Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Lovas József Pál: Asszisztens - NEGYEDIK TÖRTÉNET (2014. január)
/Artúr, a klónozott/

Berényis Artúr kirúgott az állásomból. Flegmán kijelentette: a nyugdíjast minden magyarázkodás nélkül el lehet bocsájtani. Írásban valami határozatfélére hivatkozott a semmirekellő. Rendeletre. Abban benne van minden, olvassam el, és ha nem tetszik a szabadság, mehetek akár a bíróságra is, énekelte a maga homoszexuálisokra jellemző hangján. Ha jól belegondolunk, ez a jellegzetes hang eléggé cikis egy rádiós szájából. Az egyik hallgató el is látta különféle jó tanácsokkal, például, hogy lehetőleg ne szólaljon meg, és ne nyúljon semmihez a stúdióban.
Berényis Artúrt az efféle megnyilatkozások nem zavarták a munkájában. Úgy tett, mintha nagyon dolgozna, riportokat készített (ebben a rádiósműfajban legtöbbször a polgármesternek nyalt be), hírt olvasott fel, közben kollégákat nyomorított, embereket rugdalt ki állásukból. Addig-addig feszengett, míg őrült bosszúja engem is utolért. Kéjes élvezettel lecsapta elém azt az átkozott felmondó levelet, szövegelt is hozzá, végül kijelentette: perelhetek, ha van rá pénzem.
Na, ez az, ami nálam kiverte a biztosítékot. A pénz. Alig egy éve annak, hogy Kontár képviselő javaslatára a jól prosperáló önkormányzati kft.-ből áthelyezték szerkesztőségünket egy ugyancsak önkormányzati, ám veszteségesen üzemelő gazdasági társaságba. A pénznyelő rádióba. Bár a munkafolyamatra létezik egy szép magyar szavunk is, az integrálás, én – tényekhez illőn – inkább szerencsétlen internáltnak éreztem magam, mivel abba a lyukas zsebű rádiós cégbe helyeztek át, amely éppen haldokolt. Se pénz, se posztó, csak a stúdióvezető úr, jelesen Berényis dőzsölt a mínuszokon.
Van időm, hát elgondolkodom Kontár javaslatán. Honnan veszi a város egyik nagy cégétől eltanácsolt képviselő, hogy a két veszteségesen működő médium együtt csodát tesz majd? Talány. Neki aztán igazán tudnia kellett, hogy támogatás nélkül sem a hetilap, sem a rádió nem jut semmire sem.
Jó barátom, László professzor mintha a gondolataimban olvasna, máris magyarázkodni kezd.
– Gazdasági szakemberként valóban illett volna, hogy fogalma legyen az egészről, de ne felejtsd el, a politikában nem így működnek a dolgok. Az meg különösképpen nem érdekelte őket, hogy Berényis semmiféle média és kommunikációs szakmai képesítéssel nem rendelkezik. Attól még lehet belőle felelős szerkesztőt csinálni.
Bevallom, pocsékul éreztem magam abban a pár hónapban. Berényis kinevezésével azonnal megváltozott minden a szerkesztőségben. Amint a fejem fölé helyezték púpnak, rögvest tágabbra nyílt a csipája. Még többet szemétkedhetett velem. A rádiós kollégák elmondásából híre hamar megelőzte őt, humánusnak abszolúte nem nevezhető tulajdonságait később magam is megtapasztalhattam. Ez az ember nagyon rossz vezető. Stréber. Ráadásul rangkórságban szenved. Nála a lényeg az, hogy főnök legyen, a beosztottak sorsa már nem érdekes a számára. Emlékszem, amikor öt évvel ezelőtt kiírták az ügyvezetői pályázatot a Rádió Kft. élére, ami egyben a stúdióvezetői állást is jelentette, ketten ugrottak a posztra. Az akkori MSZP–SZDSZ-es többség szavazatával Berényis nyert. Hiába érvelt az egyik fideszes képviselő azzal, hogy a másik jelölt mindenben megfelelt a kiírásnak, a pályázata is jobb az Artúrénál, a polgármester csak a saját véleményét hajtogatta. Azzal zárta le a vitát, hogy majd beletanul az ügyvezető úr…
A kijelentés sokaknak fakasztott mosolyt az arcára. Ismerték őt, tudták, az, amiről a polgármester beszél, teljesíthetetlen elvárás Berényissel szemben. Egyrészt, mert lusta, nem szeret dolgozni. A másik ok: nem érzékeli a változásokat, nem követi a trendet, hogy ma már másképpen rádiózunk, mint régebben. Csak egyet tanult meg, de azt nagyon: nyelvével hogyan nyitogassa naponta a polgármesteri hivatal ajtaját.
– A Média Mogul – szólal meg László prof. Berényis Artúrra célozva.
– Csak szeretett volna az lenni. Pechére mire a hetilapot az ölébe rakták, akkorára a rádiót elvesztette félúton a főváros felé igyekezve – vetem közbe.
A professzor jót mosolyog ezen.
– Most hiába nevetsz, ez így történt. Ő maga is elismerte, hogy félórát késett a pályázat leadásával. Azzal el is úszott az egész. Az összehívott sajtótájékoztatón kijelentette: hibázott, amiért vállalja a felelősséget.
– Aztán mégis kimosták a büdös pelenkából. Persze, nem először és nem utoljára. A szocialisták a csoda tudja miért, de nagyon a keblükre ölelték.
– Neki is a balján dobog a szíve, miként a polgármesternek.
– Ezt hogyan értsem?
– Ahogy a város első embere is értelmezi. Te is számtalanszor hallhattad már tőle a mondatot, hiszen gyakran ismételgeti: nekem mindig a bal oldalamon dobog a szívem. Nagyon érdekes! Nem? Hát hol dobogjon az a szív? Persze, ő a politikai hovatartozását hirdeti ezzel. S ami lényeges, hisz is a baloldali eszmékben. Míg Berényis érdekből, a mindenáron való érvényesülés szándékával hajlong a párt felé.

Panaszkodnék, mondom az alpolgármester Tanárembernek. Kevesebb lett a munkabérem, elmaradtak a különböző juttatások, melyek az előző cégnél jóindulatúan nekünk is jártak. Itt semmi sincs, a rádióban csak a szája járhat az embernek, az is politikailag lektorálva. Ez a szörnyeteg levette a fizetésem, holott az integrálás a képviselő-testület döntése alapján folyamatos munkaviszonyról szól, azonos munkabérrel, beosztással, stb., stb.
Innen, messziről látom, ahogy Tanárember elcsodálkozik. – Visszahívlak, szól némi hallgatás után, majd leteszi a kagylót.
Tanárember rendes ember. Sokáig magam is ebben a hitben éltem. Bíztam benne. A politika azonban megváltoztatta őt is. Pártja polgármesterjelöltként indította a helyhatósági választásokon, végül – némi egyezkedést követően – alpolgármester lett belőle.
– Alpolgármester úr nem fog visszahívni – hűti le a kedélyeket Annuska.
Érthetetlenül nézek rá, ő csak rázza a fejét. – Nem fog visszahívni – ismétli önmagát. Aztán ott hagy magamra.
Hazudnék, ha azt mondanám: már megszoktam az egyedüllétet. A magányt nem lehet megszokni soha. Eltűrni talán, ahogy én is: nagy nehezen. A tudat, hogy már senki sem segít rajtad a közvetlen környezetedben, megfélemlít, végül erőtlenné tesz, elsorvaszt. A csalódás a legfájdalmasabb mindközül.
– Te tudtál erről… – lobogtatom Annuska arca előtt a kezemben lévő felmondó levelet, a szemébe néznék, de ő lesüti azt, elfordul tőlem. Hallgat.
Tizennégy évet dolgoztunk le együtt, az idő alatt jól megvoltunk egymással, legalábbis én úgy érzem, hogy jól megvoltunk egymással, úgy is, mint kollégák, úgy is, mint főnök és beosztott. Ketten, főállásban. Már-már összezárva. Azt szokták mondani, hogy ennyi idő után már egymás gondolatából olvas az ember. Így voltunk mi is. Egy-egy ilyen alkalommal meg is jegyezte kolléganőm, hogy az már félelmetes.
Okos teremtés, de irigy és magának való, ez utóbbiakat ő maga is elismerte. Jól beletanult a szerkesztőségi munkába. Szinte mindent tud, amit egy városi hetilap elkészítéséhez tudni kell. Berényis szerencséjére éppen ez az, amit ki is használt ellenem, hiszen neki fogalma sem volt az újságról, az összeállításáról. Annuska nélkül ez a szörnyeteg nem ment volna semmire sem.
– Hogyan ragadt rá az asszisztens becenév? – kíváncsiskodik László professzor.
– Elődöm, az alapító szerkesztő felmondása után ö is elbúcsúzott egy időre a szerkesztőségtől. Tett egy rövidke kitérőt az egészségügyben, asszisztensi beosztásban. Aztán, hogy a barátnője, az újság korábbi szerkesztője visszahívta, örömmel foglalta el helyét a lapnál. Az asszisztens elnevezés azonban máig rajtamaradt.
Professzor a fejét ingatja.
– Haraggal váltatok el?
– Mármint Annuska és én?
– Igen.
– Úgy volt, hogy tiltakozunk az áthelyezés, a rádióval való összevonás ellen. Levelet írunk a képviselő-testületnek, a felelős kiadónak. Aztán Annuska, állását féltve, visszalépett. Meggondolta magát. Nincs hova mennem, ha kirúgnak, mondta bocsánatkérőn. Hát cserbenhagyott – válaszolom elgondolkodva. – Sok az a tizennégy év, amit egy munkahelyen töltöttünk el. Akkor talán még béke volt bennem. Vele szemben igen. De hát sok minden megváltozik menetközben, egy idő után szép lassan letisztulnak a dolgok, a rejtett anyagból több minden a felszínre tör. Gyarapodnak az információk, okosabb leszel. Ma már igen, haragszom rá. Nem ezt érdemeltem tőle. Hogy a hátamon lavírozva nyalja be magát új főnökénél, akiről tudván tudta, hogy milyen embertelen.
– Őt gyűlölöd. A Berényist. A szavaidból érzem – jelenti ki a professzor.
– Azon a sajtótájékoztatón a polgármester kijelentette: A stúdióvezetőt, mivel személyes felelőtlensége is közrejátszott abban, hogy a rádió elhallgatott, a történtek után irányító pozícióban nem tudja elképzelni. Berényis akkor és ott elismerte, hogy hibázott. Jelzem, nem először és nem utoljára hibázott. Ennek ellenére még hónapokig jegyezte a lapot. Egészen a Hitlerrel kapcsolatos zsidózó vicc megjelenéséig. Bár abban az asszisztens is benne volt, de a felelősség a szerkesztőé.
Barátom, a professzor őszintén megkérdezi:
– Hiányzik az újság? A munka.
– Így már nem. Berényis Artúrral a világért sem dolgoznék együtt. Ami fáj az egészben, hogy ha jól megnézzük, ez a klónozott élőlény hatáskörében már sem erkölcsi, sem jogi alapon nem küldhetett volna el. Akkor sem, ha már nyugdíjas vagyok.
1119
tatos - 2014. január 29. 14:13:01

Kedves Tollforgató!
Nagy érdeklődéssel olvastam írásodat, mert emlékezetemben felkavartad az általam tapasztalt emberi gyengeségek, kiszolgáltatottság, alattomos előrejutások idejét. Míg ember lesz a földön, addig mindig lesznek ilyen helyzetek. Mindig lesznek sekély tudású tolakodók, akik senkit, és semmit nem kímélnek azért, hogy előre jussanak. Lesznek megalkuvó kiszolgálók, akik féltve a munkahelyüket inkább behódolnak, és elhallgatják saját véleményüket és megtagadják embertársaikat. Végső soron beállnak a törtetők közé.S lesznek, vannak örök lázadók, akik panaszkodnak és nem mernek, vagy nem tudnak lépni.Elszenvedik az erősebbek manipuláló képességét és helyzetelőnyét.Legyen az bármelyik párt tagja az csak másodlagos. A tagok is emberekből állnak Igazi tisztességes, vagy hazug pártkönyves szerepkörben.
Gratulálok és sok sikert kívánok . Szeretettel Gyöngyi

3933
vadvirag47 - 2014. január 06. 14:05:45

A politikai vonal nagyon erős, mindent lefed. Nem igazán olvastam élvezettel, csak becsületből rágtam át magam rajta, a megfelelő véleményezés miatt. Lehetett volna sokkal érdekesebb, ha visszafogottabb, finomabb vagy. Érdekes, mert én nagyon szeretem, és híve vagyok az őszinteségnek, ez mégsem hatott üdítőleg rám.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.