Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.04.25. 20:35
Kellemes estét kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.04.25. 19:11
Köszönöm Józsi, h. feltetted a kerti partimról szóló meghívómat már csak azért is, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. (Lassan 70 leszek, ház-átép... Bővebben

2019.04.25. 12:17
Szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

2019.04.25. 10:55
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.04.25. 10:31
Kellemes napot kívánok szeretettel Heart Mindenkinek !

2019.04.24. 21:29
Szép estét és Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.04.24. 21:29
Javítottam István.

2019.04.24. 17:34
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.04.24. 15:28
További szép napot kívánok a Holnap Magazin Főszerkesztőjének,
Munkatársainak, Alkotóknak, Olvasóknak ! Heart Nagyon szépen köszönöm a figyelmét ... Bővebben

2019.04.23. 21:45
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: ThiefOfKings
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 2
Jozsi-foszerkeszto, bruxinelli
M. Laurens: A jellem (2013. május)
Csendesen bandukolok a kórház folyosóján egy cetlivel a kezemben, amin csupán pár sor áll. Olvasgatni próbálnám, ám a „tisztelt” szónál többet nemigen tudok kiböngészni a sorok közül. Vajon hol, és hogyan tanítják meg a doktorokat oly módon írni, hogy azt a patikusokon kívül, élő magyar ember képtelen értelmezni, még akkor is, ha az nem latin szavakból áll. Még szerencse, hogy az arab számokat nem okítják hierografikus módon leírni, mert különben soha sem lelném meg a jelzett szobaszámot. Rövid keresgélés után mégiscsak sikerül a főorvosi szobára rálelnem, ami mellett négy szék raboskodik lábuknál összekötözve. Ebből másfelet egy termetes, idősebb úriember birtokolt, Döbrögiként elterülve, hatalmas szatyrokkal körbebástyázva magát. 
— Jó napot! — köszönök illendőképp, amire némi dörmögésféle a válasz. Jól nevelt beteghez illően, előkapom kisebb paksamétához hasonlatos záró- és egyéb jelentéseimet, és illően komoly tekintettel nézegetem végig őket. Érteni ugyan semmit sem értek a feléből se, de mégiscsak jó érzés, hogy nem holmi egyszerű nyavalyákkal járkálok, mint mondjuk szédülés, fulladás, netán látászavar.   
Büszkén húzom ki magam a széken, mégiscsak jobb úri nyavalyákkal nézni a világba, amelytől minden pórnak elakad a lélegzete, ha-csak a nevét is emlegetem. Kiejteni sem tudom, akárcsak megjegyezni, pedig minden doktor menten megkérdi, hogy mi is légyen az én nyavalyám, és mit is szedek rá. Ilyenkor igyekszem szemérmes képet vágni, és menten előkapom a kisebb regénnyé duzzadt paksamétámat mondván, ebben minden le vagyon írva szép latinsággal, ahogyan az illik.
 Miközben kellő buzgalommal sikeresen össze-visszakevertem a feleségem által szép időrendbe pakolt irományokat, a mellettem lévő úriember mély dörmögő hangja ránt vissza a földre, elvonult lelki magányomból.
— Szintén a főorvos asszonyhoz jött? — kérdezi, miközben végigmér.
— Azt hiszem, hozzá — válaszolok bizonytalan hangon.
— Aztán volt már máskor is nála?
— Nem. Most először járok itt.
Rövid szünet következik, ami alatt látszott, hogy „Döbögi uram” mérlegli, méltó vagyok e társalgásra. Végül döntött.
— No, akkor magát is jó helyre küldték — hangsúlyozza sokat sejtetőn.
— Remélem úgy lesz — adom az ártatlant, vigyorgó arccal.
— No, csak ne reménykedjen annyira, mert a feleségem szegény majdnem ráment!
Kissé felém fordulva mélyen a szemembe néz, mint valami vizsgálóbíró. Komor ábrázattal folytja, miközben kurta karjaival erősen gesztikulál. — Nem értenek ezek semmihez! Ezeknek a kisember semmi. Csak a zsebüket tömik meg és nyomják a sok maszlagot közben, hogy így, meg úgy. Aztán-meg, ha baj van, letagadják a csillagokat is az égről! — közelebb hajol hozzám és sejtelmesre véve a hangját, folytatja. — A feleségem majdnem meghalt miattuk! Úgy ám!  
Zavartan nézek körbe, keresve a véleménynyilvánításból kivezető út mikéntjét és hogyanját, miközben szaporán lesem, jön e valaki, aki kimentene szorult helyzetemből.
A folyosón azonban egy lelket sem lehetett látni.
— No, csak azért mondom, mert örüljön, ha élve jut ki innét! — közli felemelve a hangját, miközben körbevizslatta ő is a folyosót.
— Én csak egy vizsgálatra jöttem — makogom bátortalanul.
— Nincs itt semmiféle vizsgálat, sőt! Még enni sem adnak rendesen — folytatja nagy vehemenciával.
— Benn feküdt két hétig, és még csak felé se nézett senki. Szegénynek én hordtam be az ételt is. Ráadásul cukros. A nővérek meg nem törődtek vele. Éjjel is majdnem leesett az ágyról, mert senki nem volt, aki időnként benézzen rá. Arról meg nem is szólva, hogy össze-vissza szurkálták a karját, és mindenfelé mászkáltatták. Röntgen meg olyan zörgő vacak a feje körül. Úgy megrémült szegénykém, hogy felment tőle a vérnyomása. Na de ezeknek… ezeknek aztán az sem tűnt fel. Valóságos isteni csoda, hogy még él.
Igyekeztem megértő arcot vágni a kitörés hallatán, hátha az használ valamit, habár egyre kevésbé bíztam, hogy ez lenne a menekülés biztos módja…
— Tudja uram, mi hiányzik ezeknek?
Szaporán mozgattam a fejemet vízszintesen ide-oda, jelezvén, hogy ezt én bizony nem tudom.
— A jellem! ... Mert jellem nélkül még a főorvos sem ér semmit. Most is, példának okáért kidobták az asszonyt már pénteken, hogy ne kelljen rá költeniük. Most jövök a zárójelentéséért. Micsoda főorvos az ugyebár, aki ilyent megcsinál? Hiába, a jellem... Az hiányzik! 
Látható elégedettséggel dől hátra a széken, mint aki befejezte a beszédét és várja, a jól megérdemelt tapsot. A két megtermett szatyor felé bökve én is végre megszólhatok.
— A felesége ruháit viszi haza?
— Hol él maga, jóember? — mordul rám. — Ezeknek mindig kell valamit adni, mert sohasem tudja az ember, mikor kerül vissza a karmaik közé. Tudja, ahol nincs jellem, ott így mennek a dolgok. Mert ugyebár a Jellem a legfontosabb! — teszi le a pontot.  
Hosszas szünet következett, aminek a végén nyílik a főorvosi szoba ajtaja, egy kopaszodó úr távoztával fiatal nővérke jelenik meg az ajtóban.
— Kis türelmet kérek! — hadarja, és elindul a folyosó vége felé.
A nyitva hagyott ajtóban egy ötven év körüli mosolygós arcú hölgy jelenik meg, és a széksorra pillantva a távolodó nővérke után szól félhangosan.
— Ibolykám, ha arrafelé jársz, hozd be, légy szíves a Sípos néni zárójelentését is!
Azzal a széken trónoló beszélgetőtársamhoz fordulva — kedveskedő mosollyal az arcán — megszólítja.
— Sipos úr drága, fáradjon be, mindjárt hozza a nővérke a zárót.
Sipos úr nyögve, szuszogva hajol le a szatyrokért, és megrakott teveként préseli be magát a nyitott ajtón. A főorvos asszony a szemével türelemre int, és ő is eltűnik az ajtó mögött, résnyire hagyva azt, a visszatérő nővérke számára. 
Az ajtó résén áthallom, ahogyan Sipos úr, a maga dörmögő hangján, megszólal.
— Drága főorvos asszony, annyira hálásak vagyunk magának a törődésért. Szegény feleségem minden nap imába foglalja a nevét. Soha nem fogja azt a sok szépet és jót elfelejteni, amit maguknál kapott. A nővérkék is olyan kedvesek voltak hozzá. És ha a főorvos asszony nincs, akkor szegénykém már rég nem élne. Minden este imát mond a főorvos asszony tiszteletére. Ne sértsen meg, fogadja el ezt a csekélységet hálánk és tiszteletünk jeléül…

Pest-Buda 2005-2013
3872
M Laurens - 2017. május 14. 22:40:42

Kedves Rita!
Mint a rövidke karcolataim 99%-a, ez is valós történésen alapszik, amik velem estek meg.Természetesen Sipos úr a valóságban más névre hallgatott, de minden más pontos. Szerintem az élet írja a legjobb karcolatokat, mi csak lejegyezzük az utókornak azokat.
Köszönet az olvasásért! Rose
/ Miklós /

5396
Kitti - 2016. március 22. 22:48:25

Hűha, de szuper!
A jellemről nem is szólva. Smile Remek ez a novella! Remélem nyertél is vele?
Élvezettel, örömmel olvastam!
Kit

3872
M Laurens - 2013. május 28. 23:54:29

Kedves Katalinka !
De bizony a történet valós és saját tapasztalataim alapján íródott. A kettős dátum magyarázata az, hogy eredetileg a történet nem novellaként jelent meg 2005-ben
A 2013-as átirat már lényegesen letisztultabb és olvashatóbb formába lett öntve,
a stílus szabályainak megfelelően, miközben sem a párbeszédek, sem a történet gerince nem változott. Meglehetősen sok régi írásom vár még most is a fiókban leporolásra.
Épp ennél a novellánál kérdezett rá valaki ( aki szintén a lakókörnyezetemben élt), hogy nem az XY kórházban játszódik? A válaszom igenlő volt, mire ő megjegyezte, hogy Ő is pontosan emlékszik a széksorra a folyosón, de azóta már átépítették a kérdéses épületet.

Köszönöm szépen az olvasást !
Üdvözlettel: M. Laurens ( Miklós )

3872
M Laurens - 2013. május 04. 20:17:26

Köszönöm szépen az olvasást namuszka !

3177
mamuszka - 2013. május 02. 13:14:55

Sajnos, sok igazság van benne - mindkét oldatról.

kiegészíthetném sok szomorú személyes tapasztalattal, de attól nem változna semmi. Sokan ismerik ezt a helyzetet.
megértéssel olvastam és dühösen
üdv. m.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.