Cs. Nagy László: Sópiramis 12. rész
- Mr. Henriksen ! Mr. Henriksen !.........Kérem várjon !
Oda sem kellett néznie, már a hangjáról felismerte, Sir Reedsborough-t, talán az egyetlen kellemes embert az igazgatóságban. Sir Artur Reedsborough jogtudós volt és Anglia nemzeti delegáltja a vezetőségben. Dave számára mindig is csodálatra méltó volt, hogy a száraz jogtudomány mellé emberi érzések is szorultak az ötven éves, szikár, elegáns férfiba.
- Mr. Henriksen, kérem válaszoljon nekem egy kérdésre, amit, mindkettőnk számára nyilvánvaló okokból, az ülésteremben nem állt módomban feltenni........Lehet - e Mr. Kosinszky szerepe ebben a kellemetlen ügyben olyan, ami bármi riadalmat okozhat az igazgatóságon belül ?
- Uram, Ön nagyon udvariasan és enyhén fogalmaz. Meggyőződésem, hogy ez a szerep máris olyan, még ha nem is hajlandó az igazgatóság ezt józanul tudomásul venni!
- Köszönöm, Mr. Henriksen. Biztosíthatom, hogy a testületi döntéstől függetlenül, országom minden támogatását élvezi az elkövetkezendő események során..........Még annyit talán, valóban veszélybe kerülhet a kitermelés és ezáltal a jövőnk is?
- Attól tartok, ez így van Uram, de remélem előbb találunk megoldást, mint hogy az igazi veszély bekövetkezne. Most ha megbocsát , Uram..........
- Ó, igen, persze. Menjen csak, nem tartom fel tovább.....Bár csak megnyugtatott volna !
- Nem tehettem, Uram............A szivarja , Uram !
- Hogy ?.......Mi ?.......Ja,.........köszönöm Henriksen. Köszönöm.- ezt szinte alig hallhatóan motyogta maga elé, látszott, hogy a hír nagyon megviselte, még a szivarja hamujáról is megfeledkezett a beszélgetés közben. A kis állványos hamutartóba pöccintette a leesni készülő hamut és köszönés nélkül, gondolataiba mélyedve ment vissza a terembe.
Henriksen megnyomta a hívógombot, majd pár pillanat múlva belépett a hangtalanul suhanó liftbe. Lefelé menet igyekezett elterelni gondolatait a gyomráról és arra gondolt talán mégis el kellene mennie a vacsorára Deborah McNiellel. Miért törődne ő többet a veszélyes helyzettel, ha az igazgatóság nagy lelki nyugalommal eregeti a szivarfüstkarikákat. Tudta, hogy úgysem képes közömbösen, kívülről szemlélni a dolgok menetét, várva, míg a hájpacnik észhez térnek, de eljátszadozni a gondolattal mindenképpen kellemes volt. Aztán meg ki tudja, ez a nő, talán megajándékozhatná egy kellemes éjszakával...............de hát ennek lőttek. Mindent a maga idejében. Talán lesz még rá alakalom, hogy együtt vacsorázzanak.
A lift enyhe zökkenéssel megállt, és ahogy átsétált a hatalmas előcsarnokon, a sötétített üvegen keresztül, - mint ha csak a gondolataiból lépett volna ki, - meglátta a holografikus szökőkút mellett várakozó újságírónőt.
- Á........ Mrs. McNiel ! Ez aztán a véletlen ! De meg kell mondanom önnek, nem valami romantikus látvány, amint egy hologram előtt ácsorog !
- Mr. Henriksen, maga is tudja, hogy a valóság a legritkább esetben romantikus és ez itt mögöttem maga a puszta valóság. De nem azért vártam meg magát, hogy a hologramok romantikus vonásait elemezgessük. Van egy újabb ajánlatom!
- Nocsak !
- Ha már vacsorázni úgysem jött volna el, mert ugye nem akart eljönni, vallja be őszintén, vigyen el magával a sarki központba, talán kikerekedhet belőle egy exkluzív. Na, mit szól hozzá ?
- Van választásom, vagy megint a sajtóperrel jön elő ?
- Végül is ............választási lehetősége mindenkinek van, de ne ringassa magát hiú reményekbe. Ha akarom megszerzem az engedélyt, vannak összeköttetéseim, hát akkor meg nem jobb, ha önként elvisz ?
- Sokkal, de sokkal jobb. - ironizált Dave, de belátott Deb álarca mögé és meg volt győződve róla, hogy valójában nagyon érzékeny és kedves tud lenni. A szeméből valami kedves báj sugárzott, miközben eljátszotta a rideg zsurnalisztát.
- Valahogy éreztem, hogy bele fog egyezni! Első pillanatban tudtam, hogy a rettenthetetlen biztonsági főnök, valójában egy érző lélek!
Dave azonnal kiérezte hangjából a csipkelődő gúnyt, de tetszett neki, ahogy ez a nő a szavakkal játszik. Maga a Nő is tetszett.
Már régóta csak a fejesek ostoba, pöffeszkedő feleségeivel volt csak módja beszélgetni a különböző fogadásokon és most kimondottan üdítően hatott rá, hogy egy okos nő került az útjába. Remélte, csak felvett póz amit e rövid ismeretség alatt megismert, és a hűvös ész mögött valami más is rejtőzik.
- Szálljon be Mrs. McNiels! - nyitotta ki a kocsi hátsó ajtaját udvariasan.
- Köszönöm, de imádok elől ülni és a világért sem szeretném ha a sofőrömnek néznék! Mindenki tudja rólam, hogy nem vagyok az a típus, meg egyébként is rosszul érezném magam egy sofőr mögött.
Azzal energikus lendülettel becsapta a kinyitott ajtót és ugyanazzal a mozdulttal, szinte belevetette magát a vezető melletti ülésbe. Dave teljesen elképedt és hitetlenkedve támaszkodott fél kezével a kocsi tetejének, mikor Deb kiszólt az épp leereszkedő ablakon.
- Maga nem száll be ?
Dave olyan elesettnek érezte magát, hogy az már szinte fájt. Egyszerűen képtelen volt magához ragadni a kezdeményezést, ez a nő olyan volt mint egy úthenger. Soha nem fordult még elő vele, hogy bárkinek is átengedje az irányítást, de most be kellett látnia, ez, ebből a szempontból, nem az ő napja. Alig szállt be a kocsiba s próbált az indítókulcs felé nyúlni, mikor ismét váratlan támadás érte.
- Na, mi volt a hájfejűeknél ? Elmondja magától, vagy kérdezzek ?
Annyira dühös lett, leginkább önmagára, hogy megmarkolta a kormányt és eléggé ingerült hangon szembefordult útitársával :
- Mrs. McNiel !...
-Jaj, ne ! Kérem ne ! Ne haragudjon ! Valóban egy kicsit sok voltam. Kérem, bocsásson meg.................- Dave nagyot fújt - .............Az az igazság, hogy egy kicsit zavarban vagyok és ilyenkor ez valami védekezésféle nálam.
Ez volt az a hang, amit Dave az álarc mögött remélt és örömmel nyugtázta, hogy sejtései nem csapták be. Egy pillanat alatt elpárolgott minden ingerültsége és legszívesebben megsimította volna a nő gyönyörű vörös fürtjeit.
- Mrs. McNiels.......- kezdte újra, sokkal szelídebb hangon -..............
- Kérem,.......nem szólítana Debnek ? Ez a hivatalos stílus mindig a rossz reakciót váltja ki belőlem, láthatta.......Kérem ?!
- Ok,......ok, ok, ok, maga győzött.............Deb.
A kocsi közben lassan kigördült a reptér irányába vezető autópálya felé.
- Na mi is történt a ....- Dave kissé felé fordult -.......jó, jó, jó-jó-jó-jó-, nem nyomulok. Hagyom, hogy elmondja........szóval ?
Hosszú percekig némán ültek, csak az autópálya zaja duruzsolt a félig nyitott ablakon. Dave ebben a pillanatban hihetetlen örömöt érzett. Tetszett neki a rövid csend, a nő sodró lendülete és a csak az imént felfedezett bájos szelídsége. Deb megnyugodott, hogy nem kell tovább a lehengerlő firkász szerepébe bújnia, végre valaki, akivel nem kell szerepet játszania, szabad lehet, maszk nélkül. A mellette ülő férfi egyáltalán nem illett azok sorába, akiket eddig a WWCo. - től volt szerencséje megismerni. Deb véleménye, amit újságírói körökben mindig is nagy előszeretettel hangoztatott, egyáltalán nem volt valami rózsás a világcég nemzetközi vezetőségéről és mindig nagy derültséget okozott, ha szóba került valamelyik értekezleten, mert nem éppen szalonképes stílusban, - Nagyobb szarkupacot össze sem lehetne lapátolni ! - emlegette őket. Henriksen, bár nem tartozott közvetlen a vezetőség tagjai közé, beosztása mégis kiemelkedő helyet biztosított neki a második vonalban. A pár órás ismeretség Deb számára elegendő volt ahhoz, hogy felmérje, a biztonsági szolgálat vezetője merőben más, nagyon is rokonszenves vonásokkal rendelkezik. Eléggé érthetetlen volt számára, hogy tud elfogadni egy korrupt, szenvtelen, idegesítően buta masszát maga fölött és hogy képes uralkodni magán, ha meg kell jelennie előttük .
A csendet a férfi kellemes hangja törte meg.
- Tudja, gyerekkoromban mindig arról álmodoztam, hogy űrhajós leszek. Az is lettem, de aztán mikor 31 - ben a Mars - expedícióra mást küldtek el, átnyergeltem a földi szolgálatra. Tudom, nem olyan vonzó, mint a repülés, de ez vált az életemmé. Kevésbé látványos, kevésbé reflektorfényes, de már nem bánom. Ma már bárki repülhet és amit mindenki megtehet, már nem olyan izgalmas.......A Mars, az más volt. Az igazi feladatot jelentett volna.............Mára már ez is csak egy, az apró, bosszantó kudarcok közül.
- Apró ?........Ember, ha valakit kiképeznek egy ilyen feladatra és mégsem ő kapja, az maga a pokol !.............Ha ez velem fordul elő, én biztos cikket írtam volna arról, aki a döntést hozta, hogy buzi !
Dave hangosan elnevette magát. - Gondolom valóban meg is tette volna! Igazán irigylem.
- Miért ?
- Mert még van magában némi felelőtlen indulat...............Ritka tulajdonság.
- Volt is már elég bajom belőle. Ne irigyeljen.
- És ?...............Megváltozott ?
- Azt nem, csak okosabb lettem............Ma már csak az igazi barátaim előtt lázongok.- szemöldökét felhúzva a férfire nézett, várva a hatást.
- És azt miből gondolja, hogy előttem " lázadozhat " ?
-Tudom! Maga nem illik bele ebbe a posványba........Kimért, hűvös, okos, megnyerő és szüksége van egy barátra.........Én az tudok lenni.
- Nagyon hízelgő, de amit elmondott, nem zárja ki, hogy közéjük tartozzam.
- Nézze, jártam már néhányszor a vezetőségi folyosón, egyetlen fényképen sem szerepel. Csak megtűrik magát, mert jól végzi a munkáját, mert profi! Ezek az agyamentek még látszatból sem hízelegnek annak aki nem tartozik közéjük. Nem fogják fel, hogy mi lesz ha egyszer igazán rászorulnak a maga munkájára........ Mint.... most...................
- Ügyes!............Először elaltat, hízeleg, aztán becsempészi a kis alattomos csapdáját............Igazán, maga is elmondhatja magáról, hogy profi!
- Jó, jó nem volt egészen becsületes, de mondja, hogy nincs igazam !
-Igaza van és ez a legborzasztóbb. Egy kívülálló, még ha újságíró is, közvetett értesülésekből képes kikövetkeztetni a dolgok lényegét, ezek pedig nem akarják meglátni azt sem amibe beleléptek!
- Ezek szerint nagy a baj ?
- Meglehetősen............................de erről egyenlőre semmi nem jelenhet meg az újságokban, ezzel remélem tisztában van ?
- Ha megígéri a kizárólagosságot, ..........
- Rendben.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.