Winczheim Tibor: Az elátkozott híd

/Ez a történet is olvasható Winczheim Tibor Mese a nyári mikulásról c. most megjelent kötetében!
A könyv a Guinness sorozat 2. kötete.

A rekordkísérletről részletesen itt olvashatsz:
A rekordkísérletről részletesen
Legyél részese te is a Holnap Magazin és Winczheim Tibor Guinnes rekordjának!
Az első kötetből már csak 15 kötet kapható, ne maradj le róla!/



– Főnök! Ez nem lehet igaz! Már megint ez a rohadt híd! És megint csak az első szelvénye! Annak is csak a sarka! Hogy törné le a mennydörgős ménkű annak a lábát, aki nem tud vigyázni rá és folyton belerúg! De a tervező is egy hülye állat, hogy nem rakta 20-30 centivel magasabbra az üvegezést! A gyalogátkelőn jövő bringásoknak olyan szűken kell a hídra kanyarodniuk, hogy nem is csodálkozom azon, hogy állandóan nekimennek! És ezért a tervezési hibáért kell nekünk szinte hetente, de kéthetente biztosan fölöslegesen dolgoznunk! Most cserélhetjük ki megint az egész hatalmas táblát ezért a tenyérnyi törés miatt! Bizisten elhagyom az agyamat ekkora pocsékolás láttán! Szeretném tudni, mibe kerül egy ekkora üvegtábla cseréje!? Még karácsonyi jutalomként sem jönne rosszul, mi? – nézett a kis kalapos a kövér szemüveges kollégájára, bár a kérdését sunyin, a főnőkének címezte.
A „főnök” hagyta, hadd dühöngje ki magát a beosztottja, majd lakonikusan csak ennyit fűzött hozzá:
– Már javasoltam a főnökségnek, hogy a híd ezen első szelvényét téglázzuk be. Szép dísztéglával, amelynek mázas-cserép színhatása van.
– És? – kérdezte a kövér szemüveges
– Nem lehet, a tervező így „álmodta” meg.
– Akkor legalább a drága, nyomott mintás, vastag, füst-színű helyett tegyünk be sima drótüveget, az, ha reped, sem törik – tette hozzá a kalapos.
– Javasoltam hasonló megoldást, de a tervező szerint „megtörné az összhatást.”
– Persze! De, ha neki kellene fizetnie az állandó cserét, mindjárt elfelejtené ezt, sőt: esetleg eszébe jutna, mi az a „kompromisszum…” – vette át ismét a szót a kövér.
– Emberek! Ne beszéljenek annyit, úgysem segít. Amíg a városnak telik rá, nekem mindegy. Na, de csipkedjék magukat, mert megjött az új üvegtábla! Gondolom, – péntek lévén – időben haza akarnak menni…
A két melós becsúsztatta a furgonba a már leszerelt, törött sarkú üvegtáblát, a kocsi falához rögzítették hevederekkel, majd a meghozott újat szakértő kezekkel a helyére csavarozták.
Már éppen örülni akartak a korai hazamenetelnek, amikor a „főnökük” megszólalt:
– Jut eszembe: nem akarja valaki elszállítani a törött üveget az újrahasznosító telepre? Maguknak is van jogosítványuk, nem igaz? Már tele van a hócipőm, hogy mindig nekem van elcseszve a péntek délutánom! – és várakozás teljesen nézett a kalapos beosztottjára.
– Na, de főnők! Hát nem megígérte, hogy ma korábban leléphetek, hiszen ma délután lesz a fiam bemutatkozó focimérkőzése. Ne is haragudjon, de már hétfőn bejelentettem és Ön beleegyezett.
– Úgy látszik, öregszem. Most, hogy mondja, már emlék-szem rá…
Majd a másik felé fordult. Az meg, mintha puskából lőtték volna ki úgy hadarta:
– Én meg megígértem neki, hogy elkísérem. Tudja főnök úr, a srác az én kereszt fiam, s tudja, hogy vannak a népek ezzel, még meg találnának szólni érte, hogy elhanyagolom a gyereket egy ilyen nagy eseményen… Majd felsandítva rákérdezett: – Akkor hát?
– Egyetlen feltétellel! – szigorkodott a „főnök.”
– Kérhet bármit, feltétel teljesítve! – szólt a kövér szemüveges.
– Így igaz! – kontrázott rá a sovány kalapos.
– A jövő héttől maguk veszik át ezt a „törött üveg visszaszállítási” munkát. Nekem is van családom, nekem is jól esne időnként korábban hazamenni. Legalább, pénte-kenként…
– Persze, főnök, értjük! Igaza is van. Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe! – nyálazott egy akkorát a sovány, hogy majd bepárásodott tőle a szemüvege. A jövő héttől úgy lesz, de most talán lépnénk is… A hétfői viszontlátásra! Minden jót főnők úr és köszönjük!
– Üdvözlet a kedves nagyságának! – mondta a kövér és rengő pocakjával gyorsan elinalt, mielőtt a brigádvezető meggondolhatta volna magát.
A „főnök” fejcsóválva nézte sietősen távolodó alakjukat…

***

– Na, mit mondtam drágám? Csupán 20 centit kellett levágni belőle és pont jó lett! – lelkendezett a „főnök”. Ezzel behelyezte az utolsó üvegtáblát is a helyére.
– Zseni vagy! – ismerte el a neje és gyönyörködve nézett végig a jó 10 méter hosszú üvegházukon. Alul 6 sor nagyszilárdságú disz tégla, fölötte vaskeretekben az üveg-táblák.

Drága, nyomott-mintásak, és füstszínűek…

Írta: Winczheim Tibor
3342
rozsaschvalm - 2012. július 27. 10:42:19

Kedves Tibor!
Írásod élethűen tükrözi a valóságot. Gratulálok!
Szeretettel: Rózsa

48
Edwin Chat - 2012. július 09. 21:24:10

Kedves Tibor!

Sajnos így megy ez kis hazánkban. Jobban hadd ne mélyedjek bele... Jól megírt történet.

Üdv: Edwin.

2135
mami - 2012. július 07. 17:46:27

Kedves Tibor!

Én bármit is írnák, nem az csengene le aminek számom, mert mindenki tudja már a titkom, hogy Te vagy a kedvenc íróm, így elfogult vagyok veled. Az írásod remek.

Szeretettel: Jártó Róza

499
magyareszter - 2012. július 07. 13:43:16

Kedves Tibor!

Lehet, hogy legközelebb már mégiscsak "enged a tervező" és üveg helyett akár dísztéglával is ki lehet rakni a híd első szelvényét. Aztán a kollégáknak sem kell már a "törött üveg visszaszállítási" munkával foglalkozni. Az üvegház már elkészült. Néhány mondattal kitűnő jellem ábrázolás, nagyon jó, poénos történet, remekül megírva!
Gratulálok! Sok szeretettel Eszter

839
dominjoli - 2012. július 06. 15:23:10

Irásodat olvasva visszarepitett a 60-70-es évekbe. Bizony égy épültek nyaralók, családiházak is, azután pedig igy kerültek magán tulajdonba az érdemleges üzemek is.
Szeretettel Jolán

1423
Jega - 2012. július 05. 20:33:25

Nagyon tetszett. A magyar valóságot hűen tükrözi az írásod. Gratula. jega

1358
Arkady - 2012. július 03. 11:18:28

Kedves Tibor!
Írásod újfent bebizonyította, hogy a magyar találékony ember. Ott "spórol" ahol tud. És milyen ügyesen bújt ki a főnök az esetleges gyanú alól! Az külön tetszett.
Gratulálok! Gabriella

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.