehol. Felállt, kilépett a folyosóra, körülnézett, majd elindult felfelé a lépcsőn.
– Hol vagy? – suttogta, de nem kapott választ.
Amikor a szobájához ért és benyitott, furcsa szagot érzett. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót, felkapcsolta a villanyt és itt is körülnézett. Egyedül volt. Tett néhány tétova mozdulatot, majd azt érezte, hogy lábai elnehezülnek és szemei lecsukódnak. Hirtelen és váratlanul tört rá az álmosság Alig tudott elvánszorogni az ágyig. Arra esélye sem volt, hogy lezuhanyozzon, és pizsamát húzzon. Eldőlt, mint egy kivágott fatuskó és mély álomba merült.

Arra ébredt, hogy anyja simogatja a homlokát.
– Ébresztő kisfiam! Lassan indulnod kell. Barbara rögtön itt lesz érted.
Felült az ágyában, és kábultan meredt maga elé.
– Jó hogy aludtál egy kicsit délután, így bírni fogod az éjszakát. Megyek, főzök egy kávét. – szólt anyja mosolyogva és elindult lefelé.
A fiú körülnézett szobájában. Minden a helyén volt, de valahogy mégis furcsa érzése támadt. Lehúzta magáról a takarót. Pizsamában feküdt az ágyában. Csendesen kuncogni kezdett, majd egyre jobban rázta a nevetés. Amikor megnyugodott, felkelt. Rá akart gyújtani egy cigarettára. Előhalászta a dobozt éjjeliszekrényének fiókjából és az öngyújtó után nyúlt, amikor megszólalt a telefonja. Gyors mozdulattal kapta fel.
– Igen. – szólt bele.
– Szia! Meddig várjak még itt lent rád? – kérdezte színlelt morcossággal barátnője a telefonban.
Péter az ablakhoz lépett és lenézett. A szőke hajú lány telefonnal a kezében, mosolyogva integetett felfelé.
– Egy perc és ott vagyok, csak felöltözök – válaszolta és letette a mobilját.
A szekrényhez lépett, kinyitotta az ajtaját és kivette bársony nadrágját, egy inget és a barna bőrkabátját. Már éppen becsukta volna a szekrényt, amikor a szeme egy polccal feljebb tévedt. A farmer nadrágja, amelyet ott tartott, nem volt sehol. Szélsebesen végignézte a vállfákat. Egy világos inge, a fekete bőrdzsekije és az egyik cipője is hiányzott. Odakintről kapucsengő hangja hallatszott, de ezzel most nem törődött. Tétován felállt, kezében a ruháival.
Nem tudta, hogy meddig állt így, amikor anyja nyitott be, kezében egy kis tálcával, amin egy csésze kávé gőzölgött, mellette tej és cukor. Másik kezében egy levelet tartott.
– Ezt a táviratot egy furcsa fickó hozta az előbb. Neked címezték. – nyújtotta át a papírdarabot.
Péter letette az ágyra a ruhákat és leült az íróasztalához. Feltépte a borítékot, és olvasni kezdte a sorokat:

Szia Péter!

A vizsgám sikerült, köszönöm a segítségedet. Cserébe kaptál még egy esélyt. Ne szúrd el!

Aláírás: Dzsinn

Felpattant a székről, az ablakhoz ugrott, és elhúzta a függönyt. Az utca túloldalán egy magas kopasz férfi alakja távolodott, kezében baseball sapkával. Néhány lépés után tétován megállt, megfordult, levette a napszemüvegét és feje fölé emelve intett, majd elindult a hirtelen támadt fehér ködben a város felé.

VÉGE

Székesfehérvár, 2008. december 27.

EZ A TÖRTÉNET VERSENYEN KÍVÜL SZEREPEL. SZAVAZNI NEM TUDSZ RÁ!
3652
zina - 2012. december 10. 16:13:46

Kedves Józsi!
Majdnem mindegyik novelládat elolvastam, ez az egyik kedvencem eddig Az átjáró mellett. Öröm volt olvasni, köszönöm az élményt! (Van nekem is egy dzsinnem, csak sajnos elég mélyen alszik általában Smile )

1346
Tara Scott - 2010. május 07. 10:32:20

Kedves Józsi!
Előttem már mindent elmondtak írásodról, így nekem csak annyi maradt, hogy nagyon tetszett.
Szeretettel: Tara.

134
Tota - 2009. január 17. 16:41:10

Kedves Józsi!
Szerintem az alapötlet nagyon jó. Esz a sárga irigység, hogy nem nekem jutott eszembe. A történetet jól kiírtad, sőt talán helyenként kicsit túl is írtad. Gondolok olyanokra, hogy néha fölöslegesnek tűnő információt, részletet is beleteszel (pl. kivette bársony nadrágját...stCool Persze bagoly mondja verébnek, mert gyakran én is túlbeszélem a dolgokat. Próbálom viszont azt az elvet érvényesíteni, hogy egy rövid történetben végülis minden szónak jelentősége van, főleg egy semleges, kiegyensúlyozott fogalmazásban, ahol a stílus háttérbe vonul és a történetet hagyja érvényesülni.
Összességében szerintem egy nagyon jó ötletből egy kellemes történet kerekedett. Talán kicsit bátrabbra, pörgősebbre vehetted volna a figurát, mert alapötletnek nagyobb a helyzeti energiája. De ez csak afféle morgás, hogy el ne bízd magad.
Nekem tetszett.
Üdv
Tamás

298
keni - 2009. január 17. 12:32:24

Kedves Józsi !

Ez a Tollforgató témában kiírt - Szilveszteri sztori- cím alatt meghírdetett téma, azt hiszem minden íróját komoly nehézségek elé állította.
Szerintem nem is sikerültek jól az írások, és én még soha nem voltam ilyen szigorú senkivel. Mert ugyan mindenki próbált szépet, lírait, meghatót írni, de minden történetben csak is az idő /dec. 31. és jan.1./ volt a közös szereplő, és az is csak úgy mellékesen éríntőlegesen. A 'fő téma' messze elmaradt a - CÍMTŐL !
Ezért az alulbírálataimért, amit vállalok, itt mindenkitől elnézést kérek, de én most nem az írásokat értékeltem , hanem a címhez szorosan kötődő témát!!!.

Én pld.-ul meg se próbáltam volna írni erről a nehéz támáról, mert soha nem szerettem ezeket a napokat és csak- negatíve tudtam volna hozzáírni bármit is.
A szilveszter és az új év napja nem arról szól, amiről szinte mindenki írt, illetve nem írt! Nekem ezek borús napok. Magam sem tudom az okát...

Most nem igazolódott be, hogy a téma az utcán heve, és csak le kell hajolni érte !

Te voltál talán az egyetlen kivétel, akinek sikerült megbírkózni a témával.
Mert egy szilveszteri szép kerettörténetet fogalmaztál először, és ennek közepét töltötted fel egy mesevilágba illő tartalommal, melynek lényege, mint látjuk, hogy főszereplőd kapott még egy esélyt: a jót tett helyében a Dzsinn-től.
Átjártad te is a valóság és az álom világát, hogy a kerettörténeted ne maradjon üres és e témához nem illően ne ellaposodott, vagy más vágányon futó.

Áradó nyugalommal, finom líraisággal, képi és személyi jellemábrázolással és főszereplőd ügyes mozgatásával - végül is jó célba értél és arról írtál, amit a cím takar - Szilveszter sztoriját és valóságát - emberközelben.
Fogalmazásod igényességét, és körültekintését, csak irígyelni tudom.

Kár hogy nem értékelhetek.
Tisztelettel !
keni

230
Torma Zsuzsanna - 2009. január 16. 13:12:54

Kedves Józsi!
Bizony, ahogy az előttem szóló mondja, fantáziadús történet, amit nagyon szépen, pontosan, fogalmaztál meg, és sehol sem fedeztem fel benne egy helyesírási hibát sem. De hát nem is csodálkozom ezen!
Igaz, nem volt rövid a történet, de érdemes volt a "végére járni!"

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.