Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

János Ádám: A köszörűs balladája
Szűkszavú ember volt. Műhelye feltehetően egy kisvárosi szolgáltató házban volt, ahol rajta kívül még néhány mesterember működött. Bizonyára alkalmazott volt, és nem önálló tulajdonos. Különben aligha lehetett volna főnöke. Márpedig volt főnöke, úgy mondják, csöndes , jóindulatú ember.
A köszörűs mindig pontosan nyitott. Tizenöt éve, amióta ezen a helyen működött, munkájával kapcsolatban soha nem merült fel kifogás. Pontosan, lelkiismeretesen és olcsón dolgozott. A vágószerszámok borotvaélesen kerültek vissza gazdájukhoz. Nem csoda, hogy a helység távoli részeiről is sokan őhozzá hozták az eltompult késeket, ollókat.
A köszörűs szikár, ritkás hajú, fakó arcbőrű férfi lehetett, bár más vélelem szerint kövérkés csecsemőarcú emberke volt. Történetünk szempontjából ez aligha bír fontossággal.
Munkaideje leteltével némán elrámolt, bepakolt régimódi fogantyús bőr aktatáskájába, kurtán elköszönt kollégáitól és egyenesen hazament.
Nem említettük, hogy egyedül élt, de ez talán az eddig elmondottak alapján sejthető is.
Ha akadt, aki megfigyelte őt, amint sziszegő, sivító gépezetével dolgozott, az talán megsejthetett valamit a különös misztériumból.
Amikor egy munkadarab csiszolásába belefogott, a köszörűs kezét a rutin biztonsága vezette előre, amíg csak a megmunkált síkok nem találkoztak a kívánt pókháló-vékonyságú nyílegyenes vonalban. Ám számára csak ekkor kezdődött a végső mozzanat. Valami bársonyos harmóniát érzett, ahogy a köszörű és a megmunkált fém közötti kölcsönhatás elvezetett a végcélig. Kialakult az igazi él, vagy talán helyesebben így, nagy betűvel.: az ÉL. Ez több volt annál, mint amivel a viharvert penge vadonatúj korában a gyárból kikerülve rendelkezhetett. Fizikusok vagy kik talán le tudják írni, hogy mi a különbség él és ÉL között. A köszörűs azt sem tudta volna megmondani, ha megkérdezik (nem kérdezték), hogy egyáltalán az ujjaival, vagy a dobhártyája révén jut el tökéletes beteljesülés csalhatatlan érzéséhez.
A kuncsaftok néha megdicsérték, hogy milyen jó éles lett a kés, de többnyire magától értetődőnek vették, hogy így van.
Hogy mi töltötte ki életét a záróra és a másnapi nyitás között, az mások számára titok volt, már amennyiben valakit ez egyáltalán érdekelt. Olykor találkozhattak vele a vízmosás felett meredő löszfalon a keskeny ösvényen, ahol szép időben esténként afféle egészségügyi sétát végzett. Hogy ilyenkor hol jártak gondolatai, nem tudhatni.
Az a bizonyos nap, amikor a kalapos úr először megjelent, a köszörűs számára rosszul kezdődött. Hajnalban felriadt. Talán valami lidércnyomás-szerű rossz álomból ébredt Mondjuk például egy szívet tépően zokogó női alak álomképére. Mire teljesen felocsúdott, az arc rajzolata elmosódott, pedig biztosan tudta, hogy az ébredés pillanatában még élesen látta, és tudta is, kié az arc. Most már csak a két vörösen égő szem lebegett előtte, és a hangot tudta felidézni tisztán: „De hát miért, miért?!”
A köszörűs tudhatta, hogy az álmok nem véletlenül törnek fel agyunk rejtett világából. Erőlködve próbált szegényes múltjából magyarázó támpontot találni, hasztalan. Ez a zokogó, szemrehányó tekintetű nő létező valaki, vagy valakit helyettesít, de kit? Valamit személyesen üzen neki, de mit?
Elindult a munkába. Csak most ébredt tudatára, hogy tompán fáj a feje, pedig azelőtt nem szokott. Az idő barátságtalan volt, hideg szemerkélő esőt fújt arcába a novemberi szél.
Öt perc késéssel érkezett be. Ez eddig nem fordult vele elő.
Az ismeretlen kalapos úr már várta a műhely bejárata előtt. Nem volt türelmetlen. Választékosan öltözött, sima modorú, hórihorgas, középkorú férfi volt. Fekete kalapja, melyet a köszörűs megérkezésekor illendően megemelt, elegáns, régimódi darab volt, történetünk idején ilyent már nem nagyon viselt senki.
Egy fanyelű kést hozott élesítésre. Hegyben végződő széles pengéjét három laposan eldolgozott fejű fémszegecs rögzítette a kemény, hullámos kontúrú nyélhez. Láthatóan nem volt gyári szériatermék, de persze a köszörűs hosszú pályafutása alatt jó pár hasonlón dolgozott már.
A kalapos úr szerényen, szinte alázatosan megkérdezte, hogy ugyebár számíthat rá, hogy a tisztelt mester két-három napon belül elkészül a munkával, ugyanis akkorra feltétlenül szüksége lesz a késre.
„Holnaputánra kész” morogta a köszörűs.
A kalapos úr elegánsan, mintegy spanyolos grandezzával meghajolt, és mosolyogva elköszönt.
A köszörűs követte a tekintetével. Csak most, hogy hátulról látta új ügyfelét, támadt fel benne a rossz érzés. A kalapos úr tarkóját kissé hátravetette, törzse felső része ugyanakkor kissé előre szegeződött. Karjait, igen, a karokat kevésbé lóbálta vállból, mint az emberek általában szokták járás közben. Mintha nem ugyanannak az emberi alaknak a hátulnézete lenne, akit az előbb szemtől szembe látott. Tartásában, járásában mintha valami célratörő elszántság fejeződött volna ki.
A köszörűs nekilátott a napi munkának. Sorra vette kézbe az aznapra besorolt munkadarabokat. A tevékenység megnyugtatta, fejfájása elmúlt. Mikor délben a bolt hátsó zugában a magával hozott ebédjét elfogyasztotta, már el tudta hárítani a kalapos úr iránti furcsa gyanakvást, amit a hajnali rossz ébredés okozta zaklatott idegállapotának tudott be.
Az a hajnali ébredés.
„De hát miért, miért?!”
A sírástól elgyötört női arc, az az égő, (szemrehányó?) tekintet, és az zokogástól fuldokolva feltett kérdés. Megint jelen volt. A köszörűs igyekezett elhessegetni, mert nem tehetett mást. Hazamenet az utcák éles levegője segítségére volt, hogy ismét megnyugodjon. Az eső és a szél alábbhagyott.
Alkonyatkor szokásos sétáját tette a vízmosás partján. Visszagondolt a kalapos úrra. Megpróbálta higgadtan végiggondolni, mire is alapozta rossz érzését vele kapcsolatban. Különös egy úr volt, az kétségtelen, de hát mi köze hozzá? Annyi féle kuncsaftja volt már, biztosan furcsa emberek is voltak köztük, nem nagyon figyelt oda rájuk. Az ő feladata a pengék élesítése volt. Talán létre sem tudta volna hozni a tökéletes élt, ha közben a szerszámok gazdáira gondol.
Tulajdonképpen miért volt olyan nagy szüksége a kalapos úrnak erre e késre? Akár az előlnézetét, akár a hátulnézetét idézte fel, nehezen tudta elképzelni ezt a finom úriembert konyhai műveletek, vagy mondjuk barkácsolás közben.
Pedig egyértelműen a köszörűs tudtára adta, hogy holnaputánra szüksége van a késre.
De hát miért?
„De hát miért, miért?!”
A köszörűs ekkor megállt a meredély szélén vezetett ösvényen.
Ha hátra néz, láthatta volna, hogy egy arra járó ember szintén megáll, megfordul és hosszan bámulja őt.
De nem fordult hátra és nem látott semmit.
Létre jött a kapcsolat a lidércnyomás és a …


***

Néhány nap múlva váratlan látogatója volt: a főnök nyitott be a kis műhely-kuckóba. Nem volt szokása, hogy alárendeltjeit munka közben meglátogassa, láthatóan kínos zavarban volt. ”Kedves barátom „ – így kezdte mondanivalóját. A köszörűs nem emlékezett rá, hogy valaha is nevén szólította volna. A főnök kénytelen volt közölni vele, hogy munkájával kapcsolatban – amire még nem volt példa - reklamációt jelentettek be. Az az elegáns úr azzal a furcsa kalappal felháborodottan jelentette, hogy az élesítésre leadott kést olyan tompa éllel kapta vissza, mintha soha nem látott volna köszörűkövet. Meg is mutatta, és a főnök sajnos kénytelen volt helyt adni a kifogásnak.
A szavait követő hosszú, kínos csöndnek a köszörűs igen halk hangon feltett kérdése vetett véget, hogy a tisztelt főnök úrnak van-e feltételezése arról, vajon a kalapos úr mire kívánta volna felhasználni a kiélesített kést. A főnök meghökkent a kérdésen, és olyasmit válaszolt, hogy még nem tapasztalta, hogy iparos az elkészült termék további felhasználása iránt érdeklődnék, és ez talán nem is felelne meg a szolgáltatói etika követelményének. Bízik benne, hogy a szóban forgó esethez hasonló nem fog előfordulni, de erre már nem várta meg a választ és röviden elköszönt.
A göndör hajú fiatalember megjelenésére három nappal később, a délelőtt közepén került sor. A húsz-huszonöt év körüli diák-forma ifjú egy nagyobb méretű zsebkést hozott. A köszörűs szemügyre vette a kést. Bizony elég tompa volt ez éle, egy helyütt még kissé csorba is. A köszörűs felnézett a fiúra. Akkor döbbent rá, mi zavarta az arcában már az első pillanatban. A bal szeme szomszédságában barnásan beivódó véraláfutás látszott. Persze lehet, hogy egy erősen megdobott labda találta arcon. Lehet. De fiatal embereknél sokkal gyakoribb, hogy az ilyen sérülést verekedés közben szerzik. Valaki ököllel sújtott az arcába. Megverték, keményen, megalázóan. Bosszúért kiáltó kegyetlenséggel. Nő lehet a dolog hátterében. És a kívánt, szeretett nőt most másvalaki, az agresszív, az erősebb hím birtokolja.
Még egyszer a késre nézett, majd a fiatalemberre, ezután csak annyit mondott, hogy nem vállalja a munkát. Amaz értetlenül bámult, majd szó nélkül sarkon fordult és távozott.
A köszörűs egyedül maradt. Némán nézett maga elé, majd levélpapírt és tollat vett elő. Még sokáig ült ott, tekintete a papíron. Végül nem írt semmit, felkelt, összepakolt és elhagyta az üzletházat.
A városka élete tovább folydogált megszokott medrében.
A köszörűst többé nem látta senki.
4584
janosadam - 2013. december 08. 20:30:20

Kedves Viola!
Köszönöm a dícsérő hozzászólásodat!
Mondd csak, mit is akarsz csinálni azokkal a konyhakésekkel...?!
Egyébként van a novellának egy folytatása is, csak baráti tanácsra amputáltam.

277
farkas viola - 2013. december 08. 04:17:01

Kedves Ádám!

Nagy érdeklődéssel olvastam kitűnő írásod. Mintha Te jól ismernéd azt a Köszörűst.
A Főhős egy kitűnő szakember volt, ugyanakkor érző, megérző képességgel rendelkező is, aki tudta, hogy a kés nem csak egy konyhai eszköz, hanem gyilkoló szerszám is.
Bizony, az álmoknak jelentésük van.
/Nagy szükségem lenne egy ilyen köszörűsre, a konyhai késeimhez/.

Szeretettel gratulálok és Áldott Ünnepeket kívánok: Viola In Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.