Szabó János: Kard és szerelem - TIZENEGYEDIK TÖRTÉNET (2013. október)
Az író hosszasan tanulmányozta a címet, pedig a cím rövid volt. A három szót Ő vetette papírra, mert az a számítógépén érkezett, elektronikus levélben a kiadótól. „Kard és szerelem” Mit lehet erről írni? Kérdezte magától. Szemei előtt kosztümös lovagregények peregtek. Reneszánsz ruhakölteményeikben, hősüket epedve váró hercegkisasszonyok álldogáltak erkélyeiken, míg szívük választottja, ádáz csatát vívott a keresztes lobogó alatt. Á nem. Ez nem az Ő világa. Elővette a mobilját. Névjegyzék, Ász kiadó , oké, hívás. Kicsöng…
- Üdvözöljük! Ön az Ász kiadó telefonszámát hívta. ha ismeri a melléket, kérem tárcsázzon, ha nem várja meg a kezelő jelentkezését…..
- Hát ez remek! – sóhajtott egy mélyet.
Zene…. Valami Mozart. Vagy Vivaldi. Szerette a komolyzenét, de azon a néhány sokat hallott zeneszámon kívül, nem ismerte a szerzőket. Kicsöng…
- Tessék, Ász kiadó, Lakatos Mónika, Miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, én Rihter Balázs vagyok, és László Zsoltot keresném az ügyben, hogy a…
Újra kicsöng. A diszpécser meg sem várta, hogy végig mondja, kapcsolta.
- László. – szólt bele a telefonba egy rekedt hang.
- Szevasz Zsolti! Balázs vagyok.
- Csak azt ne mond, hogy nem jó a cím.
- De. Ördögöd van. Pont ezért hívtalak fel. Mégis mit írjak erről, hogy kard és szerelem? Miért nem kerestek meg ezzel valami amatőrt? Gondolom, ott toporzékolnak az ajtó előtt, kézirat halmokkal a kezükben.
- Balázska! Ma már senki nem tart a kezében kézirat halmokat. A mélemre küldik. Tele a lomtáram.
- Csak képletesen értettem.
- Sajnálom, Téged akarnak. Kedvelik a stílusod. A java még hátra van. Sorozat lenne. Meg se merem mondani a következő címét.
- Sorozat? Na neee! Nekem erre nincs időm.
- A második regény címe: „ Rózsa és vér”, és ha lehet, kapcsolódjon az első kötethez. Viszont jól fizetnek. Előleg, meg jutalék, meg minden. Író olvasó találkozók. Púderes nagymamák. Elhanyagolt háziasszonyok, akik a Te romantikus regényeiden fogják álomba sírni magukat. Csillogó szemmel hallgatják majd a felolvasásaidat, valami lerobbant könyvtár olvasó termében. Hát kell ennél több?
- Most szívatsz, ugye?
- Távolról sem. Ez komoly. A megrendelő, a „Magánszféra” hetilap. Havonta szeretnének egyet megjelentetni, puha kötésben. Elég kilencven-száz oldal. Egyszerű történet, romantika. A lap mellé csomagolnák. És a lényeg a példányszám. Százharmincezer.
- Mennyi? Százharminc. Még a „Ládabáró” is csak harmincötezer volt.
- Na jó, a „Ládabáró”, egy nagyon komoly műved volt. Több évig írtad, és az meg is látszott rajta. Akárkinek nem is ajánlottam. Az másról szólt, és ez is másról szól. Ez a pénzkeresésről szól. Ne legyél lúzer, és írd meg azt a fránya rózsaszín regényt. Mi az neked, száz oldal á per ötös? Egy délután megírod. Csak legyen jó.
- Megírom. Persze hogy megírom. Megírom a rózsát is, és megírom az összes virágot az összes csipkével és habbal és mázzal együtt.
Letették a telefont. A délutánt azzal töltötte, hogy antikváriumokban vásárolt. kizárólag fűzött romantikus regényeket keresett. Vett vagy két tucatot. Puha füzetek, Tifani és Bianca sorozatból, olyan címekkel, hogy: „A mennyek kapujában”, vagy „Édes vezeklés”. Betért a kedvenc kávézójába, mert úgy érezte, ha otthon olvassa ezeket a kisregényeket, megfertőzi az lakását, és az már soha többé nem lesz az a meghitt kuckó, mint azelőtt. Kért egy kávét, valamint a szokásos krémest. Kényelembe helyezte magát a bokszban. A süti tökéletes volt, mint mindig. A nagyanyja sütött ilyen krémest. Hájas tésztából. Házi tojásból. Olyan sárga volt a krém, mintha festéket kevert volna bele a nagyi. Persze gyanította, hogy a cukrászműhelyben tényleg ételfestékkel érték el a színhatást, de nem érdekelte, mert az íze remek volt. Megette az édesség felét, belekortyolt a kávéba. A feketét cukor nélkül itta. Az édes finomságra, sokkal keserűbb volt mint alapból, és ez nagyon ízlett neki. Beleolvasgatott a regényekbe. Ármány, megcsalások, összetört szívek. De a végére minden jóra fordult. Mire elfogyott a harmadik krémes, már öt füzetecske volt az asztal alatt. Éppen a kávé maradékát hörpintette ki a csészéből, hogy az hányadik volt már nem is tudta. talán a harmadik.
- Ez kritika? – mutatott a padlón heverő könyvekre, a szomszéd asztalnál helyet foglaló hölgy. Nem tudta volna megmondani mióta ül ott, annyira belemerült az olvasásba. Igazából a történetek sokkal érdekesebbek voltak, mint azt feltételezte. Némelyik egyenesen jónak tűnt. Csak hát iszonyúan giccses, de semmiképp sem olvashatatlan. Lenézett a lábaihoz, és elmosolyodott.
- Nem csak azokkal már végeztem.
- Krémes és romantika? - húzta fel a szemöldökét a szomszéd. – Talán csak nem szerelmi csalódás?
- Félre érti. Író vagyok, csak az efféle írásokban nincs tapasztalatom, és van egy megbízásom, amely meg kell mondjam, … feladja a leckét.
A nő felállt, és felemelve a cappuccinoját, az Ő asztalához lépett.
- Megengedi? – mutatott a bal oldali székre.
Balázs olyan hévvel seperte arrébb a romantika füzetekbe zárt hadát, hogy az kerek asztalka túl felén néhány lepotyogott.
- Azokat gyorsan kiolvasta.
- Nem kár értük. Ugyanaz van bennük, mint a többiben, csak mások a szereplők.
- És maga is ilyet akar írni?
- Tudja, pénz beszél….
- Jó a krémes?
Volt valami ebben a kérdésben. Valami olyan burkolt erotika, amihez foghatót Balázs még soha életében nem tapasztalt, pedig volt egy-pár nője. Még egyszer hallani szerette volna.
- Ne haragudjon…. kedves…
- Angéla. Kovács Angéla. – lehelte a nő, és az író az ajkait nézte.
¬*
Hátra dőlt a székben. Bámulta a monitort, majd az egérrel feljebb görgette a dokumentumot. beleolvasott több helyen, megcsóválta a fejét és a kurzort az ikszre vitte a sarokban. Rákattintott. A középen megjelenő ablakban a „Menti a Kard és szerelem dokumentum módosításait” volt olvasható. Kijelölte a NEM hivatkozást. Az írás eltűnt.
- Most kezdhetem előröl.
Kard és szerelem
„Mathias lassú léptekkel baktatott fel a bástyára. Ahogy lenézett a várfal északi oldalán, a csata már a végét járta. A fattyú ostromló hada csúfos kudarcot vallott.”
Balázs vállát hátulról átkarolta két kar. Nyakára forró csókot cuppantott Angéla.
- Mi az, újra kezdted? Mi lett az aukciós ház művészeti menedzsere, és az üzletember viharos románcával?
- Kivágtam a kukába.
- Pedig nem volt rossz. – biggyesztette le a száját a nő. – Olyan romantikus volt.
- Nem volt rossz? Akkor miért röhögtél rajta tegnap fél órát?
- Azt sem mondtam, hogy jó volt. Azt mondtam, nem volt rossz. Az újságnak jó lett volna. Egyébként az a rész, amiben a csaj leejti a kardot, és a pasi csak azért fizet egy rakás pénzt, hogy ne rúgják ki a béna macát… az ott volt. – Angéla jobban előre hajolt Balázs válla felett, és nevetve puszit nyomott a szája sarkára.
- Hagyjál! – mosolyodott el az író.
- Gyere fel velem inkább a hálószobába, és az megírod holnap, amit fenn csinálunk, Mathiast pedig a maca után küldöd.
- Kecsegtető ajánlat, de nem a forró vágyak című pornó lapnak írok, csak egy bulvár újságnak.
A nő leemelte a karjait a férfi válláról, és eltolta magától.
- Hú de magabiztos vagy.
- Ne legyek?
- Lehetsz. Csak siess, mert ha elalszom, maximum valami unalmas társadalmi korrajzot vethetsz papírra, meg nem értett írók, elfuserált szerelmi életéről. – mielőtt elindult az emeletre, megpörgette Balázs támlás székét.
A férfi megállította a körforgást a lábával, majd a monitort bámulva megdörzsölte a szemét. Ránézett, a már üres csigalépcsőre, majd vissza a képernyőre. Felmordult, és Mathiast is a lomtárba pakolta. Az elmúlt egy hét Angélával, maga volt a mennyország.
- Majd holnap megírom. – mondta, és kikapcsolta a számítógépet. Felcammogott a lépcsőn, és bebujt a nagy franciaágy jobb felén a takaró alá. Valójában a bal felét szerette, de Angi is, és átengedte neki. A lány ráfeküdt a vállára.
- Miért nem hagyod a francba ezt a magánszférát. Szemmel láthatóan nem boldogulsz vele.
- Meg tudom írni. nehogy már…. Ez csak egy szerelmes novella.
A nő rátámaszkodott a könyökére, és Balázs szemébe nézett.
- Pont azért nem tudod. Te nem egy szerelmes novella író vagy. Szerinted a rajongóid… Bocsánat. Az EDDIGI rajongóid hogy veszik majd, hogy a Fiatal hajtás és a Ládabáró után, megírod azt a sorozatot?
- A pénz jól jön. Mostanság le kell mondanom az ilyenfajta luxusról, hogy válogassak.
- Merjél kockáztatni. Én segítek. Csak ne add el magad!
Balázs még sokáig ébren volt. Bámulta, az éjszakai forgalom, mennyezeten felvillanó fényeit. A körút még ilyenkor is zajos volt. Reggel mire a kedvese felébredt, már három fejezet elkészült. Éppen a kávét készítette be a főzőbe.
- Elaludtam. – mondta a lány, miközben hozzábujt. – Miért nem ébresztettél fel?
- Gondolkodtam. Rájöttem, hogy neked van igazad. A saját utam kell járnom. – eltolta kissé magától Angit, és rábökött a laptopra. – Már kész három fejezet.
- Mit írsz? –kerekedett ki Angéla szeme.
- Egy családregényt, és nem az újságnak. Az lesz a címe, hogy Kardok szerelme.
- Elolvashatom?
- Ha nem baj, nem szeretném. De ígérem, ha kész, Te leszel az első.
Azzal a kávéfőző egyre gyorsuló kotyogására lágy valcerbe kezdett a pizsamás kedvesével, és csókot nyomott a lány puha ajkaira.

*

Angéla az ölébe ejtette a kéziratot.
- Hát ez… Drágám, ez nagyon jó. Komolyan mondom le sem tudtam tenni. Ez a család valóban létezett, vagy csak kitaláltad az egészet?
- Mikor felvetetted, hogy mást kéne írnom, eszembe jutott egy régi olvasmányom. A Ládabáró ügyében kutakodtam, és volt egy gróf, akinek kardos családi címere volt. Elszegényedett, így érdekből házasodott. Ennyi a valóság. A többit hozzáírtam.
- A kiadó mit szólt hozzá?
- Tetszik nekik, de fél évig még biztos nem lesz kiadva.
- Végül is a romantikus füzetekből van bevételed.
- Igen. Hála Zsoltinak, megfogadtam a tanácsát. Mások is írnak álnéven. Éppen ma jött meg az ötödik rész.
Kivette az aktatáskából a füzetet, és letette az asztalra.
Blaise R. - A boldogság kútja

VÉGE
547
Frady Endre - 2013. október 03. 09:50:33

No, ez jó volt! Éljen az álnév! Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.