Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.02.23. 12:24
Szép tavaszváró napot kívánok mindenkinek! Smile Rose

2019.02.23. 10:26
További szép napot kívánok.

2019.02.23. 10:20
Szép napot és jó hétvégét mindenkinek. Smile

2019.02.23. 06:47
Kellemes napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.02.23. 00:02
Jó éjszakát mindenkinek.

2019.02.22. 21:42
Jó éjt mindenkinek! Ma is sok szépet olvashattam, köszönöm. Jó itt lenni, köztetek... Smile

2019.02.22. 16:41
További szép napot kívánok kedves Társaimnak ! Heart

2019.02.22. 09:22
Mindenkinek szép, tavaszváró napokat kívánok sok szeretettel és jókedvet az alkotó munkához. Heart Rose Heart

2019.02.21. 23:17
A mai feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.02.21. 22:32
Mindenkinek szép estét! Coffee cup

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: domianica25
» Online vendégek: 7
» Online tagok: 1
silberin
Tóth Sarolta: Szitásdomb - Itt éltem
Dombos, homokkal fedett, terméketlen külváros volt gyermekkoromban. Szegény munkásemberek lakták, komfort nélküli házakban sok gyermekkel. Hosszú párhuzamos utcák átjáró közök nélkül. Nincs iskola, templom, orvosi rendelő, gyógyszertár, csak néhány kisiparos- cipész, szabó, vegyesbolt, hentes és kertészet. A kertekben csak akácfa és gyomnövények, néhány eperfa. A homokos dombok szélén keskeny ér csordogál, mellette zsombékos nádas sok piócával, békával, siklókkal. Remekül lehetett itt játszani.

Négyéves voltam, amikor nagyapám potom pénzért telket vásárolt és kőműves mester sógorával házat építtetett itt az egyik zsákutcában a dombtetőn. A sógor megkérte az árat, de az anyagot sajnálta, bontott, más építkezésekről lopott téglát használt fel a falakhoz. Így a ház már új korában is romosnak látszott. A padlás nem készült el soha, a lépcsők egyenetlen magasságukkal sok balesetet okoztak. A nyílászárók rozogák, huzatosak, rosszul záródtak. Kutat nem lehetett fúrni, mert a homok azonnal bedöntötte a kiásott gödröt. Mégis büszke tulajdonosnak számítottunk és úgy is viselkedtünk, azaz a szomszédokkal – akik folyton kölcsönt kérni jöttek – nem barátkoztunk. A domb alatti kerekes kútból vödrökkel hordtuk a vizet fel a dombtetőre. Takarékoskodni muszáj volt, így csak ritkán mostunk a fateknőben és lavórból mosakodtunk. Ha szükségünk volt petróleumra – mert lámpával világítottunk – a városba kellett begyalogolni, mert a helyi boltban nem árultak. Sok év telt el ebben az igénytelen nyomorban. A homok és a por belepte a falakat, bútorokat, ruháinkat az ócska szekrényben, de talán a lelkünket is.

Házi állataink csak ételpusztítók voltak: kutya, macskák. A szomszédok kecskéket legeltettek, disznót, tyúkot senki sem tartott, nem tudták volna etetni. Mi gyerekek sok hasznos vitamint fogyasztottunk a rétről a füvek közül: papsajtot, vadsóskát, vadkörtét, szedret. Ünnepeken babfőzeléket főztek, káposztát hús nélkül, sült krumplit és furcsa süteményt, "bodagot"sütöttek. Fűszereket nem ismertek, nem használtak, a sok sűrű rántástól megállt a főzőkanál az ételben. Senki nem foglalkozott a testsúlyával, mert a zsír és a cukor éppen csak nevéről volt ismert és kóstolóként.

Szórakozást csak az olvasás jelentett – egymás között kölcsönöztük a rongyosra olvasott könyveket – és néha filmet vetítettek a kultúrházban. Később alakult felnőtt műkedvelő színjátszó csoport, nagy sikerrel adták elő saját rendezésű darabjaikat.

Akkoriban télen kemény fagyok és nagy hidegek voltak, a hóból nehezen húztuk ki egymást. Apám nyomdokaiba lépve botorkáltam le a távoli buszmegállóhoz, és néha még hely is akadt, de többnyire egymás lábán taposva értünk be a városba – én az iskolába, apám a munkahelyére – késve. Nyáron kerékpárral közlekedtünk – nem volt nagy forgalom, ritkán történt baleset. Saját női kerékpárról álmodoztam, de soha nem tellett erre. Apám kiselejtezett férfigépén tanultam biciklizni, és még akrobatikus figurákkal is megpróbálkoztam. Bár sovány és gyenge voltam, nem éreztem fáradtságot. A teleket végig köhögtem vékony ruházatom miatt. Házi kúrálással gyógyítottak. Izzadni kellett és gőz fölé hajolni vagy gőzre ülni hólyaghurut miatt. Vigasztalni nem, de szidni szoktak, mert „nem vigyáztam magamra”. Gyógyulásom érdekében nem mehettem szánkózni, pedig sokan jártak oda a dombra, ahol a házunk állt. Sóváran néztem őket az ablakból.

Nyáron nem engedtek a Dunára fürödni a szomszéd gyerekekkel, nehogy vízbe fulladjak, nem is tanultam meg úszni. Mivel nem ismertem jobb életet, nem is hiányzott semmi. Sem ételek, sem játékok, sem egyéb szórakozás. A néprádió - amit apám jó munkáért a vállalatnál kapott – nagy örömet hozott: mindenekfelett sok zenét és a híreket. A zene addig sem hiányzott, mert apám népdalokat énekelt vagy közismert operett dalokat. Valamikor zenekarban hegedült, de a hegedűtől meg kellett válnia, mert némi pénzt jelentett. Mindent pénzzé tettünk, hogy törleszthessük a ház árát, amit nagyszüleimtől részletre megvásároltunk. Anyám nem tudott munkába járni, mert a bombázás óta – amit közelről élt át – idegbeteg lett. A nyári viharok idején felidéződött benne a bombák robbanása és félelmében „világgá ment” – minket, gyerekeket magunkra hagyva, csak estére került elő és nem emlékezett rá, merre járt. Később ez a betegsége elmúlt. Orvoshoz nem akart elmenni soha, csak a fogait húzatta ki, ha nagyon fájtak, de a pótlásról már nem lehetett vele tárgyalni. Fogatlansága – feltehetően – hozzájárult gyomorrákban való halálához.

Itt éltem húsz éven át, ide született első gyermekem is. A kamrában laktunk, amíg felépült a társasház, amibe beneveztünk házasságkötésünk után. Az új lakásba beköltözni maga volt a csoda: két tágas szoba – új bútorokkal! – saját konyha gáztűzhely, fürdőszoba és erkély – összkomfortos lakás. Ez volt a „káprázat".

Szitásdomb ma már nem létezik, drága telkek, luxussal felszerelt paloták, üdülőövezet. A homokdombot elhordták régen. Minden szolgáltatás megtalálható, akár a belvárosban.

A nevére sem emlékszik már más, csak az őslakosok maradéka. Kevés gyerek játszik az udvarokon, a zsombékos rétnek sincs nyoma. Nem járok arra, mert sírni tudnék az emlékek után. Szegények voltunk, de szerettük egymást és tudtunk örülni még.
Nekem ez volt a káprázat - másnak a nyomor mély bugyra lehetett volna.
277
farkas viola - 2013. április 18. 00:18:49

Kedves Sarolta!
Nehéz, értékes és szeretet-teljes életed lehetett. Jó, hogy leírtad, szívesen olvastam.
Szeretettel gondolok Rád: Viola

3177
mamuszka - 2013. április 16. 09:02:34

Köszönöm neked kedves Lélekdonor!
Szívemet melegíti az együttérzésed. most - hogy leírtam - még kedvesebb vált a múltam.

szeretettel mamuszka- SaroltaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.