Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 22:09
Jó éjszakát.

2019.05.23. 21:57
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.05.23. 19:49
Kedves Józsi! Még nem kaptam meg a Holnap magazin áprilisi számát. Tudsz esetleg valamit róla? Köszönöm!

2019.05.23. 18:42
Kedves Józsi-Főszerkesztő
! A két könyvet megkaptam postával, köszönöm szèpen! Rita

2019.05.23. 17:09
Kellemes délutánt és szép estét mindenkinek. Smile

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Szántó László: Kiközösítés - ELSŐ TÖRTÉNET (2013. március)
Hajnalban a kedves erdei mókus éhesen ugrált a városból kiszoruló vézna fák ágain. Nem látott túl az egyhangú, álmos erdőszélen: mosdatlan szenny ereszkedett alá, őszi ködlepelbe burkolva a tájat. A hegyek felől örvénylő sűrű porfelhő bevonta a közeli, gyanútlan házak tetőcserepeit, az omladozó tornyokat, lassan szétfolyt az utcákon; a mézeskalács házak zsalugáterein fekete homokréteg csikorgott, könyörtelenül rárakódott az autóra, a babakocsira, a nyiladozó virágra, a száradó ruhára. A faleveleket, a csivitelő madarak szárnyait vékony lepel borította, a napfénykezdemény sejtelmes párába veszett. Orrfacsaró szag terjengett, a kellemetlen szellő a szúrós, szitáló szutykot a korán kelőkre szórta, a gallérokon nyirkos porpamacs szürkéllett: az állatok nehezen viselték, diszkréten krákogtak, szédelegve vonyítottak. A szemcsék behatoltak a legkisebb pórusokba, befészkelték magukat a legapróbb zugokba, eltömték még az eszmék szabad folyását is.
A dologra és a táplálékra váró emlősök, madarak, mint minden reggel a közeli állatfarmra kullogtak. Üveges, fénytelen tekintetükből szolgai alázat tükröződött. Szorosan egymást követve suhantak tova a kifejezéstelen patkányarcok. Ott loholtak a kitagadott kis kedvencek, az elkergetett házőrzők, a szélnek eresztett kanárik, a léhűtő hangyák, a telhetetlen tyúkok, a semmittevő herék, a csapodár gólyamamák, a megunt házinyulak. Az egyetlen esélyükért ingáztak. Csupán a keselyűtekintetű piaci tolvajok, a sárban fetrengő hajléktalan disznók, az esetlenül totyogó, önérzetes cirkuszi fókák, az alamizsnáért fohászkodó majmok, az éjszakából hazaténfergő véresre karmolt, nőstény varázsuk csúcsán már alaposan túljutott erényes macskalányok, a reszkető szárnyukkal szállni próbáló, fakó szemű, tántorgó verebek rekedtek a roboton kívül.
A kedves erdei mókus mit sem foglalkozott mindezzel. Eltökélte, mégiscsak bemerészkedik a városba. Első útján örömmel tapasztalta, finom falatok várják egy madárlakban, óvatlanul bemászott a keskeny lyukon. Degeszre tömte a hasát a kikészített elemózsiából, amiért napokig fagyoskodhatott a túlontúl szűk etetőben. Hogy kijuthasson, bősz fogyókúrába kezdett, volt ideje falánkságán merengeni. Kiszabadult végre, bezzeg gyorsan feledte bűnbánatát, még jobban korgott a gyomra, mint annak előtte. Kapóra jött a távoli macskazene és illatfelhő, arrafelé vette az irányt, hittel telve követte a himbálódzó hátsóval közlekedő földi négylábút, a kertvárosi gömbölyű pofájú úri macskát. Aki megelégelve a folytonos zabálásokat, a behódoló dörgölőzéseket, az állandó puha ágyban alvást, a kora reggeli zaklatásokat, az egérkergetés minden nyűgét: megszökött morcos gazdáitól, felvállalva a nélkülözések, a kiközösítés, a perifériára szorulás minden ódiumát. Ezen a hervadt őszi napon világgá indult, botorkálva kereste csatangoló társait. Kelletlenül szelte át a belváros buktatóit, alig bírt eliszkolni a csörtető kétlábúak, a kóbor kutyákra vadászó gyepmesterek hálói elől.
A híd alatt sem fogadta szívderítő látvány, legszívesebben csukott szemmel evickélt volna át a lenn élő hontalan állatok özöne elől, ám semmi sem maradhatott láthatatlan. Puha tappancsai nyújtottak segítséget a nesztelen lopakodásban. A vízparton már javában pezsgett az élet. Az éhező állatokat Toprongyos asszonyság felügyelte, egy koszos kartonszőnyegen gubbasztott. Maga is osztozott a sok kirekesztett sorsán. Göcsörtös ujjaival minduntalan az őszbeforduló, összeragadt haját fésülte. Hű társa egy sovány, foltos kutya néhány hete szegődött hozzá, nem táplálta őt semmivel, amaz mégis megmentőként tisztelte. Szeme váltig rajta csüngött, figyelemért könyörgött. Az úri macska ezt a visszataszító cselekedetet szokásos lenéző fintorával nyugtázta, majd undorodva fordította el gömbölyű pofáját. A folyó vize a környék bánatos kakofóniáját visszhangozta. Nem csoda, ha az elhervadt életek kísérteties mementói között még dorombolni is elfelejtettek cicáék.
A híd lábát egy ápolatlan, apostol kinézetű, kócszakállú figura támasztotta, gyűrött nejlonszatyrából sárgás italt varázsolt elő. A kisemmizett életek mindennap megküzdöttek itt a megélhetésért, csak az arra tévelygők feledékenységében és lelkiismeretében bízhattak. Az időnként erre bóklászó, a póráz két végén tartózkodó élőlények számára sem volt könnyű az otthonukból kitúrt társaik szemébe nézni, akaratlanul is elkapták róluk a tekintetüket, nehogy ellopják tőlük, mintha nem is közülük valók volnának. Hirtelen, állapotát meghazudtoló gyorsasággal felpattant a foltos fülű kóbor korcs, egyenesen az úri macska felé csördített, aligha lóghatott meg szegény selymes szőrű cirmos. A folyóhoz szorította. Az áldozat fénytelen szemeiben könyörgés húzódott. Megszánta az asszonyság, visszahívta barátját, amaz restelkedve hajtotta le fejét, próbált behúzódni nagy fülei mögé, mint aki elnézést kér vadászszenvedélyének ilyetén való váratlan kitöréséért. Bezzeg a macska, ő nem szégyellte magát: „szégyelljék azok, akik idejuttattak” – nyávogta önmagának, hamar feledésbe merült fejedelmi múltja. Sürgősen továbbállt, errefelé nincs keresnivalója, nem így nevelték, őhozzá fényűző kastély illik, ahol pompásan elbújhat az őt szakadatlanul molesztálni szándékozó gyereksereg elől.
Kétségbeesés szülte macskabajszú arc állította meg. A pufók testéhez simuló vén kandúr pillantása égette a szívét. Szemtől szembe fordultak – akár a tavaszi szerelmes párbajozók –, a két kifosztott lélek körül megfagyott a levegő, aztán az úri macska hirtelen nekilódult, kettesével ugratta felfelé a lépcsőket; hosszú, csíkos farkát a másik megvető tekintete perzselte, míg végre fent elnyelte a porral takarózó kőtömeg. Egy kuka mellett pihent meg. Irigykedve faggatta az utána somfordáló kedves barna mókust: „Ha két ilyen teremtménynek, akik ennyire különböznek egymástól, mint Toprongyos asszonyság és az a veszedelmes kutya, sikerült előítélet nélküli jó viszonyt teremteniük, akkor mi, a sokkal szeretetreméltóbb cicák… nos, jó, és a mókusok, vajon milyen kifogást hozhatunk fel mentségünkre, nekünk miért nincs szinte egyetlen igaz barátunk sem?”
Miután pajtásának dióbéllel tömött képét méla tanácstalanság uralta, útnak eredt a nyugalmasabb park felé. A pázsitot perzselő szenvedélyek uralták: maga Kacor király és ifjú párja egyesült lármás nászszimfóniában, szivárványszalag fonta körbe remegő testüket, észre sem vették a körülöttük ébredező világot, miközben a por, s a mocsok fokozatosan teljesen belepett mindent és mindenkit.
1209
angyalka - 2013. március 25. 14:29:40

Kedves Tollforgató!
Történeted nagyon kidolgozott..a téma sajnálatos.
szeretettel olvastalak..Gratulálok szép munkádhoz!
Rozálka

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.