Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.22. 16:41
További szép napot kívánok kedves Társaimnak ! Heart

2019.02.22. 09:22
Mindenkinek szép, tavaszváró napokat kívánok sok szeretettel és jókedvet az alkotó munkához. Heart Rose Heart

2019.02.21. 23:17
A mai feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.21. 22:32
Mindenkinek szép estét! Coffee cup

2019.02.21. 19:56
MINDENKINEK áldott, pihentető, jó éjszakát kívánok! Szeretettel: Ági Heart Coffee cup

2019.02.21. 19:20
Szép estét, és még szebb éjszakát kívánok mindenkinek! Tibor Confused

2019.02.21. 16:26
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.02.21. 11:53
Köszönöm a vers feltöltését!

2019.02.21. 07:33
Kedves Józsi! Megkaptam az ajándékkötetet, köszönöm! Éva

2019.02.21. 06:14
Kellemes ébredést, legyen nagyon szép napotok Holnaposok! Rose Heart

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: g_gyongyi
» Online vendégek: 6
» Online tagok: 0
Tóthné Földesi Ilona: Visszaemlékezéseim V
Télen még hógolyóztam Laci bátyámmal Ilka néni udvarán. Abban a téli havas hancúrozásban ő is ott hagyta a gyermekkorát. Ezentúl, nem fogunk egy szobában aludni, ahol majdnem minden éjjel felébresztett érthetetlen kiabálásával. Egyik éjjel például teljesen szétszaggatta a dunyhát. Ott ült az ágy közepén, a toll belepte, s egyre csak hevesebben hadart. Nem értettem a szavait, csak rémülten éreztem, hogy valami baj van. Legszívesebben zokogtam volna, de nem sírtam.
Fullasztóan meleg, nyári vasárnap volt. A harangszóra elindultam a templomba, mint mindig. „Délután vendég jön, siess haza!” - mondta Ilka néni, jelentőségteljes mosollyal. Most sem voltam serényebb, mint máskor, andalogva kísért haza az orgona hangja. Különös vasárnapi délutánra ereszkedett le a fény, miközben bújócskázva játszott az árnyékkal. Bátyám egy szőke, szeplősen pisze orrú nővel érkezett haza. Bemutatott neki, hogy én vagyok az Ili, akit akár tetszik akár nem, visz a házasságába, mivel anyjának megígérte, hogy felnevel. Úgy nézett rám Juló, - mert, így hívták – mint egy csúf kis békára. Ellenszenvét hiába próbálta közönnyel leplezni, halvány szeplői elfehéredtek egy pillanatra, csak azért, hogy jobban villogjanak. Egyedül csak szép szőke haja bólogatott, ahogy ingatta fejét. Úgy éreztem, ez igent jelent sorsom felett.
A lakodalom Juló szüleinek házában volt. Homályos emlékeim alig-alig jönnek elő, hiába kutatom. A többi gyerekkel játszottunk, a zenére ugrabugráltunk. Senki nem figyelt rám, így este a szénapadláson aludtam el. Másnap költöztünk a szülői házba, ami nagyobb részt Lacié volt, egy negyedrész engem illetett, mivel a nagymamám csak úgy ment hozzá a bátyám apjához, ha ráíratja a ház felét.
Bátyám akkoriban buszsofőrként dolgozott. Késő este érkezett meg a munkából, így éjjel ebédelt az ibolyákkal díszített tányérokból. Nem tudtam elaludni a másik szobában, mert egyre több és hangosabb veszekedésekkel szólt rólam a vita. Éreztem, hogy a szeplők nem véletlenül halványodnak el Juló arcán, amikor csak rám néz.
Egyik este bátyám bejött hozzám a szobába. Lélegzetet sem mertem venni, amikor fölém hajolt. Megpuszilt, miközben könnyei hullottak az arcomra. Én úgy tettem mintha aludnék. Mikor elment, letöröltem könnyeit, melyek keveredtek az enyémmel. Másnap megértettem, hogy így búcsúzott el tőlem, mert Juló összepakolta szegényes holmimat, amit egy szomszédból kölcsönkért tragacsra tett. Kezembe nyomott egy papírra írt címet. „Aztán oda érj időben, mert várnak! Jó dolgod lesz ott!” – mondta megkönnyebbülve. Esteledett mire odaértem, mert minden ház előtt megálltam, mivel nehezen akart a tragacs kereke forogni, mintha legalább mázsányi súlyt kellett volna görgetnie.
Sodort megint az élet, nem tehettem mást, mentem amerre vitt. Egy sváb házaspár akart örökbe fogadni, akiknek nem volt gyerekük. Azt mondták, hogy anyukának és apukának kell őket szólítani. Simogatták riadt kis arcomat, amitől kirázott a hideg. Soha senkinek nem mondtam, hogy anyuka, mivel az enyém itt hagyott. Két kicsi fiútestvérem is, mint apró angyalkák kísérték el őt. Édesapám arcátszentképként őrzöm, mivel csupán róla vannak emlékeim. Az akkori népbetegségnek számító tuberkulózisban szenvedett. Amikor már nem bírta a fájdalmakat, ő is elment. Ötéves voltam akkor. Talán ezért nem tudtam az idegeneket elfogadni, akik ki akartak sajátítani, beilleszteni saját életükbe. Ma már értem, miért nem kellett, miért volt hideg és nyálas az a puszi, miért éreztem zaklatásnak.
Az apukának kinevezett férfi molnár volt. Szeretett inni, mondván leöblíti a liszt porát, s ilyenkor az ölébe vett, csókolgatott. Tízéves lelkem minden fájdalma benne volt elutasításomban. Ha tehettem elszöktem Ilka nénihez, csak itt hullott az a meleg sós könny, ami maszatos kis arcomon árkot mosott.
Még félévet sem voltam ennél a családnál. Húsvét volt. Nyílott a kertekben a jácint és a tulipán. A csodás illatfelhőbe menekülve kapaszkodtam az ábrándjaimba. Minden vasárnap a katolikus templomba kellett járnom, ami nem tudott lenyűgözni aranyozott szobraival, a tömjén illatától pedig valósággal ájuldoztam. Az ajtóból figyeltem, mikor harangoznak be a református templomba, mivel a két templom szemben volt egymással. Ekkor átsiettem a másik templomba, ahol a karzatra osontam, gondoltam, hogy ott nem vesznek észre. Abból lett nagy baj, hogy fél órát késtem ilyenkor. Durván megszidtak, mivel azt hitték csavargok. Ez Húsvét vasárnap is így történt, viszont az események egész máshogy zajlottak. Amikor késve megérkeztem, a magát apukának kinevező férfi délutáni mámorából felébredve a megterített asztalnál éppen kenyeret akart szelni a sonkához. A művelet a kés fokával bizony nem ment. Meglepődtem, hogy nem a szokásos korholását, szidalmazását zúdítja rám. A sikertelen sonkavágási kísérletétől feldühödve közelített - immár a kés élét tartva - felém. Homályos szemeivel talán nem is látta riadt, félelemtől reszkető testem. A pontos részletekre nem, csak a rémületre emlékszem. A kés hideg pengéje már mellkasomhoz ért, amikor anyuka elrántotta a férfi kezét. Lélekszakadva rohantam Ilka nénihez. Attól is megijedtem, hogy patakokban folyt a könnyem, nem csak Ilka nénié, aki másnap kézen fogva elvitt a parókiára és a nagytiszteletűnek elmondta történetemet. „Teljesen árva ez a kislány, senkinek sem kell.” Ő már nagyon idős ahhoz, hogy felneveljen. A tiszteletes, akit mindig őszinte áhítattal hallgattam a templomban, a hittanórán, megígérte, hogy megpróbál egy árvaházban elhelyezni. Így is lett. Továbbiakban ott éltem. Ott nyiladozott lázadó értelmem.

Írta: Tóth Jánosné
3649
Oroszlan08 - 2013. február 06. 14:23:01

Megtisztelsz kedves Tibor.
Örülök, hogy jónak gondolod az írásaimat.
Érettségi után, amikor megkaptam a személyigazolványomat, hogy nagykorú lettem, már akkor tudtam, hogy én már öt éves korom óta felnőtt vagyok.
Szeretettel: Ica / Ili /Smile

3649
Oroszlan08 - 2013. február 05. 22:11:34

Kedves Ida!
Nem akartalak ennyire elszomorítani, sajnálom. Csak egy-egy szalmaszálat húzok ki a kazalból, és ezek a történések. Nem dől össze a kazal. ami az életem.
Bátyámról nem írok többet ezekben az elbeszélésekben. Szomorú sorsa volt neki is. Lehet, hogy más formában önálló történeteket még írok.
Szerintem álmában élte újra át sanyarú sorsát.
Szeretettel ölellek: Ica

2678
Emperor - 2013. február 05. 21:59:47

Kedves Ica!

Megríkattál... nagyon-nagyon megható és szomorú egy árva gyermek sorsa. Te bőven kivetted a részed belőle.

Nem értem, mi volt a bátyáddal éjszakánként... az a közjáték ott az elején nekem rejtély maradt... bizonyára majd még megjelenik, s kiderül. Várom a folytatást...

Szeretettel
Ida

3649
Oroszlan08 - 2013. február 05. 15:47:27

Köszönöm, hogy meglátogattad írásom. Örülnék, ha elolvasnád a " Rossz álom " című versem a pályázati versek között, ott megírtam, ma is kísértenek a rég múlt idők. Jövő héten küldöm a következő részt.
Szeretettel várlak: Ica

1403
titanil - 2013. február 05. 14:30:03

Kedves Ili!
Döbbenettel olvastam visszaemlékezéseid! Mindegyik résznél éreztem, mennyire sanyarú sorsot kaptál, de ez mindent felülmúlt. Remélem, hogy kiírtad magadból ezeket az eseményeket, egy kissé megkönnyebbült a lelked. Kíváncsi lettem volna, hogyan érezted magad az árvaházban?
Gratulálok írásaidhoz!
Szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.