Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sz. Sipos Magdolna: A magyar muzsik
Juscsínó 63 éves korában elment az élők sorából, itt hagyva faluját, romos kis házát.
A férfi úgy nézett ki, mint egy muzsik. Alacsony termetű, vöröses szakálla a melléig ért, szabályos orra felett kis gombszemei alig látszottak. Haját hol hosszan, hol röviden hordta. Csupán ruházata cáfolta meg a muzsik elnevezést, az csak az évszakok szerint változott. Egy-egy öltözetet addig hordott, míg teljesen el nem koszolódott, rongyolódott. A Juscsínó nevet arcvonásai alapján adták a fiatalok neki.
Otthona olyan elhagyatottnak tűnt, hogy csak az ismerősök tudták, van lakója. A vakolat a legtöbb helyen lemállott, ablakai kitörve, az udvarban embermagasságú gyom. A közlekedést egy csapás biztosította, a drótkerítés majd mindenhol lerogyott.

A férfi fiatal korában jóképű, hetyke legény volt. Egy városi lányt vett feleségül, ott is vettek lakást maguknak, és született két lányuk. Átlagos, normális családként éltek addig, míg a fiatalember a kezdeti italozásokból később alkoholista nem lett. Felesége kérésére befeküdt a kórházba egy alkoholelvonó kúrára. Abban az időben még szokásos volt a sokkolás. Sajnos a férfit is ezzel a primitív gyógymóddal kezelték, aminek következménye lett, hogy maradandó idegi károsodás érte. Eleinte még családjával élt, de később felesége elvált tőle, így került vissza a falusi szülői házba.
Gyerekei szégyellték, hogy apjuk nem egészséges. Míg a nagyszülők éltek, látogatták őket, így apjukkal is találkoztak, de az öregek halála után teljesen elmaradtak.

Eleinte csendesen viselte sorsát. Ahogy idősödött, főleg időváltozások alkalmával kitört belőle a súlyos idegbetegre jellemző viselkedés.
Nem tudott aludni, már reggel korán felkelt, kiállt az udvarra. Látta, hogy egyedül van, még senki sincs ébren az utcában, de nem törődött vele.
- Hé, parasztok, ébresztő – kiabálta torkaszakadtából -, ideje dolgozni! Na, nem halljátok!
- Sokszor látták az udvar közepén, iszonyatos mérgesen vitatkozni valakivel, akit csak ő látott. Még a másik utcában is lehetett hallani hangos párbeszédét a fantommal.
Az egyik szomszéd már nem tudta elviselni, rászólt, de rosszul tette. Juscsínó vasvillával ment neki. Szerencséjének köszönheti, hogy nagyobb baj nem lett belőle.

Egy alkalommal az utcán összetalálkozott kedves ismerősével, aki megkérdezte tőle:
- Hová, komám ilyen sietősen?
- Megyek megnézni, igazat mondanak-e a szomszédok? Azt pletykálják rólam, hogy úgy ordibálok, még a Tanácsházára is elhallatszik.

A Művelődési Ház előtt, a buszmegálló csikktartója mindig dugig szokott lenni. Juscsínó kedvenc időtöltése közé tartozott, hogy ezeket kiválogatva, a napi nikotinszükségletét biztosítsa. A fiatalok ezt meglátva megkínálták, de ő határozottan elutasította. Egyetlen egyszer fogadta el tőlük a cigarettát, amikor a csikktartók megteltek vízzel a felhőszakadás miatt.

Szinte mindenkinek akadt valami esete Juscsínóval. Utolsó megélt telén például egy idős asszony igyekezett hazafelé. A járda eléggé szűk volt a szélére lapátolt hó miatt. Így is nehezen haladt, ráadásul vele szemben jövet befordult a sarkon a „kiabálós” ember. Hangosan vitatkozott egy nem létező személlyel, hadonászott a levegőbe. A nő kicsit megijedt, lázasan gondolkodott, mit tegyen? Ha kikerüli és kimegy az útra, nagyon feltűnő lesz, és esetleg felbosszantja vele a férfit. Úgy döntött, lesz, ami lesz, s folytatta útját, közönyt tettetve.
- Szia Mari! – üdvözölte Juscsínó, majd mintha mi sem történt volna, privát vitáját folytatva továbbhaladt.

A falu vezetői látták milyen mértékben lerombolódott a háza, fagyoskodik. Felajánlották, hogy adnak neki tüzelőt, de nem fogadta el. Azt mondta úgysem fog vele fűteni. Soha nem fogadott el semmit, sem a falubeli emberektől, sem hivatali személytől.

Idegrendszerét megrongálta, agyát károsította a sokk, de büszkesége megmaradt élete végéig.

2012. szeptember 10.

Írta: Sz. Sipos Magdolna
1403
titanil - 2018. november 26. 14:03:47

Kedves Klári!
Egyetértek hozzászólásoddal, hogy alkoholisták voltak, vannak és lesznek, és ha próbálnak ebből az állapotból kigyógyulni nagyon nehéz, mert az emberek előítéletét is meg kell változtatniuk. Szerencsére vannak, akiknek végleg sikerül a gyógymód, de sokan visszaesnek- Köszönöm, hogy olvastál és hozzászólást is írtál!
Sok szeretettel: Magdi Rose

6081
varonklari - 2018. november 24. 14:23:17

Kedves Magdil!
Olyan történetet írtál, amelynek az aktualitása talán soha nem szűnik meg. Az alkoholizmus gyógymódjai lehet hogy változnak, de a kirekesztettség, magány, nincstelenség azok sajnos szomorú velejárói maradnak, nagyon nehéz még segítséggel is újrakezdeni.
Jó hogy írtál róla, csak tanulhatunk belőle!
Szeretettel: Klári
Rose

1403
titanil - 2018. szeptember 18. 12:49:09

Kedves Margó!

Most vettem észre, hogy Te is olvastad ezt az írásomat. Igen, Juscsínó így élt, egyedül a büszkesége maradt meg. Szerencse, hogy minderről Ő nem tudott.
Köszönöm, hogy olvastál!

Sok szeretettel: Magdi Rose

1403
titanil - 2018. szeptember 18. 12:46:56

Kedves Rita!

Sajnos ez a történet nagyon valóságos. Már eltelt hat év, amikor Juscsínó eltávozott az örök hazába. Háza romhalmazzá vált, a gaz vette át az uralmat. Nemrég megvette két fiatal, elbontották a romot, a téglát rakásba tették, de mindez olyan lassacskán végződik, mintha nem tudnának mit kezdeni vele. Az is lehet, hogy már megbánták, jobb lett volna helyette egy üres, rendezett telket vásárolniuk.
Köszönöm, hogy olvastál!

Sok szeretettel: Magdi Rose

5162
feketenedr - 2015. március 31. 22:32:29

Kedves Magdi!
Kedves figyelmességed felkeltette az érdeklődésemet és így találtam rá Juscsínó történetére. Nagyon meghatott, hiszen ő is olyan kegyelmi életet élt, mint Szakra. A büszkesége volt egyetlen kincse, amit végig megőrzött.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel.Margó

1403
titanil - 2015. március 29. 13:51:58

Kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastál, és a részletes tájékoztatást, miszerint Neked tudomásod van róla, még ma is létezik ilyen terápia, csak másként nevezik. Sokan nem tudunk róla, hogy egyes elektromos kezelések, bármelyikre gondolok, milyen hatással van az emberi szervezetre. Az orvosoknak pedig nincs idejük, hogy tájékoztassák a beteget, vagy ha sürgősségi esetről van szó, megteszik a beteg beleegyezése nélkül.
Annak jó, aki egészséges, és nem kell gyógyszert szednie, kezelésekre járni, de 60 év felett már szinte nincs is ilyen ember.
Sok szeretettel: Magdi

686
T Pandur Judit - 2015. március 27. 23:57:43

Kedves Magdi!

Magyarországon sajnos még ma is csinálnak elektrosokkos kezelést a pszichiátriákon! Elektrokonvulzív terápiának hívják, aminek a mai módi szerint adtak egy divatos rövidítést /mint az MRI, CT, PET, UH / ECT-nek hívják. ECT kezelést maximum 8-10-szer végeznek egy szérián belül, heti 2-3 alkalommal. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, egy emberi jogi szervezet, amely a pszichiátria területén történő emberi jogi sérelmek feltárásával foglalkozik, nemegyszer találkozik ilyen esetekkel. Bár az elektrosokkos kezeléshez a beteg belegyezése kell/ene/, de ezt ki lehet kerülni azzal, ha azt állítják, hogy "életveszélyben" van, ha nem kapja meg a kezelést.
A pszichiáterek rendszerint azzal érvelnek, hogy az elektrosokk alkalmazása az eltelt évtizedekben sokkal humánusabb lett: ma már altatásban, izomlazító beadása mellett adják, így a páciens nem érzékel belőle semmit (legalábbis az eljárás során), az izomlazító pedig megakadályozza, hogy a nagyfeszültségű áram következtében létrejövő rettenetes görcs miatt a páciensnek eltörjenek a csontjai vagy leharapja a nyelvét. Azonban hiába szépítettek a külsőségeken: a nagyfeszültségű elektromos áram agyszövetre kifejtett romboló hatásán mindez mit sem változtat.
Ha valaki türannoszi elveket alkalmazva elektromos áramot vezet át egy testen, kínzásról beszélünk, de ha köz- és magán-kórházak hivatásos pszichiáterei vezetnek át elektromos áramot egy ember agyán, az már terápia.
A pszichiátria az ECT vagy a megannyi súlyos kockázatokkal járó gyógyszer gátlástalan alkalmazásával újra és újra arról ad számot, hogy úgy gondolkodik a kezeibe kerülő betegekről vagy betegnek minősített emberekről, hogy "érdekükben" neki joga van minden legálisnak nevezett eszközt bevetnie, legyen annak bármi is a következménye. Ezt sehol le nem írják, sehol el nem mondják, de abból a gyakorlatból egyértelműen következik, amely a mai pszichiátriát jellemzi. A kényszergyógykezelés és a gyógykezelés kényszere kéz a kézben járnak. Más orvosszakmákban a beteggel egyeztetni szokás a kockázatok és várható haszon arányát: érdemes-e hozzányúlni egy anyajegyhez, érdemes-e egy néma epekövet kivenni, egy begyulladós mandulát eltávolítani, egy határértéken lévő vércukorszintet kezelni. A pszichiátriában soha nincs vita, a pszichiáterek kinyilatkoztatni szoktak, nem pedig alternatívákat kínálni, és ez igaz még a cselekvőképes ambuláns páciensekkel szemben is, nemhogy a cselekvésképtelen, akaratától és döntési jogától megfosztott páciensek esetében, ahol egyedül a kezelő orvos belátásától függ, mit fog "megpróbálni" a "gyógyulás" érdekében.
Az ECT alkalmazása a tekintetben is törvénytelennek tekinthető, hogy alkalmazása előtt nem adják meg a beleegyezéshez szükséges teljes körű tájékoztatást. Nem mondják el, hogy a módszer hatásossága kétséges és vitatott, agykárosodást okoz, hogy maradandó emlékezetkiesést okozhat, hogy olykor halálos is lehet. Ehelyett bagatellizáló tájékoztatás történik, amelynek célja az ápolt vagy gondviselőjének rábeszélése a kezelésre. Így senkinek nem nyílik alkalma arra, hogy valóban eldöntse, akarja-e ezt a kezelést minden kockázatával és kétséges előnyével, vagy sem.

Jó, hogy írtál erről a témáról, mert nem közismertek a következmények, és sokan azt hiszik, hogy már nem is létezik.

Judit

1403
titanil - 2012. szeptember 18. 13:23:16

Kedves Zsófi!
Örülök, hogy olvastál, és hozzá is szóltál. Igazad van, addig örüljünk, míg kontrollálni tudjuk szavainkat, még mielőtt kimondanánk gondolatainkat. Különben már talán senki sem szólna a másikhoz. Ezért jó annak, aki tud írni, mert különböző módon leírhatja gondolatait.
Írásomban csupán egy emberre emlékeztem, aki sajnos áldozata lett egy most már nem használt gyógykezelési eljárásnak.
Sok szeretettel: Titanil
(Ha elolvasod a Titanil születése című írásomat, megtudod, miért szeretem ezt a nevet.)

2952
bruxinelli - 2012. szeptember 17. 15:30:11

Kedves Magdika !
A főhősöd kimutatta gondolatait, mert önhibáján kívül elromlott az önmaga iránti kontroll képessége.Ez a történeted is arról szól,de tudott uralkodni az emberi méltósága fölött.
Mentségül, nekünk nincsenek néha bolond gondolataink?Dehogy nincsenek ! Vannak bizony,
csak nem mondjuk ki őket, legfeljebb leírjuk, és azt bohózatnak, szatírának, humoreszknek nevezzük.
Szeretettel gratulálok,Zsófi

1403
titanil - 2012. szeptember 16. 19:56:58

Kedves Ida!
Úgy éreztem, valamilyen módon meg kell emlékeznem erről az emberről. Családom nagyon sajnálta őt. Bizonyára - főleg a fiatalok között - eleinte volt, aki kinevette, de később inkább mindenki sajnálta. Majdnem mindig tudtuk, mikor lesz időváltozás, mert ilyenkor a férfi hangosan kiabált.
Szomorú volt látni az életét, és segíteni sem tudott neki senki, mert nem hagyta. Érdekes módon a büszkesége, méltósága nem hagyta.
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzászóltál.
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.