Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.05.23. 15:23
Kedves Józsi! Megkaptam a könyvet, köszönöm. Smile

2019.05.23. 14:12
Kellemes napot kívánok az esô ellenére! In Love

2019.05.23. 09:34
Kedves József! Köszönöm a tájékoztatást! Üdvözlettel: Kriszta

2019.05.22. 22:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:39
SZÉP ESTÉT, JÓ ALKOTÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK! Tibor Coffee cup

2019.05.22. 18:27
János, javítottam a címet.

2019.05.22. 18:26
Kellemes estét mindenkinek. Smile

2019.05.22. 18:26
A verselő versedet feltettem, a másik heti versedet csütörtökön este a heti feltöltésnél tesszük fel.

2019.05.22. 18:25
Kriszta, a Romantika korában c versedet a pályázati rovatba jelölted, június 1-jén tesszük fel. A pályázati rovatba csak havonta egyszer, minden hó... Bővebben

2019.05.22. 17:09
Kellemes délutánt kívánok! Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: torotoroJK
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Laszczik Andrea: Könnycsepp az arcon (2013. december)
Amira fáradtan, kipirult arccal terült el a selyempuha fűben. Pulcsiját a feje alá gyűrve hagyta, a forró, nyári napsugarak végigsimítsák a bőrét, megszárítsák izzadt ruháját. Végignézett az égig érő, nyurga fákon, a virágzó réten, és elégedetten elmosolyodott. Szerette ezt a helyet. A szokásos reggeli futás végén mindig itt nyújtozott el. Gyönyörködött a tájban, rácsodálkozott a teremtés tökéletességén, végig gondolta feladatait, aktuális ügyeit.
Ma valahogy nosztalgikus hangulatban volt. Talán a megnyitó miatt , talán szívbéli apja közelgő születésnapja tehetett róla. Egyfolytában a gyerekkora, anyja járt az eszében.
A gyerekkor. Na igen. Hát az nem volt egy tejszínhabos menet. Apja lelépett, ötéves korában. Nem bírta elviselni szörnyeteg feleségét. Fejvesztett menekülése közben elfeledte, hogy egy kiskorút hátrahagy. Bár biztos lehetett benne, hogy az asszony a kölykön tölti ki minden dühét, és az eddiginél is tébolyultabban fogja verni a rábízott gyereket, saját élete fontosabb volt. Eltűnt hát élni, míg amúgy is véznácska lányát otthagyta elmebeteg felesége játékszereként. Anyja addig sem fogta vissza magát, ha verésről volt szó, azután még durvább lett. A kórházban ismerősként fogadták. Tudták, egy szó sem igaz a leestem a lépcsőn, nekimentem az ajtónak mesékből. Mégsem tettek semmit. Elvégre anyja volt valaki. Aztán egyszercsak megszűntek a havonkénti látogatások a sürgősségin. Anya lelépett a szerelembe. Új szeretője, egy idősebb, de jóval gazdagabb pasas másik államba röpítette a gyönyörök szárnyán. Amira fellélegzett. A szomszédasszonytól enni kapott, az anyja rendszeresen fizetett utána, a lakásukban lakhatott. Édes élet! Alig volt nyolc éves! Egyedül feküdt, egyedül kelt. Bár a szomszédok szerették, bármikor szívesen látták, hirtelen rászakadt önnállóságához úgy ragaszkodott, mint sosemvolt babájához. Okos gyerek lévén hamar kitalálta a jövőjét. Könnyen, gyorsan tanult. Tudta, csak akkor kerülhet ki az anyja hatalma alól, ha többre viszi, mint ő, ha gazdagabb lesz, mint ő, és ha erősebb lesz nála. A feladat adott volt, a kivitelezésen két napig gondolkodott. Harmadnap suli után betért az utca végén álló edzőterembe. A tulaj, aki kravmagát is tanított, először dobott egy hátast az ötletétől. Aztán a kislány elszánt arcát nézve lassan beszédbe elegyedett vele. Megtudta titkát, terveit. Este már kezdhetett. Kitakarította az egész termet. Cserébe minden nap, suli után edzette.
Kiskorúként csak álmodott az egyedüllétről. Önállósági terveit meghiusítandó másnap betoppant anyja húga. Ő fog rá felügyelni.
Amira összeomlott. Nem érhet így véget minden terve. Addig mesélt, addig ámított, míg az amúgy is saját előmenetelével foglalkozó, gyerekundorban szenvedő liba belement a havi látogatásokkal. A mellettük lakó özvegyasszony készségesen bólogatott, ígérgetett a kislány érdekében. Újra megkapta a vágyott szabadságát.
A pénzt, amit anyja küldött, félretette a számlára, amit oktatója tanácsára együtt nyitottak.
Tanítás előtt járdát söpört a kisbolt előtt, edzés után kiválogatta a zöldségeket, gyümölcsöket, ebédet hordott a környék nyugdíjasainak. Fizetéséből bőségesen fedezni tudta a bevásárlásokat. A kisvárosban mindenki tudta, szülői felügyelet nélkül él. Tanárai, hivatalnokok belátták, így jobb neki. Anyja mellett előbb – utóbb belehalt volna a verésekbe.
Egy év telt el így. Edzője időközben hazavitte, bemutatta feleségének. Gyermekük nem lehetett, így a sokat megélt kislányt sajátjukként szerették. Egyre többet edzett, tanult, dolgozott.
Egy nap betoppant szülője. Szakított az aktuális igazival, így teljesen kimerülten lepihent. Az otthon melegébe, nyugalmába belerobbant a konyhakőre ejtett kiskanál hangja. Amira véresre verve a padlón maradt, az édes pedig alig öt otthon töltött óra után újra vadászatra indult. Szerencsére a világ végén vágyott beszerelmesedni. Hisz megátalkodott, gonosz kölykénél bármi jobb. Ennyi izgalom után pihenésre vágyott. Ezért maradhatott lánya ismét életben.
Amira dühe erősebb volt a fájdalmainál. Alig épült fel, még többet tanult, edzett, melózott. Tudta, nem lehet újabb alkalom. Az valamelyikük életébe kerülne.
Bosszúsan megrázta magát, és felült . Telefonja halkan csippant a zsebében, jelezve, ideje az emlékek helyett a mának élni. Lassan kocsija felé indult, miközben az emlékeztetőt törölte kütyüjéből. A háttérképen szülei nevettek, egymást átölelve.
Róluk újra a múltba csöppent. Ismét a tizennégy éves kiskamasz volt, aki már a felnőtt férfiakat is padlóra küldte a teremben. Iskola után edzője házába ment haza, reggel onnan indult munkába, majd a suliba. Magántanulóként gimnazista volt már, gyorsabb tempót diktálva a társainál. Jonas és Sonja szíve szerinti szüleivé váltak. Mikor fogadott apja beavatta saját gyermekkora borzalmaiba, rádöbbent, nincs egyedül a világban. Rengeteg bántalmazott gyerek él a földön, akik kevésbé szerencsések, mint ő. Az addig orvosnak készülő lány úgy döntött, segíteni akar. Továbbtanulásához kereste otthon a papírokat, mikor ismét felbukkant az édes, aki életet adott.
Most fiatalabb pasassal jött. Hiába, anya sem lett fiatalabb. Régen a teste, szépsége a pénzt vonzotta. Mára a pénze vonzza a fiatal fiúkat. Amira kővé dermedt. Lebénította a félelem. Pedig megfogadta magában, soha többé nem fog rettegni senkitől. A nő látványa mégis gúzsba kötötte. Halkan összeszedte az iratokat. Anyja szobája előtt elhaladva a pár veszekedése ütötte meg fülét.
Gondviselője az ő testét, szüzességét ajánlotta fiújának, ha vele marad. Az üzletet hamar megkötötték. Amira menekült volna, de kulcsa eltűnt, az ajtó zárva volt. Csapdába csalták. Bezárkózott a fürdőbe, és Jonast hívta. A hangpostának hadarta el félelmeit. Sonja sem volt elérhető. Telefonja lemerült, a szörnyeteg őt szólította. Nyugalmat erőltetett magára, és kilépett az ajtón. Anyja teával várta. Tudta, ettől kéne kábulnia, és szülője részét teljesíteni az alkuból. A figyelmességtől meghatódva követte őket a hálóba, nyaralós képeket nézni. Közben egy alkalmas pillanatban a hódoló cipőjébe öntötte a löttyöt az előszobában. Alig húsz perc múlva már az edzőterem felé loholt. Nem volt büszke tettére. Kezet emelt az ifjú párra. Igaz, nem verte őket, csak egyet ütött. Pont, ahogy tanulta. Önkívületük elég volt, hogy összekötözze kezüket, lábukat, és üzenetet hagyjon torz elméjű anyjának. A sebtében írt pár sor hatott. A nő azóta nem kereste.
Jonas, és Sonja bíróságon kérte kapcsolatuk hivatalossá tételét. Megkapták. Egy család lettek.
Rácáfolt a szülői átkokra, és párhuzamosan két diplomát is megszerzett. Jogból a bántalmazottak védelméért, pszichológiából a lelki segítségért. Szívügye lett az erőszaknak kitett gyermekek, nők támogatása. Anyagi téren is eredményes volt, így alapítója lehetett egy otthonnak, ahova menekülhettek a védtelenek. Szülei mellett megtanulta, Isten a magafajtát is szereti. Hitét, tapasztalatait megosztva járta barátaival az országot. Tanítva iskolákban, munkahelyeken , hogy van kiút, nem kell, és nem szabad tűrni a megalázást, erőszakot. Ingyenes számokon hívhatták őket bármikor, kérhettek tőlük segítséget menekülni, újrakezdeni.
Hazafelé hajtva gondolatban széttépte a Menedék megnyitójára megírt szövegét , és úgy döntött, saját élettörténetét mondja el helyette. Ennél inspirálóbb, igazabb beszédet úgysem tudott eddig kitalálni. Hálás volt, amiért túlélte a gyerekkorát, szeretteiért, jelenéért, jövőjéért. Könnycsepp gördült végig az arcán. De ezek már nem a félelem, hanem az öröm könnyei voltak.

Vége
3390
andika72 - 2013. december 04. 18:40:50

Kedves Doroty!
Örülök, ha tetszett. Lesz folytatása jövő hónapban. Remélem. A legtöbb írásom táplálkozik valamennyi valóság alappal. De a bántalmazott nők, gyerekek sorsa valóban szívügyem. Szép estét neked!Andi

2693
doroty - 2013. december 03. 14:24:36

Szia Andi
A szörnyetegek köztünk járnak, s néha bár sejtésünk van létezésükről, nem veszünk róluk tudomást. A napokban olvastam egy párról, akik állatként (sőt rosszabb, állandó kínzások közepette) nevelték gyermekeiket. Szándékosan nem írok embert, vajon hogyan válik egy élőlényből szörnyeteg? Nélkülözve minden tulajdonságot ami emberi... Sejtem, hogy az írásodnak van némi valóságalapja. Saját "élményeim" alapján kijelentem, aki megjárta a poklot, az tud harcolni. S képességei szerint mindent meg fog tenni azért, hogy soha ne kerülhessen -oda - vissza. Más szemmel látja a szenvedést, az örömöt, a bánatot. Mire gondolok? - Akit féltőn óvtak, szerettek, s igazi családban nőtt fel, az nem tud erre felkészülni. Ám, az emberi élet során, elfordulhat, hogy valaki úgy kerül a pokolba, hogy észre sem veszi.
Gratulálok az írásodhoz, nagyon tetszett!
Üdv
Ottilia

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.