Kui Janos: Életút szerpentinekkel 10.
Tünde lányom lassan nagyleánnyá fejlődött. Érettségizett, és hallgatója lett a kolozsvári közgazdasági egyetemnek. És most már nemcsak azt tudták, hogy én mit álmodom, hanem azt is, hogy a leányom hogy él, mivel foglalkozik, kik a barátai, hol, mikor, hányszor találkoznak. Napi rendszerességgel hívták kihallgatásra. Ő is kezdte érezni, hogy az idegállapota nagyon felkavart, hogy nincs nyugalma. S ’89 novemberében, egy péntek este, csomaggal a hátán érkezett haza, és minden bevezetés nélkül közölte, hogy a következő nap barátaival együtt, a zöldhatáron át Magyarországra indul. Borzalmas helyzetbe kerültem, mert ha azt mondom, hogy nem mész, gyermekem, akkor itthon készítették volna ki, ha meg a beleegyezésemet adom, ott a zöldhatáron veszíthette volna az életét. De visszaút már nem volt. Azt a két éjszakát, ami elkövetkezett, senkinek a világon nem kívánom. Végre csörgött a telefon, ő jelentkezett Debrecenből, s ez a hang most megnyugtatott.
Éreztem, hogy otthon, a környezetemben, de országszerte is egyre nagyobb a nyugtalanság, a feszültség. Érezni lehetett már, hogy ’89 decembere felé tartunk. És bekövetkezett. Akkor – hallva a hírt, hogy megszabadultunk a zsarnoktól – azokkal a szomszédokkal borultunk össze, és bontottunk pezsgőt, akiknek azelőtt rólunk kellett információkkal szolgálniuk. A Tőkés László meghurcolása, Menyőbe érkezése még jobban felborzolta a kedélyeket a Szilágyságban. Sokan szerették volna meglátogatni és segíteni, amivel lehetett. Az én egyik román kolléganőm is azzal keresett fel minket – nem voltam otthon, a feleségemmel beszélt –nincsenek-e nekem olyan kapcsolataim, ismerőseim, akik lehetővé tennék, hogy ők odalátogassanak, mert nagyon szeretnének segíteni. Utána azonban elgondolkoztam: mi lett volna, ha talán lettek volna ilyen kapcsolataim? Erre soha nem kaptam választ.
Az iskolában is felborzolódtak az idegek. Figyelemmel kísértük a helyzetet, hallgattuk a híreket. Mindenki várta, hogy a beígért lista a besúgókkal nyilvánosságra kerüljön. Erről beszélgettünk az igazgatókkal együtt, amikor én azt találtam mondani, hogy nekem nincs szükségem a listára, mert anélkül is tudom kiktől szerezték az információikat, hiszen nem hozzám érkezett a szekus, hanem mindig az igazgatói irodába ment be először. Ekkor mondta el nekem az aligazgató barátom, hogy rólam milyen kérdésekkel érdeklődtek.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.