Tóth Sarolta: Egy teljesen eseménytelen élet
Anyámnak négy nála fiatalabb testvére volt. Közülük egy fiú - természetesen - ő a kedvenc. Anyja és húgai is kényeztették, később pedig a nők - körül dongták, mint méhek a mézes bödönt.
- Érthető, mert az akkori - a múlt század közepe táján - szépségideált testesítette meg. Az ünnepelt és körülrajongott, szerelmes szerepeket alakító férfiszínész - Jávor Pál - ikertestvére lehetett volna, néha össze is tévesztették vele.
- Amilyen szép volt külsőre, olyan buta és értéktelen lelkileg. Kitanult valamiféle vasmunkás szakmát, de nem fűlt a foga a koszos fizikai munkához - mint ahogy a tanuláshoz sem.
- Ezért egészen fiatalon megszökött a szülői házból és elment a fővárosba szerencsét próbálni. Talált is kézbesítői munkát egy gyárban, amit aztán fegyelmezetten ellátott. Sok befolyásos ismerőse is akadt, mert tudott és szeretett mulatni , tekézni, pezsgőzni, táncolni, kártyázni, nőkkel szórakozni.
Ennek az ismeretségi körnek köszönhette, hogy a katonaság alól felmentést kapott, - a háború alatt feleségül vett egy nála jóval idősebb orosz nőt, aki megszökött hazájából egy magas rangú katonatiszttel, akitől fia is született - de házastársul nem igényelte. Nagybátyám szívességből feleségül vette Súrát /mert így hívták az orosz nőt/ - és így megúszta a katonai szolgálatot az orosz tiszt hálája jeléül.
- A háború után, amikor hazánkat megszállták az oroszok, Súra állást kapott mint titkárnő a belügyminisztériumban. Jó fizetés, orosz barátok, sok szórakozás - a butácska férjre már nem volt többé szüksége. Súra megoldotta egy ideig a gondot, a vacsorába altató kevert, és míg férje az igazak álmát aludta, ő az asztal tetején táncolt az orosz tisztekkel és pezsgőt ittak a cipőjéből, mert még idősödvén is szép nő volt.
- Ám egy idő után nagybátyám felfedezte az altató trükköt és belátta, hogy a házasságuknak nincs jövője már. Elváltak hát tisztességgel és Súra hálából jó állást szerzett volt férjének a belügyminisztériumban - sajnos, mivel - saját bevallása szerint is - nagyon műveletlen és buta volt, csak telefonközpontos kezelő lehetett. Beosztásával nem szokott dicsekedni, csak annyit közölt, ha érdeklődtek munkájáról, hogy bizalmi állása van a belügyminisztériumban. Erre nagyon büszke volt. Magányosan élt egy ideig, majd amikor már elege lett az éjszakai mulatozásokból és a rá csimpaszkodó nőkből - elhatározta, hogy megházasodik. Nem volt nehéz asszonyt találni, mert még mindig jóképű volt. Ám ezúttal olyan asszonyt keresett, akinek saját lakása van, állása és házias - mellesleg imádja őt.
- Hamarosan feleségül vette Gizi nénit, egy Szlovákiából áttelepült kereskedő lányát, akinek trafikja és szép belvárosi lakása volt. Gizi néni kimondottan csúnya nő volt, alacsony termetű, hatalmas mellekkel, jelentéktelen arccal már őszülő, ritkás hajjal, inkább anyjának, mint nejének látszott, de éppen ez volt a cél. Kényeztették egymást, gyönyörűségemnek szólították ifjú házas korukban. Gyermekként sokat mulattam, amikor veszekedni hallottam őket - és ekkor is használták a becéző megszólítást:
- A fene enne meg téged gyönyörűségem - mondta nejének a nagybátyám, de megtehette, mert Gizi néni megbocsátott, hiszen boldog volt, hogy nem lett vénlány, asszony lett belőle. Később megvált a trafiktól, utazgattak, és együtt öregedtek meg. Gyermekük nem született.
Gizi néni nagyon vallásos asszony volt, minden vagyonát a közeli plébániára hagyta, melynek közös kriptájában együtt alszanak poraik az urnában. Ilyen volt egy eseménytelen élet.
3177
mamuszka - 2013. június 10. 16:38:37

kedves Viola!

a nagybátyám szeretni való szélhámos volt. kihasználta előnyös külsejéből adódó lehetőségeket. nem lehetett haragudni rá.
köszönöm kedves figyelmedet, érdeklődésedet.

szeretettel mamuszkaSmile

277
farkas viola - 2013. június 09. 14:20:13

Nahát KEDVES SAROLTA, AZ "ESEMÉNYTELEN" írásod igen tetszetős és izgalmas. Kitűnő alkotás, a tartalmát tekintve is az. Fantasztikus családból származol, micsoda életek és események? Örülök, hogy olvashattam.
Köszönettel: Viola SmilePfftSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.