Cs. Nagy László: Sópiramis 5.
Az olvasztás lassan a végéhez közeledett. Az eltelt idő alatt, ahogy a kiolvasztott jég mélysége elérte a jégpáncélba egy méter mélyre belőtt érzékelőket, a jeladók automatikusan beindították a kupolamozgató hajtóműveket, s az egész berendezés lassan, méltóságteljesen továbbsiklott, - egy - még érintetlen területre. Ezzel egyidejűleg az űrállomás hajtóművei is pályamódosítási parancsot kaptak és a két rendszer azonos időben, szinkronban mozogva helyzetet változtatott. Ahogy eltelt az első negyvenöt perc, Kosinszky lassan felállt a vezérlőpult mellől és egy utolsó pillantást vetve a hatalmas kivetítő képernyőre, lassan kisétált a teremből. Shon Daniels az ügyeletes irányítóhelyettes azonnal elfoglalta az üresen maradt széket s bár egyáltalán nem volt mindennapi esemény, nem csodálkozott a nagyfőnök szokatlan távozásán. Sőt, kimondottan örült, hogy az utolsó negyed óra az ő irányításával telik el. Ahogy végiggondolta, ez volt az első eset talán a központ eddigi élete során, hogy Kosinszky a " grillezés " befejezése előtt elhagyta a vezérlőtermet, nem beszélve a székről, ami szinte már teste részévé vált. Átvillant az agyán, hogy ez a szokatlan esemény talán jelenthet valamit, de azonnal elhessegette magától még a gondolatot is. Sokkal fontosabb volt számára ez a váratlan lehetőség és minden idegszálával a feladatra próbált koncentrálni. Bonyolultnak egyáltalán nem volt nevezhető, ami a még hátralévő időben várt rá. Kosinszky programja minimálisra csökkentette az emberi beavatkozás lehetőségét és végszükség esetén is csak a komputer által engedélyezett módon avatkozhatott bárki közbe. Sem a tervezés sem az eddigi üzemeltetés alatt nem derült ki, hogy mit is jelent igazából a végszükség esete, hisz a többszörös önellenőrzéssel ellátott program eddig kitűnően megoldotta a rábízott feladatot. Csak a már kissé elkényelmesedett programkezelők agyának legtávolabbi, legrejtettebb zugában ücsörgött némi várakozással vegyes félelem a végszükség esetén teendőkkel kapcsolatban. Shon rutinosan, mintha minden nap ezt tette volna, lefuttatott egy rövid ellenőrzőprogramot s meggyőződött róla, hogy minden berendezés tökéletesen működik. Még hét perc és rádiókapcsolatot teremt az űrállomással. Már előre élvezte a meglepetést, amit hangja okozni fog a vonal túlsó végén várakozóknak. Odafönt megszokták már, hogy a rádiókapcsolat egyet jelentett Kosinszky hangjával és rövid összegzésével annak, hogy a program ismét csak kifogástalanul ellátta feladatát. A hatalmas kivetítőn a kontroll lámpák villogása jelezte, hogy újabb egy méteres olvasztás után, mind a földi, mind az űrbéli állomás pozíciót vált és zavartalanul folyik a termelés.
- Még két perc. - gondolta Shon - és Linda Moretti-nek tátva marad a szája a csodálkozástól. Rodert Hanningsnek még talán az is eszébe jut, hogy engem neveztek ki Kosinszky helyére. - ábrándozott Shonon, aztán elhessegette a gondolatokat, hisz a számláló az utolsó hatvan másodpercet kezdte fogyasztani. Szinte együtt számolt az órával és az idő múlásával emelkedett a vérnyomása. Dobhártyája dobolni kezdett a feszült várakozástól. Többször megnedvesítette kiszáradt ajkait a nyelvével, de még önmaga számára is kissé nevetséges volt ez a reakció, hisz pont úgy érezte magát, mint mikor évekkel ezelőtt Lin visszautasította a kért randevút.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.