Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.24. 17:34
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.04.24. 15:28
További szép napot kívánok a Holnap Magazin Főszerkesztőjének,
Munkatársainak, Alkotóknak, Olvasóknak ! Heart Nagyon szépen köszönöm a figyelmét ... Bővebben

2019.04.23. 22:15
Ajjaj Józsi! Nem a vers címében, hanem a 8. Szonettben így: "Mért hosszú az éj?"

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.23. 21:41
Javítottam István.

2019.04.23. 16:35
Józsi! Amikor feltöltöttem a szonettkoszorúmat a 8. szonettben a "Mért hosszú az éj?"-nél a két idézőjelet nem voltam képes betenni, mindenfé... Bővebben

2019.04.23. 15:14
Vidám szép Tavaszi napokat Tinéktek kedves Holnaposok Rose Smile

2019.04.23. 13:59
Mindenkinek kellemes napot írást és olvasást kívánok. Heart

2019.04.23. 13:11
Kellemes napot kívánok szeretettel ! Heart

2019.04.23. 12:24
Szép napot kívánok mindenkinek! HeartMiklós

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ThiefOfKings
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 1
Limanova
Tóth Sarolta: A barátságról
Az egyik legáltalánosabb, mégis különleges kapcsolat a barátság két ember között – tekintet nélkül a köztük levő nembeli, korbeli, vallási, nemzeti vagy egyéb különbségekre. Létalapja a KÖLCSÖNÖSSÉG.
Érzelmi tartalma is van, csupa pozitív jellegű érzelem: szeretet, bizalom, szolidaritás, megértés, támogatás, közös értékrend, érdeklődés. Mindez közhelynek is nevezhető, mégis minden barátság egyedi, összehasonlíthatatlan, néha megmagyarázhatatlan, mert a közös vonások mellett komoly ellentétek, különbözőségek is beleférnek. Egyidejűleg több barátunk is lehet, de mindegyik más valamiért. Ahhoz, hogy „igaz barátság”lehessen, próbákat kell a kapcsolatnak kiállnia. Ezek a próbák – ha teljesülnek –erősítik a barátságot, ha nem, véget vetnek neki, sőt átfordulhat akár gyűlöletbe is.

- Most, hogy leéltem az életemet, eltöprengek: voltak-e igazi barátaim, és ha igen, kik voltak és
miért éppen ők?
Gyerekkori játszópajtásaim nem voltak barátok. Alkalmi partnerek csupán, akikkel szórakoztunk.
Érdekesnek látom –így visszanézve a múltba – sohasem én választottam, csak a felkínált barátságot elfogadtam, ha éreztem a vonzalmat, empátiát és viszonozni tudtam. Egy sem bizonyult tartósnak, véglegesnek, elég erősnek. Nem állták ki a próbát, az idő elkoptatta, de sohasem vált ellenségessé.
Valószínűleg én voltam a vétkes, mert sokat vártam, amennyit adtam is, de ha csalódtam, - bár megbocsátottam - , elidegenedtünk egymástól. Sokféle oka volt e barátságok felbomlásának, és az én érzékenységem saját magamnak is bánatot okozott. Apróságok adódtak össze, de néha egyetlen súlyosabb vétség is elégségesnek bizonyult az eltávolodáshoz.

Magdával – az első barátnőmmel – osztálytársak voltunk első osztályos korunktól kezdve, de csak jóval később, ötödik osztálytól kezdve kerültünk baráti viszonyba. Ő ott lakott a faluban, ahol az iskola állt, míg én a külvárosból jártam oda iskolába. Sajnos az én családom folyton költözködött – sohasem volt saját tulajdonú lakásunk. Egyik albérletből a másikba költöztünk, és egyre nyomorúságosabbakba. Többnyire egyetlen szoba és a tulajdonos konyhájának használata volt a lakásunk. Ez volt a mélypont, amikor Magdáékhoz közeli náddal fedett vályogház kicsi agyagpadlós két kicsi rácsos ablakú szobában éltünk két évig. A ház közvetlenül a tó melletti töltés oldalánál épült, így az ablakon kinézve csak a töltés oldalában gyönyörködhettünk, ez volt a panoráma. Itt nem lehetett játszani, nappal is sötét volt, és hideg.
Magda szép cseréptetős kertes házban lakott, apja – kőműves lévén – maga építette. A háborúban orosz hadifogságba került és éppen akkoriban tért haza gyengén, betegen, amikor mi barátkozni kezdtünk. Kárpótlásként az államtól sok pénzt kaptak, amiből istállót építettek, tehenet vásároltak, állatokat, hogy apját felerősítsék. Sok időt töltöttem náluk, társasjátékot játszottunk, testvéreivel labdáztunk a tágas udvarban. Apró titkainkat megosztottuk. Így került sor arra is, hogy megemlítsem neki: anyám tetűt talált a hajamban. Nem lepődött meg és ez a hír nem riasztotta el tőlem. Egy vasárnapi délután szemben ülve egymással malomjátékot játszottunk. Ekkor fedeztem fel barátnőm szép barna göndör hajában a tetűket.
- Nézd, neked is van tetű a hajadban! – nem is tudtad?
- Te ostoba! az nem tetű, csak bogár – kiáltott rám az anyukája.
Otthon elmeséltem, és anyám megértette, hogy Magda apukája hozhatta a tetűt a fogság után, noha minden ruháját elégették, mikor hazatért. Ez a kis incidens még nem vetett véget a barátságnak.
A második próba már súlyosabb lett. Az iskolákat államosították. Az apácákat – akik a tanáraink voltak – egy éjszaka elvitték és helyükbe civil tanárok férfiak, nők jöttek, de nem történt fennakadás, zavartalanul folyt a tanítás tovább. Eseménynek számított, hogy meg kellett szervezni az úttörőcsapatot. Mivel jó tanuló voltam, engem szemeltek ki,hogy részt vegyek egy tíz napos őrsvezetői tanfolyamon, amit egy távoli faluban szerveztek - Pannonhalmán, a papoktól elvett gimnázium épületében – és ott kellett lakni, mert szigorú rend szerint, mint valami katonák kiképzésben részesültünk. Anyám – mert mindig túlságosan féltett – csak azzal a feltétellel engedett el, ha Magda is velem jöhet a tanfolyamra. A tanárnő beleegyezett, így ketten mentünk és elvegyültünk az egész Dunántúlról toborzott ötven „pajtás” között. Sok új barátunk lett, élveztük a közös programokat: táncokat, dalokat tanultunk, felvonultunk a falu utcáin. Részt vettünk azon a nagygyűlésen, amit Rajk László – a később kivégzett mártírpolitikus tartott a falu népének, és minket is meglátogatott a táborban. Hangos „Hurrá Rajk Pajtás" kiáltással üdvözöltük őt. /Ez volt utolsó szereplése, utána letartóztatták/. Sejtelmem sem volt róla, hogy az én barátnőm panaszlevelet írt anyjának, hogy én nem engedem őt eléggé érvényesülni a táborban. Anyja berohant az iskolába és vádaskodott ellenem. Hittek neki és én emiatt év végén a bizonyítványomban magaviseletből a legrosszabb jegyet kaptam. Csak akkor értettem meg az okot, amikor az én anyám érdeklődött a rossz jegy miatt. A következő tanévben iskolát váltottam.
Magdára nem, de anyjára haragudtam. Barátságunkat végleg megrontotta az első szerelem. Magda halálosan szerelmes lett abba a fiúba, aki viszont belém. Ilyen módon vetélytársak lettünk, bár nekem a fiú nem tetszett és elküldtem. Akkor ő féltékennyé akarván engem tenni, Magdát használta erre a célra. Táncolt vele, kísérgette, mert tudta, hogy ő majd eldicsekedik nekem. Így is történt, de én a csel hátterét nem ismertem, örültem barátnőm boldogságának. Anyja ekkor újra bevetette magát és harciasan anyámra támadt a piacon, hogy én az ő lányát médiumnak használom és ezért meg fog tépni, ha még egyszer beteszem a lábam hozzájuk. Nem tettem be, középiskolás korunkban és évek múlva sem bocsátott meg nekem ő. Hívtam hozzánk, de nem jött. Elpanaszolta félre siklott életét, részvéttel hallgattam. Az első szerelme elhagyta, három férje lett, mindegyiktől elvált. Első fia szellemi fogyatékosként született, intézetben nevelkedett és tizenhat évesen meghalt. Alkoholista férje gyorsan elhagyta, a harmadiktól ő vált el. Itt él a városunkban, tanítónő, de már soha nem találkozunk. Ő akarta így. Nagy csalódást jelentett nekem. Ezután óvatosan vállaltam barátságot és bizalmas barátnőm csak egyetemista koromban, a kollégiumban lett.
Icával a barátságunkat nehéz anyagi helyzetünk alapozta meg. Egyikünk sem kapott hazulról pénzbeli támogatást. A szociális segélyből gazdálkodtunk. A használt tankönyveket közösen vásároltuk meg, együtt tanultunk, mert az ösztöndíj érdekében jeles vizsgákat kellett produkálnunk.
Segítettük egymást mindenben, megbeszéltük magánéleti gondjainkat is. Ez a szívélyes kapcsolat csak a diploma megszerzéséig tartott. Ica férjhez ment egy helybeli tanárhoz, én pedig több száz kilométerre onnan visszaköltöztem szülővárosomba, ahol azóta is élek. Ha nagy ritkán Szegeden jártam, meglátogattam, de hamarosan meghalt.
Hosszabb – de árulással végződő – kapcsolatra, „barátságra” – az iskolákban került sor, ahol tanítottam. A középiskolában egy kedves lány - korban hozzám közeli – ajánlotta barátságát. Vele szoros kapcsolatban évekig jártunk társaságba és lakásunkon is látogattuk egymást rendszeresen.
Az igazgató nyugdíjazása után barátnőmet a pártbizottságra helyezték munkatársnak, én pedig meghívást kaptam a főiskolára oktatni. Az új igazgató megmutatta „káderlapomat” – ezt szinte mindenkiről vezették, aki bizalmi állásban dolgozott. Ekkor láttam a sajátomat először, bár már az egyetem is adott rólam jellemzést és meg kellett volna mutatniuk, nem tették sem ott,sem a későbbi iskolákban, ahol tanítottam. Ekkor derült ki számomra, hogy a pártbizottság megbízásából „barátnőm" rendszeresen jelentéseket küldött rólam, azaz besúgó volt. Elkeserített a felfedezés és szigorúan elutasítottam a további kapcsolatot vele.
A főiskolán is engem választott barátnőnek egy újonnan érkező fiatal munkatársunk. Szerettem a vidámságát. Sokat kirándultunk együtt. Nem volt házas akkor még – később két férjet is kifosztott, mert érdekből ment hozzájuk férjhez. gyakran elkésett a tanítási órákról, de őt sohasem szidta meg a főnök, mert én megtartottam helyette az előadást. Én csak egyszer kértem tőle szívességet. A férjemet baleset érte és súlyos állapotban feküdt a kórházban. Nekem viszont sürgősen el kellett számolnom a szakszervezeti tagdíjakkal. A pénzt összeszedtem, a névsorral együtt átadtam Nellinek,kérve, hogy adja le helyettem, mert nekem be kell mennem a kórházba a férjemhez. Nelli haragosan rám támadt a kérést hallva:
- Még te is engem nyaggatsz, hogy helyetted dolgozzam? na,de majd megteszem, ha nem felejtem el.
Elfelejtette. Én viszont nagy szidást kaptam, mert miattam csúszott az egész intézeti elszámolás. Barátnőm vállat vont: - elfeledtem, na és?!
Ez a szívtelenség engem mellbe vágott. Többé nem jártunk együtt, ő új barátokat talált, új férfi barátokat. végül már az utcán is elfordult, ha meglátott..Ő volt az utolsó személyesen, elfogadott barátom. Többé nem is lesz, csak virtuális barátok, akiket szeretni lehet, nem kell csalódni bennük.

Írta: Tóth Sarolta
499
magyareszter - 2012. november 11. 18:37:59

Kedves Sarolta!

Nem haragszol meg remélem, ha korodra utalok, mikor megemlítem, hogy életednek a barátnőkről szóló "fejezete" több, ma már történelemnek számító körülményt is feltár. Érdeklődéssel olvastam, mert lehet kitalálni ezekről az időkről különböző történeteket, sztorikat, de ezek a megtörtént, valós események természetesen a legélethűbbek, utánozhatatlanok. A barátság tényleg érdekes és nagyon kevés, amelyik kiállja az idő és a körülmények esetleges változásának próbáját. Fiatalkori barátságból szorosan nem maradt meg egy sem nekem sem, későbbiekből már igen, de ami számomra nagy meglepetés és egy csodálatos ajándék, három éve találtam egy igazi lelki társra, barátnőre. Ezt már nem gondoltam, volna, hogy megtörténik. Gratulálok írásodhoz!
Sok szeretettel Eszter

1403
titanil - 2012. november 11. 15:36:04

Kedves Sarolta!
Szomorúan olvastam, hogy nehéz életed mellett több barátnődben is csalódtál, egy pedig messzire költözött és már nem él.
Aki elveszítette a bizalmat, nehezen tud újabb barátságot kötni, pedig nagyon fontos lenne, különösen ha valaki egyedül él.
Barátság tekintetében szerencsésnek mondhatom magam. 17 éves voltam, amikor az egyik igazi barátnőmet megismertem, most már nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, de mindketten érezzük, milyen fontosak vagyunk egymás számára. Idős korban ismét egy igazi barátnőre leltem, ami nagyon különlegesnek tekinthető.
Szívesen olvasom írásaidat életedről, vagy bármely ismerősöd életéről.
Sok szeretettel: Titanil

2678
Emperor - 2012. november 10. 20:23:44

Kedves Sarolta!
Nagyon tetszett ez az írásod a barátságról.
Úgy valahogy gondolom magam is, hogy egy barátságnak próbatételeket kell kiállnia, hogy eldőljön mennyire igaz barátság. Nekem is hasonló tapasztalataim voltak, mint Neked. Előfordult velem többször is, hogy részemről a barátság kiállt több próbatételt is, de ha azt viszonozni kellett, máris dugába dőlt. Amint látom, hasonlóan jártál Te is a barátaiddal. Ilyenkor, természetesen fáj a csalódás, azonban ha csak egyoldalú a dolog, akkor semmi értelme... Örülök, hogy tudtam időt szakítani erre az írásodra, némi vigaszt ad, hogy hasonló cipőben jártunk, járunk...Smile)
Sok szeretettel üdvözöllek!
Ida

230
Torma Zsuzsanna - 2012. november 09. 16:14:23

Kedves Sarolta!

A barátságról írt önéletrajzi írásodat itt is szívesen olvastam.

Örömmel olvastalak: Zsuzsa
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.