Sz. Sipos Magdolna: A csábító pillangó
Az alföldi faluban élő emberek nyugalmát a főúton száguldó autók, kamionok zaja nem zavarta. Két kilométer hosszan egy bekötőút – mely mellett kétoldalt fehérre meszelt, barna boltíves ajtóval díszített pinceházak sorakoztak - vezet a kulturáltan elrendezett lakóházakhoz, utcákhoz, terekhez, közigazgatási épületekhez. A csendet csak néhány, az ott élő emberek járműjének halk zúgása, és a gyerekek hangos csivitelése törte meg.
A szép tavaszi napsütésben már visszafelé sétáltak a középső csoportos gyerekek. Elöl az óvó néni, hátul a dadus vigyázott rájuk. Az egyik középen lépkedő kislány nem figyelt a lába elé, megbotlott és elesett, ezért sírva fakadt. Dadus odaszaladt hozzá megnézni mi történt, de szerencsére nagyobb volt az ijedelem, mint a baj, csak a nadrág lett egy kissé poros, amin könnyen lehetett segíteni. A járda szélén, egy nagy bokor levelén fehér pillangó szárnyait összecsukva pihent. Ádámka meglátta és máris ott termett, hogy közelebbről megnézze. Leguggolt, hosszú ideig figyelte, felismerte, hisz látta meséskönyvekben és a valóságban is. A kis kíváncsit a széles növény eltakarta.
Ez alatt a többi gyerek haladt tovább, az óvoda épületéhez, amint odaértek, felsorakoztak az udvaron.

- Hűha, már megérkezett az ebéd – szólalt meg az óvó néni, amint meglátta a kondérokat -, igyekezzünk levetkőzni, kezet mosni, addig Marika megterít, és kiosztja az ételt!

Mire a tálalással végeztek, s minden gyerek asztalhoz ült, sok idő telt el, és csak ekkor vették észre, hogy Ádámka hiányzik. Tanakodtak, mit tegyenek, a felnőttek szaladtak volna vissza a térre, de a gyerekeket nem hagyhatták felügyelet nélkül. Bejelentették telefonon a tanácsházánál, és segítséget kértek. A szökevény szülei vidéken dolgoztak, ezért nem értesítették őket, remélték, hogy mire érte jönnek, megtalálják.

A pillangó széttárta szárnyait, gyorsan felemelkedett, elrepült. A kisfiú pedig szaladt utána, majd ő megfogja! Igen ám, de az egy falon felfutó borostyánra szállt le, ott időzött rövid ideig, majd egy távolabbi célpont felé ejtőzött. Ádámka nem tévesztette szem elől, állandóan követte. Az apró csábító hosszabb szárnylebbenésre szánta el magát, és rátért egy földes dűlőútra, amelyet baloldalt egy magas part, jobboldalt egy lápos rét szegélyezett. A kisfiú nem maradt le, futott utána mindvégig, de egyszer csak szem elől tévesztette. Újabb érdekességet pillantott meg, mégpedig a sárgán rikító réti boglárka levelén egy katicabogarat. Hosszasan nézegette a kis piros állatkát, hogy milyen jót napozik. Hirtelen egy béka ugrott elé.
- Pfuj, te csúf béka, de megijesztettél! – kiáltott fel heves szívdobogással.
Nézte a hüllőt, miközben csodálkozott, hogy a mesében szereplő királylány hogyan tudott ilyen gusztustalan állatot megcsókolni! A varangyot ez nem zavarta, hipp-hopp, máris elugrált a magas fűben. Egyik bokor mellett egy csigabiga csúszott komótosan. A legényke ennek nagyon megörült. Elénekelte neki a „Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki” dalocskát, majd meg akarta szeretni, ezért megfogta. Erre a puhatestű visszahúzódott a biztonságot jelentő házába, még a pici szarvacskáit sem merte kidugni.
Ádámka kerek arcán egy árnyék jelent meg, a magasban egy fekete fehér tollú nagy madár, a gólya kereste ebédjét. Eszébe jutott a „Gólya, gólya gilice” című gyerekdal, de az előző sikertelenség elvette a kedvét, így csak nézte, hogyan távolodik egyre messzebb a szárnysuhogtató. A nagy csendben egy méhecske zúgására lett figyelmes, és már látta is, amint leszállt a virágra, és szorgosan dolgozni kezdett. Félt közel menni hozzá, mert eszébe jutott, anyukáját egyszer megcsípte a zümmögő.
- Anyuka, hol vagy? – tette fel a kérdést, és ekkor döbbent rá milyen egyedül van, ott hagyta társait, azt sem tudta merre kószált el. Lassan ballagott előre a járművek által letaposott gyep- és gyomszőnyegen. Nem érdekelték már a virágok, sem a körülötte lévő táj! Nem tudni mennyi ideig ment, de egyre fáradtabb lett. Egyszer csak meglátott egy nagy szalmakazlat, ott leült, és keservesen sírni kezdett.

A legszélső ól gondozója örült, hogy nemsokára végez a munkával. A takarítással már elkészült, csak az almot kell behordania. Ahogy pakolta a szalmát a talicskába, mintha gyereksírást hallott volna. Ugyan már? Biztosan képzelődöm, gondolta magában, hisz a legközelebbi falu három kilométerre van! Biztos, ami biztos, úgy döntött, körbenézi ő azt a kazlat! Alig akart hinni a szemének. Valóban, egy kisfiú törölgette a szemeit.
- Hát te hogy kerültél ide? – kiáltott fel csodálkozva, de már fogta a kis kezét, és vezette az irodába.
Ott is meglepődtek, hogyan kerülhetett ilyen messzire egy gyerek? Rögtön megmosdatták, adtak neki enni, innivalót. Közben rájöttek, csakis a faluból jöhetett, mert a közelben nincs lakott tanya. Az irodavezető felhívta a tanácsházát, megkérdezte, hogy nem veszett-e el kisgyerek, mert a telepen találtak egy kisfiút.
- Jaj, csakhogy megvan! – válaszolt egy aggódó hang. - Arra nem is gondoltunk, hogy a mező és a kanális felé ment, és a telepig elsétált, először a pincesoron kerestük.
Hamarosan megérkeztek a kis kíváncsiért, és a kisírt szemű dadus azt sem tudta, hogyan ölelje magához.

2013. január 22.

Írta: Sz. Sipos Magdolna
1403
titanil - 2013. január 27. 18:26:11

Kedves Ida!
Bizony, mi is nagyon örültünk, hogy nem történt semmi baja a kisfiúnak, mert a vége megtörtént eset. Az elején, amíg a volt munkahelyemre nem ért a kis kíváncsi, csak elképzeltem, mit is láthatott, mit csinált, amíg oda nem ért a telephez. Lehet hogy épp sétáláskor maradt le, de az is lehet, egy óvatlan pillanatban a nyitott kapun esetleg elkóborolt.
Ez az eset megtörténte óta, gondolom, már Ő aggódik gyermekéért.
Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy tetszett.
Sok szeretettel: Titanil

499
magyareszter - 2013. január 26. 14:18:47

Kedves Titanil!

Nagyon szép a táj, szemléletesen írtad le, ahogy a kisfiú találkozik a természetben az állatokkal. Sajnos annyira lekötik figyelmét, hogy azt sem veszi észre, hogy elkalandozott társaitól. Aztán szegény már csak megy, amerre viszi a lába, míg teljesen el nem fárad és el nem keseredik. A lényeg, hogy nem történt baja!!! Gratulálok! Sok szeretettel Eszter

2678
Emperor - 2013. január 25. 17:55:32

Kedves Titanil!
Jaj, de szép történetet írtál. Nagyon tetszett, ahogyan megjeleníted az állatkákat, amik annyira lekötötték a kisfiú figyelmét, hogy olyan messzire kóborolt miattuk.
Örültem, hogy nem történt semmi baj. Érthető, hogy a dadus is kétségbe volt esve, ahogyan bizonyára mindenki az óvodában. A fontos az, hogy szerencsés véget ért.Smile Nagyon tetszett!
Szeretettel
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.