Tóth Sarolta: Rendhagyó iskolai dolgozatok
Ipari profilú szakközépiskolában tanítottam néhány évig magyar irodalmat. Négy párhuzamos osztályból kettő villamosságot, kettő autószerelést tanult. A közismereti tárgyak - így a magyar nyelv- és irodalom sem volt éppen a diákok érdeklődésének központjában, a tanár számára hálátlan feladatnak látszott és nem kecsegtetett sok sikerrel. Ráadásul lányok nem jártak ebbe az iskolába, viszont előtte lány gimnáziumban tanítottam. Elkeserített a változás, mert másutt nem találtam állást, pedig két kicsi gyermekkel és tetemes lakáskölcsönnel megterhelten nagy szükségünk volt jövedelemre, másfelől viszont tanítás nélkül nem tudtam volna elképzelni az életemet.
- Az első két év nehéz volt, de miután megismerkedtem a fiúk lelkivilágával - nekem csak lányokkal volt addig kapcsolatom - sikerült a tanulók többségében felkelteni az érdeklődést az irodalom szépségei iránt. Még szakkört is szerveztem, diákköri pályázatokon díjakat is nyertek néhányan diákjaim közül. Osztályfőnökként szinte anyapótlékuk, egyeseknek viszont - mert még akkor csinos és fiatal voltam - titkos szerelmük tárgya is lettem.
Igényes voltam önmagamhoz, de diákjaimtól is követeltem, mert tudtam, az ő érdekük, hogy felkészítsem őket magyarból a kötelező érettségi vizsgára. Ugyanakkor voltak engedmények azon tanulók számára, akik kiemelkedően jól szerepeltek a tananyagból, elnéztem néha, hogy a pad alatt más könyvet olvasnak és magam is próbáltam becsempészni az órák menetébe tananyagon kívüli írók, költők műveit. Ma is úgy érzem, az élet és a vizsgaeredmények is visszaigazolták, hogy helyesen tettem Ezek olyan dolgok, amikre nem tanítják meg , nem készítik fel a leendő tanárokat az egyetemen. Erre rá kell érezni az adott helyzetben, ehhez szükséges a hivatás-érzet. Így értem el, hogy nem kellett fegyelmezésre pazarolnom az oktatásra szánt időt. A fiúk bíztak bennem és viszont, én is bízhattam bennük.
Ezzel függ össze annak a különös magyar dolgozatnak a története, amire most vissza gondolok. Akkoriban előírás volt, évente négy iskolai , úgynevezett nagy dolgozatot íratni, egy nagyobb tananyagrész befejezése után. A harmadik c. osztályban - ahol afféle osztályfőnök-pótlékként is szerepeltem / minden fontos feladatról tőlem értesültek, mert az ő osztályfőnökük, egy férfikolléga ezzel nem sokat törődött/ .- a romantika fejezet, Jókai regényeinek tanulása után írattam meg az iskolai dolgozatot. Ez a füzet nem a tanulóknál, hanem az iskolában volt elzárva, adott esetben - ha szakfelügyelő érkezett ellenőrzésre - dokumentálta a tanulók tudásának, felkészültségének színvonalát. Az írásbeli érettségik előkészítését is jól szolgálta.
Az említett esetben Jókai Az aranyember c. regényéből kellett dolgozatot írni, a romantika elemeinek bemutatásával.
Amikor a dolgozatok javításába elmerültem, két rendhagyó írással találkoztam.Az egyiket K. Laci írta, akinek édesanyja pár héttel korábban öngyilkos lett...Laci kiváló dolgozatot írt a romantikáról, csak nem Jókai regénye , hanem V. Hugo A nevető ember című megrázó tartalmú regénye alapján. Adhattam volna rá elégtelen osztályzatot - hiszen nem a témáról írta - de én jelest adtam. Megértettem az ő lelkét és ezzel elnyertem rövid életére szóló háláját - mert ő is követte anyját néhány évvel később..- ami nagy kár, mert rendkívül tehetséges festői tehetséggel volt megáldva...és rövid ideig rajztanárként oktatott egy híres gimnáziumban.
A másik rendhagyó dolgozat írója B. Miklós, kiváló sportoló, kajakozó ifjú volt -/később kiderült, hogy titokban szerelmes volt belém / - és ő sem az adott témával foglalkozott. Az életéről írt, mely szomorúan alakult.Anyja második házasságot kötött és az új férj gyűlölte Miklóst - lehet, hogy az ellenszenv kölcsönös volt - de a hatalom a férfi kezében, és a fiút azzal büntette gyakran, hogy amikor edzés után éhesen hazament, nem kaphatott vacsorát. Verést is el kellett viselnie néha. Erről számolt be nekem részletesen a dolgozatban. Ezúttal gondban voltam. Mit tegyek?
Erre az írásra nem lehetett osztályzatot adni. Behívattam Miklós édesanyját az iskolába. Művelt, elegáns asszony volt, kedves és kissé szomorú. Szótlanul kezébe adtam fia dolgozatát és kértem, olvassa el. Miközben olvasta eleredtek a könnyei és csendesen végig peregtek arcán. Majd felállt, megköszönte nekem fia üzenetét és elment.
Valószínűleg változott a helyzet.. az asszony az utcán nekem megelőzhetetlenül előre köszönt..
Miklós jelesre érettségizett és jogásznak tanult. Évekkel később találkoztam vele - egy kávé mellett elmondta élete alakulását...és akkor árulta el diákkori szerelmét is. Többé nem találkoztam vele. Az ilyen esetek persze nem sűrűn fordultak elő - szerencsére.
3681
gyongy - 2013. április 29. 20:59:59

Kedves Mamuszka!
Már szinte mindent elmondtak az előttem szólók, így nem marad más, mint hogy gratuláljak emberséges munkásságodhoz. Figyelemre méltó volt írásod, már másodszor olvastam el teljesen lenyűgözve.
Örömmel voltam Nálad: gyöngy

2678
Emperor - 2013. április 27. 22:45:15

Kedves Sarolta!
Látom, mindig megtaláltad a helyes utat. Más tanár, valószínűleg kíméletlenül elégtelent adott volna erre a két dolgozatra. Pedig hát, a gyerek is ember, s ha nem vesszük emberszámba, elembertelenedik.
Élmény volt olvasni írásod!
Szeretettel
Ida

3313
paltetel - 2013. április 26. 21:26:45

Kedves Sarolta!
Nem hiába mondják, hogy azt amit adsz és ahogyan adod, azt vissza kapod!
Mamuszka édes, te tanári állásodat, szent hivatásként végezted és meg is van az eredménye.
Kitartást munkádhoz, hogy tanítványaiddal minél többször találkozhass.Smile
Szeretettel, Etel

3177
mamuszka - 2013. április 26. 17:20:29

kedves Etel!

sok kedves emléket őrzök aktív tanár koromból . Ezeket írom meg és volt tanítványaim szeretettel olvassák, visszakapok tőlük jelzéseket.
Ez simogatja lelkemet.
Lemásolják és terjesztik írásaimat egymás között és meglátogatnak gyakran. Jó közösségeket neveltem, minden 5. évben találkozót tartanak, csodás csokrokkal köszöntenek és sírva búcsúztatnak - mivel tudják, hogy nagyon beteg vagyok.
köszönöm, hogy te is olvastad emlékeimet.
Sarolta

3313
paltetel - 2013. április 26. 08:28:50

Kedves Sarolta!
Mit nem ad az élet! Örvendek, hogy ilyen tanárnőjük volt azoknak a gyerekeknek, aki megérezte lelkük rezdüléseit, fájdalmaikat is.
Gratulálok írásodhoz, mellyel elmesélted a történeteket.
Szeretettel, Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.