Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Boér Péter Pál: Szurkolás (2013. május)
Minden csárdába kell egy dudás. Ha túl sok van, kicsapják a biztosítékokat… Mily köves volt az a folyosó, intarzia berakás helyett, borongós, naftalinos. Valakit éltettek, mert hetvenes lett. Kivirágoztatták az osztálytermet, tintasötét, vastagon szürke, padlóra ragadt sejtelemmel. Azt hiszem, a takarítónők létszámát racionalizálták, mert bár a sima seprés, leghercigebb formáját, naponta megejtették, de színtelenedett az osztály.
Mindenfelé, központi ötletek korában, kibontott zászlók, és kusza jelmondatok alatt, valaki fejéből – pattintott, rőt szakállú ötlettel, mint egy jó padlókefe - kirepült a “seperd diák, mosd fel az osztályt” akció, kozmikus változata.
Vajon hányszor kellett volna, milyen gyakorisággal? Nem tudom. De abban az osztályban, csak két lekékült, osztálymosoda jelleggel bíró tevékenység zubogott le. A többit, valószínűleg, hogy ne zárjuk ki a csalafintaság pragmatikus formáját, a tizennégy malac elve alapján, statisztikailag lejelezték.
Még az is lehet, hogy takarítónők, korholás, vagy zsebpénz emelés árán váltották ki, az “I love you tizenkettő C padlója”, spontánnak nevezett akcióhalmazt.
A fiúk, háromszor tízen, miután padmentesítették az osztályt, és székből akadály pályát hevenyésztek az esetleg arra csónakázó, még bent lévő tanárok bosszantására, lefeküdtek. Hanyatt, csak úgy fatörzsszerűen! Gerincüket szoktatva, a nem sokkal ez utánra várható, kemény matrac idillre.
Osztályfőnöknő is volt, mint minden osztálynak, darab, kirendelt, kinevezett és csatolt. Ő, a vízben úszó osztályban, bokáig pancsikáló lányok szolidáris megmentőjeként, két próbálkozással megkísérelte sikálásra szokni a félnyíltan cigarettázó, unott tőmondatokban társalgó – néha, valami számára megfejthetetlen tragacsságon felnyerítő - fiúkat, de azok minduntalan kiszivárogtak. Pedig ez őt nagyon zavarta!
Hirtelen, valami halaszthatatlan - mint ősszel és tavasszal parasztnak a szántás - dolga akadt, a félig nyitott ajtajú tanáriban. Még virágzott! Mondhatni csábító szirmai voltak, mint a hat tagú, hirtelen felmosóvá változott, egyenruhába bujtatott lányoknak. A tanári ajtaja mögött másfél méterrel, speciális darabossággal faragott, kemény táblájú szék, nyomasztó öléből, a serkenő bajszokat sem pödrő fiúkat leste.
Valami történt az osztályban, a sikongás frekvenciája hangosabbá nőtte magát. No, erre mint fáról levert, érett diók potyogtak be, giga csiga sebességgel a fiúk. Még csak sodródott, a balhékezdet szűkülésének előjele, az átmeneti mocsárban. Valami unalomrepesztőn, megjelent Andrea, bekuporodottan forgatta vödrében, a mosószertől habzó vizet.
Ekkor, az előzményeket nem ismerő fiúkban, hirtelen kitört a versenyláz. Padtársa Diana, ugyanis odalépett, és két kézzel, mérhetetlen komolysággal, szép napot kívánt, majd négy marékkal szűkítette meg, gyors fodrászként Andika frizuráját. Aztán hátat fordított, és a tocsogó léharmóniában, váratlanul zúdult rá a vödör teljes tartalma.
Még nyugodtan fordult meg, lenyúlt a mosóporos dobozért, odalépett kimerevedett kebelbarátnőjéhez, és beporozta, mint jó gazda bogárirtóval burgonyájának leveleit. Tetőtől talpig! Főleg hajzatát ékesítve, a maga idegein pengetést sem kímélve, szórta- szórta.
Ekkor már mind a harminc srác, dübörögve vált szurkoló táborrá, tulajdonképpen mind a két lány irányába. A lényeg az volt, hogy ilyen alacsony szintű átrecsegtetéssel, ne hagyják abba. Elkezdődött a sikítás, visongás, ordítás és üvöltözés, hengergőzve tépték egymást a latyakos parketten, és valamitől, az osztályfőnöknő, pár méterről, nem akart semmit meghallani a, számára feltehetően horror felforrósodásból.
Idegességében, egyik krémest nyakalta a másik után. Fülelt. A lányokat, akik egymás ruháját szabták, éppen saját ízlésük szerint. Senki nem foglalkozott vele, mintha nem is létezett volna, mint az az őszi falevél, amelyik tavaszra szétporlad.
Hogy miként fejeződött be, a pancsözönbe szivárványosított buli, arról a helyszínen jelenlévő tudósító sem tudna pontos információt adni, Tény, hogy az ég nem derült ki, a napot sem húzták csigával magasabbra, és valamilyen osztály-szolidaritásból, ha haza akartak menni, kénytelenek voltak ímmel-ámmal beszállni a parkett, frissé derengett foszlányosodásának széttörlésébe.
Visszarámoltak és sosem lehet megtudni miért, de a nő lebukott, mint horizont mögötti esti nap. Soha nem tett célzást sem, a sikálókon vert lobogására. Feltehetően azért, hogy osztályát, s így saját magát, ne pontozzák le, ne kerüljön senki hátrányos helyzetbe.
Még hetekig, napfogyatkozásba mordult egymás mellett a két amazon, talán sosem felejtették el, de a józan ész azt diktálta egy idő után, hogy játsszák el a kisimuló víztükröt, melyről olyan szépen visszaverődik a felkelő nap sugara.
1570
boerpeter - 2013. május 22. 23:40:25

Köszönöm, Jutka! Smile

3767
vorosemilne - 2013. május 12. 16:52:34

Ilyen az élet és a fiatalság...
Gratulálok, Jutka

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.