Szabó Jolán: Csörren a telefon (2013. október)
Tejfehér köd kúszik be az alagsori lakás rosszul záródó ablakán. Néró felkapja fejét és beleszimatol a levegőbe, majd leugrik kedvenc foteljéből és gazdája ágyához szalad. Orrával megböködi az alvót, ébresztő, morogja, menjünk sétálni.
A hatvanas évei közepén járó férfi megfordul, megsimogatja a kutya fejét:
- Jól van, felébredtem, mindjárt felkelek.
A pihentető álom után reggelente, még felkelés előtt, számba veszi a teendőit, melyekben központi kérdés, honnan teremtse elő a megélhetésükhöz szükséges anyagiakat. Lassan minden nélkülözhetőt eladott a Vaterán, hogy kétszemélyes családja megélhetését biztosítsa. Néróval ketten alkotják a családot, s ha neki csak napi négy kifli az élelme, akkor is megveszi kutyájának a száraz eleséget, mely mindent tartalmaz, amire egy kutyának csak szüksége lehet.
Már háromhavi lakbérrel tartozik, a rezsiszámlákat is csak pakolgatja, innen oda, onnan ide, csak befizetni nem tudja.
Szűköl Néró, pedig nem szokott. Hajaj, akkor muszáj felkelni és kivinni a parkba, nyilván a szükség szorítja.
Kikászálódik, alig tudja merev végtagjait mozgatni. Lassított felvételként öltözködik, megiszik egy pohár vizet, ráköti a kutyára a pórázt, felkapja a dzsekijét és elindulnak a parkba.
A társasházban vasárnap reggel hatkor még békésen alszanak az emberek.
A ködtől alig látni a parkban, mégis elengedi Nérót, hadd szaladgáljon kedvére, úgysem megy el tőle tíz méternél távolabbra, s akikkel ebben az időpontban találkozhatnak, azok is csak kutyák lehetnek a gazdáikkal, márpedig ők egy összetartó társadalmi csoportot képeznek, melyben csak keresztnevek léteznek, Ádám, Tibor, Jóska, Vince, meg a hozzájuk tartozó Bundás, Koktél, Sopánka, Bajszos. Jó időben leülnek a gazdák a padra, s beszélgetnek, míg az ebek kedvükre hancúroznak.
Nem találkoznak senkivel, pedig itt kell lenniük a többieknek is, csakhogy a köd takar és elválaszt, és a minimálisan szükséges időnél többet nem is akarnak kinn tölteni. Lehűlt a levegő, legalább is reggel nincs több tíz foknál. A fákról a legkisebb szellő is képes leveleket szakítani, melyek napról napra hizlalják az avart, s ha esik egy kis eső, átáznak és rohadásnak indulnak, melynek szaga párállik a levegőben, egészen addig, míg be nem köszöntenek a reggeli fagyok.
A férfi kóbor forintokat keresgél a zsebében, ám keze csak levegőt markol, pedig dzsekijének hat zsebét zipzár védi, ki sem eshetne, ami benne van, most éppen a semmit védi, azt kell félteni.
Gomolyog a köd, mint egy rossz krimiben, még szerencse, hogy Néró jókedvűen szaladgál, szorgalmasan locsolja a fákat, s vissza-visszatér gazdájához, hogy megnézze, minden rendben van, majd lógó nyelvvel fut tovább.
Elfárad a férfi, pontosabban sajog a lába. Leül egy padra, s meditál.
Tíz éve még gazdag, tehetős vállalkozóként adakozott, akinek csak tudott, villában lakott, nyáron pedig a balatoni nyaralójában, s onnan járt be naponta dolgozni. Futott a szekér, jött a pénz és ment is, pedig nem élt nagy lábon. Igaz, étteremben ebédelt minden nap, Volvóval járt, whiskyt ivott és váltogatta a barátnőket, de cége nyereségét visszaforgatta, hogy bővülhessen a tevékenységük, és egyre biztosabb lábon álljon, miután szinte minden ismerős szívességet kért, ki ilyet, ki olyat. Egyiknek egy nagyobb összegű kölcsön kellett, a másiknak munkahely, a harmadiknak egyszeri támogatás, a kéréseknek semmi sem szabott gátat.
Azután egy autóbalesetben összetörte magát, cérnaszálon lógott az élete, s a nagybátyja átvette a cég vezetését, mert egy évig nem lehet egy vállalkozást vezető nélkül hagyni. Mire felépült, az öreg kisíbolta a cégből a pénzt, lakásokat, autókat, műtárgyakat vett a gyerekeinek, s akkora adósságot halmozott fel, hogy a céget fel kellett számolni, és ráment a villája is. A balatoni nyaralójára meg rátette a kezét a Hollandiában élő unokaöccse, azzal, hogy havi kilencvenezer forint életjáradékot biztosít számára élete végéig, ez lesz az ingatlan vételára, melynek piaci értéke a szerződéskötéskor mintegy huszonöt millió forint volt.
Akkoriban senki sem fogadott volna nagy tételben arra, hogy a férfi a keresztcsont, térd-és koponyalapi törés után felépül, és két évnél hosszabb ideig életben marad.
Az unokaöccsének egyre nagyobb teher az életjáradék megfizetése, sokszor hónapokat késik, pedig a férfi már nem tud dolgozni, hogy áthidalja a járadék és a megélhetés közötti szakadékot. Nem akarja, hogy bárki lássa az állandó fájdalomtól időnként eltorzuló arcát, márpedig a nyelvoktatás személyes kontaktust igényel. Négy nyelven beszél, egy ideig fordításokat is vállalt, ám miután nem vállalkozó és nem számlaképes, elmaradtak a megbízások. Ahogyan elmaradtak a régi barátok is, és azok is elfordították a fejüket, ha összefutottak a városban, akikkel korábban jótékonykodott, vagy akiknek pénzzel nem megfizethető szívességet tett.
Gyér napfény próbálja áttörni a ködöt, ebből sejti, hogy fél nyolc körül járhat az idő. Karórája is a zaciban van, így kénytelen a megérzéseire hagyatkozni.
Jön Néró, s mint egy energia gombóc ráugrik mellső lábaival a férfi vállára, majdnem ledönti a padról, s képen nyalja, csupa szeretetből. Belenyilall a szívébe, ösztönösen odakap, és mintha a belső zsebben érezni valami.
Nyugalomra inti a kutyát, s megnézi, mi lehet a belső zsebében.
Á, megvan! Ez a vész vésztartalékra félretett pénze, pontosan ötezer forint. Már rég elfelejtette, azt hitte, hogy nincs meg, elköltötte rég, talán éppen valamelyik számláját fizette be belőle.
- No, gyere öregfiú, ma dőzsölünk!
Alig bír feltápászkodni, fáj minden csontja. Néró látja, hogy lassabban jár a gazdi és hozzá igazodik, szorosan megy mellette, nem is kellene rá póráz, de hatalmas termete miatt kötelező azon tartani.
Az élelmiszer áruház előtti bicikli tárolóhoz köti a kutyát és bemegy vásárolni.
A legfontosabb gyógyszereire kell legalább ezerkétszáz forint, azt félreteszi, mert a receptek otthon maradtak. Egy karton kutya szalámi ezernyolcszáz forint, az már összesen háromezer, de legalább Nérónak két hétre elég az eleség. Magának vesz egy kétkilós kenyeret, fél kiló sertészsírt, egy száz olcsó kolbászt, amit ha megsüt a zsírban, legalább lesz valamilyen íze, tea is kell és cukor. És még marad egy ezrese a jövő hétre!
Hohó, barátocskám, korholja magát, megígérted Nérónak, hogy ma dőzsöltök!
Vesz még egy liter tejet és két darab tojást, abból madártejet készít, az való a dőzsöléshez!
Csak hétszáz forintja marad, az is egy vagyon, vigasztalja magát, már ahhoz képest, hogy reggel úgy tudta, egy fillérje nincs.
Otthon elsőként megeteti Nérót, majd leül néhány percre, kimerítette a sok séta.
Kilenc óra körül nekikezd a madártej készítéséhez, amikor megcsörren a telefonja. Leánya keresi Norvégiából. Noémi állatorvos, a férje meg sikeres jogász.
- Szervusz, apa! – csilingel a hangja a telefonban, mintha csak a szomszéd utcából keresné. – Mi van veled? Egy éve nem jelentkeztél!
- Szervusz, kislányom, köszönöm, jól vagyok. Mesélj inkább, ti hogy vagytok?
Néró felkapja a fejét, gazdi hangjából érzi, ez egy hosszabb beszélgetés lesz, ezért belemélyeszti fogait a kopott szék kárpitjába, úgy cibálja oda a gazdihoz, hogy üljön már le.
Odakinn már felszállt a köd.
3220
nyulfirka - 2013. október 05. 15:56:24

Kedves Jolán!
Nagyon elgondolkodtató történetet írtál. Azt hiszem ma Magyarországon a legtöbb ember ilyen értékrend szerint él: mindent a gyerekünkért, de ha megöregszünk, megbetegszünk nem terheljük a gyereket a problémánkkal. Ilyenkor nagyon jól jön egy igaz barát. Tudom milyen érzés kutyába kapaszkodva megtartani emberségünket. Szerintem Te is tudod, mert nagyon hitelesen fogalmaztál.
Örülök, hogy rátaláltam erre a történetre így szombat délelőtti könnyű kis favágás után. Nagyon tetszett az írásod. Annyira, hogy Rád szavazok. Mert aktuális, mert jó, mert csak.
Üdvözlettel: Klári

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.