Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.03.24. 10:08
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.03.24. 10:08
Miklós, tegnap ment e-mail válasz.

2019.03.24. 09:39
Legyen szép napsütéses a pihenő napotok! Éva Rose

2019.03.24. 09:09
Szép napot kívánok! Wink Miklós - Kedves Józsi, küldtem pár napja egy javítási kérelmet az e-mail címedre. Smile

2019.03.23. 23:55
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.03.23. 20:53
Szép estét mindenkinek! HeartMiklós

2019.03.23. 20:40
Szép éjszakát kívánok szeretettel ! Heart

2019.03.23. 18:38
Jó éjszakát mindenkinek!!! Rose

2019.03.23. 15:02
Szépséges szombatot mindenkinek! Smile

2019.03.23. 11:21
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: RozaBraun
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Bakos József: Manó

A fiatal férfi már sokadszor törölte meg izzadt homlokát zsebkendőjével. A hőség szinte elviselhetetlen volt. A buszmegálló üvege visszatükrözte a napfényt és forró katlanként gyűjtötte be a meleget. Nem tudott megmaradni a fedett megállóban. Néhány lépéssel arrébb a vízért kiáltó száraz fűben várt tovább.
Csak ketten álltak ezen a nyári délutánon buszra várva. Ő és egy fiatal lány, miniszoknyában, ujjatlan blúzban. Hosszú szőke haja a vállára omlott. Napszemüvege takarta arcát és szemét.
„Csinos lány” – állapította meg a férfi és újra megtörölte a homlokát.
A beton ontotta magából a párás levegőt.
Filmjelenetek jutottak eszébe, ahol a meleg furcsa mozgó, áttetsző függönyként lebegett az utazó előtt, sejtetve, hogy valaminek történnie kell. Bár itt a városi dzsungelben nem igazán találkozik az ember semmi félelmetessel.
Felnézett és egy pillanatra elkerekedtek a szemei. Egy görnyedt hátú öregember alakja bontakozott ki előtte. Mintha valóban a semmiből lépett volna elő. Haja teljesen ősz volt és olyan kócos, hogy elmosolyodott rajta.
Amikor közelebb ért, jobban megnézte. Hihetetlenül kopott, valamikor barna színű bársony nadrágot viselt, több helyen más-más színű anyaggal foltozva. Lábán elnyűtt fekete félcipő, barna fűzővel. Felül gyűrött, vastag hosszú ujjú ing és kötött mellény, amit kifordítva vett fel.
Nem illik senkit megbámulni, ezt jól tudta, de percekig nem tudta levenni szemeit az idős férfiről. Még a lányról is megfeledkezett, aki sokkal dekoratívabb látványt nyújtott.
A csendet hangos zúgás törte meg és a megállóba begördült egy munkásokat szállító busz.
A lány felszállt és a bácsi is elindult a nyitott ajtó felé, csoszogva, még jobban összegörnyedve.
Már majdnem elérte az ajtót, amikor a vezető heves kézmozdulatokkal integetve utasította el:
- Nem, nem papa! Ez munkásjárat. Mindjárt jön a maga busza is – szólt ki, majd becsukta az ajtót és a motor felbőgött.
Az acélkígyó elhagyta a járdaszigetet, az öreg pedig csak állt egy ideig egy helyben és nézett utána, majd lassan megfordult és a fiatal férfi felé indult.
Néhány lépés után a tekintetük találkozott. Szürkés-kék tágra nyitott szemekkel nézett rá. Kicsi gyerekeknél látott ilyet, amikor meglepődtek, vagy rácsodálkoztak a világ dolgaira.
- Itt hagyott – suttogta. Nem vett fel…
Közelebb lépett.
- Miért? – kérdezte és fejét kicsit félre billentve várta a választ.
A fiatal férfi torkában gombóc gyűlt. Nézte a megtört, ráncos, sápadt arcot, a kopott ruhát viselő fáradt tekintetű öregembert, aki kétségbeesve, csendesen kért segítséget, egy idegentől.
- Csak… csak a postára szeretnék menni – tette még hozzá. Úgy érezte talán, hogy ezt még fontos elmondania.
- Rögtön jön a mi buszunk is. Ez csak a munkásokat szállítja – válaszolt a fiatalabb és halvány mosolyt erőltetett az arcára, miközben akaratlanul is arra gondolt, talán egyedül él ez a kis öreg, elvesztve élete párját, aki rendezte, ruházta, gondozta. Összeszorult a torka és azon töprengett, mit segíthetne még, de az ismeretlen látszólag megnyugodva roskadt le a váró padjára. Nem érdekelte a külvilág, lehajtott fejjel a földet nézte.
Néhány pillanattal később megérkezett a városi busz.
- Jöjjön! Ez lesz a miénk – szólt hangosan a fiatalabb férfi.
A másik, mintha álomból ébredne, felnézett és lassan felemelkedett. Csoszogva előrébb lépett, kezében tartva rongyosra kopott régi igazolványát, mégegy hálás pillantást vetve utastársára, aki maga elé engedte a felszállásnál.
A járaton nem volt tömeg. Néhány fiatal és egy-két kisgyermekes anyuka igyekezett rosszcsontjaikkal a városba.
Ahogy beljebb haladt, egy mondat ütötte meg a fülét:
- Nézd ezt az öreget! Olyan, mint egy manó.
Az egyik fiatal lány jegyezte meg, de érdekes módon nem volt kuncogás, csak a többiek is megnézték az öreget.
A fiatal férfi szeme előtt gyerekkori mesék képei kezdtek el peregni, apró kis félénk lényekkel, akik itt élnek körülöttünk, csak nem látjuk őket. Lehet, hogy ők tüntetik el néha azokat a tárgyainkat, amelyeket nem találunk meg otthon soha többé.
Talán Ő is ebből a mesevilágból csöppent ki hozzánk és nem talál vissza. Ez sem volt sokkal jobb gondolat, mint az elhagyatottan élő öreg képe, aki teljesen magányosan üldögél a házában, vagy lakásában és azt a pillanatot várja, amikor párja után mehet.
Nem látta többé az öreget. Eltűnt a busz hátuljában. Nem követte, leült elöl.
Amikor azonban leszállt és a tovább induló busz után nézett, annyit suttogott maga elé:
- Vigyázz magadra kedves kis öreg manó!

Írta: Bakos József
1423
Jega - 2012. július 10. 10:03:19

Milyen egyszerű kis történet, és mekkora érzelmet hoz elő az olvasása. Köszönöm Jega Ibolya

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.