Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.25. 20:35
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.04.25. 19:11
Köszönöm Józsi, h. feltetted a kerti partimról szóló meghívómat már csak azért is, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. (Lassan 70 leszek, ház-átép... Bővebben

2019.04.25. 12:17
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.04.25. 10:55
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.04.25. 10:31
Kellemes napot kívánok szeretettel Heart Mindenkinek !

2019.04.24. 21:29
Szép estét és Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.24. 21:29
Javítottam István.

2019.04.24. 17:34
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.04.24. 15:28
További szép napot kívánok a Holnap Magazin Főszerkesztőjének,
Munkatársainak, Alkotóknak, Olvasóknak ! Heart Nagyon szépen köszönöm a figyelmét ... Bővebben

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ThiefOfKings
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 0
Tóth Sarolta: Kutyaharapás

Nagyszüleimnél a családi háznál mindig voltak házi állatok, természetesen macskák és kutya is. Korcsok voltak és többnyire véletlen sorsuk költöztette hozzánk őket. Kóbor kutyák anyámhoz szegődtek kísérőnek, vagy ajándékba kaptuk, amikor egyik elpusztult, mindig került helyette másik. A háború utáni nagy éhség idején - amikor mi is éheztünk - kedvenc kutyusunk az éhezéstől múlt ki, a szomszéd talált rá. Megsirattuk, nagyon okos állat volt és persze hűséges is.
Nem kedveltem a kutyákat, mert féltem vad, hangos ugatásuktól, de nem barátkoztam velük, és nem bántottak.
Nagyapám - noha nem termelt az udvarban semmit - , nem tűrte a kutyánk futkározását, ezért csak távollétében engedtük szabadon és mikor sétálni vittük a patak partján és velünk jött örömteli ugrándozásokkal. Ha nagyapa otthon tartózkodott, Fickó - így hívtuk a kutyust - elég hosszú láncon, ólja közelében ki volt kötve. „Nehogy megharapjon valakit” - mondták a felnőttek.
Amikor szabadon futkosott, játszottam vele és figyeltem viselkedését.
Különösnek találtam takarékosságát. Ha több csontot kapott, mint amennyit elfogyasztani tudott, keresett egy alkalmas helyet, ahol egy lyukba elásta... Eltűnődtem rajta, hogyan találja meg anélkül, hogy megjelölné... akkor még a csodálatos szimatukról nem volt tudásom... Megesett, hogy nem találta, mert nagyapa eltüntette, ilyenkor szemmel láthatóan dühös lett Fickónk.
Enni általában ólja melletti tányérjába kapott, ilyenkor - evés közben - senkit nem tűrt meg a közelében, félelmetesen morgott. Mintha értette volna az emberi beszédet, elég volt annyit mondani hangosan "ELVESZEM" - és már ettől haragosan morgott.

Így került sor arra a harapásra is, melynek apám esett áldozatul. A kutyaház közelében volt a favágó tőke is. Apám itt szokott fát hasogatni - ezzel tüzeltünk a konyhai tűzhelyen - és aprófát is itt hasogattak a begyújtáshoz a szobai kályhába.
Éppen karácsony előtt - kemény tél volt, nagy hóval és mínusz húsz fokkal - apám fát hasogatott, a rönkök szétugráltak a fejszecsapások nyomán. Kezdte a fáskosárba összeszedni - kutyánk a közelben nézte - mikor én odamerészkedtem és játékból megszólaltam - kíváncsian Fickó reagálására - "elveszem!" - és ekkor bekövetkezett a támadás. Fickó a fát is magáénak érezte, nekiugrott apámnak és leharapta az ujját.
Egy kutyától persze nem várható el, hogy disztingváljon, ez a szó a magántulajdona veszélyét jelezte, és ennek megfelelően reagált is.
Elvégre "házőrző" volt. Saját portáján saját "vagyonát" őrizte.
Nos a seb csúnya volt, orvos, injekció és káromkodás... a kutyát nem verték meg, csak engem Megérdemeltem - .talán?
A felnőttek nem mindig értik a gyerekek kísérletező kíváncsiságát - már én is tudom. Tisztelem a kutyák hűségét, okosságát, bátorságát, de félek tőlük, és érzik is ezt, mert ismeretlen kutyák is ok nélkül megtámadnak az utcán.

Fehér lapon fekete betűkkel felirat: "Vigyázz kutya! A látogatók harapnak!"
Kutya olvas, riadtan bújik óljába, a tolvajok rabolnak, a kutya nem ugat,
Mérges a gazda, a rablók nevetnek: úgy kell neked, miért van ez a művelt eb?

Írta: Tóth Sarolta
230
Torma Zsuzsanna - 2012. június 22. 20:24:03

Kedves Sarolta (Mamuszka)!

Kedves kis történet ez a kutyaharapásról. Én azt hiszem, hogy a gyermekek is jobban megszeretik és tisztelik is a kutyákat (mert őket is kell!), ha a szüleiktől is azt látják. Emlékszem én is, hogy amikor én is még kisgyermek voltam, a kutyákat kizárólag csak házőrzőnek tartották és nem számítottak családtagnak úgy, ahogy mostanában számítanak a legtöbb családban. Általában láncon tartották sokszor még akkor is, ha kerítés volt a ház körül.
Én szerencsére, annak ellenére, hogy az "öregek" macskát akasztottak, és a kutyákat sem tartották megfelelő módon, nagyon szeretem őket, annak ellenére, hogy engem is harapott meg már kutya (az egyik szomszédunk láncra kötött kutyája) az udvarukban. Ez nem változtatta meg az érzésemet a négylábú családtagjaink iránt.

Mindenesetre szeretettel olvastalak: Zsuzsa
Smile

499
magyareszter - 2012. június 21. 15:42:33

Kedves Sarolta!

Sajnálom, ha valóban félsz a kutyáktól. Pedig Te is örömmel sétáltattad a patak partján Fickót, legalábbis így érzem az írásodból. A kutya csak azt teszi, amire tanítják, ha az rossz dolog, akkor rosszat fog cselekedni, ha pedig hasznos jó dolog, akkor igen hasznos, jó társ lehet a kutyából, de ezt Te is biztosan tudod. Vidéken és városban manapság is kicsit másképp élnek a kutyák és más a gazdájukkal való kapcsolatuk is. Ha lenne Neked is egy kis kutyád, azt biztosan nagyon szeretnéd.Smile
Sok szeretettel Eszter

2693
doroty - 2012. június 20. 22:39:16

Szia Sarolta
Érdekes az írásod. Elgondolkodtatott. A soraidból arra következtettem, nem szereted(szeretted) a kutyákat. Úgy érzem, nagyon hamis kép alakult ki benned róluk. Igen a mai világban másként "bánnak" a kutyákkal. Bár, ha a gazda, (mint régen) láncra kötné kutyáját, az ugyan milyen milyen kárt tudna tenni a hívatlan látogatókban? A kutya megérzi ha félnek tőle, de ok nélkül soha nem támad. Ám ha megverik, azt nem felejti el.
Te a régi időkről írtál, ma már a gyereket se veréssel nevelik (általában).
Nekem vannak kutyáim. Magyar vizslák. Barátságos, okos jószágok. A jelenlétemben "elviselik" az idegent, de az esti órákban, - vagy ha én nem vagyok otthon - ha valaki hívatlanul a kerítésen belülre kerül, nemcsak ugatnak, harapnak is...
Üdv
Doroty

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.