H. Gábor Erzsébet: Égi harangszó - 1. HELYEZETT (2012. november)
(Az utolsó nyár)

„Égi csikón léptet a nyár,” - kezdte újra Anna a verset, már vagy harmadszorra.
A fotelban ült, Sanyika vele szemben állt, és hagyta, hogy nagyanyja erősen fogva kis kezeit, ütemre, fel alá emelgesse azt.
Imádták ezt a játékot, nem csak ezt a verset, hanem sok-sok másikat is, de ez volt a kedvenc, talán a ritmusa miatt, mert erre olyan jól lehetett „kezezni”. Meg, volt ennek egy különös szertartása is.
Egy rajz is a kelléke volt a játéknak. Annának le kellett rajzolnia az égi csikót, és Sanyika kérésére a kiscsikó köré a Napocskát, a Holdat, és sok kis csillagocskát is.
A rajz, mindig előkerült, ha ezt a verset „játszották”.

- Még egyszer, Mami még egyszer! - kérlelte Sanyika, de Anna most már következetes volt.
- Nem!- mondta határozott kedvesen - már az előbb megmondtam, hogy ez az utolsó! Nagyfiú vagy már, meg kell értened! Ne legyél olyan, mint egy kis bölcsődés!
- Nem is vagyok olyan, én már óvodás vagyok, és tényleg nagyfiú! - mondta sértődötten Sanyika.
- Akkor játsszunk valami mást! De te is Mami, te is játssz velem! Játsszunk ovisat, és legyél megint a barátom jó?
- Sanyikám, Maminak, oda kell készíteni az ebédet, különben mit eszünk délben mondd csak?
- Együnk boci cukrot, vagy nyalókát, én azt is nagyon szeretem!
- Az nem ebéd kicsim. Rendes főtt ételt kell ennünk. Gyorsan fölteszem főni a finom húslevest, jó kis grízgaluskával, ahogy te szereted, aztán majd folytatjuk. Addig jó lenne, ha te is pihennél egy kicsit!
- Mutasd szívem a homlokodat! - Anna rátette Sanyika homlokára a kezét.
- Még mindig nagyon meleg. Gyere drágám, kicsit ledőlsz, tudod, csak akkor gyógyulsz meg, ha pihensz is!
Megigazította a párnát, és csak egy vékony lepedővel takarta be a kisfiút, de még azzal sem kellett volna, mert a szobában legalább harminc fok volt.
Kinyitotta gyorsan az ablakot itt is, hadd cserélődjön ki kicsit a levegő.
A gyerek lázas kis arcára nyomott egy nagy puszit, és kiment a konyhába.
Maga elé kötötte a kötényt, és elkezdte hámozni a zöldséget. Megpróbálta minél gyorsabban elvégezni a munkát, nem szerette sokáig magára hagyni Sanyikát, azért mégiscsak négy éves.
Szakadt róla a víz, nemcsak a melegtől, hanem a változókor is rendesen kínozta a hőhullámaival, pedig más, ebben a korban már rég túlesik rajta.

Már tíz éve, hogy nyugdíjba vonult, és éppen tíz éve, hogy megözvegyült. Pedig Gyulával micsoda terveik voltak! Megbeszélték, hogyha nyugdíjasok lesznek, akkor bepótolják mindazt, amit a három gyerek iskoláztatása mellett el kellett mulasztaniuk. Minden vágya volt legalább egyszer látni a tengert, de sajnos ez nem jött össze és talán már soha nem is fog.
Tanítónő volt a szülőfalujában, közel harmincöt évig. Imádta a gyerekeket, és őt is a gyerekek. A nyugdíjas búcsúztatóján kapta a hírt, hogy férje szívinfarktust kapott.
Nagyon megviselte, hiszen annyira szép volt az, az együtt eltöltött harminchárom esztendő. Későn szült, nehezen lett terhes, aztán sorban, öt év alatt három lány. Öt lány unoka, és ez az egyetlen kisfiú, Sanyika. Ő volt a legkisebb csemete a családban, a többiek már felső tagozatokba jártak.
A tanítónői nyugdíj nem volt elég a nagy családi ház finanszírozására, így be kellett érnie, ebben a városi tízemeletesben, egy másfélszobás lakással. Nagyon nehéz volt megszoknia, de így legalább közelebb került a gyerekeihez, és tudott vigyázni az unokákra is. Imádta őket, mindene a családja volt. A légynek sem ártott volna soha, a vejei is tisztelték, szerették.

Fazékba tette a megmosott zöldségeket és a csirkeaprólékot. Feltette a tűzhelyre hadd főjön.
A hűtőből kivette Sanyika kanalas gyógyszerét, és a pultra tette. Az órára pillantott. Fél óra múlva már be is veheti.
Csöndben belesett Sanyikához. Mélyen aludt. Kis aggodalommal, de jóleső érzéssel nézte lázrózsás arcocskáját. Olyan volt, mint egy kisangyal.

Még jó, hogy hagytak itt neki Katáék gyógyszert, amikor elutaztak.
- Remélem nem lesz rá szükség Anyuka, de tudod, az ördög nem alszik. Csaknem lesz nyáron beteg?
- Pihenjetek csak, nagyon is rátok fér. Három napba nem halok bele - simította meg szeretettel a lánya haját. - Eleget dolgoztok, megérdemlitek ezt a kis kikapcsolódást. Aludt már itt Sanyika, szeret itt lenni.

- Holnap már jönnek is - gondolta. Azért csak fárasztó egy ilyen kisgyerek, még ha olyan szófogadó is, mint Sanyika. Hetven év, az hetven év…

Szirénák éles hangja riasztotta vissza a valóságba. Kinézett az ablakon. Két tűzoltó autó volt.
Végigfutott rajta a hideg. Eszébe jutott az a gyerekkori tűzeset, amiben az édesapja odaveszett…
Leült a konyhaszékre. Megnyomkodta a térdét. Mostanában mindig bedagad a lába, pedig szedi a gyógyszert is rendesen. Hiába, ez már a korral jár…

A tompa puffanásra összerezzent. Hirtelen azt sem tudta, honnét jött a hang, ez a fura semmihez sem hasonlítható…
Fölpattant a székről, lélekszakadva futott a hálószobába. Az ágy üres volt. Hirtelen megszédült. A könnyű szél meglebbentette a függönyt. Nem tudta, hogy, de valahogyan eljutott az ablakig. Kihajolt. A kis test, mozdulatlanul feküdt a betonon. Csak néhány ember futkározott ide, oda, nem is látta tisztán ilyen magasból őket. Mintha csak álmodna… visszahúzódott.
Váratlanul, a huzat felkapott egy papírt és az arcához csapta. Megfogta a lapot, Sanyika rajza volt a kiscsikóval, meg a csillagocskákkal.
Valami fura nyüszítés féle jött ki a torkán, egész testében remegett, forró könnyek öntötték el az arcát.
A sarokból, hiányzott a háromlépcsős, kis háztartási létra. Az ablak alatt volt.

Lassan lépett föl rá, lábai alig bírták. Egy… kettő… három. Éppen az ablakpárkány magasságában volt. Kezét imába kulcsolva az égre nézett, még mindig szorította a kiscsikós lapot. Aztán hirtelen, elrugaszkodott az ablakpárkányról…
Zuhanva, egy percre karjában érezte Sanyikát… még a hangját is hallani vélte, ahogy kacagva, hangsúlyozva mondja az utolsó sort… „Tarka idő szőttese száll.”

Írta: H. Gábor Erzsébet
2175
hzsike - 2012. november 11. 19:19:31

Köszönöm szépen kedves Katalinka, hogy újra elolvastad a novellámat, és köszönöm szépen a véleményedet is.
Sajnos az életben előfordulnak ilyen szívet szaggató tragédiák, és erről is kell írni.
Nagy szeretettel fogadtalak Téged is.
ZsikePfft

2175
hzsike - 2012. november 09. 09:54:38

Kedves Etelka!

Örülök, hogy Te is elolvastad a novellámat. Köszönöm szépen. Bizony, rengeteg hasonló tragédia érheti az embert, a legnagyobb gondoskodás, odafigyelés ellenére is.
Szeretettel fogadtalak itt, a novellámnál.
ZsikePfft

3313
paltetel - 2012. november 09. 05:39:25

Kedves hzsike!

Történeted elszomorított, de tetszett, ahogyan bemutattad a "család" tragikus történetét.
szeretettel, Etel

2175
hzsike - 2012. november 07. 09:40:27

Kedves Titanil!

Köszönöm szépen, hogy elolvastad a novellámat. Köszönöm a véleményedet is.
Nagy szeretettel fogadlak mindig írásaimnál.
ZsikePfft

1403
titanil - 2012. november 06. 18:35:19

Kedves Zsike!
Sikerült jól megijesztened! Elmélázva olvastam történeted elejét, milyen szép, amikor a mama és unokája együtt játszhatnak!
Sajnos sokszor történnek váratlan tragédiák, és nem hibás senki sem, hisz egy kisgyereknek még nincs félelemérzete. Minden percben nem lehetünk mellettük. Nem csodálom, hogy a nagyi elment unokája után.
Gratulálok írásodhoz!
Sok szeretettel: Titanil

2175
hzsike - 2012. november 06. 07:50:43

Kedves Minna!

Köszönöm szépen, hogy elolvastad a novellámat. Örülök, ha tetszett, ha hatott Rád.
Boldoggá tesz az értékes szavazatod is. Köszönöm Neked. (Remélem, azóta már sikerült)
Szeretettel fogadtalak itt nálam:ZsikePfft

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.