Cs. Nagy László: Sópiramis 13
Közben behajtottak a repülőtérre, ahol már előkészítve várt az Air Royal - osztályú, tíz személyes rakéta-meghajtású repülőgép.
A csupa szárny, nyílhegyre emlékeztető légi jármű, semmilyen tekintetben nem volt azonos valamikori elődeivel. Különlegesen kialakított hajtóművei inkább hasonlítottak egy űrhajóéra, mint a hajdani repülőgépek jól ismert tolósugaras rendszerére. Nem véletlen, hogy ebbe az osztályba sorolt gépeket a leggyorsabbak között emlegették, hisz kiváló tulajdonságaik lehetővé tették a sztratoszférában való repülést, amennyiben a gyors célelérés volt az igény. Ezen osztály továbbfejlesztett változatai szolgáltak a légi közlekedés lebonyolításában is. A gépeken való utazás, maga volt a földi űrrepülés. A közlekedés, -köszönhetően a környezetvédelemnek és a fejlesztéseknek - teljesen áttevődött a levegőbe. A kényelmes, biztonságos és rendkívül gyors repülők, szinte kiszorították a földi járműveket. A városokban csak az utakba ágyazott vezérlőrendszer által irányított öko-buszok szállíthattak utasokat s egyedül a lakott területeken kívüli autópályákon volt engedélyezett jármű az autó, ami szintén merőben különbözött valamikori elődeitől. A modern légi járművek lényegesen kisebb légszennyezési terhelést jelentettek és hihetetlenül felgyorsították az élet ritmusát. A nagy repülőgyárak, egy magyar mérnök találmányát alkalmazták nagy sikerrel, ami lehetővé tette, hogy az űrjárművek sebességével és magasságában közlekedő repülőgépeken a civil utasok számára elviselhető legyen a gyorsuláskor jelentkező nehézségi terhelés. Ez részben a fantasztikus műszaki találmánynak, részben a biológiai kutatók által kifejlesztett vegyületnek volt köszönhető.
A technikai találmány lényege a gépen lévő ülésekben rejlett. Indulás előtt, az ülések alsó fele, önműködően és légmentesen rázáródott az utas lábaira - egyben a biztonsági öv szerepét is betöltve - derékig teljesen befedte testét. Az automatika, a gyorsulásnak megfelelően szabályozta a nyomást ebben a zárt térben, ezzel biztosítva, hogy az alsó testrészben lecsökkenő vérellátás hatására az agyi vérkeringés a megfelelő szinten maradhasson, és ne következhessen be eszméletvesztés. Ezt a rendszert egészítette ki egy biológiai találmány, ami a felszállás rövid ideje alatt egy módosult tudatállapotot hozott létre és az agyban azt a képzetet keltette, mint ha nem repülőgépen ülne az utas. Bár sokan ellenezték a szer alkalmazását, hisz némi hallucinogén anyagot is tartalmazott, rövid ideig tartó hatása miatt, a Nemzetközi Orvoskamara engedélyezte használatát. A repülő belső utasterében szintén automatika szabályozta a levegő összetételét és a felszállás ideje alatt a terheléshez mérten alakította az oxigén mennyiségét.
A biztonsági őrök azonnal ellenőrizték Deb kézitáskáját, aki azon zsörtölődött, hogy Dave miért nem lép közbe az ő érdekébe, hisz ennyi jóindulatot talán joggal elvárhatna.
- Nekik ez a dolguk. Ne várja tőlem, hogy áthágjam a rendszabályokat. Ennyi kis kellemetlenség kibírható, nem ? - jegyezte meg beszállás közben Dave, azzal a magabiztossággal, amit a hazai pálya jelentett. Ez már az ő területe volt, itt igazán elemében volt, ráadásul soha semmilyen engedményre nem volt hajlandó, ha biztonsági kérdésről volt szó.
Helyet foglaltak a luxuskényelemmel berendezett gépen s a steward rögtön itallal kínálta őket, egyúttal a tálcán ott volt mindegyikük számára az elengedhetetlen kapszula is. A nagy gyorsulás hatását kiválóan ellensúlyozta ez a szer és segített elkerülni, hogy a kevésbé rutinos utasok kellemetlen helyzetbe kerüljenek. Rövidesen a kapitány jelent meg.
- Mr. Henriksen, Kisasszony!- üdvözölte utasait, - Uram, kérem közölje, ha felszállhatunk!
Ahogy elment, Deb rögtön útitársa füléhez hajolt és azt súgta :
- Azt hittem, ezeket a gépeket nem is emberek irányítják.
- Nos azt hiszem meglepődne, ha benézne a pilótafülkébe, de tudja mit, jöjjön! Megmutatom. -Azzal kézen fogta a kissé megszeppent nőt és előrevezette a fülkéhez.
Ami a kapitányi fülkében Deb szeme elé tárult, az minden eddigi elképzelését fölülmúlta. A gép ablaka, csak kívülről tűnt annak, belülről valójában egy bonyolult monitorrendszer volt. Az osztott képernyőn mindenféle repülési adatok, koordináták, a gépre vonatkozó információk vibráltak, a hozzá nem értőnek teljesen zavaros összevisszaságban. Természetesen, ha igény volt rá, a külső kamerák által közvetített kép is megjeleníthető volt, ám ekkora sebességnél ennek csekély értelme volt. A pilóták csak unaloműzőnek használták a külvilág képeit, ami leginkább egy iszonyatosan felgyorsítva pergő filmre hasonlított, amiből az égvilágon semmi nem látható, vagy értelmezhető. Összemosódó színek suhantak nagy sebességgel a kamerák lencséje előtt és a látvány inkább volt, egy színképelemző által létrehozott kép, mint légi felvétel. A töménytelen elektronika, kapcsoló, monitor és visszajelző ebben a parányi fülkében szinte észrevehetetlenné tette a gépet irányító kapitányt, aki épp a koordináták betáplálásával volt elfoglalva. Deb teljesen a látvány hatása alá került, de humora most is a szokásos csipkelődő volt.
- Mondja kapitány, közvetlen az indulás előtt cserélnek magában elemet, vagy hálózatról működik ?
A kissé kellemetlen helyzetet Dave mentette meg azzal, hogy kituszkolta a pilótafülkéből.
- Jöjjön, ennyi azt hiszem épp elég volt..................a kapitánynak!
- Ha imponálni akart azzal, hogy felvilágosított, hát nem sikerült ! Eddig sem rajongtam
a repülésért, most aztán végképp tele lett a papír zsebkendőm az egésszel ! Utálom az automatákat! Már az a tudat sem vigasztalhat, hogy a pilóta hibájából zuhanunk le !
- Azt hittem a munkájához hozzá tartozik a kaland és szeret repülni .
- Nem szeretek, érti, egyáltalán nem szeretek! Én az öreg autókat szeretem, de azokat is csak hatvan mérföld alatt !- szinte nyafogott, és látszott, hogy valóban fél. Az előbbi magabiztosságnak, talpraesettségnek már apró nyoma sem volt. Igazi rémület ült az arcán és a szemében, úgy tűnt semmi sem képes eloszlatni ezt az érzést.
- Nyugodjon meg, érezze jól magát, mindjárt indulunk..........Különben is, maga akart velem jönni !?
Az ülés alsó része bezáródott, és ahogy a gép megmozdult, enyhe bizsergés keletkezett a
lábukban, ahogy a nyomás emelkedni kezdett. Dave igazán jól mulatott magában ezen a gyerekes félelmen és kissé kárörvendően gondolt arra, hogy most legalább egy picit visszafogottabb lesz partnere. A kapitány ismét bejelentkezett, majd miután megkapta az indulási engedélyt, a gép hihetetlen sebességgel emelkedni kezdett.
- Azt.......hiszem...hányni..fogok!- kapkodott levegő után Deb és úgy markolta az ülés karfáját, hogy szinte belekékültek az ujjai.
- Nem fog.- csitította mosolyogva Dave.
- Miből...gondolja ?- nyögte ki alig érthetően a szavakat.
- Mert már megtette.- kacagott jóízűen és egy frissítőkendőt nyújtott a teljesen elesett nőnek.
- Bocs........
- Egy pillanatig se érezze kellemetlenül magát, mással is előfordult már. - vigasztalta Dave nagy együttérzéssel, miközben zsebébe csúsztatta az eddig kezében szorongatott kapszulát.
A repülés nem tartott sokáig, így alig maradt idő a beszélgetésre. Deb leginkább magával volt elfoglalva és most kimondottan jólesett számára, hogy nem kell rafinált kérdésekkel erőltetnie az agyát és hízelgő volt, ahogy a komoly biztonsági főnök életet próbál önteni belé.
Alig észrevehető zötykölődés jelezte, mikor elérték a sarki légköri zónát és a kapitány hangja nagy megnyugvást jelentett Deb számára, mikor bejelentette, hogy két perc múlva földet ér a gép. Ahogy aláereszkedtek és Deb kinézett az ablakon, a kavargó hóförgeteget látva először örült a kapitányi kabinban látott rengeteg műszernek és csak remélte, hogy ennyi berendezés nem hibásodik meg egyszerre. A leszállás meglepően sima volt, pedig nagyban hasonlított az anyahajókon megszokott művelethez. Itt azonban nem egy hajó fedélzetén kellett landolni, hanem egy négyszáz méter hosszú hangár bejáratán kellett nagy ügyességgel benavigálni, közel a talajhoz, majd letenni a gépet. Mikor berepültek a fedett hangárba a falakról visszaverődő erős zaj jelezte, hogy ez már a biztonságos belső tér. A nyílt kifutópálya gondolatát kezdetek óta elvetették, hisz képtelenség volt a mostoha időjárási körülmények között a pálya tisztaságát biztosítani. Nem kis teljesítmény volt a hangár bejáratát megtalálni és a megfelelő szögben, ereszkedés közben rárepülni, de itt volt nagy jelentősége az automata navigációs és célravezető rendszernek, ami hibátlanul oldotta meg a feladatot, a nem kis számú leszállás során.
Dave látta, hogy utasa egy kissé sápadt még, de a szilárd talaj a kerekek alatt kezdte visszahozni az életkedvét.
- Még most sem értem, hogy ilyen rövid repülés miatt miért kellett akkora pánikba esnie. -Tréfálkozott komolyságot színlelve a frizuráját rendezgető Debbel.
- Ó, milyen roppant lovagias,.................nem is tudom miért gondoltam magáról, hogy úriember ?
- Gondolom, mert az vagyok, így egy szót sem fogok senkinek sem szólni arról a kis malőrről az indulásnál.
Látta, hogy a nő robbanni készül a méregtől, ezért rögtön szelídebb hangon folytatta .
- Ne haragudjon, kérem függesszük fel az ütközetet..............örülök, hogy a Sarkon üdvözölhetem.
A kapitány jelent meg a vezetőfülke ajtajában.
- Jó utunk volt, Uram! Remélem a kisasszony is élvezte a repülést ?
- Köszönjük kapitány, tényleg ragyogó utunk volt. - előzte meg a férfi Debet, elkerülve, hogy újabb pengeváltásra kerüljön sor, ezúttal a kapitánnyal.
Aprót szisszenve kinyílt a gép ajtaja és a hangárban már izgatottan várta az érkezőt három ember. Shonnn Daniels ügyeletes, a biztonsági helyettes John Lerimer és egy női biztonsági munkatárs, Patricia Drews.
- Patricia, kérem kísérje a kisasszonyt a fogadórészbe és mutassa meg a szállását! - intézkedett Dave azonnal ahogy kiszálltak és remélte, hogy ismeretlen emberek jelenléte kissé visszafogottabbá teszi, megtépázott külseje miatt amúgy is aggodalmaskodó újságírónőt. Nem tévedett. Deb most el is feledkezett arról, hogy valójában miért is vállalta ezt a kellemetlen utazást és minél előbb valami emberi külsőt szeretett volna, mert tudta, hogy borzalmasan néz ki. Szó nélkül, boldogan követte a biztonsági szolgálat női altisztjét, aki nem volt épp bőbeszédű, mialatt elvezette egy otthonos, kényelmesen berendezett kis szobába. Mielőtt magára hagyta volna a vendéget, az ajtóból még kissé gyakorlatias hangon visszaszólt :
- Miután rendbe szedte magát, kérem, ne hagyja el a szobáját, míg további intézkedés nem történik !
- De ugye nem gondolja, hogy azért repültem ide, mert égető vágyat éreztem a magányra, egy sarkkörön túli szobában ?
- Még egyszer kérem, tartsa magát az utasításokhoz! Mr. Henriksen ezen a téren nem mondható épp elnézőnek. Zuhanyozzon le, azzal is megy az idő! - válaszolt az altiszt, majd lassan behúzta maga mögött az ajtót.
Deb női mivoltát meghazudtoló erővel csapta az asztalra kézitáskáját : - A francba ! Egy pillanatig nem vagyok résen és úgy ütnek el, mint egy golflabdát !
Közben a méregtől szinte berobbant a kis fürdőszobába, és ahogy a tükörbe pillantott : - Na ehhez azért kell egy kis idő ....................- fintorgott a haján és arcán végigsimítva. - Egy jó zuhany.................az kell nekem,................az majd mindent rendbe tesz.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.