Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.25. 20:35
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.04.25. 19:11
Köszönöm Józsi, h. feltetted a kerti partimról szóló meghívómat már csak azért is, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. (Lassan 70 leszek, ház-átép... Bővebben

2019.04.25. 12:17
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.04.25. 10:55
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.04.25. 10:31
Kellemes napot kívánok szeretettel Heart Mindenkinek !

2019.04.24. 21:29
Szép estét és Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.24. 21:29
Javítottam István.

2019.04.24. 17:34
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.04.24. 15:28
További szép napot kívánok a Holnap Magazin Főszerkesztőjének,
Munkatársainak, Alkotóknak, Olvasóknak ! Heart Nagyon szépen köszönöm a figyelmét ... Bővebben

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ThiefOfKings
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Tóth Sarolta: Kiközösítés - TIZENEGYEDIK TÖRTÉNET (2013. március)
(Elmélkedés)

A kiközösítés alapja a „másság”. Ennek sokféle fajtája ismert. Az ”ember, társas lény”, nehéz elviselni a kirekesztettséget, ami gyakran együtt jár megvetéssel, csúfolással, erőszakkal. Életkortól függetlenül bárkivel bármikor előfordulhat ez az élethelyzet és fáj
az árva magány, társakra, közösségre, befogadásra vágyunk. Általában a közösségek szervezettek vagy spontánul szerveződnek, de mindig van egy vezér, akit a tagok, a „beavatottak” kritikátlanul, feltétlen hűséggel követnek. Alávetik magukat a – gyakran megalázó – beavatási szertartásoknak is. A kiközösítettek áldozataikká válnak. Bántalmazzák, zsarolják őket. Súlyos esetben már bűnöző bandák születnek az ilyen összeverődött közösségekből.
- Hosszan lehetne fejtegetni a kiközösítés történelmi és társadalmi formáit, de most
csupán egy szelíd, de egyre inkább terjedő speciális fajtára szeretnék kitérni, - összehasonlítva a jelenség múltbeli és jelenlegi formáit – érzékeltetve a szokások és erkölcsök változásait. A túl korán – az általános iskolák felső tagozatában és a középiskolások körében megkezdett és rendszeresen gyakorolt, felelőtlen, érzelmek nélküli szexuális életéről szeretnék néhány gondolatot leírni.
- Vannak népcsoportok, ahol a lányok kimaradnak az iskolából, mert már tíz-tizenkét éves korukban teherbe esnek, szülnek. Ez a szüleik által is elfogadott..
Nálunk, „civilizált” európaiaknál egészen a múlt század végéig megkövetelt, elvárt viselkedési szabály volt a házasságkötést követő nászéjszakáig a lányoknak a szüzesség megőrzése. Városokban, falvakban egyaránt jellemzően. Néhol a nászéjszakát követő reggelen a vérfoltos lepedőt közszemlére téve bizonyították az új asszony korábbi érintetlenségét. Az ifjakra a tilalom nem vonatkozott, legkésőbb az érettségi után barátai unszolására az un. „nyilvános házakban” beavatásra került férfiassága, vagy érett, laza erkölcsű asszonyok ölelték férfivá. Természetesen őket nem fenyegette a teherbe esés szégyene, sem az, hogy férj nélkül „fattyút” hoznak világra. Nem volt ritkaság, hogy az ilyen lányokat saját családjuk kiközösítette, „nyelvére vette” a falu. A házasságon kívül született gyermeket is kísérte anyja szégyene. El kellett titkolni a korai szerelmi kapcsolatokat, ami nem volt könnyű, hiszen a nemi felvilágosítás és a fogamzásgátlók többnyire hiányoztak még. Nehéz élet várt a „megtévedt” lányokra. Elterjedt a hír, hogy könnyen kaphatók, cafkának, ringyónak nevezték őket. Ha férjhez is mentek – a faluba vetődött idegenhez – a házasságból nem született gyermek vagy a férj tudomást szerzett neje korábbi ledérségéről és elhagyta. Sok elhagyott, öregedő asszony vált emiatt alkoholistává, és csúfos halállal fejezte be életét. A közvélemény még haláluk után is megvetéssel sújtotta őket. /Ismertem egy ilyen asszonyt, aki magára maradván az italhoz menekült és macskákkal vigasztalódott. Ittas állapotban elaludt, és mert nem etette meg macskáit, azok falatoztak belőle és belehalt a fertőzésbe./
- A múlt század hatvanas éveiben a hippi-mozgalom adta ki a jelszót: „Ne háborúzz, szeretkezz!"
Ettől kezdve a lázadó ifjúság nem törődött a felnőttek elmarasztaló, vagy óvó véleményével, ítéletével. Jómódú családok csemetéi zártkörű házibulikat szerveztek.
Ezeken a szórakozásokon jelen volt a piálás, a drogozás és a részegség által provokált szex is. Eljutni az ilyen csoportos bulizásra nem titkolt vágya lett a szegényebb lányoknak is. Ha elég csinosak voltak, meghívást kaptak és megtörtént a „beavatás” is, elbódítva vagy megerőszakolva – a történteket titkolva szegény konzervatív gondolkodású szülei előtt – nővé vált a lány. Aki középiskolás korában még szűz volt, titkolta a többi lány előtt, mert kinevették volna és várta, hogy megszabaduljon végre attól az aprócska hártyától, ami miatt szűznek tekintették. A szexuális „játékok” folytatása – akár érzelmi kötődés nélkül – a szórakozások részévé vált.
- Vannak személyes tapasztalataim a régi erkölcsi szigorról és ismerem a jelenlegi állapotot is.
Nem irigykedem, bár fiatal koromban az én hormonjaim is követelőztek, megtartottam az akkori erkölcsi parancsot. Első nagy szerelmem - a fiú könyörgése ellenére – sem teljesedett be, pedig nagyon csábított a vágyakozás. Ő máshol kárpótolta magát, és megtalálta ösztönei követelésére a kielégülést. Erről csak jóval később szereztem tudomást. Elszakított a sors egymástól minket. Talán ma már kicsit sajnálom, hogy nem engedtem kérésének. Azokat a fiatal lányokat azonban végtelenül sajnálom, akik belekényszerülnek szerelem nélkül szexuális kapcsolatokba, mert nem ismerik meg azt a csodálatos boldogságot, amit akkor élhetnének át, ha megtalálják azt a fiút, akit végtelen ideig nézni tudnának gyönyörködve, akinek érintése is élvezet, mert az igazi boldogság az, ha azzal egyesül a testünk, akit a szerelem küldött nekünk, akit szeretünk és aki minket viszontszeret. Azt gondolom, ez a boldogság megéri a várakozást, és érdemes vállalni érte akár a kiközösítést is a szexet sportként felfogó közösségi bulikból való kimaradást is. A szerelem az egyik legszentebb értékünk, ne áldozzuk fel olcsó örömökért.


Kiközösítés (2)

A Dunántúl egyik híres városában éltem le életem. Gyermekkoromtól húsz éven át különleges helyen laktunk: a belvárosból keskeny, betonozott országút vezetett a falvakhoz, de a város a környező falvakkal összeépült. A belváros és a legközelebbi falu között helyezkedett el a település, aminek „minősítése” a város vezetőinek sok gondot okozott, mi legyen: falu vagy peremkerület? Nehéz volt eldönteni: ma talán ipari lakótelepnek neveznénk, mert csupán egyszerű téglából épült kis komfort nélküli családi házak sorakoztak itt konyhakertekkel, és ipari munkások laktak bennük. Párhuzamos keresztutcák, átjárási lehetőség nélkül, közműellátás nélkül. Mindössze egy postahivatal / itt működött az egyetlen telefonállomás/, egy művelődési ház mozival, néhány kisiparos és pékség, húsbolt, vegyeskereskedés és semmilyen más szolgáltatás: nem volt orvosi rendelő, templom, temető, iskola sem. Ezért a települést évente hol a városhoz, hol a közeli faluhoz csatolták közigazgatásilag.
A faluba jártunk templomba, orvoshoz és bevásárolni a városba, halottainkat hol a városi, hol a falusi temetőben helyeztük örök nyugalomra .Az iskolába járást előírták: Változtatni kellett, aszerint, hogy éppen hova tartoztunk: így szinte minden tanévet másik iskolában töltöttem. Szüleim szigorúan betartották a rendeleteket, nekem is muszáj volt. A hetedik osztályt a városi iskolában jártam ki, a nyolcadikat ismét a falusi iskolában kellett volna. Ennek az évnek a továbbtanulás szempontjából nagy jelentősége volt és én mindenképpen erre készültem. A változás kényszere kellemetlenül érintett, mind az oktatás alacsonyabb színvonala, mind egy személyes konfliktus miatt. Az úttörőmozgalom a falusi iskolában virágkorát érte. A csapattanács diákelnöke egy olyan lány volt, aki egykor több éven át osztálytársamként irigy riválisom, mert leköröztem tanulmányi eredményeimmel.
- Könnyű neked, hisz tanár gyereke vagy! – mondta./ Egy apróságról
megfeledkezve: apám már születésem előtt meghalt, így sem protekció,sem effektív segítséget nem jelentett származásom./
Tény, hogy amikor megkezdődött a tanév szeptemberben, és az iskola udvarán sorakoztunk, Ilona a hangosbemondóban ezt a szöveget tette közzé „politikai hatalma” büszke tudatában:
- Visszajött közénk a korábbi kitűnő tanulónk, de én majd megakadályozom , hogy középiskolába felvegyék, mert úri származású.
Lesújtva, sírva értem haza és anyámnak panaszkodtam kétségbe esve.
- Ne bánkódj kislányom! – vigasztalt – megkeressük apai nagyanyádat, aki egy másik kerületben lakik, és megkérjük, engedje, hogy nála lakjál és segítsen, hogy az ottani városi iskolában fejezhesd be tanulmányaidat.
Nagyanyám szeretettel fogadott, átkísért az iskola igazgatójához és kérte, engedje, hogy itt folytassam a tanulást. Béla bácsi, a jóságos igazgató – tudomást szerezvén arról is, hogy eddig minden évben kitűnő minősítésű bizonyítványt szereztem, - örömmel fogadott, úgy is mint tanár árváját. Azonnal felkísért a nyolcadik osztályba és bemutatott a tanárnőnek és leendő társaimnak. Nagy létszámú osztály alakult ki a rendelet miatt: minden kisdiák köteles a lakóhelyéhez tartozó iskolába járni. Vegyes társaság alakult ki, mert legalább öt különböző városi iskolából jöttek tanulók /csupa lány, mert a fiúk másik épületben tanultak akkor még/ - és voltak „bennszülöttek”, akik kezdettől itt tanultak már. Én a harminchatodik lettem az osztálylétszámban.
- Hoztam egy új diáktársat nektek, falusi iskolából jött, de kitűnő tanuló. fogadjátok őt szeretettel!- ajánlott be társaimnak az igazgató úr.
Hát ezt nem kellett volna mondania, mert azonnal közösen utálni kezdtek a társaim és senki nem állt szóba velem. Óra közti szünetekben egyedül álldogáltam az udvaron. Testnevelés órán kinevettek – és ez jogos volt, -ügyetlenül mozogtam az általam nem ismert tornaszerek között. Korábban olyan iskolákba jártam, ahol nem volt tornaterem és nem gyakorolhattam a szereken, sőt féltem. Ezzel még nem ért véget a szekálásom. Tanítási órákon –ha a tanár régi tananyagot kérdezett – hogy felmérje az eddig szerzett tudásunkat, - rendszerint nem volt elegendő ismeretük. Ilyenkor szinte kórusban kiabálták a tanárnak:
.- Van egy kitűnő tanulónk is, őt tessék kérdezni!
- Valóban? Hol van, ki ő? – érdeklődött a tanár.
- Én vagyok –felálltam illendően az első pad pótszékéről.
- És te tudod a helyes választ?
- Igen,- és megmondtam.
A tanárok megismertek és nem csalódtak falusi iskolában és persze olvasmányaimból szerzett tudásomban. Tanulótársaim csalódottan bár, elismerték felkészültségemet és kezdtek folyamatosan barátkozni velem. Végül szinte udvartartásom alakult ki, versengtek a segítségemért. Lemásolták a matek házi feladatomat, megírtam nekik a fogalmazásokat és megosztottam velük a finom süteményeket, amiket nagyanyám sütött a kedvemért. A csínytevésekben is vezér lettem, sok tanárbosszantó ötletemet megvalósítottuk közösen, amikor úgy éreztük, hogy meg kell büntetni a tanárt igazságtalansága miatt, vagy egyszerűen azért, mert új követelményekkel lépett fel mint újonnan kinevezett tanerő. Ilyen csíny volt – ártatlan, de bosszantó –amikor mindenki a padszomszédja nevén mutatkozott be, és ezzel összezavartuk a jó memóriával bíró tanár urat. Máskor ceruzát raktunk a padlóra és lábunkkal sodortuk, amikor Simon tanár úr belépett a tanterembe. Rohant az igazgatóhoz panaszkodni, ő feljött és vallatott, ki volt az ötletgazda. Senki nem árulkodott. Ez biztos jele volt annak, hogy elfogadtak és még rangot is kaptam. Sok barátom lett, meghívtak, megajándékoztak. Évekkel később is tartottuk a kapcsolatot sokan, ha találkoztunk, felelevenítettük régi közös élményeinket.
Kiközösítésem tehát – előítéleteken alapult: aki falusi iskolából jön kitűnővel, az nem sokat tudhat – de mert sikerült bizonyítanom, csak átmeneti volt. Később, még az egyetemen is afféle hallgatólagosan elfogadott tanácsadó lettem, és inkább vezető, mint kiközösített. A kiközösítettség mindig inspirált, hogy leküzdjem ismeretekkel, szép szóval, segíteni akarással, segítségnyújtással. Általában – ha ritkán is volt rá szükség,- mindig sikerült.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.