Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.26. 17:41
Kellemes estét kívánok In Love szeretettel Mindenkinek!

2019.05.26. 13:44
Kedves hzsike! Gratulálok, és további sok sikert kívánok!

2019.05.26. 13:36
Kedves hzsike! Szívből gratulálok! Rose

2019.05.26. 12:26

2019.05.26. 12:25
Szépséges napot mindenkinek! Smile Föltettem a Könyvbemutatóm linkjét, nagyon jól sikerült. Boldog vagyok. Smile

2019.05.26. 07:39
Jó reggelt, szép napot! Köszönöm a versem javítását! Üdvözlettel Éva Rose

2019.05.26. 04:23
Szép vasárnapot.Szaladj
on el mindenki szavazni, ezzel tartozunk gyermekeinknek , unokáinknsk. Heart

2019.05.25. 23:49
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.25. 20:01
Gratulálok minden nyertesnek szeretettel!! Heart Rose

2019.05.25. 19:59
Gratulálok a nyerteseknek!

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: zozone
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 4
lilapetunia, babumargareta, zozone, kovesdiferencne
Tátos Gyöngyi: Vihar - 7. történet (2013. július)
Ragyogóan sütött a nyári nap. Már kora reggel forrósággal árasztotta el a nagy budai bérház udvarát.
Julika, aki négy éves volt mégis fázósan álldogált a napsütötte oldalon, és egykedvűen nézte a reggeltől-estig a kimerültségig focizó Mészöly fiukat.
„Ezek mindig rugdossák azt a szakad labdát, és közben ordibálnak” - gondolta magában morcosan.
Unatkozott! Korán reggel kellett kelnie. Olyan szokatlan rendetlenség vette körül a felnőttek ide-oda szaladgáltak a lakásban. Nagy dobozok és kosarak meg lábosok voltak kipakolva a szoba közepére, meg mindenütt ahová csak nézett. Az is szokatlan volt, hogy az Édesanyja reggeli után kezébe nyomta a kis labdáját és azt mondta.
- Itt a labdád menj le játszani az udvarra, hogy ne lábatlankodj itt.
Hát persze, hogy rossz kedve volt. Még sohasem kellett ilyen korán kelnie, és mindig könyörögni kellett, ha le szeretett volna menni egyedül játszani. Most meg elküldik, mert útban van.
Pár nap óta amúgy sem érezte magát olyan kellemesen a lakásban. Édesanyja sokkal kevesebbet foglalkozott vele, mint szokott. Több látogatójuk volt és pakolásról, rámolásról, költözésről beszélgettek, amit ő nem nagyon értett. Ez volna az? Ez a rendetlenség?
Valójában akkor kezdett ezen a dolgon gondolkodni, amikor meglátta a saját bútoraikat, amiket két idegen férfi cipelt a nemrég érkezett út szélén álló lovas kocsi mellé rakták le.
A lovacska szép barna volt és időközönként horkantott egy nagyot mintha ő is unatkozna.
Némelykor a lábaival is dobbantott egyet, mintha indulni szeretne már.
Kisvártatva Édesanyja is megjelent és dirigálta az embereket, hogy mit, hová rakjanak.
Juli sértődötten álldogált. Duzzogott, hogy őt senki sem vette észre. Édesanyja elment mellette és még csak meg sem simogatta. Pedig semmi rosszat nem tett. Csak rápillantott, mint aki megnyugodva vette tudomásul, hogy nem csavargott el sehová, és elsietett a kezében lévő kosarakkal a kocsi felé. Úgy sürgött-forgott mindenki, hogy a kislányt bosszantotta ez a nagy mocorgás, mert kirekesztették ebből a játékból. Pedig biztos ő is tudott volna valamit pakolni. Elhanyagoltnak érezte magát.
- Gyere fel kislányom. Egyél valamit, mert mindjárt indulunk - ragadta meg sietve Édesanyja a gyerek kezét és nagy léptekkel húzta mag után a majdnem futásra kényszerített kislányt.
Mikor beléptek az ajtón Juli megtorpant. Teljesen üres volt a lakás, csak az ő kisszéke volt a szoba közepén és egy elemózsiás kosár. Édesanyja kezébe nyomot egy nagy karéj kenyeret és a kosárba mutatott.
- Ott a paradicsom és a paprika falatokra vágva. Egyél gyorsan, mert a paci odalent már nagyon türelmetlen.
Az üres lakásban a hang felerősödött és minden fal visszhangja még félelmetesebbé tették Juli számára a kissé gyors és izgatott mondat hangjait. Már a küszöbön megmagyarázhatatlan félelem fogta el az üres homályos szoba látására, most meg még ez a gyorsan idegesen hadart visszhangzó mondat? Olyan idegen és hideg volt minden, mintha sohasem lakott volna itt. A nap is megfordult már és nem sütött be a szoba ablakán, aminek spalettái félig be voltak hajtva.
- Mi bajod van kislányom?- kérdezte a mama, mikor meglátta a szobaajtóban toporgó gyereket. Annak legörbültek az ajkai és szemeiből nagy könnycseppek gurultak az arcára.
- Fé-é-é-lek!
- Mitől félsz? – Kérdezte az papa miközben karjára kapta a remegő gyereket. Az átkarolta szorosan a férfi nyakát és remegve bújt a vállára, hogy ne is lásson semmit, úgy zokogta újra
- Fé-é-élek - de nem tudta megmagyarázni mitől is fél? Remegő kezéből kiesett a kenyér, de a mama nem szólt érte. Megdöbbentette a felnőtteket ez a viselkedés.
- Mitől félhet? - kérdezte majdnem önmagától a papa.
- Sejtem. – jött a merengő válasz.
- A homály, a leomlott plafon és a kongás megint a légópincére emlékezteti. Még mindig nem felejtette el a háborút. Vigye ki legyen szíves a folyosóra, ott a végén még süt a nap hátha megnyugtatja a világosság.
A mama bezárta az ajtót és a kisszékkel és kosárral a kezében megindultak a lift felé.
Mire leértek a liften a kislány szorítása elernyedt és az udvaron már nyugodtan nézett körül apja karján, aki egészen a kocsiig vitte. A nap melegen simogatta a vállát és a kedves udvar pajkos fényeivel vidáman búcsúzott tőle. Az ablakok rákacsintottak, és mosolyogtak az ablakok alatti stukkó díszek.
- Búcsúzz el a gyerekektől lehet, hogy sokáig nem látjátok egymást, mert másik lakásba költözünk, fel a hegyekbe. Búcsúzkodás után a paripak felhorkantva, patáit lecsapta az utca kövezetére és szikrát szórva indultak el mesebéli útjukra a nagy hegyek felé.
Igen arra emlékezett, hogy azt mondták a szülei, hogy a hegyekbe költöznek. Ahogy felültették a kocsi bakjára azonnal elfelejtette a félelmet, a mellőztetést. Boldog volt, hogy a bácsi, aki a lovat vezette megengedte, hogy megfogja a lelógó gyeplő. Sokáig mesélte mindenkinek büszkén, hogy ő vezette föl az új lakáshoz a kocsit. A ló neki engedelmeskedett. Gyermeki álmaiban, ő tündér volt és őzike húzta a dióhintót.
Nem is figyelt semmire, csak nagy mosolygással a száján szőtte a mesét magában mind-addig, míg egy nagy dörrenés fel nem ijesztette mesebéli álmodozásaiból.
- Úr Isten! Mindjárt leszakad az ég! – kiáltott fel az édesanyja ijedten a kocsin. Még be sem fejezte a mondatot, amikor velük szemben egy hatalmas villám hasította át az eget. A ló ijedten ágaskodott fel és két mellső lábával kapálódzott majd hangos nyerítéssel huppant le a földre. Julit hirtelen átkarolta a bácsi, nehogy leessen, ahogy megrándult a kocsi.
A szülők és a fiatalasszony öccse leugrottak a kocsiról, de még el sem értek a gyerekért, már olyan erővel nyílottak meg az ég csatornái, hogy idejük sem volt betakaródzni. Az égen birokra keltek a felhők és nagy összecsapásukban szikrázó villámokat lövelltek a földre nagy dörrenések és csattanásokkal kísérve. A kocsis azonnal kifogta a lovat és egy lombos fához kötötte pár méterre a kocsitól. A gyereket a kocsi alá ültették A mamát is be akarták ültetni a gyerek mellé, de azt aztán hiába, mert nem engedte magát. Azonnal mindenféle takarót és ponyvát kotort elő és osztotta szét a férfiak között, akik megpróbálták letakarni a bútorokat. A kis leány nem mert nyafogni, vagy sírni. Úgy érezte, hogy most nem ő a fontos, megértette, hogy ezért mellőzték idáig, mert ez egy nagyon más nap mindegyikük számára ő most azzal segít, ha nem kell vele foglalkozni. Most a szüleinek nagyon sok a munkájuk és nem érnek rá vele játszani. Amit lehetett letakartak nem törődve azzal, hogy mindenki ruhája teljesen elázik. Hajuk rátapadt a fejbőrükre, mint a rossz csap csöpögött, folyt az esővíz belőle és a ruhájuk is furcsán redőződve tapadt bőrükre. Mindenki mintha megsoványodott volna. A mama is behúzódott a kisleánya mellé a kocsi alá. A férfiak egy lombos fa alá álltak és a fejük fölé egy ponyvát tartottak, aminek más semmi értelme nem volt, mert úgy is bőrig áztak. Mikor a mama bekucorgott a kisleányt átölelve nyugtatta, hogy semmi baj, csak egy kis zivatar. Mindjárt elmúlik és sütni fog újra a nap. Ahogy simogatta a gyereket, rendezte a hátán a takarót a popsijához ért a keze.
- Uram Isten! Te bepisiltél?– kiáltott fel meglepetésében.
- Én, én… nem! Csak ide folyik az a víz - mutatott a gyerek a magaslatról lecsorgó érre mi pont abba a kis gödörbe folyt bele, amibe a mama ültette a gyereket.
- Miért nem szóltál, hogy alád folyik a víz?
- Azért mert… mert… - kis gondolkodási idő - a láb alatt vagyok! - vágta ki magát, ahogy reggel hallotta.
Az asszony felemelte az ölébe a kislányt és majdnem elsírta magát. A torka elszorult a gyermek válaszára. Nagy szeretettel húzta magához és melegen átölelve apró csókokat hintett az arcára.
- Dehogy vagy láb alatt, csak látod, mennyi dolgunk van? Te okos kisleány vagy remélem megérted, hogy azért nem tudunk most annyit foglalkozni veled, mint szoktunk, mert gyorsan kellet összepakolni mindent, tudod a bácsi csak ma ért rá költöztetni. A te munkád most az, hogy segíts abban, hogy ne nyafogj, ne várd el, hogy csak veled foglalkozzunk.
A kisleány megnyugodott és jobban belebújt anyja ölébe még szorosabban akarta érezni, hogy szeretik őt, erre már magától is rá jött, hogy vannak olyan dolgok, amik fontosabbak, mint a játék vagy a mesélés.
1119
tatos - 2013. augusztus 29. 22:37:25

Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik elolvasták és mindenkink, aki kedves bíztató szavakkal ajándékoztak meg. Továbbá mindenkinek, aki erre a novellámra a szavazatát adta. Nagy örömet kaptam tőletek. Szeretettel Gyöngyi.

366
MajorGabi - 2013. július 22. 14:28:55

Olyan érzésem volt, mintha egy regény részletét olvastam volna. Szinte kíváncsivá tett ez a novella, hogy mi volt a történések előtt és mi lesz velük ezután.
Nekem minden jó volt az írásodban!
Gratulálok!
Gabi

3313
paltetel - 2013. július 20. 07:44:38

Tetszik írásod. Jó érzékkel mutatod be a kicsi gyerek lelkében kavargó érzelmeket, gondolatokat.
Gratulálok, Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.