Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Álomsziget (2013. május)
A fene egye meg az egészet! – kiáltott fel John Gardner. – A fene egye meg!
Mindkét öklét az ég felé emelte, úgy káromkodott. Hangosan, már-már artikulátlanul ejtette ki a szavakat. Megfeledkezve önmagáról, gyakran ismétlésekbe bocsátkozott, ám ez sem zavarta pillanatnyi elmezavarában.
John Gardnert már semmi sem zavarta. A sokk, ami néhány perccel a várható beteljesülés előtt érte, túl nagy adag volt a számára. Olyannyira, hogy belerokkant. Agya, mintha csak ezer voltot vezettek volna belé, égő fájdalommal lüktetett.
Szeme a képernyőre meredt. Az első filmkockák tulajdonképpen még nem mondtak neki semmit. Erős idegzetű ember lévén, szokványos balesetnek vélte az egészet. Amiből egy olyan nagyvárosban, mint New York, napjában sok száz bekövetkezhet. Kíváncsiságból figyelte az eseményt. Aztán, amikor a riporter már neveket is említett, arra már fölkapta a fejét. Hirtelen elhomályosult előtte minden.
Talán álmodott is. Vagy mégsem? Minden olyan ismerős volt a számára. A napfény, a levegő, a vele keveredő jellegzetes illatok, a távolból átszűrődő halk zene, mind-mind álmai szigetére emlékeztették. Nyugalomra, csendre, valahol az óceán végtelennek tűnő horizontján. Ahová régóta elvágyott.
– Jól érzed magad? – A lány föléje hajolt és megtörölte verejtékező homlokát.
– Hol vagyok? – kérdezte a férfi, felocsúdva ijedtségéből, rápillantott a lányra. A fölötte ringó fedetlen keblek látványa csodálatos érzéssel töltötte el. Egy darabig mozdulatlanul tűrte a simogatást, majd amikor felemelte volna a karját, hogy magához vonja a lányt, az egy gyors mozdulattal kisiklott a várható ölelésből.
– Pszt! – intette nyugalomra a férfit, ujját telt ajkához emelte. – Maamu mindjárt jön. Hozza neked ennivaló – mondta, majd észveszejtően ringó léptekkel eltűnt a parton, el a végtelen kéklő óceánban.
John Gardner megtörölte a szemét. A lassú eszmélésben arra lett figyelmes, hogy újból a baleset képeit látja. A helyszínről tudósító riporter neveket mondott be, ahogyan fölerősítette a hangerő gombját, tisztán hallhatta az egészet: Peter Catway, az ismert multimilliomos és felesége halálos autóbalesetet szenvedett.
– A fene egye meg! – káromkodta el magát John Gardner, s a pamlagra rogyott. Arca eltorzult, üvölteni kezdett. „A rohadtak! Átvertek” – jutott el tudatáig a szörnyű felismerés. Hát persze, hogy átverték, gondolta végig a lehetetlen helyzetet. Megbízták egy gyilkossággal, amiből milliókat kaszálhatott volna be, s amelyet végül is nem tudott végrehajtani. Hiába bujkált egész éjjel a lakásban, lesve áldozatát, az nem érkezett meg.
A pénzre gondolt, álmai szigetére. Ahová mindig is elvágyott. Maga előtt látta Maamu csodálatosan szép testét, elragadó mosolyát, érezte bizsergetően forró ölelését.
Maamu mindjárt jön – hallotta nagyon messziről. És azt is, ahogyan egy rendőrautó fülsiketítő robajjal megáll a ház előtt. Jól hallotta a kinyíló bejárati ajtó csapódását, a súlyos cipőtalpak trappolását a lépcsőházban, mind közelebbről hallotta a rohamosztag egyre szaporább lihegését, a lakás ajtaja előtt megrekedt csendet. A szíve dobogását.
Mire várnak még? A megfelelő pillanatra? Arra, hogy fölsorakozzanak a folyosón? A társakra, hogy egyszerre törjenek be a szobába? Őrült tempóban kavarogtak benne a gondolatok, a pisztolyáért nyúlt, a fegyvert a homlokához szorította, a 35-ös Magnum ridegen feszült a bőréhez, szemét az ajtóra szegezte, várt.
A multimilliomosra gondolt. Őt látta maga előtt, csak őt érzékelte a szemével, ujjai az áldozat arcára simultak, minden idegszálával csak őrá koncentrált. A bőrébe bújt. Már ő maga volt Peter Catway, a multimilliomos, akire célzott, akit elítélt. Remegő keze a pisztolyon, homlokáról verejtékcseppek hulltak alá. Aztán megszólalt: most meghalsz, mondta sziszegő hangon. Meg kell halnod!
Eldördült a fegyver, azzal egy időben hatalmas reccsenéssel, zajjal a szoba ajtaja is kitárult. A rohamcsapat első befutói még láthatták, ahogyan John Gardner teste a szőnyegre zuhan.
– Ki volt az? Ki lőtt? Megmondtam, hogy élve kell! – kiabálta McRocky főfelügyelő még a hátsó sorokból, aztán hamar utat tört magának az emberei között, hangos káromkodások közepette a sebesült fölé hajolt, és… És abban a pillanatban elakadt a lélegzete.
– Ki ez? És mit keres itt? Nem ő a mi emberünk! – hadarta még mindig kiabálva. Kellett egy kis idő, hogy magához térjen. Váratlanul a fejéhez kapott. – Jack Pulton! Jack Pulton! Hát persze! – fordult helyettese felé, magyarázva. – Már megint túl akar járni az eszemen. Ugyebár azt a bejelentést kaptuk, hogy itt lesz a házban, hogy kirabolja a milliomost. De nem. Ide küldött valakit maga helyett, egy balekot, akivel elhitette, hogy Peter Catway hazahozza a millióit. Mindezt azért, hogy megtévesszen bennünket. Azalatt …
– Egyelőre anonim. Nincs nála igazolvány, semmilyen papír, amiből a kilétére következtethetnénk – szólt közbe Paul Batler százados, miután megmotozta a sebesültet. A nyaki verőerét vizsgálva felkiáltott: – De még életben van. Valaki szóljon a mentőknek!
– Él, él, él! – kiáltották többen is a közelállók közül. Paul Batler a főnökére nézett. Bólintott közben, a folytatást várta: – Igen. Azalatt…
A főfelügyelő a távolba meredt. Gondolataiba felejtkezve már a másik helyszínen járt, kint az utcán, a kiégett autót szemlélte, a roncsok között kutatva egy apró szerkezetre lett figyelmes. Feltehetően gyújtószerkezet volt az. Ha majd tüzetesen átvizsgálják az autó maradványait, azután többet tudnak, szögezte le magában, majd a századosra szegezte tekintetét:
– … Az idő alatt Jack Pulton balesetet okozva elszedte a milliomos pénzét, majd robbantott – mondta. – Igen. Bár még nem tudjuk biztosan a fejleményeket, de lefogadom, hogy ott volt a balesetnél, ő robbantotta fel az autót, azután… – itt jobb kezével nagyot csapott az előtte álló asztal lapjára – elszelelt a pénzzel.
John Gardnert sokkolták a hallottak. Élet és halál között vergődve követni tudta a főfelügyelő szavait, erős fájdalmai ellenére megértette az általa elmondottakat. Azt, amit már korábban is sejtett. Csúnyán átverték.
Pedig nagyszerűen indult minden. Ha jól belegondol, Jack, a főnök tökéletesen kitervelte az egészet. Ő pedig mindig is megbízott apai ágon örökölt féltestvérében. Egyrészt, mert bátyjának kiváló érzéke volt az ilyesmihez. De döntő szerepet játszott a Jack által jó bulinak nevezett rablásban az a tény, hogy Elizabeth, Peter Catway neveltlánya segítségükre volt a bűntényben.
Na, persze, minderről McRocky főfelügyelő nem tudhatott. Fogalma sem volt John és Elizabeth kapcsolatáról például. A főfelügyelőnél nem volt képben maga John Gardner sem, testvérként kiváltképp ismeretlen volt a számára, hiszen John az anyja családi nevét viselte. Nehezítette McRocky dolgát az a tény, hogy Gardner ugyan több rablásban is részt vett a bátyjával, de soha nem jutott rendőrkézre.
És most? E földi léttől távolodva egyre rózsaszínűbbé vált számára a világ. Az arcára kiülő mosoly a hatalmas tehertől szabaduló test megkönnyebbülését, a végső megbékélés jeleit láttatta, azt az állapotot, amelyben kész a megnyugvásra.
Bár csalinak használták és átverték, szívében senkire nem gondolt haraggal. A bátyjára sem, aki az óta már túljár hetedhét határon. Álmai szigete felé repül. A szigetre, ahová mind a ketten epekedve vágytak. Jacknek sikerült, és Elizabeth Catway egyedüli örökösként megadhatja számára mindazt, amire bátyja gyermekkora óta áhítozott.
Ő pedig… Lehunyta a szemét. Testét kínzó fáradtság gyötörte. Pihenni vágyott. Még hallotta, ahogy a távolban valaki felkiált: megjöttek a mentők! Aztán mély álomba zuhant.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.