Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2018.12.09. 19:56
Kitti drága! Most válaszolok soraidra a Tüdőgyulladás történethez. Ott megtalálodSzép estét szeretettel, Rita Heart

2018.12.09. 18:24
Szép estét kívánok mindenkinek! HeartMiklós

2018.12.09. 17:30
Kellemes adventi várakozást Mindenkinek! Smile

2018.12.09. 14:16
E-book kiadására, megjelentetésre is van lehetőség? Zsóka

2018.12.09. 11:18
Kedves Sándor ! Sajnálom ,hogy egészségügyi promblémáid voltak. Kívánok mielőbbi gyógyulást és egyben nagyon boldog,békés karácsonyi ünnepeket... Bővebben

2018.12.09. 11:07
Nem jártam erre, mert egészségem nem úgy alakult, mint ahogy terveztem. Hiányoztak az őszinte gondolatok, csodálatos versek, és minden, mit ezen a ... Bővebben

2018.12.09. 11:00
Kellemes napot kivánok szeretettel ! Heart

2018.12.09. 11:00
Kívánok mindenkinek: Boldog, Békés, hittel eltöltött ünnepvárást! Heart

2018.12.09. 10:25
Sok boldog percet kívánok mindenkinek advent második vasárnapján! Szeretettel, Elizabet

2018.12.09. 10:02
Szép napot mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: Pepe0617
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Bakos József: Sorstalanok
„Kidobtak… Mit szépítsük? Ja! Ragozzam még? Megváltak tőlem, lapátra tettek, elpasszoltak… Mit akarsz még tudni?
Fekszem a földön… a kuka mellett, csendesen, összetörten. Nem kellek már a kutyának sem.
De… tudod mit? Nézzük a dolgok jó oldalát! Aha… megint rám tört az a hülye optimizmus. Mi a fene ez? Betegség? Mit szépítgetem a helyzetet? Itt fekszem koszosan, megtépázva, megalázva a porban, egy összerágott rágógumi csomó és néhány taknyos papír zsebkendő társaságában. Mi ebben a pozitív?
Ja, hogy nem dobtak be a szemét közé? Nem öntöttek rám használt olajat, nyálas almacsutkát, banánhéjat, romlott kaját, vagy éppen akkumulátor savat, ami szétmarná az arcomat?
Várj csak! Végül is ebből már kiindulhatunk. Most mintha kicsit szebben sütne a Nap.
Mi van? Milyen Napról hadoválok én? Hiszen tök borult idő van. Mindjárt esni fog, én meg itt punnyadok és csócsává fogok ázni, ha elered az eső. Már tegnap is fenyegetett, de akkor még reménykedtem.
Azt kérdezed, hogy miben? Hát… hát abban… abban, hogy… hogy ez… hogy ez az egész, csak egy tévedés… hogy visszajönnek értem, lehajolnak hozzám, megsimogatják a kopottas kis szőrömet és azt mondják: „Ne haragudj! Nem akartunk bántani…”

Ja… nem jöttek. Csak mások, de azok nem foglalkoztak velem. Kivéve egy vakarcs kis korcs dögöt, aki a gazdájától ideszaladt hozzám és engem is megpróbált megjelölni. Már emelte a virsli kis lábait, amikor minden erőmet összeszedve az oldalamra dőltem. A mozgástól megijedt és visszaiszkolt a festett körmű nő szoknyája mögé…
Azóta az oldalamon fekszem. Baromi kényelmetlen… Már alig érzem a karomat. Jó lenne felülni, de nem tudok. Mindenem elzsibbadt, és nagy a zaj, meg a por is. Tíz centire tőlem robognak el az autók, beterítve engem a kipufogógázzal, meg minden városi „finomsággal.”
Egy szürke nagy kocsiból, csikket is dobtak ki. Éppen felém repült, de a légáram arrébb sodorta… szerencsére. Az kellene még, hogy kilyukasszák a bundámat. Bár tulajdonképpen már tök mindegy. Úgysem ér semmit…

Kicsit bóbiskoltam… Nem tudok rendesen aludni, hiányzik az ágyam, vagy a puha kis szőnyegem. Bármi, ami meleg és puha. Itt minden koszos, rideg és kemény. Kezd sötétedni is, amit utálok. Alig látok valamit és félelmetes árnyak suhannak el mellettem mindenhol. Az első itt töltött éjszakán már túl vagyok. Nem volt könnyű. Gubbasztottam és próbáltam tudomást sem venni a külvilágról.
Egy tarka kóbor macska közelebbről is megnézett, de nem bántott. Tulajdonképpen, egész helyes volt, ahogy odahajolt hozzám, szaglászott és mozgott a kis bajusza. Talán ma éjjel is eljön.

Mit kérdezel? Mivel töltöm az időmet? Hát… nézelődök. Mit tehetnék mást? Figyelem az embereket. Rohannak. Semmire sincs idejük. Oldalukon telefon lóg, laptop… vagy egy két gyerek, akiket igyekeznek minél előbb lepasszolni valamelyik bölcsibe, oviba, suliba… Értük legalább vissza is mennek délután. De értem? Értem már senki sem jön.

Volt… volt nekem is egy kis gazdim, de felnőtt, elköltözött. Aztán már nem foglalkozott velem. Pedig sok megpróbáltatáson mentünk keresztül. Mellette voltam amikor jött a foga, amikor dobta az első szerelme, amikor baleset érte, beteg volt… szóval mindig.
Hozzáment feleségül egy idióta majomhoz. Ja, pénze volt, ő meg szegény. Nagy ügy! Hogy lesz így boldog? Ki fogja szeretni? A pasi biztosan nem… engem is kidobott…

Itt szemben bevásárlóközpont áll. Sok ember jár erre, de ők sem figyelnek rám. Egyszer még belém is rúgtak, de le sem hajoltak. Oda sem néztek mi volt az! És ha egy beteg ember lennék én is, aki közületek való? Ha? Akkor is így viselkednétek?…
Hát… ahogy elnézem, valószínűleg igen. Tegnap rosszul lett ott szemben egy néni. Elmentek mellette. Ha nincs a biztonsági őr, már talán nem is él.
Hogy mondod? Kiszínezem a dolgokat és sötéten látom a világot? Hát jó, lehet, de kíváncsi lennék, te mit tennél, ha helyet cserélnénk? Mi? Jól éreznéd itt magad? Ne is válaszolj, tudom, hogy nem! Álmos vagyok, inkább alszom még egy kicsit.”

***

– Elnézést! Ki tudna segíteni egy kis apróval. Nincs hol laknunk, két napja nem ettünk. Munkanélküli vagyok és a kisfiam nagyon éhes.
Mintha a falnak beszélne. Faarcú robotként suhannak el mellette és sietnek a Plázába, shoppingolni, nézelődni, moziba, vagy csak úgy lézengeni. Szép ruhában, pénzzel a zsebben, tervekkel, célokkal teli.
Az őszes férfinak is vannak céljai. Megetetni három év körüli maszatos arcú kisfiát.
Eleredt az eső. Behúzódnak a bejárati tető alá, de a kisfiú húzni kezdi apja kezét.
– Gyere Apa! Nézd! Ott!
A férfi enged a gyengéd erőszaknak és követi.
– Mit láttál kicsim?
A kisfiú lehajol és felemel valamit a kuka mellől. Az első pillanatban szinte felismerhetetlen kis szőrcsomó, de néhány simogatás után két kis gömbszem figyel rájuk.
– Egy kis mackó. Neki sincs lakása, nincs hol aludnia… mint nekünk.
A férfi leveszi kabátját, ráteríti a kisfiúra és visszafelé terelgeti, a bejárathoz.
– Gyere kisfiam! Teljesen el fogsz ázni…

***
„Mi ez? Mozog minden körülöttem. Felébredtem. Hihetetlen! Valaki megemelt, simogat, rám néz!
Hiszen… hiszen ő egy kisfiú! Annyi idős, mint Juli volt, amikor hozzá kerültem. Furán néz, de tetszem neki. Magához ölel… De jó!
A bejárathoz megyünk. Ott nem esik. Már teljesen eláztam.
Viszlát rágógumi! Viszlát taknyos zsepik, viszlát kuka! Mennem kell. Valami új kezdődik, érzem…”

– Elnézést! Ki tudna segíteni egy kis apróval? – kezdi a férfi a mondatait, már sokadszor. Senki nem ad neki semmit.
„Én már oda sem nézek. Megszakad a szívem, amikor a meggyötört könnyes szemeket nézem. Vagy csak esővíz? Talán…

De most, most valaki megállt… Ismerős illata van. A kisfiú felé fordul. Egy lány áll a férfi előtt, kezében pénz és meredtem néz rám.
Juli…! Juli…! Hát mégis eljöttél értem?
– Milyen helyes kis medvebocs – suttogja kissé akadozott, fura hangon és felém nyúl.
Borzongás fut rajtam keresztül. Az ujjak végigszántják ázott, koszos szőrömet.
– Bocsáss meg! – suttogja. Vagyis… csak tátogja, hang nem jön ki a torkán. Néz rám és a szeme megtelik könnyekkel.
Elfordítja az arcát, a férfi felé.
– Hogy hívják a kisfiát?
– Andris! – válaszol félig lehajtott fejjel, szinte szégyenlősen az apa. Kezében szorongatja az ezer forintost és sűrű pislogással igyekszik kitörő könnyeit elhessegetni.
– Vigyázz Andrisra mackó! – fordul felém Juli és még egyszer végigfutnak arcomon az ujjai.
Hirtelen megfordul, csendesen elköszön az öregtől és a fiútól.
Ne! Ne menj el! Vigyél magaddal! Szeretlek…!

– Most már lesz mit ennünk kisfiam – szólal meg néhány perc csend után a férfi, majd fia vállára teszi a kezét és a pékség felé indulunk.
Andris kis keze bundámat cirógatja.
– Eszünk mackó! Eszünk! Tudod… már nagyon éhes vagyok.
Még hátranézek. Az illatot már nem érzem, és a tömegben nem látom az ismerős szőke fürtöket. Csak valami szorítást érzek plüss szívemben és a torkomban is.
Elment… de legalább… legalább elbúcsúzott tőlem. És… és feladatot bízott rám. Fontos lettem újra. Vigyáznom kell Andrisra! Újra kezdődik az életem és csak abban bízom, hogy lesz hol felnőnie… velem… mellettem… Együtt! Újra együtt! Van, akit szerethetek. Már nem vagyok sorstalan, kidobott medvebocs…
Hát jó… menjünk! Vár… vár egy új élet…!”

Írta: Bakos József
3300
kandracs roza - 2012. december 26. 09:32:13

Kedves Józsi!! kicsit megsirattam a "macidat".Sajnos az életbe az emberekkel is előfordul ilyen dolog.Ha már öreg haszna vehetetlen-tehetetlen ellökik maguktól...szomorú.Lexirózsa

1403
titanil - 2012. december 25. 20:16:35

Kedves Józsi!
Megható és elgondolkodtató történetet írtál egy megkopott mackó szemszögéből nézve.
Békés, meghitt ünnepet kívánok!
Szeretettel: Magdi

3392
lambrozett - 2012. december 25. 18:55:02

Kedves kis írás, még akkor is, ha az alaphangulata szomorú. Annyi mindent kidobunk az idők során, amit később megbánunk. Sokszor azt tartjuk meg, amitől szabadulnunk kéne. De vannak dolgok, amikre az adott szituációban másképp reagálunk, mint később. S jó néha látni, ha a feleslegesből értékes válik.Smile Békességes, meghitt Ünnepet. Éva

48
Edwin Chat - 2012. december 25. 09:00:09

Kedves Józsi!

Ezt az írásodat már olvastam korábban. Vagy itt a HM-en, vagy könyvben, már nem emlékszem. BOLDOG KARÁCSONYT!

Üdv: Edwin.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.