Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.06.26. 14:37
Szép napot kivánok! Éva

2019.06.26. 11:06
Köszönöm patfinder szèp napot neked

2019.06.26. 09:21
Kevelin: én word-ben szoktam megírni, és mikor úgy érzem, hogy kész, akkor másolom csak ide be.

2019.06.26. 09:20
Szép napot mindannyiunknak! Mindenki óvatosan ebben a melegben! Smile Coffee cup

2019.06.26. 07:09
Kedves holnapos társaim! Belekezdtem egy írásba de idő hiányában nem tudom folytatni.Elveszik
az irásom Ti hogy csináljátok? Van jó ötletek? Szív... Bővebben

2019.06.26. 07:01
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose

2019.06.25. 23:12
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.06.25. 19:12
Kedves Józsi! Megérkezett a jutalom antológia könyv. Nagyon szépen köszönöm! Szép estét!

2019.06.25. 15:30
További szép napot kívánok! Rose

2019.06.25. 14:35
Kellemes szép napot kívánok mindannyiunknak! Smile Coffee cup

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: BaTu
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 1
deva
Bige Szabolcs Csaba: Az autóbusz utasai 2. rész
Ezt ismételgette a végtelenségig - reménykedve, hogy egy rádióamatőr meghallja, mint az orosz, aki vette Nobile segélyhívását.
(Egy orosz rádióamatőr muzsik fogta Nobile segélykérését: S.O.S.F.O.Y.N.C.I.R.C.A., jelezve, hogy Foyn szigete közelében vannak. Ezután találták meg a kutatókat 17 nap múlva. Ennyi időre volt szüksége a hatóságnak, ameddig útnak indíthattak egy repülőgépet)
- Boldizsár! – kiáltott ki a gondnoknak - Tudod a helyünk pontos koordinátáit?
- Minek az?
- Összejött egy kapcsolat és kérdezi, hogy pontos adatokat közölhessen a katasztrófa elhárítókkal, így könnyebben ránk találnak.
A gondnok leírta egy darab papírra, s odaadta. Karesz újra kezdte a hívást, de bosszankodva rázta a fejét.
- Mi történt,
- Nem jön össze a kapcsolat. Előbb még jó volt, aztán most megszakadt. Próbálom tovább…
Boldizsár ott hagyta a gondjával. Nem akarta zavarni, inkább visszament a többiekhez az ebédlőbe. A társaság nagy része itt üldögélt és latolgatta a hazajutás lehetőségeit. Az asszonyok egymást riogatva révézeteskedtek, de a férfiak sem voltak éppen vidámak.
- Van elég ennivaló a házban? – kérdezte aggódva Matild.
- Éppenséggel van, de lehet, hogy nem a kényes városi nagyságák ínyére való!
- És mi lehet az? – kérdezősködött tovább felcsillanó szemmel a duci Matild.
- Hát, szalonna, füstölt oldalas, zsír, hagyma, burgonya, száraz paszuly, meg más ilyesmi, amit a padláson lehet tárolni.
- Padlás! – kiáltott fel Karesz – Ott biztos jobb a vétel. Hogy lehet feljutni?
Boldizsár megmutatta a padlásfeljárót, és rádiósunk alig tíz perc múlva boldogan bejelentette, hogy meg vannak mentve.
- A katasztrófavédelem megkapta a koordinátáinkat, és kérdezik, mire van sürgősen szükségünk. Ha nincs életveszély, holnap küldenek egy helikoptert, hogy személyesen vegyék szemügyre a helyzetünket.
- Azt üzenjük – szólalt meg Tomi -, hogy oda menjenek, ahol nagyobb szükség van rájuk. Nekünk egyelőre elég, ha tudnak rólunk.
- Jó, jó, de mi lesz, ha elfogy az élelmiszerünk? – aggodalmaskodott Karesz felesége.
- Jaj, éhen halunk, ha nem jönnek értünk! – visította Klári, a Sarkadi felesége.
A vékony, ideges Klári mindig is hajlamos volt a hisztériára, de most még önmagán is túltett: zokogva leborult az asztalra, s ott jajgatott. A gondnok próbálta nyugtatni, lelket verni bele mondván, hogy nincs semmi baj, senki sem fog éhen halni, van elég élelmiszer a kamrában. Semmi nem használt.
- Vigyenek el innen! Haza akarok menni! – ismételgette.
- Ne butáskodj! – szólt közbe Aranka is.
Klárit nem lehetett megvigasztalni. Előkerült Sárközi is kezében egy pohár pálinkával. leült a felesége mellé, és szelíden unszolta, hogy igya meg. Az asszonyka gyakorlott mozdulattal felhajtotta az italt, megrázkódott, és letörölte a könnyeit.
- Szeretlek! – súgta a férjének.
A többiek is megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Elmúlt a kitörni készülő pánik veszélye.
- Erre a nagy „jettségre” iszunk! – oldotta fel a hangulatot Tomi, s az asztalra állított egy korsó bort.
Senkinek sem volt ellenvetése. Poharazgatás közben arra figyeltek fel, hogy a rádióban róluk beszélnek.
- Az elveszett autóbusz utasai hírt adtak magukról – mondta a bemondó lelkesnek szánt hangon -. A hozzátartozók megnyugtatására üzenték, hogy Füreden vannak, és semmiben nem szenvednek hiányt.
- Hát, ezt meg ki mondta nekik? – háborodott fel Aranka, aki eddig végig megőrizte a nyugalmát.
- Én voltam! – jelentette ki Karesz – Miért? Nem így van?
- Végül is…
Néhányan a bátrabbak közül kimentek a sípályára kipróbálni, milyen lehet a mély, szűz hóban síelni. Nagy ívű kanyarokkal ereszkedtek le a hegyoldalon, s nagy hófelhőt kavarva álltak meg egy bravúros krisztiániával. Kipirult arccal, vidáman tértek vissza a menedékházba.
- Nos, jól ment a csúszkálás?
- Nagyszerű ez a hó! Úgy éreztem magam, mint az első síelő érezhették magukat a Svábhegyen – lelkendezett Kálmán, az egyik a bátrak közül.
(1892. december 4-én Bély Mihály és Demény Károly tornászok ereszkedtek le legelőször Magyarországon, síléceken vagy, ahogy akkor nevezték lábszánkón a Svábhegy lejtőjén.)
Másnap reggel Karesz szólt, hogy rádión értesítették, jön egy helikopter, és hoz élelmet, kenyeret, meg konzerveket. Küldi a vöröskereszt. Szóltak, hogy valahogy jelezzük a helyünket. Leszállni nem tudnak a hóba, csak leeresztik majd a csomagot kötélen.
Rövid idő múlva hallották is a közeledő gép berregését. Viktor mászott ki a tetőre nagy nehezen, mert ott is vastagon állt a hó. Egy piros színű kabátot vett magára, hogy jól látható legyen fentről. Jól is tette, mert a helikopterről hamar észrevették, és föléje repültek, majd lejjebb ereszkedtek, ameddig lehetett. Az élelmiszeres csomagot - egy nagy zsákot – leeresztettek szinte a Viktor ölébe. Meg akarta ragadni, de megcsúszott és a meredek tetőn leszánkázott, s olyan szerencsétlenül esett le az alatta levő erkélyre, hogy eltört a lába. Ráadásul a zsák is lekapcsolódott a kötélről, és az is ráesett Viktorra.
A nagy jajgatásra odaszaladt Boldizsár, és a többiek segítségével kiszabadították a zsák alól és bevitték a szobába. Valaki hívta Ottót, aki lévén mentőápoló jártas a balesetek ellátásában. Sajnos mindkét lábszárcsontja eltörött – állapította meg Ottó.
- Kérjünk a gépről hordágyat! – mondta Boldizsár látva, hogy az ott köröz felettük.
- De nem hallják a motor zajától, amit mondunk – aggodalmaskodott Sarkadi, aki ott téblábolt körülöttük.
- Vannak egyezményes jeleink – nyugtatta meg Boldizsár -. Sajnos nem ritkán kerülök velük kapcsolatba, mint gyakorló hegyimentő, s így jól ismerjük egymás jeleit, jelzéseit.
A helikopterről valóban a Boldizsár jelére, leengedték a hordágyat. Ottó segítségével szakszerűen rögzítették pórul járt társukat, s a gépben levők szépen felhúzták, és baj nélkül beemelték. Klári ezt az alkalmat használta fel újabb félelmei kifejezésére.
- Engem is vigyenek magukkal! – sikoltotta – Itt pusztulok el, ha nem visznek el! Jaj, jaj vigyenek! – folytatta égnek emelt karokkal, hogy a helikopter visszafordult, úgy értelmezve a mozdulatot, hogy valami baj van.
Gyorsan beráncigálták a házba, Sarkadi hozta a poharat, Klári felhajtotta a pálinkát, elmosolyodott.
- Szeretlek – súgta oda a férjének és minden rendbe jött.
Boldizsár közben kiszaladt, hogy jelezze, nincs semmi baj, mehet a helikopter Viktorral.
(Légi segélykérés esetén (repülő, helikopter) teljesen mozdulatlanul állva, a fejünk fölött V alakban feltartott karokkal jelezhetünk. Ha csak egyik karunkat tartjuk fel, azt jelenti, hogy minden rendben)
A vállalkozó kedvű Aranka javasolta, mennének le a fakitermelők útjáig, nézzék meg, hogy dolgozik a hókotró.
- Mintha hallanám valamilyen motor hangát még most is, pedig már jó órája elment a helikopter – magyarázgatta hirtelen jött ötletét.
- Ötleted meghallgatásra talál! – jelentkezett Péter – Tudod, lehet én még néhány információt, esetleg ígéretet is kicsikarhatok a kollégából.
- Ti sofőrök… - nézett rá Aranka.
- Igen, van bizonyos szolidaritás közöttünk, de én erre inkább büszke vagyok!
- Hiszek neked! Ne vedd tőlem rossz néven, ha néha csúfolódom.
E rövid pengeváltás alatt néhányan odagyűltek köréjük, és kijelentették, ők is lemennének az úthoz. Boldizsár állt a kis csapat élére, s máris vidáman siklottak lefelé betartva körülbelül a behavazott út vonalát. Hamarosan oda is értek. A hókotrók már letakarították a vág térre vezető utat. A gépek mélyen bent az erdőben burrogtak.
- Beszéltem a gépkezelővel – jött vissza félóra múlva Péter.
- Láttuk, jól megértettétek egymást! – kotnyeleskedett Aranka ismét – Még a léceket is lecsatoltad, s felmásztál a lépcsőre.
- Így volt! Kiderült, hogy régebben annál a vállalatnál dolgozott, ahol most én. Sok közös ismerőst sikerült felemlegetni!
- Az hasznos!
- De mennyire! Megígérte, hogy még ma megtisztítja az utat a menedékházig. Igaz, ígértem neki, meg a mitfárernek egy üveg pálinkát. Gondolom, nem gond?
- Gondnak nem gond, sőt ha megteszik, amit ígérnek, nekünk se lesz gond innen kijutni!
Ezzel vissza is mentek a többiekhez.
- Emberek, lehet pakolni! Lejárt az üdülés és szabad az út! – kiáltott fel Tomi, amint meglátta, hogy a hókotró közeledik a házhoz széles nyomot vágva – Reggel indulunk, ha virrad, ha nem!
Kitörő öröm fogadta a bejelentést. Az indulás simán ment, minden nagyobb bonyodalom nélkül. Vidám zsibongás töltötte meg az autóbuszt, még a máskor mindig mogorva sofőr is elmosolyodott közben-közben, mialatt rutinosan vette a szerpentin kanyarjait.
Már látszottak a falu házai, mikor egy alattomos kő kibillentette a kocsit, s az bokrokat törve belecsúszott az árokba. Egy öles fának ütközött, s oldalára dőlve megállt. Az utasok döbbent csöndben néztek egymásra. Tomi tért magához először.
- Megsérült-e valaki? - tette fel a legfontosabb kérdést.
Az emberek kezdték tapogatni magukat, mozgatni kezüket-lábukat. Megkönnyebbült sóhajok hallatszottak mindenünnen.
- Mindenki nézze meg a szomszédját, s kérdezze meg, hogy érzi magát, fáj-e valamije! – javasolta Ottó, aki foglalkozása révén felhatalmazva érezte magát, hogy egészségügyi tanácsokat adjon.
Az emberek úgy tettek, ahogy Ottó mondta. „Hogy vagy? „Nem érzel fájdalmat?” – kérdések röpködtek a levegőben. Hirtelen arra figyeltek fel, hogy valaki hangosan jajgat. A gépkocsivezető volt az. A kormányra dőlve találták Tomi, meg Ottó, ahogy odasiettek hozzá. A jobb karja élettelenül lógott mellette. Óvatosan kiemelték a székéből és a padlóra fektetve próbálták rögzíteni a nyilvánvalóan törött kart.
Valaki közben értesítette a mentőket, rendőrséget, s a tűzoltók is megjelentek. Az autóbusz utasai egykedvűen tűrték az intézkedők utasításait, hogy „ideálljanak, odaálljanak, szálljanak ki, ne menjenek ki az útra!” Még a máskor hisztériára hajlamos Klári is csendben maradt. Különös, hogy amikor komoly veszélybe kerültek ezek az emberek, egy sem esett kétségbe, hanem egymást és a segítségükre jövő szakembereknek igyekeztek segítőkezet nyújtani. Ennek leghasznosabb megnyilvánulása volt, hogy még maga a súlyosan sérült autóbuszsofőr is abban igyekezett, hogy biztonságban szállítsák el a járművét és az utasokat.
- Figyelj csak, Péter! Úgy tudom, neked megvan a D kategóriád is. Szólj a rendőröknek, hogy te veszed át a volánt, ha kihúzták az árokból a buszt. Máris ülj be, hogy irányítsd, amikor vontatják!
Így aztán Péter vezetett hazáig, a rendőrautó pedig végig ott ment előtte.
...
Másnap este már ott ültek - mit minden áldott este - a törzsasztaluknál.
- Akkor a nyáron visszamegyünk? – összegezte a beszélgetést Tomi, s többiek rábólintottak.
A pincérek kezdték lerámolni az asztalokat, ők is szedelőzködtek, hogy mire a takarító személyzet belép a terembe, ne legyenek nekik útban.

2720
bigeszab - 2017. június 10. 16:32:44

Redves Rita!
Ilyen vegyes társaság szokott jól működni szórakozás közben is és munka közben is.
Örvendtem a megjegyzésednek, köszönöm!
Szeretettel: Szabolcs

2720
bigeszab - 2017. június 10. 16:28:37

Kedves Hajnalka!
Ugye milyen hamar válaszolok! Nem is merek elnézést kérni. Nincs rá mentség az ilyen hanyagságra! Azért köszönöm a szavaidat!
Szabolcs

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.