Tóth Sarolta: A szomszéd fiú
Történetem a II. világháború utolsó éveiben kezdődik. A bombázások miatt - a város, ahol éltünk, hadiüzemmel és repülőtérrel bíró fontos célpontja volt a bombázó gépeknek, naponta meglátogattak minket a német megszállás után. Apám hadiüzemi dolgozóként mentesült a katonai szolgálat alól, így a közeli faluba együtt menekült családunk. Egy magányosan élő öregasszonynál béreltünk egy tágas szobát, a konyhát vele közösen használhattuk...
- Hosszú, keskeny telkek voltak ott a faluban, a főutcától a körtöltésig ért egy telek, ami valójában három házat jelentett. Sok szomszédunk volt, gyerekek is, akikkel együtt jártam a falu iskolájába, amíg tanítás folyt, mert a front közeledtével szünetet kaptunk.
- Az egyik közvetlen szomszédunk fia volt Tamás, egyszerű szülők ápolt, kényeztetett fia. Apja kőműves, anyja varrónő, de fiának fényes jövőt álmodott. Az apa a háborúban fogságba került, csak a háború után évekkel később tért haza. Az asszony - a helyi pletykák szerint - élte világát, a házakba beszállásolt tisztekkel kapcsolatokat létesített... és a szerelmi szolgáltatások árát élelmiszerben kérte. Ezzel mindenki elégedett lehetett, de a falu nyelve kikezdte. A hozzánk beszállásolt tiszt is nekik hordta át a tégla táblányi krumplicukrot, és engem sajnos nem kínált meg belőle, pedig kisgyermek lévén - nagyon vágytam rá.
- Tamás szép arcú, jó ruhákban járó, illedelmes fiú volt, nálam két évvel idősebb. Reggelente bejött értem és együtt mentünk az iskolába. Anyámnak nagyon tetszett, mert tudott udvariasan viselkedni, kedves és okos volt, őt is csak ritkán engedték a rongyos, trágár szavakat használó szomszéd gyerekekkel játszani - akárcsak engem.
- A háború után elszakadtunk egymástól, mert mi haza költöztünk a városba, ő pedig középiskolás lett, a papi gimnáziumban, hogy a színvonalas iskolában megalapozza tudását jövendő pályájához, amit anyja neki tervezett. az orvosi hivatáshoz.
- Később, amikor én az általános iskola utolsó osztályát végeztem, ismét összehozott minket a véletlen. Együtt utaztunk reggelente az autóbuszon és Tamás rendszeresen elkísért engem az iskolámig, aminek az lett a következménye, hogy ő folyton elkésett az első óráról. Hja' a szerelem nagy úr! Hiszen már sejteni kezdtem, hogy szerelmes belém, és ez nekem akkor még szégyellni való felfedezés volt. Osztálytársaim csúfoltak miatta, mikor az osztály ablakából lesték a kíséretet. Erre én megtiltottam neki, de ő akkor is jött, szótlanul a hátam mögött pár lépésnyire, mint egy hűséges kiskutya.
- A következő tanévben - már gimnazistaként - elfogadtam Tamás barátságát. Osztálytársaim többségének volt fiú barátja, akivel szórakozni járt, így hát nekem is szükségem volt egy ilyen társra. Tamásnak - azon kívül, hogy egyáltalán nem éreztem iránta szerelmet, egy aprócska hibája is volt. Kisportolt alkatú, birkózó, de nálam pár centivel alacsonyabb termete miatt zavart a megjelenése. Mégis szívesen jártam iskolájuk rendezvényeire, moziba, táncolni vele. Jól megértettük egymást... Tőle kaptam életem első csókját, tizenöt éves koromban, de neki is az első lehetett, mert ügyetlenül és félénken szorította ajkát az enyémre. Olyan érzés volt, mintha itatóspapírt ízleltem volna... semmifajta izgalmat nem váltott ki belőlem. Őt valószínűleg boldoggá tette, de beérte ennyivel... nem volt erőszakos, követelődző. Öröme nem tartott sokáig, mert félév múlva megismertem azt az ifjú embert, aki életem első és egyetlen nagy szerelme lett... a "varázslót" - így nevezte őt Tamás, féltékenységében, de igaza volt, mert engem teljesen elvarázsolt.
- Tamást megvigasztalta, hogy felvették az orvosi egyetemre és elköltözött a fővárosba tanulni.
Az én szerelmem lángolóan visszatartott attól, hogy érettségi után elmenjek az egyetemre, noha kitűnő bizonyítványom érdemeként felvételi vizsga nélkül felvettek a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára. Ehelyett dolgozni mentem egy hivatalba, majd az 1956-os forradalom bukása után - amikor szerelmem disszidált az USA- ba, újra összejöttem Tamással. Ekkor azonban - noha ő boldogan folytatta volna egyoldalú szerelmünket, anyja erélyesen fellépett ellenem. Tamásnak választania kellett: köztem és tanulmányai folytatása között. Az utóbbit választotta... és ezzel egyszer és mindenkorra véget ért a kapcsolatunk, elszakadtunk egymástól. Hírt hallottam felőle, talán ő is, de ez már semmit sem jelentett.
- Tanár lettem, ő sikeres orvos, két fia is diplomát szerzett. Végtelenül gazdag és kapzsi, szívtelen emberré vált... Harminc év után véletlenül találkoztunk egy áruházban - beszélgettünk az elmúlt időkről, életünk alakulásáról. Ekkor győződtem meg róla, mennyire megváltozott: betegeit jól megsarcolta, majd praxisát feladva hotelt nyitott, csónakázó tavat építtetett nyaralót vásárolt Szigligeten, ahova elegáns autóval járt nyaralni...
- "Beugrunk a kecskébe" - mondta nekem büszkén - és irány a Balaton.
Mi akkor nagyon szerényen éltünk, adóssággal terhelt lakásban, autó nélkül, de boldogan a férjemmel és két szép, okos kislányommal, és tanárként a főiskolán oktatóként dolgoztam.
- A szomszéd fiú talán miattam vált kiégetté... de lehet, hogy mellette én is anyagiassá, boldogtalanná váltam volna. Ki tudja azt már megmondani ma? Ő már tíz évvel ezelőtt meghalt, nem sirattam meg, de emlékeimben ma is él...

Írta: Tóth Sarolta
3177
mamuszka - 2012. szeptember 17. 16:35:51

Kedves Ida!

nagyon szeretem olvasni bölcs üzeneteidet, kár, hogy élő szóban soha nem lehet.
Gyakran gondolkodom azon a buta kérdésen, mi lett volna, ha...őt választom és ő engem. Erre nincs felelet és talán jobb is így.

szeretettel üdv. SaroltaSmile

3177
mamuszka - 2012. szeptember 17. 16:33:18

Kedves Titanil!

ez a történet azt akarta fejtegetni, hogy a barátság lehetséges fiú, lány között szerelem nélkül is, bár az egyik fél talán többre vágyik. Sokáig hittem, hogy a barátság szép és megmarad, de csalódtam, jobb lett volna nem tudni, mennyire megváltozott az én gyerekkori barátom
szeretettel - üdv. Sarolta

3177
mamuszka - 2012. szeptember 17. 16:30:00

Köszönöm kedves figyelmedet Veronika

jólesik, hogy érdekelt ez a kis emlékezésem, fölidézte rég tova tűnt ifjúságomat
szeretettel Sarolta

2678
Emperor - 2012. szeptember 16. 19:05:16

Kedves Sarolta!
Élmény volt olvasni emlékezésedet. Remélem, egy pillanatra sem jutott eszedbe, hogy vádold magad, miattad lett olyan, amilyen. Nem lehet tudni, milyen hatások érték, akár munkássága, akár családi élete kapcsán, biztosan nem vagy felelős azért, hogy kapzsi, szívtelen emberré lett. Az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan, s valójában sokszor magunk sem tudjuk, hol rontottuk el, vagy elrontottuk-e egyáltalán...
Sok szeretettel
Ida

1403
titanil - 2012. szeptember 14. 20:45:19

Kedves Sarolta!
Jó volt olvasni visszaemlékezésed fiatalkori lovagjaidra. Tamásba nem voltál szerelmes, jobbára baráti viszony volt közöttetek. Mint legtöbb fiatal, Neked is részed volt a rózsaszín fátylon keresztül látni a világot addig, míg véget nem ért.
Olykor visszagondolunk, mi lett volna "ha" a jómódú ember mellett éltük volna le életünk, milyenek lennénk most? Mint ahogy írod, nem tudni.
Nagyon tetszett írásod!
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.